Istentisztelet 2014. november 2-án

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 10,38-42

Textus: Lk 10,42/b

Szeretett Testvérek!

„Menjek, vagy ne menjek?" Szerintem senki nincs közületek, aki vasárnap reggel, legalább egyszer meg ne kérdezte volna magától: „Menjek, vagy ne menjek?" Mármint: templomba. Mert, ugye, annyi minden van, amivel akkor, vasárnap, 10-11 között el lehetne tölteni az időt. Odamenetellel, hazatéréssel együtt: fél 10 és fél 12 között.          Mi ez? A lelkész számonkérése? Pont' azoktól, akik itt vannak? Nem! Bevezetés a hallott bibliai szakaszból elkérésre és elfogadásra váró isteni örömhírhez. Nézzük hát meg, ma reggel mibe csomagolta a Szentlélek azt, amiért ide jöttünk!

Lukács jegyzeteinek abba a részébe kapcsolódtunk be, amikor az úton lévő Jézus, tanítványaival beszélgetve, elérkezik Betániához. Biztosan megelőzte a híre, mert egy Márta nevű asszony felajánlja nekik, hogy pihenjenek meg a házában. Örömmel fogadják a meghívást. Jézus leül és elkezd beszélni. Én úgy tudom elképzelni, hogy, mielőtt bementek volna a házba, Jézus éppen a közepén járt annak, amit a tanítványainak mesélt. Helyet foglalnak, és a Mester ott folytatja a mondanivalóját, ahol még az utcán abbahagyta. A meghívó Márta testvére, Mária, egyre közelebb húzódik a kis csoporthoz. Abbahagyja a vendégek fogadásához szükséges munkát, és csendesen odakuporodik Jézus lábához. Talán, még sohasem járt ilyen neves vendég a házukban. Vagy, ha volt is, az nem így beszélt! Mindenről megfeledkezve hallgatja Jézus szavait. Márta, közben, mint tisztességes, vendégszerető háziasszony, aki jól tudja mi a dolga, teendője azokkal, akiket ő hívott meg a házába, teljes erőbedobással munkálkodik valahol a konyhában, vagy az udvaron. Elég lesz ennyi embernek az, ami itthon van? Edények? Tányérok? Kézöblítéshez szükséges víz? Fűszerek? Ha itt maradnak; fekvőhelyek? Hányan is vannak? Egy, kettő... , három...? Hát az meg kicsoda, ott, Jézus lábainál? Mária!? Szégyen gyalázat! Mit keres ott, a férfiak társaságában? Egyáltalán: miért nem azt csinálja, ami a dolga? Márta odasiet Jézushoz, és mindenről megfeledkezve kiosztja a vendéget: „Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában?" Még itt sem fejezi be; egyenesen felszólítja Jézust: „Mondd hát neki, hogy segítsen!"

Jézus, Márta neve ismétlésének szeretetével, hűti le a pattogó nővérkét: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz..." El tudom képzelni, ez a szorgos asszony hogy kapkodhatta a levegőt a meglepetéstől, amikor Jézus így folytatta: „pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre." Ugyan, mi lehet az az „egy"? Nem mondja ki, de mi mást kérdezhetne? Jézus a kimondatlan kérdést is megválaszolja: „Mária a jó részt választotta..." Micsoda? Az az „egy", amire szükség van, az, hogy a munkát otthagyva Jézust kell hallgatni? Már miért lenne ez jó? Ezt sem kérdezi Márta, mégis jön a felelet Jézustól: „Mária a jó részt választotta,amelyet nem vehetnek el tőle."

Na, akkor lássuk csak! Mi történt itt? Márta és Mária Jézus elérhető közelségébe került. Jézus betért a házukba, és azonnal a legtöbbet kínálta, amit adhatott. Beszélni kezdett. Márta, Jézus közelségének ellenére, jó szívvel bár, de ott folytatta, ahol abbahagyta. Azt tette, amit a szokások diktáltak, amit az adott helyzetben elvártak tőle. A testvére, Mária, felismerte az egyedülálló lehetőséget. Ő arra volt kíváncsi, hogy ugyanazon a helyszínen, ugyanabban az órában, melyet együtt élt meg a testvérével, mi az, amit nem szabad kihasználatlanul hagyni? Mi az, amit a közelébe, a házába betért Jézus tart jónak?

Jézus közelében; akkor, amikor felajánlja a jelenlétét; akkor, amikor Ő szól, csak a jó és a rossz között lehet választani. Folytatni azt, amit a tapasztalható közelsége ellenére elvárnak tőlünk, elvárunk magunktól. Ez Márta választása. A másik lehetőség: mindent félretéve, éppen a megszokott teendőink minőségileg más folytatásának érdekében, Jézust hallgatni. Jézusra hallgatni. Ez Mária választása.

Különböző, fogyasztási szokásokat vizsgáló közvéleménykutatók ilyen kérdéseket szoktak feltenni, mint például: Milyen gyakran vásárol ebben és ebben az áruházban? A lehetséges válaszok: hetente többször, hetente egyszer, kéthetente, havonta egyszer, még ritkábban.

Márta befogadta a házába Jézust. Ehhez az előző, kereskedelmi kutatáshoz hasonlóan, most szívesen megkérdeznélek benneteket (én már túl vagyok rajta...): Milyen gyakran fogadjátok be a házatokba, magatokba, a Szentlélek templomába (Pál apostoltól tudjuk, legalább háromszor utalt rá, hogy az a testünk a Szentlélek temploma /1Kor 3,16-17; 1Kor 6,19/) Jézust? Havonta, mikor? Hetente hány alkalommal? Naponta hányszor?

Ő, Szentlelke által bennünk van. Attól a pillanattól kezdve, ahogy először befogadtuk. A kérdés az, hogy elzárjuk-, bezárjuk-e Őt, Jézus Lelkét valamelyik kis lelki kamránkba, néha bekopogunk hozzá, hogy segítsen már, arra az időre „kiengedjük..., vagy folyamatosan hagyjuk, hogy szóljon, fegyelmezzen, irányítson, korrigáljon, egyszóval: szeretettel vezessen minket?

A bennünk lakó, a magunkba fogadott Jézus nem azt akarja, hogy állandóan félbeszakítsuk a munkánkat és a lábához kuporodva megfeledkezzünk arról, ami adott helyzetben éppen azért a tennivalónk, mert ő maga kért meg rá! Azt meg főleg nem kívánja, hogy amikor kényelmetlenné válik a szolgálat, rá hivatkozva keressünk kegyes alibit, és kivonjuk magunkat a teendők alól.

Volt, „református apáca", diakonissza testvér mesélte nekem, hogy rendszeresen budapesti teológusok érkeztek szeretetszolgálati gyakorlatra abba a halmozottan fogyatékosokat ápoló református otthonba, ahol ő dolgozott. Volt két lelkész szakos hallgató közöttük, akik, érdekes módon, mindig akkor vonultak el „imádkozni a testvérekért, és az Istennek kedves szolgálatért" amikor tisztába kellett rakni a tehetetlen, gyermek, és felnőtt betegeket. Ott, azokban a percekben, biztos vagyok benne, hogy Jézus, a pelenkát cserélőkre mondta: ők választották a jó részt, és nem a folyosó végén imádkozó „kegyesek".

A bennünk, Szent Lelke által jelen lévő, befogadott Jézus, igenis, minden élethelyzetben megmondja, mi a jó, és mi a rossz. Nincs „köztes helyzet". Annál is inkább nincs, mert egyikünk sem tud egyszerre két dolgot csinálni. Ott, abban a falusi házban is két lehetőség között lehetett választani: leülni és Jézust hallgatni, - ezt választotta Mária; vagy Jézusért és barátaiért munkálkodni. Ezt meg Márta tartotta jónak. Kinek a szava döntött? Jézusé: „Mária a jó részt választotta...". Mivel indokolta Jézus? Ezzel: „Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle." Figyeltetek? „... amelyet nem vehetnek el tőle." Előtte pedig ezt mondta: „... kevésre van szükség, valójában csak egyre." Rakjuk csak össze a kettőt: Mária, Jézus lábához ülve, őt hallgatva, azt az „egy", szükséges jót választotta, amit nem vehettek el tőle.         Mi lehet az az „egy"? Mit nem lehetett elvenni tőle? Isten üzenetét. Jézusban Isten jelent meg abban a házban. Máriának, és mindenki másnak, Jézusra volt szüksége. Ő az az EGY, amire (AKIRE) szükség van, és amit (AKIT) senki el nem vehet Máriától. Ha Jézus az első, akkor minden mást ő, Jézus, az Ő, élő, bennünk lakó Lelke határoz meg. Az időt, a tennivalót, a sorrendet.

Márta, a szorgos háziasszony nem „egyet" választott, hanem olyan sok mindent, hogy képtelen volt egyedül teljesíteni. Ezért gurult be; ezért kérte számon Jézust, miért hagyja, hogy a testvére, Mária ott üldögéljen a lába mellett. És Jézus, megnyugtató, kedves szavaival kézbe veszi, szinte átöleli: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz..."

Megpróbáljátok behelyettesíteni a neveteket? Amikor annyi mindent meg kellene csinálni; amikor nem elég az idő, kapkodsz a tennivalóid között, képtelen vagy fontossági sorrendbe rakni az ügyeidet. Emlékezzetek vissza Jézusra, és helyettesítsétek be a neveteket! Én hét közben megpróbáltam. Összecsaptak a hullámok a fejem felett. Annyifelé kellett elmennem; és még több mindent akartam én elkezdeni, vagy még inkább: befejezni. Nem bírtam tovább. Hát: kipróbáltam. Mindent abbahagytam, és annyit suttogtam: Jézus, kérlek, mondd nekem azt, amit akkor, Betániában Mártának: „Sanyi, Sanyi, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz." És... sikerült! Leültem Jézus lábaihoz, és így folytattam: Jó, akkor, Uram, te oszd be az időmet, szelektáld te, mi a sürgős, és mi a fontos az elkövetkező órákban! Kimondhatatlan nyugalom töltött el. Elhiszitek, hogy működik?

Olyan sokat jelentett ez az Ige! Természetesen, számtalan alkalommal választottam már a „jót", és állandóan kérdezgetem az Urat, de most, a százszor olvasott lukácsi Igén keresztül csendült fel az evangélium: Jézus arra a délutánra is mindent eltervezett és elrendezett! Mint ahogy eldöntötte, hogy mikor, és mily módon részesít abban az élményben, amely segít megérteni azt, amit Ő tett értem. Értem. És mindenkiért, aki magára mutatva ki tudja mondani: „Értem!" Értem vállalta azt a csúf keresztet, amit én érdemeltem meg. Helyettem szegeztette fel magát, hogy elkerülhessem Isten, reám kimondott ítéletét és haragját. Mind ennek miattam kellett bekövetkeznie, mert én dühítettem fel az engem annyira szerető mennyei Atyát.

Ez a ma reggeli örömhír, evengélium, kedves Márták és Máriák! Mindannyian tudjuk, hogy most-, melyik név illik ránk. És tudni fogjuk fél óra múlva, délután, holnap, a nekünk adott napok minden percében, hogy melyik név, melyik szerepkör illik ránk. Márta, vagy Mária? Mit választunk? Azt, amit szertelen kapkodásban, át nem gondolt felhevülésünkben mi tartunk elengedhetetlenek, vagy azt a jó részt, azt az egyet, amit senki el nem vehet tőlünk: Isten kijelentett akaratát, és az ahhoz szükséges útmutatást?

Köszönjük meg Jézusnak, hogy e kis időre a lábaihoz ülhettünk és bármi más helyett őt, az egyetlen EGYett, a jó részt választottuk! Most már az is jobban fog menni, amit tényleg el kell végeznünk! Mert engedjük, hogy ő mondja meg, mit, mikor, és hogyan tegyünk meg! Ha elvégeztük, ha készen vagyunk vele, neki adjunk hálát! Aztán üljünk oda megint a lábaihoz! Ámen