Istentisztelet 2014. március 16-án
(Kereskényi Sándor)
Böjt második vasárnapján
Lekció: Jóel 4,18-21; Abdiás 12-15
Textus: Abdiás 15/b
Szeretett Testvérek!
A Szentlélek Isten ma délelőtt, a böjt, a bűnbánat idején a Biblia legrövidebb, legritkábban olvasott, legkevésbé ismert könyvéből, Abdiás próféta írásából szólít meg minket. (Héberül:) Obadjáhú azt jelenti: az Úr szolgája. Ő, az Úr szolgája látomást kapott. Ezt írta meg. Mit? Az edomiták feletti ítéletet. Kik voltak ezek az edomiták? Visszalapozunk a Biblia első könyvéig, és ott találjuk a választ! Ábrahám fiának, Izsáknak két fiát találjuk a lencsés tálak fölött. Jákóbot és Ézsaut. Jákób fiai, a nagy éhínség idején Egyiptomba kerültek. József történetéből ismerjük az izgalmas esemény részleteit. Ézsau utódai ott maradtak, ahol felnövekedtek. A Mózes vezetése alatt hazatérő testvéreiknek nem engedték meg, hogy átvonuljanak hazájukon. Hadat viselő, bátor, ugyanakkor gondolkodó, és csodálatos művészi alkotásokat létrehozó néppé váltak. Azok a turisták, akiknek lehetősége van felkeresni a ma Jordániában található Petra városát, csodálják az edomiták építészeti emlékeit.
Abdiás próféta arról ír, hogy Edóm királyságának szembe kellett néznie az Úr haragjával, ítéletével és csapásával. Mi az oka? Az, hogy erőszakos volt testvérével (a zsidókkal) szemben, és ha azokat baj érte, még örült is neki.
Edóm országa, az Izráellel közös történelme során többször esett ebbe a hibába. Hallott valamit édestestvéreiről. A hírhez még hozzátett valamit a saját fantáziája alapján, és a testvériség helyreállítása helyett Izráel pusztulására tört. Amikor pedig bekövetkezett a baj, még a legvisszataszítóbb kárörvendezésének is hangot adott. Politikai, hadismereti és kulturális fölényét éreztette a testvérekkel szemben a bírák idején, amikor nekik, az edómiaknak már királyuk volt. Dávid legyőzte őket, de fia, Salamon uralkodása alatt megint elszakadtak, és újból önálló királysággá váltak. Edóm tehát tüske volt Izráel testében, de még inkább: lelkében. Abdiás korára megérettek az isteni ítéletre, mely így hangzott: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!"
Ezt az Igét kaptam mára; ezt az isteni üzenetet kell átadnom nektek, akik ebben a gyülekezetben kéritek és hallgatjátok Isten akaratát. Ma, március 16-án. Böjt második vasárnapján. Nemzeti ünnepünk után egy nappal. Úrvacsorás istentiszteleten. Mennyi mindent hoztunk ide ma reggel! Hány kérdés vár bennünk válaszra! (1) Mit mond az Úr a nemzeti ünnep utáni hét első napján? (2) Mit üzen Isten böjt második vasárnapján? (3) Mire szólít fel az úrvacsorai jegyek vétele előtt?
Vegyük sorra! Mit mond a nemzeti ünnep utáni hét első napján ez az Ige: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!"? A nemzeti büszkeséget, és csak azt érző ember azt mondja: beteljesült a Habsburgokon Isten akarata. Igaza lehet. A spanyol és a dunai Habsburgok kezében lévő területeket számba véve, különös tekintettel a 16. századi, tengeren túli hódításokra, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Habsburg Birodalom világbirodalom volt! A minket közelebbről érintő, közép-európai Habsburg hódoltsági terület még akkor is meghatározó erő maradt Európában, amikor gyakorlatilag elszakadt a nyugati, spanyol ágától. Népeket és meglévő államalakulatokat magába gyűrő, nemzeteket magába olvasztó, területüket annektáló, erőszakos birodalom volt. A huszadik századig kellett várni, hogy beteljesüljön rajta az Ige: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!" A birodalmi létforma felbomlásával együtt járt a Habsburgok „Trianonja". Az a hatalmas méretű területcsonkítás, mely minket, magyarokat 1920-ban ért utol. Ausztria ma kisebb, mint a megcsonkított Magyarország. Megbecsültsége és gazdagsága ellenére elvesztette világpolitikai jelentőségét. Beteljesült hát rajtuk az Ige igazsága: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!"
A nemzetére épp' olyan büszke, ugyanakkor, történelmi realitásokat, ÉS(!), még inkább: bibliai igazságokat is figyelembe vevő másik magyar ember azonban elgondolkodik. Isten nem személyválogató és nem népválogató. Aki nem hágai bíróságban, nem ENSZ közgyűlésben, nem strasbourgi testületben bízik, az a Biblia igazságát fogadja el: „Örüljenek, ujjongjanak a nemzetek, mert pártatlanul ítéled a népeket, és vezeted a nemzeteket a földön." (Zsolt 67,5) Ha tetszik, ha nem, mindannyiunknak számolnunk kell azzal, hogy Isten „Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket." (Zsolt 96,13) Akkor is igaz ez, ha ki akarjuk magunknak sajátítani a „magyarok Istenét". Akkor is alázatosak maradunk az Úr előtt, ha nemzeti érzésektől felhevülve, hallatlan merészséggel felvértezve milliók éneklik, hogy mi már azt is letudtuk, azt is megbűnhődtük, ami még meg sem történt velünk. Holott, Isten csak azt bocsátja meg, amit megvallottunk neki. Ami nem történt meg, azért nem kapunk büntetést, tehát még meg sem bűnhődhetünk érte. Kegyelmes hozzánk Jézus Krisztus Atyja...
Mit üzen nekünk Isten Abdiás-Obadjáhú prófétai írásával, a nemzeti ünnep után, böjt második vasárnapján? Azt, amit eddig: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!"
Segítünk-e abban, hogy mások számára teljessé váljon a böjt áldása? Elmondtuk-e azoknak, akikhez küldött az Úr, hogy mit jelent a böjt? Azt, hogy valamivel felhagyok ebben az időszakban. Valamivel, aminek a hiányát megérzem. Megérzem, és behelyettesítem azzal, ami segít a húsvét-, Jézus keresztáldozata-, az Ige megértésében. Azt olvasom, úgy keresem a csendet, azzal foglalom el magam a megszokott szórakozás, de, akár étkezés helyett is, hogy az tudatosan gazdagítsa a Jézussal megélt kapcsolatomat. Keresem a böjt lehetőségét és nem akadályozok senkit abban, hogy úgy böjtöljön, ahogyan azt ő megbeszélte az Úr Istennel. Böjtöljön úgy, még akkor is, ha az nekem hiányt, kényelmetlenséget okoz, olyan feladatokat ró rám, amit addig, helyettem, más végzett el.
Teljesedjék ki az én negyven napom azzá az élménnyé, aminek Isten szánta, és váljék a megerősödött hit idejévé az ő számára, az ő számukra is, akik a környezetemben élnek. Amilyen fontos ez nekem, úgy legyen áldássá a számukra is. Ha bármilyen módon is akadályozom a másik, Jézus által jóváhagyott böjtjét, azzal én is veszíteni fogok, hiszen, tudjátok: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!"
Ezt üzeni nekünk Isten a nemzeti ünnepet követően. Ezt kaptuk tőle böjt második vasárnapján. És végül, mi is volt a harmadik szempontunk? Mire szólít fel az úrvacsorai jegyek vétele előtt? Mi köze van az úrvacsoránkhoz az eredetileg Edómnak szóló, de reánk maradt, és így, örökéletű, örök érvényű próféciának?
Az úrvacsora: közösség. A legszentebb közösség, amit Jézus megtanított a követőinek és gyakorlását reájuk hagyta. Ehhez az asztalhoz, de bármelyikhez is a világ templomaiban, kunyhóiban, ahhoz járulhatnak, akik egységet éreznek és ápolnak a többiekkel. Ezt a közösséget ápolni kell. Gondozni. Szeretni. Ugye, értitek, hogy nem erről az egy asztalról beszélek, ami itt van előttem, megterítve? Mindegyikről, amelynél Jézus egyetlen, és megismételhetetlen keresztáldozatában hívők gyülekeznek össze. Azért, hogy azt cselekedjék, amire Jézus kérte őket. Megtörjék a kenyeret és igyanak a borból. Mindnyájan. Közben emlékezzenek arra, ami történt; jelenlétükkel vallják meg az élő hitüket, és örvendezzenek annak, ami egész biztosan be fog következni: Jézussal egy asztalnál vacsorázhatnak majd!
Kedves Testvérek! Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba! A szabadságharcaink mindegyikében felbukkantak az árulók. A lelkesedésében egységes nemzet nem tudta kiszűrni tagjai közül azokat, akik belülről támadták a forradalmat, és annak céljait. Nemzetünk ma sem egységes. Elvileg mindenki ugyanazt hangoztatja, de a megoldás kérdésében legalább 18 felé ágaznak a vélemények. A külső támadások mellett bőven felütik a fejüket azok, akiknek - úgy tűnik - nem érdeke az ország, a nemzet egysége. A keresztyén egyház milliárdnál több tagja nem tud leülni egy asztalhoz. Éppen az úrvacsora kérdésében van közöttünk a legnagyobb különbség. Nem elég, hogy a világ fordul az egyház ellen, bőven akadnak saját nevelésű ellenségei is. Mindenki, aki nem Jézus, de a tanítói, vagy a saját igazát tartja előbbvalónak annál, amit az Úr kér az Ő tanítványaitól.
És épp úgy, mint a szabadságharcok során, a keresztyén egyházban, úgy a munkahelyeken is ott van az a főnök az a beosztott; a családokban az az após, apa, feleség, meny, gyerek, nagyszülő; és a gyülekezetekben az az egyháztag, presbiter, aki nem a külső ellenség visszaszorítását és meggyőzését tartja legfontosabb feladatának, hanem az egység megbontását. Igen: munkahelyen, családban, vagy gyülekezetben. A gyülekezet úrvacsorázó közösségében.
Félelemre azonban nincs okunk. Mert nem mi teszünk igazságot, hanem az az Isten, aki megítélte Edómot, és megítél minden népet, nemzetet, közösséget és egyént, aki nem építi, hanem rombolja azt, amit Ő életre hívott, és életben tart. Büntetése mértéktartó, de határozott: „Amit te csináltál, azt teszik veled is, visszaszáll rád, amit elkövettél!"
Úrvacsora előtt, böjtünk második vasárnapján könyörögjünk hát azért, hogy bocsássa meg nekünk azt, ha más nemzeteknek ártottunk. És bocsássa meg nekik azt, amit velünk tettek... Bocsássa meg nekünk, ha egyházunkban, családunkban, terveinkben kevesebbet építünk, mint amennyit rombolunk. Bocsásson meg az Úr azoknak, akik gyülekezetünket, családjainkat rombolják. És kérjük arraIstent, hogy ha reánk száll az Ő büntetésének mértékletes haragja, az ne panaszkodásra, hanem bűnbánatra és megújulásra indítson minket! Mert hisszük, hogy Krisztus kegyelméből az Úr fenyítése, és dorgálása is a javunkat, az üdvösségünket szolgálja. Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 212, összesen: 2226881