Istentisztelet 2012. május 17-én

(Czagány Gábor - egyetemi lelkész)

Lekció: ApCsel 1,4-9

Textus: Ef 4,7-16

Kedves Testvérek!

Hallottatok már a Nazca vonalakról? E különös műalkotások a dél-amerikai Peru terméketlen sivatagában húzódnak, sziklákból kialakítva különböző állatokat, jeleket és más formákat. Látszólag minden cél nélkül hevernek kövek egymás mellé téve a néptelen pusztában hirdetve egy letűnt kultúra emlékét a jelenkornak. Tudjátok kedves testvérek, hogy mit látnánk, ha egyszer nekünk is lehetőségünk lenne eljutni a perui Nazca fennsíkra? Nos, az égvilágon semmit. Sétálnánk a tűző napsütésben, legyeznénk magunkat, apró kavicsokat rugdosnánk, és nagyobbacska sziklákat kerülgetnénk. De valójában semmi megkapót nem éreznénk azon kívül, hogy amilyen megkapó egy néma puszta lehet. Semmit nem látnánk a világ egyik legkülönösebb műalkotás együtteséből, ezek ugyanis a földről nem láthatók. Csakis azok élvezhetik, akik repülőgépre szállnak és magasból tekintik meg. Úgy valóban megláthatók a majmok, a kígyók és más formák, de a földről ebből szinte semmi sem érzékelhető. Nazca kővonalait a perui indiánok ősei az isteneik számára tervezték. Hitték, ők az égből pontosan látják, amit megalkottak.

Mai bizonyságtételem mondandója természetesen nem az, hogy Jézus mennybemenetele során maga is megszemlélhette a Nazca vonalakat! E furcsa alkotások mást engednek majd megértenünk ezen a napon.

A mennybemenetel egy különös ünnep. Számomra mindig kettős érzéseket keltett. Részint azt érzékeltem, hogy ezt az ünnepet mintha kevésbé értenénk, kevésbé tartanánk fontosnak, kevésbé tudnánk eljönni. Ugyanakkor, egyetemi lelkészként azt is tapasztalom, hogy az áldozócsütörtök újra és újra megszólal közösségünk életében. Az egyetemisták számára a hétköznapok jelentik a találkozás lehetőségeit, így tudtunk már sok alkalommal elcsendesedni ezen ünnep üzenete mellett. Ebből tudjuk: az áldozócsütörtök sokszínű ünnep. Üzeni, hogy Jézus elment helyet készíteni számunkra a mennybe, sugallja, hogy ettől a perctől kezdve másként van övéivel; nem földrajzi és időbeli korlátok közé szorítva, hanem Lelke által korlátlanul. Mindezeken túl a mennybemenetel azt is hangsúlyozza, hogy küldetésünk van: ma cseng a leghitelesebben Jézus utolsó szava arról, hogy „menjetek el és tegyetek tanítvánnyá minden népet!".

Micsoda ünnepélyes üzenetek ezek! A megholtaknak helyet készítő Jézus, a mindenütt jelen lévő Krisztus, vagy épp a misszióra küldő mester... De vajon így voltak ezzel a tanítványok is? Bennük is összeállt a kép arról, hogy milyen fontos is az, hogy Jézus átlépett az ő saját, mennyei dimenziójába? Én azt hiszem ők kevésbé voltak ünnepi hangulatban. Ha egy kicsit eleresztjük fantáziánkat, akkor akár arcok is megjelenhetnek előttünk. Péter talán értetlen volt, János könnyeivel küzdött, mások legyintettek, megint mások dühösek voltak a szívük mélyén. Milyenek is voltak e tanítványok? Olyanok, mint a kopott sziklák, talán épp olyanok, mint a kövek a Nazca sivatag mélyén. Elhagyottak, magányosak...

Talán egy közös volt bennük, az hogy abban a percben mindegyikük magával foglalkozott. Dühösen, ijedten, értetlenül, csalódottan, a maguk gondjaival voltak elfoglalva. Egy esélytelen és reménytelen csapatnak tűntek. Egyetlen cél lebegett a szemük előtt, egyetlen apró ígéret, ami még nem teljesedett be. Az, hogy Jézus Vigasztalót küld majd számukra. Gyógyírt dühükre, ijedtségükre, értetlenségükre, csalódottságukra. És mint tudjuk pünkösdkor meg is érkezett a segítség: a Lélek helyre tett mindent.

Kedves testvérem te milyen szívvel vagy most itt? Mit hoztál magaddal erre az istentiszteletre? Talán félelem van benned a közeli, vagy távoli jövő kapcsán? Mi lesz holnap, mi lesz a jövő héten, mi lesz az életemmel. Talán kérdéseid vannak? Hogyan dönts egy helyzetben, ki ad választ a rég gyötrő kérdéseidre, mi a helyed itt a világban. Talán dühös vagy? Talán megbántottak? Talán nem érted, hogy minek, miért kellett történnie? Vagy inkább ideges vagy, fásult, kimerült? Hogyan érkeztél ma ide? Mit lát Jézus ma benned, amikor rád néz?

Biztosíthatlak, ő számol a te érzéseiddel, mint ahogy számolt a tanítványokkal is. Az ő szívében volt hely tanítványai dühének, értetlenségének és csalódottságának. Ezeket is magával vitte, amikor emberi szemeivel utoljára rájuk tekintett. Pontosan átérezte fájdalmukat és pontosan tudta, hogy mi a gyógyír rájuk. Így áll készen arra is, hogy a te érzéseidre válaszoljon: azokat is ott tartja kezében.

Jézus megoldása azonban meglepő. Sohasem az emberi logika szerint kezelte a problémákat és így ebben az esetben sem úgy oldotta meg a kérdést, ahogyan azt övéi várták volna. A tanítványok kérdése: „Hát nem ebben az időben állítod helyre a királyságot Izraelben?" - világosan mutatja, hogy ők hogy oldották volna meg a fennálló kérdéseket. Talán mi is jelre várunk az égből, talán mi is angyalok sokaságát kívánjuk magunknak, akik megoldják helyettünk a problémákat. De nem. Jézus válasza egykor és ma is ugyanaz: ő nem vesz ki a problémák tengeréből, nekünk kell ott helytállnunk. Abban viszont segít, hogy megoldásokat találjunk a kihívásokra!

Pál apostol, akinek néhány efézusiakhoz írt gondolatát textusként felolvastam segít körvonalazni a megoldást, amit Jézus az övéinek szánt. Pál leveleiben újra és újra visszatér egy képre. Meglátása szerint Krisztus bár elhagyta e világot, egy különleges, de mégis érzékelhető módon benne maradt.. Itt és most nem arra gondolok, hogy hitünk szerint a Lélek titokzatos módon elhozza számunkra Jézust. Ennél sokkal megfoghatóbb dologról van szó.

Ahogyan a felolvasott szakaszból is világossá válhatott, Pál úgy látja, hogy a keresztény közösség az, amely kiábrázolja, és újra kézzelfoghatóvá teszi Jézust közöttünk. Mi vagyunk Krisztus teste, akik ha jól működünk folytathatjuk Jézus megkezdett munkáját.

Ez volt az, amit a mennybemenetelnél tapasztalt zavarodottság után pünkösdkor megértettek a tanítványok. Korábban mindent úgy éltek meg, mindenre úgy tekintettek, mint ami Jézuson keresztül egyértelmű. Közösségük személye köré fonódott, hallgattak szavára, követték utasításait. Ezért is zavarodtak össze, amikor meghalt, vagy amikor újra elment a mennybemenetel alkalmával. A pünkösd azonban rendezte soraikat. Ráébredtek, hogy együtt, egymásba kapaszkodva, ki-ki elfogadva szerepét a testben, képesek folytatni mindazt, amit Jézus rájuk bízott. Így lettek magányos sziklákból rendezett sorok.

Jézus nekünk is ezt kínálja, Krisztus ránk is ezt bízta. Számunkra is az a megoldás kínálkozik egyéni gondjaink, Istennel, vagy emberekkel kapcsolatos kérdéseink feloldására, ha magunk között keressük Jézust. A problémák megoldása ott van a mellettem lévőben, vagy épp abban, aki a templom ellenkező részén ül. Ha egymás felé fordulunk, ha megkapaszkodunk egymásban, ha egy akarattal vagyunk ezen a helyen, akkor Jézus eljön, ahogyan ígérte is. Habár a mennybemenetel kapcsán talán Jézus távolodásáról kellene beszélnem, de hadd tegyek inkább bizonyságot arról, hogy innen a szószék magasságából jól látom a jelen lévő Jézust. Itt van és arra vár, hogy szolgálatra induljon.

Lehet, hogy vasárnapról-vasárnapra, ünnepről-ünnepre csak egyszerűen eljárunk a gyülekezetünkbe, nem is gondolva arra, hogy a gyülekezet mi magunk vagyunk, mi alkotjuk, mi hozzuk létre. Ez nem egy kőből épített ház, egy menedékhely, ahol azért találkoznak az emberek, hogy megnyugodjanak. A gyülekezet elsősorban nem azért van, hogy betöltse az én szükségleteimet, hanem azért hogy a gyülekezet részeként mi töltsük be mások szükségeit.

Ez a kulcs. Erre ébredtek rá Jézus megzavarodott tanítványai. Abban a percben, amikor pünkösdkor elkezdték elmondani az evangéliumot, hogy Jézus él, hirtelen megoldódtak gondjaik is. Már tudták kár volt csalódottnak, dühösnek, vagy épp rémültnek lenni, mert Jézus pontosan tudta miért kell elhagynia az övéit. Így tudtak felnőttek lenni a hitben, így tudtak rátalálni igazi küldetésükre.

Jézus ma is ezzel vígasztal bennünket. Habár ő személyesen nincs itt, de adja, küldi Lelkét, amely fantasztikus módon egybeszerkeszti testét, hogy az egyszerre mozduljon meg. E testen belül mindenki megtalálhatja helyét. Ki kézként, ki vállként, ki lábként. Ez a mennybe ment Jézus végső ajándéka, ahogyan arra Pál is felhívja a figyelmet, amikor a különböző tisztségekről beszél. Vállald fel hát, azt amit meglátásod szerint Jézus rád bízott és foglald el helyed az ő testében! Abban a pillanatban, amikor már a másikért létezel, elkezd megoldódni mindaz, ami benned van. Így növekedhetünk egyre inkább a hitben és válhatunk egyre inkább olyanná, mint Krisztus volt.

Így válnak hát a magányos sziklák, képzeletbeli és valóságos vonalakká, körökké, alakzatokká. Ahogy a Nazca vonalak felett repülők is megszemlélhetik a különböző formákat, úgy lát minket is a mennybe ment Jézus egy testként. Ahogyan minden egyes sziklának meg van a helye a perui sivatagban, úgy van meg mindannyiunk helye gyülekezetünk alakzatában. Ha te nem vagy benne, úgy torzul a kép. Szükség van rád, mert biztos vagyok benne, hogy te is kaptál valamit, amivel más vagy mint a többiek.

Várjuk ezzel a lélekkel pünkösd ünnepét, tudva azt, hogy Jézus nem csak az indítatást, de az erőt is megadja ahhoz, hogy álmaink, terveink valóssággá váljanak.

Így legyen: Ámen