Istentisztelet 2014. február 2-án

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 11,25-30

Textus: Mt 11,28

Szeretett Testvérek!

Múlt héten, kedden kaptam egy meghívót. A feladó, - nagyon kedves, régi ismerősöm -, mindig ugyanazzal az ajándékkal vár minket. Jól hallottátok¸ tőle, a meghívótól kapunk valamit - mi, a meghívottak. Megjegyzem: bőven van neki miből adnia ...!

Ahogy végignézek a padsorokon, jócskán látok olyan arcokat, akikkel együtt szoktuk felkeresni ezt a kedves, gazdag, egyébként kimondhatatlanul szelíd, és alázatos szívű ismerőst. Ugye, kitaláltátok, kiről beszélek? Igen, ő az, akinek nem kell voksokért rohangálnia azért, hogy hatalomra tegyen szert. Tudniillik, neki adatott minden hatalom, mennyen és földön. Ő a mi régi ismerősünk: Jézus Krisztus.

Ő az, aki kedden küldött meghívót azoknak, akik karácsony óta a bibliaolvasó kalauz szerint olvassák a Szentírást. Akik más beosztás, módszer szerint, olvassák a Bibliát, azok pedig - velünk együtt -, pár perccel ezelőtt kapták meg újra, éltünkben ki tudja hanyadjára Jézus meghívóját: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan..." Vasárnap esténként tudom, látom, hogy sokak pillantása elidőzik a lenti, gyülekezeti termünk színpadának hátsó falán. Nekik onnan, amikor az esti istentisztelet előtt, alatt, után a falról leolvassák, akkor kézbesíti Jézus a meghívót: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan..." Akit pedig napközben, a Szentlélek emlékeztet erre az Igére: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...", legyen bárhol is, ott, abban a pillanatban odaigyekezhet Jézus közelébe.

Mit jelent engedni a hívásnak, és „odamenni" Jézushoz? Először is: döntést. Úgy döntök, hogy engedek a hívásnak. Úgy, mint amikor édesanyánk hív/hívott. Emlékeztek rá? „Gyertek csak ide, hozzám!" - kiáltotta anyukánk, és mi mentünk. Mert várt ránk a mosolya, a szeme csillogása, a jó szava, vagy a dorgálása, de még az is jól esett, mert azt jelentette, hogy figyel ránk, félt minket, tanácsolni akar. Amikor Jézus hív, biztosak lehetünk benne, hogy - halljunk is-, kapjunk is tőle bármit -, valami olyasmiben lesz részünk, ami kikerülhetetlen hatást gyakorol ránk. Isteni hatást. Javító, gyógyító, gazdagító hatást. Igen, Jézus hatása alá kerül az, aki szóban vagy írásban megkapja Jézus meghívóját. Szeme végigfut a betűkön, és azok a szívéig szaladnak. Amikor pedig hallja, akkor a füle, a lelkéig továbbítja a szavakat: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan...".

Ti is felfigyeltetek valamire? Ha Jézus magához hív minket, az azt jelenti, hogy távolabb kerültünk tőle! Tudunk róla, szeretjük is őt, de élünk a szabadságunkkal, vesszük a bátorságot, és kicsit arrébb húzódunk tőle. Ő pedig nem zaklat minket; nem jön velünk.

Velem is megtörtént már. Számtalanszor megtörtént. Tudjátok, hogy' vettem észre Jézus hiányát? Úgy, hogy amibe nélküle kezdtem, abba nagyon gyorsan belefáradtam. Aztán, saját választásom lassan nyűggé, teherré vált. Meg akartam szabadulni tőle, le akartam rázni magamról, abba akartam hagyni, de nem ment. Ettől persze nyugtalan, ideges lettem.

De a hívás előbb utóbb megérkezett: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek." És ha hallottam, ha olvastam, ha felidéztem magamban az Igét, már rohantam is. Vissza Jézushoz. Az ő közelében eltűnt a fáradtság. Miért? Mert megint azt csináltam, amit ő kért tőlem. Abba is el lehet fáradni, de megfáradni, vagyis megunni és belefáradni: nem! Amikor helyére kerül az ember, azonnal eltűnik az idegessége, a nyugtalansága is. Jézus megnyugvást ad neki. Nem kiábrándult belenyugvást, hanem megnyugvást! Megpihenést a vélt gondok, a kitalált gondok, a mesterségesen szított gondok közüli forgolódásból.

Aki enged Jézus hívásának, aki átadja magát annak a szent közegnek, amivel Ő várja meghívottait, az az ember átalakul. Egészséges fáradtságot érez a szolgálat után és teljes megnyugvást. Ott, újra ott, az Úr közelében.

Vajon miért van ez így? Azért, mert Jézus közelében nem maradhatok ugyanaz, mint aki tőle távol voltam. Tőle távol arra várunk, arra vágyunk, hogy a világ dobjon nekünk valami szellemi, testi táplálékot. Meg is kapjuk, de, mivel az Istentől távolodó világ egyre tökéletlenebb, nem képes azt nyújtani, amit Jézus mellett kielégítőnek, teljesnek találunk.

Három héttel ezelőtt hallhattunk előadást a tengeren túlra vándorolt honfitársainkról. Amikor közöttük jártunk, éltünk, szolgáltunk, az „amerikás magyarok" sok, szép, hosszú, és mély beszélgetés során osztották meg velünk érzéseiket, gondolataikat. Mindegyikőjük beszélt arról a hiányérzetéről, amit nem pótolhat a húszszoros jövedelem, a szólás-, és gyülekezés szabadsága, az úszómedencés ház, az utazások, és a többi, amiről Kolozsváron, Kassán, Budapesten és Munkácson álmodtak. Majdnem mindent megszereztek, amit akartak, de a New York-i Central Park nem pótolja a debreceni Nagyerdő ösvényeit. A Sziklás hegység fenséges csúcsai nem hasonlítanak a máramarosi havasokra; az Amerikai Polgárháború emlékhelyei semmitmondóak a munkácsi vár történetéhez képest, és százszor jobb az újvidéki vendéglőben meginni egy sört a volt osztálytársakkal, mint a Park Avenue elegáns bárjában, az ottani kollégákkal.  A 10-, 30-, 50 éve ott élő testvéreknek újra meg újra oda kell menniük a felhőkarcolók tövében meghúzódó kis magyar templomban Jézushoz, hogy beteljesületlen álmaik terheit letegyék Jézusnál, Ő pedig megnyugvást adjon nekik. Amennyire szemmel követjük őket, igazi megnyugvást és békességet azóta is azok találnak, akik visszatérnek oda, ahol édesanyjuk kezét fogva mentek templomba, ahol először vettek iskolatáskát a kezükbe, és ahol szerelmüket követték az utcákon.

Aki enged Jézus hívásának, az ennél fokozottabban, és minőségileg is teljesebb módon élvezheti a lelki tehermentesítés és megnyugvás örömét.

Elgondolkodtatok már azon, valójában miért vagyunk nyugtalanok; miért hordozunk terheket? Eszünkbe jutott már, hogy a nyugtalanságot és a terheket nem a világ aggatta ránk, hanem mi vettük magunkra? Állandó feszültséget szít az emberben az, amikor másokhoz, kiszemelt példaképekhez akar hasonlítani. Elfelejtjük, hogy Isten mindegyikünket egyedinek teremtett. Ennek olyan testi jelei vannak, amiket azonnal elfogadunk. Például: nincs két, egyforma ujjlenyomat. De nincs, két, egyforma lelki lenyomat sem! Ugyanaz az élmény másképp tükröződik bennem, mint abban, aki mellettem ül. Ezt itt, a templomban is világossá teszi Jézus. Hallgatjuk az igehirdetést, ugyanazokat a szavakat, de azok hatását, következményeit tekintve mégis különbözőképpen áldd meg minket a Szentlélek Isten. Ezeket a személyesen, telefonon, vagy e-maileken keresztüli visszajelzésekben figyeltem meg. Ez úton is köszönöm Istennek, hogy egyre több testvér szívét nyitja meg az Igéről folytatott, építő, áldott beszélgetéseink folytatására.

Nem kell hát nekünk senkire sem hasonlítanunk! Azt a „formát" állapotot kell elérnünk, abban kell áldást, és nem átkot közvetítenünk, amelyre Isten teremtett minket. Téged, és engem, és őt. Menj vissza Jézushoz, dobd le magadról a világ által diktált elvárásoknak való megfelelés terheit, és merj, akarj az lenni, akinek Isten akar látni!

Mi a másik teher, a további nyugtalanság oka? A gyűjtögetés kényszerűsége. A XXI. század embere gyűjtögető életformát él. Állandóan szükségét érezzük egy „újabbnak", egy „szebbnek", „nagyobbnak", általában „még egy" valaminek. Nincsen rá szükségünk, mégis „kell". Szeretnénk nagyobbat harapni abból, amit a világ kínál. Abban a naiv elképzelésben ringatjuk magunkat, hogy ha még „azt az egyet" (ami tényleg tetszetős és igényes) megszerezzük, akkor megnyugszunk. Pedig igaza van a költőnek: „Ha leszaggatod a virág szirmait, nem szedted össze szépségét is." De! Aki visszatér Jézushoz, az minden szépséget, tökéletességet megtapasztal, megért, majd megél! Szépségesnek mondott koloncait levetheti, felszabadultan megrázhatja magát és megtapasztalja azt a békességet, nyugalmat, amit oly sokszor próbált, de soha nem tudott eljátszani a környezetének.

A Jézusnál megnyugvást talált embernek egyébként környezetváltozásban lesz része. Kicserélődik a környezete. Mert a tehermentes lélek; a nyugodt lélek elkezdi keresni és megszeretni azokat a felebarátokat is, akiket immár nem azért fogad el, mert azok képesek megtenni valamit, sikereket elérni, hanem, egyszerűen: önmagukért. Meglátja bennünk az értéket, a szépet, a tartalmat. Sokszor, a korábbi ismeretségekkel ellentétben...

A Jézus meghívásának engedő ember úgy fogadja el önmagát, ahogy Jézus fogadta el őt. Amint van, sok bűn alatt. Jézus tehermentesítő jelenlétét megtapasztalva, utána már csak Rá hagyatkozik, Tőle fogad el mindent és egyedül Őbenne bízik, élete, tervei minden tekintetében.

Ma is lehetőséget kaptunk rá. Itt lehet hagyni azt, amit már mi sem szeretünk magunkban. Dönteni lehet a felől, hogy hol jobb nekünk; Jézus közelében, vagy akár még itt, a templomban is, de oly messzire tőle?

Aki próbálta már, tudja melyik a jó választás. Aki még nem mert dönteni, annak azt ajánlom, olvassa el újra a meghívót, amit Jézustól kapott. Akár most az utóbbi percekben is, amikor meglepetten tapasztalta, hogy valami történt a fejében, a szívében. Jöjjön velünk, menjünk együtt oda, ahová mindenkit hív az Úr - Őhozzá!

Higgyétek el, hogy (újra) felejthetetlen találkozásban lesz részünk! És ha jó ott, akkor, a hét minden napján, minden egyes órájában tőle induljunk el és hozzá térjünk vissza! Ámen