Istentisztelet 2014. december 26-án

 

Karácsony 2. napján délelőtt

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Lekció: Mt 2,1-13

Textus: Mt 2,11

 

Kedves Testvérek!

 

Kik ezek a napkeleti bölcsek? Ha - bibliai támasz nélkül - egykori tanulmányainkra emlékezem, valószínűleg Mezopotámiából érkeztek Betlehembe. Mostani térképeink szerint: Irak és Irán területéről. Jézus idejében ott éltek azok a csillagászok, akik álomfejtéssel, és boszorkánysággal határos jóslatokkal foglalkoztak. Nagy tiszteletnek örvendtek az egyszerű nép, de az uralkodók között is. Ezek közül a varázslók közül választották meg a pártusok királyait.

Amikor a zsidók a babiloni fogságba kerültek, ezek a perzsa mágusok azonnal kikérdezték őket otthoni szokásaikról. A fiatalon királyuk udvarába került Dániel próféta a kedvenceik közé tartozhatott, hiszen ő, hozzájuk hasonlóan, foglalkozott álomfejtéssel. Bizonyára tőle is hallottak a zsidók Messiás-várásáról. Csillagászokként, teljesen természetesnek vették, hogy az égi jelenségek előre jelzik a világ nagy eseményeit.

 

Nem tudjuk, hogy karácsonykor melyik csillag vezette a mezopotámiai bölcseket, de valószínűleg egy olyan jelenség, amiket karácsonyi lapokon látunk. Az égen látható, legfényesebb csillag. Biztos megörültek, amikor az a csillag Jeruzsálemhez, a zsidók fővárosához közeledett. Ott lesz a király, a zsidók új királya! A hosszú úton végig, pontosan az égre függesztették a tekintetüket. Jeruzsálemben magabiztosan a királyi palotához mentek, nem figyelve arra, hogy csillaguk tovább mozdul dél-, dél-nyugat; Betlehem felé.

Milyen kiábrándultak lehettek, amikor a királyi udvarban értetlenül néztek rájuk: Itt nincs újszülött; senki sem tud Heródes király utódjáról. Sőt! Heródes kiborul, amikor valakiről is feltételezni merik, hogy megdöntheti az ő királyságát! Megölette a feleségét, az anyját, a testvéreit, a sógorait, mert paranoás álmai voltak arról, hogy ezek mind a trónjára vágynak!

 

Nyugalmat színlel, de most is dühbe gurul, és azonnal hívatja az írástudókat: Hol kell megszületnie a Messiásnak, akiről ezek a keleti kuruzslók vagy mik beszélnek? A tudósai rémülten jelentik: Betlehemben! Nyájasan a vendégekhez fordul: Irány Betlehem! Aztán, ha megtudnak valamit, jelentsék neki is, mert egyéb vágya sincs, mint hogy hódolatát fejezze ki a zsidók következő királyának!

Mezopotámiai barátaink elbizonytalanodtak. Tévedtek volna? Teljesen felesleges volt idáig zötykölődniük hordszékeken, teveháton? Micsoda örömük lehetett, amikor a Jeruzsálemből Betlehembe vezető úton megint feltűnt előttük a több ezer kilométeren keresztül őket vezető csillag!

 

Betlehemben, azonnal József, Mária és Jézus szálláshelyére mutatott mennyei idegenvezetőjük. Beléptek a helyiségbe, és kicsomagolták királyhoz méltó ajándékaikat. Mária és József tudták, hogy különleges gyermekük van, de nem sejtették, pontosan hogy fogja őt felhasználni Isten. A pásztoroknak örültek, de, szerintem, a külföldi látogatók megjelenésekor zavarba jöttek.

 

Én biztosan nem tudtam volna mit kezdeni magammal! Ahogy elképzelem, mikor a fiaim kicsik voltak! Nagyon örültem barátainknak, rokonainknak, de mi lett volna, ha a debreceni panellakásba bekopogtak volna - mondjuk - a német kancellár tanácsadói? A mezopotámiai bölcsek, körülbelül ezen a szinten voltak abban az időben.

 

A Jézust szíve alatt kihordó, őt istállóban megszülő alig-feleség Mária mit gondolt vajon? Mit keresnek itt ezek az aranyba, tafotába öltözött hírességek náluk, a szegény, názáreti házaspár ideiglenes lakcímén? Ők nem tudták, de a keleti bölcsek: igen! Ezért hozták magukkal az ajándékokat: aranyat, tömjént és mirhát. A kor legértékesebb ajándéktárgyait.

 

Pedig, ők nem tudhattak a Máriának, aztán Józsefnek adott angyali kiejlentésekről! Nem is sejthették, hogy amikor ez a kisfiú felnő, parancsolni fog a szeleknek és a hullámoknak! Nem tudták, hogy vakokat és tehetetlenül fekvő betegeket fog meggyógyítani. Honnan gondolhatták volna, hogy a jeruzsálemi papok majd megszervezik, hogy keresztre feszítsék őt? Azt pedig, végképp' hihetetlennek tartották volna, hogy amikor, harminchárom év múlva meghal ez a most, előttük fekvő kicsiny gyermek, harmadnapon feltámad, mint a királyok Királya, aki nem hadseregeket, hanem a halált győzte le!

 

Mi tudjuk, hogy ki volt a jászolba fektetett kisfiú. Az, aki levette rólunk Isten haragját. Helyettünk, miattunk, és értünk feszítették meg. Az Atya Isten ezért, az Ő áldozata miatt megbocsátotta minden bűnünket. Még azokat is, amiket ma reggel hoztunk magunkkal, ide, a templomba. Ha most megvalljuk őket, itt is hagyhatjuk mindegyiket! Nem kell, hogy tovább nyomasszanak minket!

 

Mi mit ajánlunk fel a mi Királyunknak? A keleti bölcsek azt adták, amit a legméltóbbnak tartottak. Mi felajánljuk azt, ami különösebben nem is bánt minket, de egy kicsit azért enyhít a lelkiismeretünkön? Vagy azt adjuk, ami az övé, ami neki, a királyok Királyának jár? Annak, akinek rajtunk gyakorolt kegyelme és szeretetete mindent megér.

 

Semmink sincs, ami egyenlő lenne azzal, amit Ő tett értünk. Mit adunk át neki szegényes lelki, szellemi, anyagi javainkból?
A keresztyénséggel egyidős jelenség, hogy a Jézust Uruknak valló hívek, amikor Jézusnak kell adniuk valamit, azonnal elkezdenek számolni. Mennyit ér meg nekem Jézus? Mit adjak neki abból, amiért keményen megdolgoztam; amiért napokat tanultam; amiért nagyon elfáradtam? Mennyit érdemel Jézus? Még hallani is szörnyű! Pedig ilyenek vagyunk!

 

Szeretem a keleti bölcseket. Mindig tanulok tőlük. Nem csak karácsonykor, de bármikor, amikor kinyitom a Bibliát.

 

A keleti bölcsek, a Jézusnál tiszteletet tevő tudósok története - lehet, hogy különösen hangzik, de - nem karácsonyi történet! Legfeljebb abban az értelemben, hogy minden, Jézusról szóló leírás magába foglalja karácsonyt és húsvétot.

 

Azt, hogy meg kellett születnie értünk. Mert Isten szeretete ezt írta elő, saját maga számára. Isten, felénk irányuló, féltő gondviselése nem viseli el azt, hogy ostoba módon egymásra és magunkra hallgatunk, mert azt hisszük, hogy életünk nagy részéhez nincs köze Vagy, ha van, ne aggódjon, megoldjuk magunktól is!

 

A világ szörnyűségei arról szólnak, hogy valaki, valakik maguktól oldották meg a bajaikat. Ez általában azzal jár, hogy a bajok másik oldalán lévők belepusztulnak. Vége lesz két ember régóta tartó barátságának. Felbomlik a házasság. Szakadások lesznek a hívek között. Országok támadnak egymás ellen, és meghasonlanak önmagukkal. Mert az emberek megszavazzák, kinek legyen igaza. Istent legfeljebb addig hívják meg, amíg az érdekeiket szolgálja. Amíg úgy gondolkozik, ahogy ők. Ha az evangéliumból, Jézus szavaiból kiderül, hogy Isten teljesen másként gondolja a helyzetet, akkor azonnal hátat fordítanak neki. Így történt nem egyszer Jézus estében. Így történik, még többször - ma is.

Szeretem a keleti, pogány bölcseket. Jézust keresték, és megtalálták. Aztán hazamentek. Nem tudjuk, később mi lett velük. Úgy látszik, elég annyi, hogy talákoztak a Megváltóval, és Uruknak vallották Őt.

Kedves Testvérek! Karácsony végéhez értünk. Mi történt velünk? Mi történt a szívünkben? Találkoztunk Jézussal? Könnyű megfelelni a kérdést. Ha igen, akkor megajándékozzuk valamivel. Erre tanítanak a keleti bölcsek.

Ők semmit sem cipeltek vissza abból, amit Jézusnak szántak.

Mi mit hoztunk ide? Fájdalmat? Örömet? Tehetetlenséget? Lelki, vagy zsebben lévő aranyat, tömjént és mirhát?

A keleti bölcsek esetén keresztül Isten arra kér bennünket, hogy hagyjunk itt mindent, amit Jézusnak hoztunk. Amit nem, azt vigyük vissza oda, ahonnan hoztuk. Arra nincs szüksége az Úrnak.

 

Ő most asztalhoz hív minket. Meg akar vendégelni önmagával. Szeretné, ha a kenyérrel és a borral együtt Őt magát is magunkba engednénk, magunkba fogadnánk. Mert akkor biztos, hogy magunkat adjuk át! Neki, ajándékba.  Ámen