Istentisztelet 2014. június 1-én
(Kereskényi Sándor)
Lekció: Rm 3,21-31
Textus: Rm 3,26/b
Szeretett Testvérek!
Hát, ez a mai bibliai olvasmány, ugye nem volt olyan könnyen érthető, mint, mondjuk, Jézus történetei? Mégsem kerülhetjük meg. Olyan alapvető mondanivalója van, aminek ismerete és megértése nélkül, úgy járnánk, mint annak a remek, orosz filmnek a főszereplője. Az 1880-as évek végén, vonaton utazó orosz kadétot megkérdezte a vele szemben ülő, kezében könyvet tartó gyönyörű lány: Olvasta már? A fiatal egyenruhás kihúzta magát: „Nem végig." Tolsztoj Anna Karenináját „nem végig" olvasni azt jelenti, mint: lemaradni a világirodalom egyik legdrámaiabb olvasmány-élményéről.
Bibliánkat „nem végig" olvasva, abból mindig kimazsolázgatva azt, ami „megható", „szép" és „szívbemarkoló", egyenlő azzal, mint: lemaradni a legfontosabbról. Lemaradni arról, hogy Isten, talán az újraolvasást-, az állhatatos olvasást kívánó részletbe rejtette el azt, ami mentőövként működik az életedben. Örök életre kihúzó mentőövként. Szennyezett, langyos vízből kihúzó mentőövként.
Kapaszkodjunk hát bele ebbe a mai, lelki táplálékba, amit „10-óraira" készített nekünk Jézus!
Pál apostol azoknak írta ezt a levelet, akiket nem ismert. Csak tudott róluk. A Birodalom fővárosában élő keresztyéneknek. Azoknak, akik a mai, fogyasztói társadalom átlag-gondolkodását megelőzve: teljesítményközpontúak voltak. Amit elvégzünk, amit felmutatunk, ami mérhető, aminek ára van, az értékes. Az alapján lehet osztályozni az embereket. Hasznosak és fontosak-e, vagy sem. Adott esetben, van-e annyi eszük, vagy pénzük, hogy a bíróságon megvédjék az igazukat. Igaznak bizonyulva pedig a bíróság felmentse őket a vád alól, ártatlannak, igaznak minősítse őket.
A jelszó tehát az volt Rómában: tenni, cselekedni, érdemet szerezni!
Pál apostol levele, valószínűleg úgy hatott rájuk, mint csalódott politikusokra a választási eredmények. Hát mégsem úgy van, ahogy mi gondoltuk? - csendesedtek el a római keresztyének. Hát Isten előtt nem működik az, amit nálunk a többség gondol, és napi rutinként folytat? Létezik, hogy Jézus Atyját, a mi Atyánkat nem győzi meg a plebs, a köznép, amikor „Cirkuszt, kenyeret!" üvöltve menetel az utcákon? A mennyei bíróságon nem tudjuk kijárni az igazunkat, ha összefogunk, és „csinálunk" valamit?
Nem! A római gyülekezetben felolvasott levélből kiderül, hogy (1) cselekedetekkel nem lehet befolyásolni Istent. Azoktól még nem fog jobban, vagy kevésbé szeretni téged. (2) A cselekedeteid listáján szereplő eredmények nem mentenek fel az Isten előtti tárgyaláson való megjelenés alól. Nem változtatják meg a Szentháromság-esküdtszék döntését. (3) A cselekedetek nem nyilvánítanak igaznak a fellebbezésnek helyet nem adó égi bíróságon.
Az egyetlen Istent más világvallásokban keresgélők azt mondják, ez nem fair! A többi vallás igenis, döntően értékeli azt, hogy az ember mennyi jót tesz! A mi keresztyénségünk (lefordítva: Krisztus-követésünk) erre azt válaszolja: igazad van, kedves, Istent-kereső barátom! A mi, Jézusban megismert Atyánk, az az Isten, akit te is szeretnél megtalálni, annyira szeret minket, hogy függetlenül attól, hogy hány jótettet tudunk listázni, már megelőlegezte nekünk a vele eltöltött örök élet kiutalását.
A zsidó népnek adott Törvényből ismerjük, mi a helyes, és Isten előtt kedves cselekedet. Ugyanakkor valljuk, hogy Isten, annak a Törvénynek teljesítését nem szabta feltételül azzal kapcsolatban, hogy maga előtt bűntelennek, vagy igaznak ítél-e! A vádló, az ügyész (úgy ismerjük jobban, mint: Sátán) vádbeszédét meg sem hallgatja, mert felesleges. Felesleges abban az esetben, ha a tárgyalás megkezdésekor kijelented: Elismerem, bűnös vagyok. Elképzelhetetlenül súlyos büntetést érdemlek. De szabadjon azt mondanom: valaki jelentkezett, és helyettem, rajta hajtották végre az ítéletet! Ezt az illetőt úgy hívják: Jézus. A názáreti ács feleségének, Máriának a Fia.
Az ügyész, az ördög erre nem tud mit mondani. A mennyei törvényszék elnöke pedig azonnal kimondja a felmentő határozatot: Rendben! Az itt álló személyt igaznak nyilvánítom. A Názáretin már végrehajtották az ítéletet! A Szentháromság-esküdtszék egyöntetűen felmentett. A bírói pulpitusról azért még elhangzik a tanács: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" (Jn 8,11)
A hited megmentett. Nem az érveid, nem a jócselekedeteid felsorolása, hanem a helyetted kivégzett Jézusba vetett hited. Hiszem, hogy ez a Jézus annyira szeret, hogy miattam és értem, görcsbe rándult izmokkal, durva szegektől-, és csúfítására fejébe nyomott töviskoszorútól vérző sebekkel vállalta azt, hogy ne kelljen ítéletre mennem.
Ugyan, miféle jócselekedetet tudnánk mi ezzel szemben felmutatni? Mit kéne' tennünk azért, hogy Jézust mindezt elvállalja? Értitek, milyen ésszerűtlennek tűnik, még csak megkísérelni is azt, hogy felülmúljuk Isten szeretetét? Lehetetlen lenne annyi és olyan jót tennünk, amivel rávehetnénk Istent arra, amit elszenvedett értünk, érted, értem.
Újra és újra rácsodálkozunk az apostol veretes szavainak igazára: „... hit által igazul meg az ember, a törvény cselekvésétől függetlenül." (Rm 3,28)
Ami már szinte a hihetetlen öröm határát súrolja, az pedig az, hogy Isten magához, mennyei szintre emel fel minket! Az apostol íróeszközét felhasználva hagyta sok százmillió híve számára a mindent felülmúló minősítést: „... ahogyan ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz." (Rm 3,26)
Mi a baj a jócselekedetekkel? Magukkal a cselekedeteinkkel semmi. A hiba akkor áll fenn, ha Isten nem fogadja el őket. Hiába kínáljuk neki, hiába szeretnénk, ha pusztán értük, a cselekedetekért minősítene minket igaznak, nem akarja figyelembe venni őket.
Ez hogy lehet? Mondok egy példát. Szombat délelőtt megkívánsz egy pohár kakaót. Elkészíted, leülsz a könyveddel, és szép lassan kikortyolgatod. Leteszed magad mellé. Az oldalán és az alján ottmaradt a tejes-kakaós folyadék. A fejezet végén felállsz, kiviszed a konyhába a mosatlan poharat. Leteszed valahová; majd este úgyis mosogatsz, akkor elég lesz betenni a többi edény közé. Délután csengetnek. Megjön a barátod, aki, miután kifújta magát, kér egy pohár hideg vizet. Beszélgettek, benyúlsz a hűtőbe, felbontod a palackot és - a nagy társalgás közben észre sem veszed -, a délelőtt letett, beleszáradt tejes-kakaós pohárba töltesz neki. Elfogadja? Nem. Valami baj van az ásványvízzel? Dehogy! Friss, hideg, remek minőségű. Akkor mi a baj? Miért nem kér belőle a barátod? ... Igen: azért, mert koszos a pohár!
Ugye, értitek? Tehetünk mi bármi szépet, jót, hasznosat, de ha azt úgy kívánjuk tálalni Istennek, hogy mi, az edények belül nem estünk át a tisztításon, akkor Isten nem kér „belőlünk". Mint ahogyan a barátunk a kért, üdítő vizet sem fogadja el a koszos pohárból.
Jézus szívesen „elmosogat" téged. Már meg is tette. Szokatlan az a mosószer, amivel megtisztítja a bensőnkben felhalmozott lerakódásokat. A vérével tisztít. Nekünk, „poharaknak", annyi dolgunk van, hogy semmit se kételkedjünk ennek a tisztításnak a tökéletességében! Egyszerűen: adjuk oda magunkat: Tisztíts meg Uram! Aztán megköszönjük. Azt, hogy a tisztítást követően, újra használhatóak vagyunk. Isten pedig gyönyörködik bennünk, és már abban is, amit teszünk! A hálából fakadó jócselekedetekben.
Akkor, hogy is van ez? Tulajdonképpen, ha Jézus, bennünket megtisztító munkája; az abban való hit tesz minket igazzá Isten előtt, akkor nem is olyan fontos jót cselekedni?
Sokan így hiszik. Mert elfeledkeznek Jézusnak erről a kijelentéséről: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat...". (Jn 14,15) Aki hite megvallását követően nem teszi azt, amit Jézustól tanult, az valójában: nem szereti Jézust! De ha szeretem, akkor nem pontokat gyűjtök; nem azért teszek jót, hogy Isten és az emberek értékeljenek, hanem azért, mert szeretem Jézust! Figyeljétek meg a cselekedeteikben bízók többségét! Keresik a nagy nyilvánosságot; tudják meg minél többen, miről, mit gondolnak, és azért mit tesznek. A Jézus-szeretetből cselekvők dolgairól sokkal kevesebbet tudunk. Pusztán örülünk cselekedeteik eredményének, és élvezzük azokat. Mert a Jézus-szeretetből fakadó cselekedetek üdítőbbek, mint a Törvénynek megfelelni akaró, mégis, magukat piszkos pohárból kínálgató tettek.
Isten Törvénye, természetesen továbbra is érvényes. De nem mindegy, hogy pusztán a Törvény kényszere miatt próbálok jót tenni, vagy azért, mert szeretem Jézust.
Naponta átmegyek valamelyik szegedi hídon. A Belvárosin 30 km a megengedett sebesség¸a Bertalan hídon 50 km. Ha nincs nagy forgalom, igen kevesen tartják be a sebességhatárt. Jó tíz évvel ezelőtt, úgy mentünk haza kocsival, hogy legkisebb fiunk beteg volt. Elindultunk az orvosi rendelőből, ő pedig az álmatlan éjszaka, az orvosi vizsgálat fáradalmai után azonnal elaludt. Olyan óvatosan vezettem, kanyarodtam, fékeztem, gyorsítottam, ahogy csak tudtam. A Belvárosi hídon pedig..., bizony, 30 km-es sebességgel kerülgettem a legkisebb döccenőket is! A KRESZ miatt? A szabály miatt? a „törvény" betartása miatt? Nem! Azért, mert volt valaki az autómban, akire nagyon vigyáztam.
Valami ilyesmit jelent Jézus törvényének engedelmeskedni. Szeretetből. Hálából. Mert az ő sebei meggyógyítottak minket. Igazak lettünk Isten előtt. Ezért akarjuk betartani azokat a szabályokat, tanításokat, melyekkel Jézus akarja biztonságossá tenni az életünket. Ezért cselekszünk jót, jól!
Figyeljünk hát minden szavára! Olvassuk el a Bibliánknak azokat a részeit, melyeket nem értünk azonnal! Jézus látásával „olvassuk ki" a sorok közül azt is, ami nincs odaírva! Ha sikerül: a Szentlélek magyarázatát találtuk meg! Ezekből születnek a hitből fakadó jócselekedetek! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 359, összesen: 2227028