Istentisztelet 2014. június 8-án
(Kereskényi Sándor)
Pünkösd első napja, délelőtt
Lekció: ApCsel 2,1-4; 14-17
Textus: 2Kor 3,6
Szeretett Testvérek!
Amit én Pál apostoltól tanultam, az a: példaadó alázat; a megrendíthetetlen Krisztus-hit; és a Szentlélek irányításának feltétel nélküli elfogadása.
Pál apostol nem akart Bibliát írni. Pál apostol, Isten iránti alázatát élve, nem gondolta, hogy leveleit az Ószövetséghez hasonló „betű- imádat” fogja körülvenni. Annál is inkább igaz lehet ez, mert – hallottuk, ő írta -: „a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít”.
A Reformáció mellékágát növesztő, azon csücsülő, jóindulatú, csőlátású testvéreink ma is, nap mint nap azzal küszködnek, hogy a Biblia betűinek engedve, a Szentlélek útmutatását udvariasan visszautasítva kísérletet tegyenek a holt betűknek, a holt betűkhöz való odaigazítására. A Reformáció „Sola Scriptura” (Egyedül az Írás) zászlaját meglehetősen alacsonyan lengetve, leütik azokat, akik az élő Szentlélek Úr Istent szeretik az önmagukban halott betűk helyett.
Ma délelőtt négy, vagány, mégis elkötelezett srác fog fogadalmat tenni. Miről is? Arról, amiről mi tettünk fogadalmat - (én) harmincnyolc évvel ezelőtt -, más 70, 50, 10, 1 évvel ezelőtt. Hónapok, évek óta tanítjuk őket arra, hogy a Biblia betűiből naponta megismert Jézus szent Lelkére figyeljenek! Akkor, amikor ráveszik magukat a tanulásra. Akkor, amikor védekezniük kell. Akkor, amikor meg kell védeniük valakit. Akkor, amikor pályát választanak. Akkor, amikor társat választanak. Akkor, amikor ki kell nyitniuk a szájukat. Akkor, amikor bölcsebb hallgatni. A Biblia, önmagukban holt betűiből megismert élő Úrra-, az élő Urat a Szentlélek közvetítésével megértett, szívükbe, szájukra adott üzenetre hallgassanak.
Szükség van a „betű”-re? Feltétlenül! A „Sola Scriptura”, az „Egyedül az Írás” igazsága azért állja meg a helyét, mert a ránk hagyott betűk nélkül nem ismernénk Jézust. Nem tudnánk ki ő, miért jött, mi történt vele, és ez miért életbevágó a számunkra. A Biblia közlése nélkül nem tudnánk, KI az, aki megszeretteti, aztán megérteti, majd elfogadtatja velünk Jézust. – Képtelenek lennénk megérteni, hogy Ő, a Szentlélek, valójában nem más, mint a minden napon velünk lévő Jézus Krisztus. Ő, Szentlélek Úr Isten volt velünk vasárnap délutánonként, amikor együtt tanultam a konfirmandusokkal (ők tőlem, és én tőlük), kérdezgettem őket (és ők engem), válaszoltam nekik (és ők nekem).
Mindezt a Biblia holt betűi mellett, de Szentlélek Isten élő, érezhető társaságában, jelenlétében tettük.
Hogy is vagyunk, akkor ezzel az apostoli tanítással: „a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít”?
Az indíttatását tekintve nem Szentírást, hanem levelet fogalmazó; Ószövetséget, de Jézust is ismerő Pál apostol nagyon félti a korinthusiakat. Ez a féltő szeretete pedig azt akarja tudatosítani bennük, hogy ha a Törvény betűihez ragaszkodnak, az éppen attól fosztja meg őket, amit Isten helyezett az emberbe. A Törvény arra elegendő, hogy bűntudatot támasszon abban, aki ismeri Istent. A bűntudatra szükség van, de nem elegendő. Mert nem segít a bűnös emberen. A Törvény betűi pontosan megmondják a bűntudattal élő embernek, hogy milyen ítéletet fog kapni. Ez sem segít a bűnös emberen. Mert a bűntudat és a büntetés ismerete falat emel Isten feloldozó szeretete elé! Ettől a faltól pedig nem látni azt a keresztet, amin Isten meghalt. És nem látni azt az üres sírt, melybe Isten emberi alakot felvett testét elhelyezték, de harmadnapon nem találták, mert feltámadt!
A Törvény betűjéhez való ragaszkodás, az így épített fal, eképpen gyilkolja meg az embert. Mert „a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít”.
Az első Pünkösdkor kiöntetett Szentlélek, az olvasott, bemagolt, falat húzó betűvel szemben: „megelevenít”! Életet visz a holt betűhöz ragaszkodó, a holt betűt imádó életedbe! Szentlélek: megelevenít! Élővé teszi benned azt, ami – egyébként megvan, de – vegetál. A Szentlélek megelevenítő ereje olyan, mint amikor a parázsra száraz ágat dobnak. Láng lesz belőle. A Szentlélek megelevenítő ereje olyan, mint a lekókadt szobanövényre öntött víz. Felegyenesedik tőle. Olyan, mint a defibrillátor. A meglévő, de megzavarodott szívet „újraindítja”.
A Biblia betűje parázs, melyből tűz lehet a Lélek által. A Biblia betűje palánta, mely termést hozhat a Lélek által. A Biblia betűje szív, mely újra indul és életre vezet a Szentlélek által.
Az evangélisták, az apostolok lejegyezték azt, amit Isten Szentlelke diktált a lelkükbe, szájukba, majd íróeszközükbe. De ha olvasóik csak azt értelmezték, értelmezik ma is, amit a betűk jelentenek, az Lélek-telen törvénykezés, ítélkezés marad.
Ez történik az igehirdetés során is. „Praedicatio verbi Dei est verbum Dei” – vallották reformátor őseink, és velük valljuk mi is. „Isten igéjének hirdetése, maga Isten Igéje.” De, ugye, nem képzelitek, hogy a Szentlélek megelevenítő beavatkozása nélkül az, ami itt vasárnaponként elhangzik a szószékről, valóban Isten, Életet megtartó üzenete lehet? Lehet szó szerint idézni a szószéken elhangzó szavakat, de ha azok nem a Lélek vágányán jutnak a fülekbe és a szívekbe, akkor hiába hallgatta az, aki itt volt. Pedig ugyanazt halljuk. Mégis: van akinek – a szemén látom, szájából hallom -: élő, átvett üzenetet, erőt jelent az Ige, más pedig az igehirdetés közben is az ördög elaltató, vagy békétlenkedést elfogadó ajánlatát fogadta el.
Mi, reformátusok, eljövünk a templomba Pünkösdöt ünnepelni, ugyanakkor alig adunk esélyt a Szentléleknek arra, hogy munkába vegyen minket. Azt hisszük, az otthon, vagy itt olvasott bibliai versek sokkal fontosabbak, mint az otthon, vagy itt, a templomban velünk lévő, társaságát, vezetését ajánló Szentlélek.
Pedig tudom: a testvérek őszintén keresik Istent. Bevallják, vagy még nem, de: szeretnének a társaságában lenni. Ezért olvassák a Bibliát. Ezért hallgatják a Biblia betűinek felolvasását. De: egyáltalán nem-, vagy csak nehezen figyelnek a Szentlélek lámpásának irányába. Abba az irányba, mely a betűkről elvéve a fényt, a hittel megáldott, isteni érzékszerveinkre irányítja fókuszát. A látható helyett a láthatatlant, de sokkal biztosabbat, teljesebbet kínálja.
Szentlélek Isten a holt betűket isteni présbe helyezi, amiből aztán Jézus, élethelyzetedre alkalmazott igazsága fog édes borként kifolyni. Ha azt, és nem a betűket fogod elfogyasztani, magadévá tenni, életet nyersz. A betűket megköszönjük, - mert mint a szőlő nélkül, a betűk nélkül sem lehetne bor -, de mi nem kifacsart szőlőszemeket (betűket) akarunk fogyasztani, hanem az azokból önmagát közlő bort – Jézust. Az Új Szövetség italát.
Ki van akkor elől? A Lélek, vagy a betű? Hol olvasunk mi először a Bibliában betűbe írt Lélekről? Igen! A Kőtáblákon! Isten, a teremtő Szellem (Lélek) kőtáblákra írta akaratát. Odaadta Mózesnek. Aztán újat kellett írnia (immár Mózesnek), mert az első táblákat a bálványimádók közé vágta. De azt az új, két kőtáblát is Isten diktálta. Isten Lelke, aki már a teremtéskor a vizek fölött lebegett. A betű van tehát a Lélek hatalma alá rendelve, és nem fordítva!
Régen volt már, de, ugye több fogalmazást is meg kellett írnunk az iskolában? Amikor kisebbek voltunk, először a nyaralásról, vagy a karácsonyról írattak velünk dolgozatokat. Aztán tanáraink összefoglalókat, olvasónaplókat kértek tőlünk. Még később, mi magunknak kellett elemeznünk verset, elbeszélést. A dolgozatok javításakor kiderült, hogy a munkánkat javító tanár másként értelmezte azt, amit – mi azt hittük – egyértelműen leírtunk. Eggyel rosszabb jegyet adott. Méltatlankodva magyaráztuk szüleinknek ezt az égbekiáltó igazságtalanságot, egésze addig, amíg… meddig is? Míg apukánk, anyukánk összehúzva a homlokát meg nem kérdezte: „Ezt a mondatot hogy is értetted?” És mi megmagyaráztuk. Mi derült ki ilyenkor? Az, hogy a saját üzenetünket nem úgy adták vissza a betűk, a mondatok, ahogy’ azokat mi elgondoltuk. A jobb, sőt: a tökéletes érthetőség kedvéért, szükség volt a magyarázatunkra.
Az Istenre figyelő próféták, a Jézussal személyesen találkozó apostolok, az Ő üzeneteit a Lélektől kapott szentírók, saját, Istentől nyert személyiségük adta módon, legjobb tudásuk és hitük szerint rögzítették azt, amit továbbadásra kaptak. Ezek lettek a betűk. Ezek jelentését azonban használhatóvá kellene tenni!
Úgy, mint mi, a saját dolgozatainkat, úgy a Biblia verseit „lediktáló” szerzőnek is meg kell magyaráznia azt, amit a betűk képtelenek teljes mértékben visszaadni.
Ki ez a szerző? Szentlélek Isten. Ő, aki a holt betűket használható, élő üzenetté „magyarázza” nekünk.
Ő, Szentlélek Isten jött közénk Pünkösdkor. Ő, Szentlélek Isten vezeti, tanácsolja hitüket megvalló, fiatal testvéreinket arra az ÚT-ra, melyre mi már korábban tettük szívünket, lábunkat. Ő, Szentlélek Isten érteti meg velünk az úrvacsorai jegyekben magát kijelentő, bűneinkből feloldozó Jézus jelenlétét. Pünkösdkor – mindenkor! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 665, összesen: 2227334