Istentisztelet 2012. április 8-án

Húsvét I. napján délelőtt (Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 28,1-10

Textus: Zsid 13,8

Szeretett Testvérek!

Meg tudnátok mondani, hogy tavaly, 2011-ben, melyik napra esett húsvét? ... Én sem tudtam volna válaszolni, de visszakerestem; április 24-én kívántunk egymásnak boldog, áldott ünnepet.

Mennyi minden történt azóta! Szűk, egy év alatt! Mennyi öröm; mennyi keserűség! Személyes találkozások, telefonhívások, levélváltások. Hivatalos ügyekben, baráti körökben és a családon belül. Mennyi minden történt 2011. április 24. óta!

Amit láttunk, hallottunk; amit kimondtunk és észrevettünk, megelőztünk vagy elszenvedtünk, kisebb-nagyobb hatást gyakorolt ránk. Megváltoztatott minket. Jó, vagy rossz irányba terelte gondolatainkat-; rontotta vagy javította egészségi állapotunkat, anyagi helyzetünket.

És biztos vagyok benne, hogy hitéletünk sem maradt abban a helyzetben, mint ahogyan tavaly volt, a feltámadás ünnepén. Mert az, aki, valaha is kapcsolatba került Jézussal, valamilyen formában megosztja vele élete eseményeit. Hálát ad neki, kérdezi, fohászkodik hozzá, követel tőle. És így, ezzel együtt: változik!

Vajon, hogyan változott tavaly április 24. óta a hálaadásunk? Mennyivel több, vagy kevesebb kérdést tettünk fel Jézusnak? Mit kértünk tőle számon? Mit kértünk tőle ajándékba?

Sokat változtunk egy esztendő alatt. Ő, Jézus azonban nem. Mert Ő „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." Ő ma is azt mondja, és holnap is azt fogja mondani, amit akkor, amikor a Római Birodalom egyik, többségében zsidók lakta keleti tartományának, útjait járta.

Például: bármennyivel több kényelmetlenségbe, szervezésbe kerül és ellene beszél a világ, Jézus azt parancsolja, amit akkor: „Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa." A különbség annyi, hogy ma, ezt, a feltámadott Jézus fogalmazza meg. Ő, aki az életét adta azokért a gyerekekért, akik ez előbb' kimentek, és most együtt hallgatják, rajzolják, színezik a húsvéti eseményeket. Jézus a kereszthalált választotta azokért a gyerekekért is, akik ma délelőtt welness szállodákban, otthon, vagy akárhol máshol, de nem a hívek közösségében vannak együtt. Őket, kétségtelenül szerető szüleik - akár tetszik, akár nem -, eltiltották Jézustól. Egész egyszerűen azzal, hogy másodlagossá teszik számukra azt, ami egyébként élet-halál kérdésük. Úgy nőnek fel, hogy számukra húsvét a „lazulás" és a lehetőleg pénzt gyűjtő locsolkodás időszaka. Nem tudják, hogy övék az Isten országa. Elveszíthetik a legtöbbet, amit itt, ezen a földön lehet ajándékba kapni és megtartani.

A feltámadott „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." Akik Őt, a megfeszített Urat keresik, azokat ma is és holnap is így vigasztalja Szentlelkén és hírnökein keresztül: „Ti ne féljetek!" A vasárnap hajnalban sírhoz igyekvő asszonyoknak rengeteg okuk volt a félelemre. Földrengés, fehér ruhás, villámló tekintetű, több mázsás követ elhengerítő angyal, lebénult katonák. Aztán szembe jön velük Jézus, és miután köszönti őket, Ő is azzal kezdi mondandóját: „Ne féljetek...".

Rengeteg okunk van a félelemre. Úgy, mint az asszonyoknak. Természeti katasztrófák és megrendült, összeomlott házasságok, családi kapcsolatok, barátságok. Kiszámíthatatlan politikai és gazdasági folyamatok. Törvények és szabályok négy-évenkénti váltakozása. Tekintélyek és példaképek megszégyenülése.

A megfeszített Krisztust keresők, úgy, mint akkor azok az asszonyok, ebben a bizonytalan, kilátástalanná vált helyzetben olvasnak, hallanak három szót és a feltámadott Jézus Lelke valamit megmozdít bennük: „Ti ne féljetek!"

„Ti ne féljetek!", mert nincs okotok a félelemre. Féljen az, aki azt hiszi, egyedül maradt a sír mellett, a temetőben. Féljen az, aki nem tudja, hogy Isten, Ura a földrengésnek is. Féljen az, aki nem keresi a megfeszített Jézust. Féljen, mert aki nem keresi a megfeszítettet, az a feltámadottal sem fog találkozni. Akinek nem hiányzik Jézus, annak romlanak a feltámadás mikéntjére vonatkozó esélyei.

„Ti ne féljetek!" - jelenti be a mennyei hírnök. „Ti ne féljetek!" - jelenti be nektek, kedves húsvéti gyülekezeti tagok, Isten méltatlan, de megbízott hírnöke. „Ti ne féljetek!", mert tudjátok meg, hogy a feltámadott Jézus itt van közöttünk!

Azért van itt, hogy bizonyosodjatok meg újra, vagy először a felől, hogy azon a kereszten a ti halálos ítéleteteket hajtották végre rajta! Minden megvallott és megbánt bűnötökért járó isteni határozatot, fellebbezésnek helyet nem adó ítéletet odaszegezett arra a két, durván egymáshoz illesztett, külvárosi keresztfára.

Ezt előre megmondta. Azért jött a földre. És azt is hozzáteszi, hogy ez ma is érvényes. Ha számba veszed, megvallod, és bánod a vétkeidet, Ő ezt elmondja a mennyei Atyának, aki jól emlékszik a keresztre és arra, hogy azt miattad, miattam állították fel! A megkorbácsolt, véres, köpködéstől nyálas Jézust pedig rászegezték. Akkor, - az én tegnap és ma és holnap elkövetett vétkeimmel együtt.

„Ti ne féljetek!", de nézzetek úgy az akár az elmúlt évben is benneteket ért, titeket sújtó csapásokra és elétek toppant kihívásokra, mint azok, akiknek három lehetősége van. Először: ki merik mondani, ki tudják mondani: Uram, ha én vagyok az oka annak, ami másokat és engem sújtott, hadd tegyem le vétkemet a kereszted előtt. Másodszor: Ha más hibája miatt ért a fájdalom, kérlek, bocsásd meg neki. És - a harmadik lehetőség -: ha te akartad így Uram, akkor mutasd meg nekem, mi a teendőm ebben a helyzetben, mire akarsz tanítani azzal, amit most átélek! Szeretlek téged, és hiszem, hogy javamra fordítod a keserűséget.

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." A mögöttünk álló években, ma, április 8-án, és az előttünk álló időben, amennyi napot még ő ad, ugyanarra figyelmeztet és fog figyelmeztetni: „... menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Az eddig elhangzottakhoz feltétlenül és mindig hozzá kell tennünk: a kereszt nem felhatalmazás, hanem kegyelem! Lelkésztársaimmal együtt számtalan példát tudnék sorolni arra, hogy jószándékú, de végzetesen naiv emberek milyen tragikusan félreértik a bűnbocsánatot. Azt hiszik, a bűnbocsánat végtelen. Ugyanazt a vétket akárhányszor meg lehet ismételni, mert - mondják ki istenkáromlásként -: „Azért van az Isten, hogy megbocsásson."

És újra itatják a cimborákat; egyre húzósabb vicceket, történeteket mesélve. Heccelik a barátjukat, barátnőjüket, melyik hapsival, csajjal feküdjön le. Küldik az internetes képeket, ami őket felizgatja, nem törődve azzal, másokban milyen botránkozást kelt. Terítik, hirdetik a nézeteiket, és jaj annak, aki azzal nem ért egyet! Aztán - és itt jön vétkeik megkoronázása -, ha mégis belátják, hogy ezt csak nem kellett volna, hát ledarálják egy imában Jézusnak, aki - ugye - „majd úgyis megbocsát"...

Jézus Krisztus keresztje nem ezt jelenti. A keresztáldozat nem felhatalmazás arra, hogy „majd meggyónóm", „majd leimádkozom", hanem lehetőség - a változásra. A kegyelem, a kereszten egyértelművé vált isteni kegyelem lehetőséget kínál arra, hogy ami volt, azt szemétnek ítélem, és azt, ami következik, már másképpen csinálom. Ismételni meg végképp' nem akarom a rosszat.

Ideálisnak tűnt annak a fiatal házaspárnak a közös élete, akinek a történetét szeretném most elmondani. Az esküvőt követően, ahogy illik és szép, megkezdték szorgalmas hétköznapjaikat. A férj este 6 előtt nem ért haza. Bár, csak ötig tartott a munkaideje, ő előre dolgozott - másnapra. „Bocsi" - mondta a feleségének, aztán elmentek moziba, együtt vacsoráztak és elaludtak. Aztán 7-ig nem ment haza. „Bocsi" - mondta, de tudod, olyan stresszes nap volt, lenyomtunk egy sört a barátokkal. A mozi elmaradt, együtt vacsoráztak, elaludtak. Másfél év után fél kilenckor nyitotta az ajtót. „Bocsi" - mondta, stresszes nap volt, lenyomtunk egy sört a barátokkal, de most egy másik helyen. A vacsora még megmaradt, de a felesége már nehezen aludt el. Két hónap múlva, amikor már rendszeressé vált a 10 órás érkezés, a hűtő oldalán egy cédula várta a barátaitól és barátnőjétől hazatérő fiatal férjet: „Bocsi- idáig bírtam".

Mindent meg lehet magyarázni. Munkát, stresszhelyzetet. Lehet kérni megértést, türelmet. De amikor Isten jelenti be, hogy „Bocsi- idáig bírtam.", az visszavonhatatlan lesz.

Krisztus keresztjével nem lehet, nem szabad játszani. Jézus az, aki ezen a világon a legtöbb magyarázatot meghallgatja. Nem ért egyet azzal, amire bocsánatot kérünk, de megadja. Ő tudja, meddig.

Az, hogy kimentett minket a kárhozatból, az örök élet ijesztően hosszú, végtelenségig tartó keservéből, nem jelenti azt, hogy most már bármit megtehetünk vele. Jézusnak nem kötelessége az, hogy megbocsásson. Jézusnak az volt a dolga, hogy a húsvéti kereszttel eltörölje a vétkeinket és igaznak nyilvánítson minket Isten előtt. Ezzel nem szabad visszaélni.

A kereszten megváltott ember - te, és én, kedves testvérem - elfogadja a bocsánatot, megköszöni, és a szerint, annak következményeként akar hálaadó életet élni.

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." Hív és vár bennünket a megváltott emberhez méltó életre. Hív és vár bennünket a vele megélt közösségbe, a szent jegyek hitvalló, örömteli vacsorájára. Hív és vár bennünket arra a helyre, melyet elkészített nekünk az Isten országában.

Fogadjuk el az Ő áldozatát, köszönjük meg a hívását, éljünk úgy, ahogy nem egymástól, de tőle tanultuk! A reánk bízottakat hozzá engedve; félelem nélkül; bűnbánattal és örömmel. A bűneikből megváltottak, visszaeséstől óvakodó, felszabadult, feloldozást nyert testvérek örömével!

Mint akik tudják és hirdetik, hogy a megfeszített és feltámadott „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." Ámen.