Istentisztelet 2014. április 13-án

Böjt hatodik vasárnapján - Virágvasárnap

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 21,1-11

Textus: Mt 21,6

Szeretett Testvérek!

Jézus készült valamire. Volt valami a levegőben azon a vasárnapon! Jézus a vele lévőkkel együtt útnak indult Jeruzsálembe. Odaértek a város közelébe. Az Olajfák hegyénél Jézus megállította a kis csapatot, és két tanítványától olyat kért, amit még soha. Menjenek előre, a város előtti faluban kössenek el egy szamarat, ráadásul a csikójával együtt. "A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik..." Pedig biztos volt bennük egy kis félsz. Azért, ez nem hétköznapi dolog; csak odamenni a kikötött szamárhoz, csikójával együtt eloldani és visszamenni oda, ahonnan jöttek - Jézushoz. Ki sem nyitották a szájukat; a Mester, olvasva a gondolataikban ezzel az útravalóval látta el őket: „Ha valaki szól nektek valamit, mondjátok meg, hogy az Úrnak van szüksége rájuk, és azonnal elengedi azokat."

Próbáltam felidézni magamban, mikor történt utoljára, hogy Jézusnak szó nélkül engedelmeskedtem. Úgy értem, abban az esetben is, ha nem értettem, miért kéri azt, amit kér. Rájöttem, hogy minden nap' rávesz valamire! Jól értettétek; azt mondtam, rávesz valamire. Meggyőz arról, hogy el kell mennem valahová. Rávesz arra, hogy a megszokottól eltérő hangnemben, vagy tartalommal beszéljek valakivel. Új sorrendet állít fel a tennivalóim listáján.

Igen, minden nap', sőt naponta többször is úgy tesz velem, mint azzal a két tanítvánnyal. Teljesen váratlanul kizökkent abból, amivel foglalkozom; gondolatban, vagy ténylegesen, a két kezemmel, a két lábammal. Csinálok valamit, vele, Jézussal együtt. Úgy, mint a tizenkét tanítvány közül az a kettő. Jézussal együtt mentek Jeruzsálem felé. Én is, azon az úton haladok, amire Jézus állította a lábamat, de hirtelen megállít, és azt mondja, most menjek előre egyedül, és tegyem meg ezt vagy azt. Meg sem kérdezem miért, mert ugyanazt a választ kapom Jézus Lelkének tolmácsolásában: az Úrnak van szüksége rá. Vagyis: az Ő dicsőségét szolgálja. Az Ő, alaposan kidolgozott tervének végrehajtásában járok el.

Szamarat még nem kellett elkötnöm (nem is tudom, hogy kezdenék hozzá...), de arra már volt példa, hogy ismeretlenül állítottam be valahová, elkértem a „tésztacsináló gépet" és kézbesítettem. Idős néninél voltam, és azzal magyaráztam a rövid látogatást, hogy aznap délután még el kell mennem Sándorfalvára is. „Na, ezt a jó Isten rendezte így" - mondta a néni, „mer' az én tésztacsináló gépem meg ott van Sándorfalván a nászasszonyoméknál, és igen nincs kedvem tésztát szaggatni, inkább metéltet forgatnék ki azon a masinán!" Készségesen felajánlottam a fuvart, csak arra kértem, hogy szóljunk oda telefonon. „Az nincs nekik, de elég, ha annyit mond, hogy én küldtem!" Ez volt aztán a kihívás! Sándorfalván csitítgattam a kerítésnek ugró két kutyát, közben pedig - csengő híján - kiabáltam be, ki vagyok, és kit keresek. Az ajtóban megjelenő, botra támaszkodó „nászasszonynak" előadtam, hogy én, bizony a „tésztacsináló gépért" jöttem. „Aztán miért?" - hangzott a keresztkérdés. „Hát mert" - dobtam be az adut - „X néninek nincs kedve tésztát szaggatni!" „Na, akkor várjon, odaadom." Ez volt az én „virágvasárnapi" küldetésem. Kiderült ugyanis, hogy a metélt tészta a katolikus idősek otthona konyhájának készült - Isten dicsőségére.

Jézus parancsa, azon a napon nem volt ennyire egyértelmű. Ennek ellenére, "A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik..." És az érthetetlen, különös küldetés, bizony Isten dicsőségét hirdette; Jézus bevonulását, a városnak szánt békesség meghirdetését jelentette.

Előre tudták a tanítványok? Nem. De része lett az evangéliumoknak? Része bizony; mind a négynek! Kimondhatatlanul fontos tehát, hogy a mennyei Jeruzsálem felé vezető utunkat járva halljuk meg mit mond az Úr! Figyeljünk rá; induljunk, és cselekedjünk!

Böjt utolsó vasárnapján, Jézus közöttünk lévő, hozzánk beszélő Lelke, a virágvasárnapi, kívülről fújt történetet elénk adva, kihegyezi a fülünket és a lelkünket. Rá figyeljünk, hogy képesek legyünk elindulni, és küldetésünk céljához érkezve legyen bátorságunk cselekedni! Lehet, hogy kellemetlen lesz? Kínos pillanatokat élhetünk át? Zavarba jövünk? Igen! Én biztos vagyok benne, hogy ez történt azzal a szamarat eloldozó két tanítvánnyal. És velem is, a „tésztacsináló gép" akcióban, de ez teljesen mellékes! Ha szólt Jézus, ha elmondta mit kell tenni, és azt mondja, úgy is lesz, ahogy megmondta, akkor, attól kezdve nincs miért, és nincs min töprengeni!

Jézus, azon a virágvasárnapon készült valamire. Jézus, azóta minden vasárnap, minden hétköznap készül valamire. Arra, amiben neked is szerepet oszt. Arra, amiben az Ő dicsőségéhez, és az azokat szolgáló terveihez neked kell hozzájárulnod. Neked, a tanítványnak. Figyelj, indulj, cselekedj! Mert tudod, mert emlékszel a ma szívedbe, gondolataidba írt, bármikor elővehető Igére: "A tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus parancsolta nekik... "

Előttünk áll a Nagyhét. Iskolai szünet. Rokonlátogatások. Szabadság. Három nap szolgálati lehetőség. A virágvasárnapi lélekkel élő tanítványoknak. Csak nekik. Akik figyelnek az Úrra; akik meghallgatják, és meg is hallják, amit mond; akik elindulnak, és cselekednek. Nem akármit, csak annyit, és csak azt, amit az Úr Igéjéből, nem mástól, és nem saját indíttatásukból hallottak! Nos? Eszedbe juttatott valamit a Szentlélek? Most, idáig, abból, amennyit eddig mondott. Hová küld Jézus? A társadhoz? Akivel már régen nem, vagy még soha nem imádkoztatok együtt. Megfogva egymás kezét, beszélgetve, keresetlen, őszinte szavakkal, természetes hangon, hármasban - Jézussal. Oda küldött? Hozzá? Oldozd fel a lelkét, engedd, hogy elmesélje neked azt, amit már régen szeretne megosztani veled! Ballagjatok oda Jézushoz, hogy megáldja azt, amire neki van szüksége. A házasságotokra. A házasságotok számára elkészített, Őt dicsérő ajándékokra. Amiket felmutattok a világ előtt: mi Jézussal járjuk az utunkat!

Hová küld Jézus? A lányodhoz? A fiadhoz? Menj oda hozzá; oldozd fel a veled szembeni visszafogottságának köteleit! Beszélj vele úgy, ahogy még soha nem beszéltél! Mondd el neki, hogy: ha hiszi, ha nem, Jézus küldött hozzá, és azt mondta, együtt kell visszamennetek - Őhozzá. Rá fog kérdezni az irányra, és arra, te mikor indultál tőle. Eddig miért nem szóltál erről? Nem baj; már beszélgettek. Már eleget tettél annak, amiért az Úr küldött. Az Ő dicsőségét vitted el ahhoz, aki nagyon közel áll hozzád. Mondd el neki, te miért gondolod másképpen azt, ami Őt annyira foglalkoztatja! Mesélj arról ki voltál, és mikor kerültél oda Jézus közelébe, aki most együtt vár vissza benneteket!

Hová küld Jézus? Hozzá, aki a munkájához van odaláncolva? Mondd el neki, hogy elkíséred Jézushoz! Szívesen beszélgetsz vele, és ha odaértetek az Úrhoz, együtt megkérdezitek tőle, vajon nem veszít-e többet azzal, hogy a kelleténél többet dolgozik, és ezért nincs ideje éppen azokra, a rábízottakra, akikért éppen tehetséget, erőt, szeretetet adott neki az Úr?

Hová küld Jézus? Hozzá, aki nem bírja elengedni az üveget? Ülj le mellé, adj neki lehetőséget arra, hogy végre valakinek elmondhassa, mit rontott el, kinek nem bocsátott meg mit nem képes elfelejteni, miért nem bocsát meg magának, miért gyűlöli azt, aminek a rabjává vált! Ha ingadozik is a járása, kísérd Jézus felé, aztán Ő, a Mester majd kezelésbe veszi - az Ő dicsőségére!

Hová küld Jézus? Én nem találgatok tovább, már csak azért sem, mert hiszem, hogy ha akartad, már te is meghallottad a Szentlélek Isten emlékeztető figyelmeztetését. Menj oda, ahová egy ideje tudod, hogy el kell menned. Indulj felé, hozzá, aki még nem is sejti, hogy közeledsz. Szokatlannak, nyomasztónak tűnik a feladat; feszélyezve érzed magad, de ha Jézus küld, akkor megvan a célja! Akkor benne van az isteni forgatókönyvben, aminek ezt a szerepét te kaptad, mert rád írta!

Az a csodálatos testvérek, hogy ha szeretnénk megérteni, miért ad érthetetlen parancsokat Jézus, akkor a megértéshez egyetlen út vezet: indulni és cselekedni! A két, akkori tanítvány, amikor látta, hogy Jézus felül az állatra és úgy folytatja útját Jeruzsálem felé, azonnal tudták miről van szó! Biztos vagyok benne, hogy büszkén néztek tanítványtársaikra, majd a hozsannázó tömegre: Látjátok? Mi szereztük a szamarat, a békesség Királyának bevonulásához szükséges kelléket.

Kedves, Honvéd téri tanítványtársaim! A Krisztus-követésünk idején elkövetkeznek azok a percek, melyekhez hasonlók addig nem voltak, és lehet, hogy soha nem fognak megismétlődni. A perc, amikor Jézus megszólal: Most! Most tedd meg azt, amit parancsolok neked! Szükségem van rád, és neked szükséged van arra, hogy tégy valamit az én céljaim elérése érdekében. Mással is el tudnám végeztetni (akkor is volt még ott tíz tanítvány...), de én neked mondom meg, mit kell elvégezned!

Ugye, értitek, mai, virágvasárnapi tanítványok? Egyáltalán nem fontos, hogy melyik szerepet kaptad, melyik feladattal bízott meg Jézus a családodban, a gyülekezetben, a városban. Jézus, életünk rendezője csak arra kíváncsi, hogy az Ő utasításainak megfelelően eljátszottad-e földi szerepedet, vagy sem? Élsz-e azzal a kiváltsággal, hogy az Övéi között kapsz helyet, vagy látszólag az Övéi között lézengve, továbbra is kívülről, másoktól várod az utasításokat? Tudod, ki tett így, aki ott volt a tanítványok között, de kívülről vezették? Júdás!

Böjt hatodik, utolsó vasárnapján, a Nagyhét elkészített áldásai előtt ezekre a kérdésekre kell válaszolnunk. Nekünk, a királyok Királyának szolgálatába állt, Húsvétra megtisztított szívet kérő tanítványoknak. Jézustól kérjünk figyelő szívet, mozduló lábakat, cselekvő akaratot - az Ő dicsőségére. Ámen