Istentisztelet 2014. március 2-án
(Kereskényi Sándor)
Lekció: Mt 20,29-34
Textus: Mt 20,32
Szeretett Testvérek!
Tegnap reggel telefonon beszélgettem valakivel. Tanácsot szerettem volna kérni tőle, a jövő évi hittanoktatási feladatainkkal kapcsolatos kérdéseinkben. Tekintettel arra, hogy az illető hivatásos, oktatással is foglalkozó politikus, kérdéseimet hallgatva, félig komolyan, félig élcelődő, de azért barátságos hangon kijelentette: „Mostanában te vagy az első, akit nem a választások érdekelnek a legjobban." A majdnem fél órás telefonbeszélgetés után még sokáig a fülemben csengett ez a megjegyzés.
Aztán, a dolgozószobám asztalától, a nyitott ablakon kifelé bámulva lassan ráhangolódtam a mai igehirdetésre. Újra és újra elolvastam az előbb hallott, bibliai verseket. Görögül és magyarul. Megint magyarul, aztán megint, a ránk hagyott, eredeti eseményeket legjobban megközelítő, szép görög nyelven. Az Ige erejének engedve, szép lassan, én is „odaültem" a jerikói út mellé. Odaültem harmadiknak, a két vak mellé. Melléjük, akik Jézus közeledtét hallva felkiáltottak: „Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk!"
Ott ültem a nyitott ablak mellett. Behunytam a szemem. A fűzfánkat birtokba vett feketerigó füttyét hallottam, amit időnként megszakított a villanypóznán ülő balkáni gerle hangja: „hu-hú-hu". Otthon volt mindenki. Legnagyobb fiunk tanult, a középső főzött, a kicsi terített, a feleségem (az éppen most folyó) gyermek-istentiszteletre készült. Szóval, lehunyt szemmel, „ott ülve a jerikói út mellett" azon gondolkoztam, hogy én mit kérnék, ha Jézus közeledne felém, megállna mellettem az úton és azt kérdezné: „Mit akartok, mit tegyek veletek?"
Jézus nem azt kérdezte a két vaktól, hogy mit adjon nekik. Azt kérdezte: „... mit tegyek veletek?" Mit kell rajtatok, bennetek elvégeznem ahhoz, hogy egyenesbe kerüljön a gondolkodásotok, a napirendetek, az életetek folyása? Mi hiányzik nektek? Mit nem tudtok nélkülem elérni? „... mit tegyek veletek?"
A kérdés valójában azt kívánja kimondatni velük, hogy őket mi érdekli a legjobban? A válaszból pedig kiderül az, ami a legfontosabb számukra: „Azt Uram, hogy megnyíljék a szemünk." Azt tedd velünk. Az a legfontosabb.
A jerikói út mellett üldögélő két vak embert sem a politikai helyzet izgatta a legjobban. Nekik teljesen mindegy volt, ki kormányozza Izráelt. Van ugyan királyuk, de annak meg van kötve a keze. Addig mehet el, amíg a rómaiak engedik. A Római Birodalom, (az akkori, „Európai és Közel keleti Unió") kormányzati rendszerén belül annyi szabadságot élvezhetnek, amennyit Rómából, (az akkori „Brüsszelből"), a határaikon belüli népeknek megengednek. Van saját fegyveres testületük, de ha annak alakulatai önálló akcióba kezdenének, azonnal szembe találnák magukat a legnagyobb katonai erő: a sok népcsoport harcosaiból összeállt római légiók, (az akkori NATO) korlátozó intézkedéseivel, rosszabb esetben: fegyvereivel.
A két, jerikói út mellett ülő ember számára az volt a legfontosabb, hogy Jézus meg tudja-e nyitni a szemüket, vagy sem.
A héten, tudom, sokan kiáltottatok Jézus felé. Ő pedig ma délelőtt megint megállt a templomunkban. Úgy, mint akkor, azon az úton. A felolvasott, és az eddig hirdetett Igéből megszólított minket, szegedi utcákon járkáló, üldögélő; most ide, az útjába eső templomba betérő embereket. Úgy, mint akkor, azt a kettőt. És kérdez. Minket, az Ő jelenlétét érzékelő kiáltozókat, fohászkodókat. „Mit akartok, mit tegyek veletek?"
Mit válaszoltok? Nem feltételes módban kérdezem: Mit válaszolnátok? Itt nincs feltétel. Itt lehetőség van. Mert Jézus Szentlelke itt van közöttünk. Itt van Isten köztünk. Pár perccel ezelőtt kértük rá: „Jővel teremtő Szentlélek, és híveiddel légy vélek".
Nos, mit válaszoltok erre a kérdésre: „Mit akartok, mit tegyek veletek?" Jézus két dolgot szeretne tudni. Először: amit akarunk, az megegyezik-e Isten akaratával? Mert mást nem fog teljesíteni! Másrészt, Jézus azért kíváncsi arra, hogy leginkább mit akarunk, mert hitünk és akaratunk nélkül nem tud mit kezdeni velünk. Ha nem tiszta szívből és nem mindenek előtt akarjuk azt, amit Isten kíván velünk tenni, akkor nem azt kérjük, amit Isten el akar végezni bennünk, rajtunk.
Mint az egész országban, mint az egész világban, a mi gyülekezeti családunkban is bőven vannak olyan válságok, félelmek, aggodalmak, kísértések, tehetetlenségek, melyek megoldására képtelenek vagyunk. Életek törnek, kapcsolatok repedeznek, és ezzel egy időben gyermekek születnek, szerelmek szökkennek házassági fogadalomtételbe. Az egyik testvér az első munkába állás izgalmait osztja meg; a másik a több évtizedes munkahelye bezárása miatt bizonytalanodik el, a harmadik pedig 48 év után nehezen tudja megszokni, hogy reggel akkor kel fel az ágyból, amikor kedve tartja.
Az örömteli élethelyzetek váratlan problémái közben épp' úgy felhangzik a Jézus felé kiáltó szó, mint a krónikussá vált szomorúságban, bizonytalanságban, fájdalomban élő ember ajkain.
A Jézus jelenlétét bármilyen módon is érzékelő ember kinyitja a Bibliát; imára hajtja a kezét, a fejét, a szívét; eljön ide, a templomba, és hirtelen váratlan lehetőség adódik. Jézus megáll mellette. Aztán megszólítja. És kérdezi.
A kérdezett lélek (a tied és az enyém) pedig meglepődik. Mi? Hogy Jézus velem foglalkozik? Csak velem? Odajön hozzám? Hozzám, aki már régóta, vagy soha nem kereste Őt? És mi ez a furcsa érzés? Megszólított? Hozzám szólt? Hozzám, aki már annyiszor elengedtem a fülem mellett a megszólításait? Ráadásul kérdez? Azt kérdezi, mit akarok, hogy tegyen velem? Ő, aki bármit megtehet? Ő kérdez - engem?
Igen, testvérek; bármilyen hihetetlenül hangzik, de most, amikor hallod-, vagy később, amikor olvasod ezt az Igét (igehirdetést), melletted áll meg. Téged szólít meg. Neked teszi fel a kérdést: „Mit akartok, mit tegyek veletek?" Veled (Márk és Lukács evangéliumában csak egy valakit szólít meg Jézus), vagy veletek. Veled és azzal, akivel együtt ülsz az út szélén. Mit akarsz, mit tegyen veled, és a pároddal? Mit akarsz, mit tegyen veled, és a gyermekeddel? Mit akarsz, mit tegyen veled, és... tedd csak hozzá, kivel!
Mit válaszoltok? Mit mondotok neki? Te mit felelsz? Mit mondasz neki?
A jerikói út mellett ülő két vak beletalált! Pont' azt felelték, amit kellett. Isten akaratát mondták ki. Velük azt tette hát Jézus, amit tett. Ők pedig „... visszanyerték látásukat és követték őt."
Milyen irigylésre méltó két ember! Azt kérték, amit kérniük kellett! Nem kértek kevesebbet, mint amit Isten nekik szánt. Azért nyílt meg a szemük, mert személy szerint, nekik ez volt a legfontosabb! Akaratuk megegyezett Isten akaratával.
Gondolkoztál már azon, hogy miért nem teljesül az, amiért imádkozol? Gondolkoztál már azon, hogy nem azt kéred, amit Isten el akar végezni rajtad, benned, általad?
Két hete valaki elmondta nekem, hogy ő azért imádkozik, mert azt „akarja" hogy X.Y. legyen a miniszterelnök. Emlékeztettem arra, hogy korábban még azt akarta, azért imádkozott, hogy legyen ereje összetartani a családot. Azt is akarta, hogy annyira erősödjön meg a lába, hogy az unokákkal együtt még egyszer el tudjon utazni szülei sírjához. Biztos, hogy most, számára az a legfontosabb, hogy ki legyen a miniszterelnök? Csend. Nem! Az a legfontosabb, hogy ha ennyi egészsége megmarad, minél tovább tudjon vigyázni az unokára, akinek a délutáni alvás előtt egyedül csak a nagypapa olvashat bibliai történeteket. Végül is, a miniszterelnöki szék csupán annak a néhány embernek a leg-fontosabb akarata, aki azért a posztért indul. Akinek a személyes életében - Isten akaratából - nincs nagyobb lehetőség.
Ugye értitek, mennyire a személyes kérésre, kínál megoldást Jézus? Nem zárja ki azt, hogy másokért imádkozzunk! Sőt! Az apostoli levelek több helyen erre buzdítana. De amikor Jézus azt kérdezi, hogy veled mit tegyen, akkor ne beszélj mellé! Mert amíg a te dolgod nem rendeződik, addig azt sem látod jól, azt sem tudod helyesen felmérni, hogy másnak mire van szüksége.
Annak a két vak embernek, akiket Jézus meggyógyított, attól a naptól kezdve már nem az volt a legfontosabb, hogy lássanak. Mert azt a kérésüket teljesítette az Úr. Bizonyára volt nekik „második legfontosabb" vágyuk is, de - szerintem - az megváltozott. Ne találgassuk, miről beszélgethettek egymás között, amíg nem láttak; mit szerettek volna elérni, megszerezni, csinálni, de szerintem Jézus követése nemigen szerepelt a terveikben. És mégis, amikor megnyílt a szemük „követték őt". Vajon miért?
Mert ők már tudták, kitől várhatják a legtöbbet. Ők már tudták, hogy ha továbbra is egyeztetik a saját akaratukat Jézus akaratával, akkor olyan dolgokban lesz részük, melyek messze felülmúlják azt az igénytelenséget, melyet az Isten akaratát nem keresők hajszolnak.
Kérd hát Jézust arra, hogy jelentse ki neked az Ő, és a mi Atyánk, rajtad, benned elvégzésre váró akaratát! Azért imádkozz, mert annak beteljesedése után válsz képessé arra, hogy Jézust követve az lehess, akinek teremtettél erre a földre!
Övé legyen a dicsőség azért, ha legfontosabb akaratod felismerése után nem mások ellen, hanem másokért is imádkozva nyersz áldást és békességet. Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 367, összesen: 2227036