Istentisztelet 2014. december 7-én
Advent II. vasárnapján (Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)
Lekció: Jer 42,1-6
Textus: Jer 42,6/b
Kedves Testvérek!
Advent idején Jeremiás próféta könyvét, és ezzel párhuzamosan, Lukács evangéliumát olvassák azok a testvérek, akiknek tetszik a református Bibliaolvasó kalauz Bibliát végigolvasó ütemezése. Én, erre a vasárnapra azt az Igét választottam, amit a hét elején lapozhattunk fel.
Mi köze van Jeremiásnak adventhez? Nem lett volna helyesebb, valami szép, Jézus születését megelőző történetet választanom? Azt választottam! Jézus születése előtt 600 évvel történt az, amit ma délelőtt felolvastunk a Bibliából. Jézus születése előtt 600 évvel, Izráel vezetői Isten szabadítására vártak. Jézus születése után 2000 és néhány évvel a világ a szabadító Jézust ünnepli, és második eljövetelére készül.
Még mindig kérdés: Mi köze van adventhez, ennek a Jeremiás könyvében található történetnek? Annyi, hogy a szabadító Istenre várva akkor is fogadkoztak az emberek, és a szabadító Jézusra várva, Istenben bízva, most is fogadkoznak az emberek. A karácsony előtti hetekben nem arra várunk, hogy megszülessen a Megváltó. Az már megtörtént. Jézus eljövetelére készülünk. Nem tudjuk az idejét, de biztosak vagyunk benne, hogy eljön. Mert megígérte.
Addig, Jézus második eljöveteléig pedig mi is azt szeretnénk tudni, amit 2600 évvel ezelőtt, az izraeli haderő vezérei szerettek volna tudni. „... milyen úton kell járnunk, és mit kell tennünk..."
Ez az, amire minden keresztyén kíváncsi. Van, aki csak a baj idején, amikor elkezdi komolyan venni Istent. Mint az izraeli hadsereg vezérei. De van olyan keresztyén testvér is, aki ezzel az imával kezdi minden napját: „... milyen úton kell járnunk, és mit kell tennünk..."? És ha napközben elbizonytalanodik, akkor megint megkérdezi az Urat. Nagyon örülünk Isten konkrét válaszának. Néha, már a reggeli bibliaolvasás során megtudjuk, mit, hogyan kell elvégeznünk aznap. Ilyenkor meg is fogadjuk: úgy lesz!
A szavak azonban könnyen jönnek. Gyakran, gondolkodás nélkül fogadkozunk, mert nem vesszük komolyan azt, amit olvastunk. Jöhet egy nehéz helyzet, és azt hisszük, hogy amit olvastunk a Bibliában, vagy amire még emlékszünk a vasárnapi igehirdetésből, az már nem érvényes. Ilyenkor, kétségbeesetten újra imádkozni kezdünk: „Uram, mutasd meg, mit kell tennem! Nem számít, mi az, megteszem." Isten komolyan veszi a fogadalmunkat, és újra elmondja. Aztán azt várja el tőlünk, hogy betartsuk azt, amit megfogadtunk neki.
Jeremiásnál azt olvassuk, hogy miután Nebukadneccar, babiloni fejedelem Izrael gyermekeit fogságba hurcolta a nép maradékát, az ország nincstelenjeit otthagyta az elfoglalt országban. Egy bizonyos Gedalját, egy második arisztokrata vonalhoz tartozó embert jelölt ki helytartónak. Jismáél, aki királyi vérből származott, megsértődött Gedaljá kinevezése miatt, mert az nem Dávid házából származó nemes volt. Jismáél ezért összeesküvést szőtt, és megölték Gedalját. A sikeres gyilkosságtól azonban még a merénylők is megijedtek. Rájöttek, hogy Nebukadneccar ezt nem fogja annyiban hagyni. Elhatározták, hogy Egyiptomba menekülnek. Egy egész sereg honfitársukkal együtt. Ekkor azonban eszükbe jutott Isten.
Hogy kéne megtudni, mit gondol erről az egészről Izráel Istene? Mit szól ahhoz, hogy ők Egyiptomba akarnak menekülni? Ki beszél itt Istennel? Jeremiás, a próféta! Gyorsan el is mentek hozzá tanácsot kérni. „A haderő vezérei, Jóhánán, Káréah fia, Jaazanjá, Hósajá fia és az egész nép apraja-nagyja odament Jeremiás prófétához, és ezt mondta neki: Jusson eléd könyörgésünk, és imádkozz Istenedhez, az ÚRhoz értünk és ezért az egész maradékért! Hiszen saját szemeddel láthatod, milyen kevesen maradtunk meg, pedig sokan voltunk. Mondja meg nekünk Istened, az ÚR, hogy milyen úton kell járnunk, és mit kell tennünk."
Elvileg azért keresték fel Jeremiás prófétát, hogy az ő segítségével tanácsot kérjenek. Az Úr Isten tanácsát. Nem hiszem, hogy komolyan gondolták. Inkább azért mentek hozzá, hogy Isten jóváhagyását hallják. Ők már elhatározták, hogy Egyiptomban kérnek menedéket. Arra voltak kíváncsiak, mit szól ehhez Isten. Nem az Úr útmutatása érdekelte őket, hanem az, hogy egyezzen bele abba, amit ők elhatároztak.
Kész forgatókönyvvel keresték fel a prófétát, Jeremiást. Mutassa meg ezt a forgatókönyvet az Úrnak, és hagyassa jóvá vele! Ennyire kellett nekik Isten. Ők már előre tudták, mit fognak tenni. Fogadkozni azért fogadkoztak, mert Jeremiást be kellett csapni. Sikerült is nekik. A próféta azt hitte, ezek a hadvezérek tényleg kíváncsiak Isten véleményére, tényleg azt akarják tenni, amit Isten tanácsol.
Szép is volt az ígéretük: „Akár jó, akár rossz, hallgatni fogunk Istenünknek, az Úrnak a szavára". Ez a hívők hitvallása. És ez a magukat hívőknek tettető emberek hazugsága. „Akár jó, akár rossz, hallgatni fogunk Istenünknek, az Úrnak a szavára". Az Istenben bízó ember ezt akkor is komolyan gondolja, ha fogadalma ellentmond az érzéseinek és a vágyainak. Istent átölelve, kétségbeesetten, de erős akarattal ragaszkodik ahhoz, amit Ő, az Úr akar; ahhoz, ahogy Ő dönt.
A hitet tettető embert csak addig érdekli az Úr, amíg jóváhagyja azt, amit ő kitervelt.
Könnyű addig engedelmeskedni az Úrnak, amíg azt kéri, amit szívesen teljesítünk. Az engedelmesség kezdete viszont az, amikor először eldöntöm: azt fogom megtenni, amit az olvasott bibliai versekből megértettem! Azt fogom tenni, amit az igehirdetés közben megértettem. Akkor is, ha tetszett, akkor is, ha nem!
Könnyű arra mosolyogni, aki olyat kér tőlünk, amit szívesen teljesítünk. De még Istenre sem könnyű mosolyogni, amikor áldozatot kíván. Jézusnak sem volt könnyű teljesíteni az Atya akaratát. Nem volt könnyű felmenni a Golgotára. Mégis megtette. Azért lehetünk ma együtt. Azért, mert oda vitte minden olyan vétkünket, melyet advent idején, a készülődés kísértéseinek örömében még inkább hajlamosak vagyunk elkövetni.
Azok a hadvezérek nemhiába fordultak Jeremiáshoz. Jeremiás megkapta a választ Istentől. Kiderült, hogy ha az otthonaikat elhagyni készülők ténylge útra kelnek, bárhová is mennek, számolniuk kell Isten, őket utolérő haragjával. Meg kellett tanulniuk, hogy a földön neki rendelt tennivalói útja elől senki sem menekülhet el a nélkül, hogy a számonkérő Isten utol ne érné!
Amikor a tengeren túlra menekült, költözött magyar testvérek között szolgáltunk, sok alkalommal megtapasztaltuk ezt az isteni igazságot. Nagyon kevesen voltak azok, akiken nem láttuk, szavaikból ki nem hallottuk volna: rosszul döntöttek. Nekik otthon volt a helyük. Befogadott idegenként persze élvezték a jólétet. Haza-haza látogatva eldicsekedtek azzal, milyen jó az Új Világban. De tudták; ők is, és az otthonmaradottak is: az új, választott helyükön az elköltözöttek soha nem fognak úgy érezni, úgy nevetni, úgy sírni, úgy enni, úgy koccintani, mint Munkácson, Rimaszombaton, Csíkszeredán, Budapesten, Eszéken, Debrecenben.
Jeremiás könyvének mai Igénkben olvasott üzenete adventi történet. Van mondanivalója a Jézus eljövetelének hitében élő embernek. A menekülőknek üzen. Az Isten akarata előli menekülésre hajlamos ember számára van mondanivalója.
Jeremiáson keresztül azt jelentette ki az Úr, hogy ha valaki elköltözik, akkor is az megy végbe rajta, amit az Úr tervezett vele. Mindegy hová szökik. Egyiptomban és Júdában is utoléri a haragja.
De(!): ha reá, Istenre hallgat, akkor, ha otthon marad, a nehézségek ellenére is áldásban lesz része! A júdaiak számára Isten terve az volt, hogy ottmaradásuk esetén Nabukadneccar király békében hagyja őket. Művelhetik földjeiket; azt tehetik, amit akarnak. A kirendelt helytartó ellen lázadó, aztán menekülésre kész hazafiak viszont Isten haragját, az azzal járó, állandó békétlenséget érezhették magukon.
Elképesztő, hogyan viselkedtek azok a magukat hívőnek tartó, Isten véleményére kíváncsinak mutatkozó emberek, amikor nem azt hallották Istentől, amit szerettek volna. Jeremiásra sem hallgattak. Azt tették, amit eredetileg elterveztek. Ezeken a hadvezéreken keresztül arra figyelmeztet minket az adventi időben felhangzó Ige: amikor megígérünk valamit az Úrnak, de nem teljesítjük, meggyalázzuk Isten nevét. Hiábavaló fogadkozásunkkal hiába vettük fel a szánkra Isten nevét.
A be nem tartott ígéretek korát éljük. Nagyhatalmak tettek ígéretet arra, hogy megvédenek egy országot. A fogadalom megszegését ukránok és magyarok nyögik ezekben a hónapokban.
A be nem tartott ígéretek miatt, szerte e világon, hány életet kell újrakezdeni, mert a házasságkötés után kiderült, az egyik-, vagy az egyik fél sem gondolta komolyan: „sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában hitetlenül el nem hagyom".
Hány ígéret hangzik el ebben a templomban kereszteléskor; az úrvacsora során; az istentisztelet előtti percekben; az istentisztelet alatt. Talán az utóbbi percekben is.
Advent második vasárnapján alázzuk meg magunkat, és még ma szánjunk időt arra, hogy sorra vegyük kimondott, vagy magunkban elimádkozott ígéreteinket! Aztán könyörögjünk bűnbocsánatért!
Az ígéreteit soha meg nem szegő Úr adjon nekünk erős szívet ahhoz, hogy amit ma, az igehirdetésben, Őt hallgatva elfogadtunk tőle, váljon bennünk Jézus eljövetelét komolyan vevő elhatározássá! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 773, összesen: 2227442