Istentisztelet 2014. október 19-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Jer 14,1-9

Textus: Jer 14,7

Szeretett Testvérek!

Most, hogy már egy éves tapasztalattal a hátunk mögött figyeljük iskolai hittancsoportjainkat, egyre inkább belelátunk abba, milyen családi háttérrel rendelkeznek az elsős, másodikos, ötödikes és hatodikos gyerekek. Természetesen nem kérdezgetjük őket; mesélnek maguktól is. Gyakran már nekünk kell visszafognunk őket annak érdekében, hogy ne beszéljék ki a meghittebb, tényleg csak a belső családi körre vonatkozó érdekességeket, történeteket, egészen különleges szokásokat.

A gyülekezeti hittanóráinkra járó gyerekek és fiatalok többsége olyan családi hátteret tudhat a magáénak, amely a bibliai, és az arra alapuló, keresztyén értékrendet is beépítette a következő nemzedék nevelésébe. Higgyétek el, hogy észrevehető a különbség köztük, és az iskolai hittanra beiratkozott tanulók között. Tudjátok, hogyan lehetne ezt a legtömörebben megfogalmazni? Úgy, hogy: éhesek! Az - Istennek legyen hála - iskolai hittanoktatásra beiratott gyerekek nagy-nagy többsége olyan lelki éhséggel küszködik, melyeket, csupán egészen új módszerek megtalálásával lehet enyhíteni. Új hang, új szóhasználat, új eszközök, új viselkedésformák kialakításával, gyakorlatával.

A hittanoktatásban résztvevő gyerekek élő, kedves, néha riadt visszajelzői, kijelzői annak az éhségnek, amiben Magyarország szenved. Az idén, már három választás, politikai kultúrát ijesztő mértékben nélkülöző időszakát végigélve, és még mindig nyakig benne ülve református egyházunk csak árnyalattal tetszetősebb, őszi, jelölői és választási tüsténkedésében, Isten ma arra figyelmeztet minket, hogy számunkra; egyházunk és országunk, sőt nemzetünk számára sincs más lehetőség, mint az, hogy Istentől kérjünk és fogadjunk el lelki éhséget enyhítő, így: túlélést, életben, örök életben maradást elősegítő megoldást.

Jeremiás próféta könyvéből az Izráelt sújtó aszály, ijesztő jeleneteit felvillantó igéit hallhattuk. A főváros jajgatástól hangos. Már az előkelők is tócsákat kerestetnek a szolgáikkal, de üresek maradnak az edények. A termőföldek kiszáradtak, mert nem volt eső. A szarvasok otthagyják a borjakat; nincs fű, nincs tej, amivel táplálni tudnák őket. A vadszamarak szeme elhomályosul az éhségtől.

A próféta megfejti az Úr Igéjét, és egy ijesztő kérdésbe foglalva tárja fel az országot sújtó nyomorúság okát: „Ó, Izráel... szabadítója... Miért lennél olyan az országban, mint egy jövevény...?"

Mit mond Jeremiás? Mit értetett meg vele Isten? Azt, hogy Ő, Izráel Istene, az izráeliták hite, vallásos élete miatt úgy ítéli meg, hogy válaszottai, jövevényként bánnak vele. A jövevényt Izráel népének be kellett fogadnia, a jövevényt megillette a „szociális háló" védelme, a jövevényt védte Izráel törvénye, de mégsem volt az, és soha nem vált azzá, aki a tizenkét törzs egyik leszármazottja, egyenes ágon Ábrahám, Izsák, és Jákób utódja. Jeremiás döbbenetes felismerése azt kiáltja: Vigyázzatok, mert ha ti így viszonyultok az Úrhoz, Izráel reménységéhez és szabadítójához, akkor ő is úgy fog viselkedni veletek, mint a közétek érkezett jövevény. Megköszöni a befogadást, de vándorként, csendben hátrahúzódó, segítséget visszatartó férfiként fogja szemlélni az eseményeket. Nélküle kiszárad az ország!

Tudjátok, hogy ez az úgynevezett „keresztyén világra", Európára, Magyarországra, Szegedre is érvényes? Hogy mi? A lelki, Jézus nélküli aszály. Az Isten nélküli, a Szentlélek-telen éhínség. Az, aminek jeleire utaltam az iskolai hittanoktatással kapcsolatban. A lélek-szárazságra, melynek ijesztő jelei mutatkoznak - körülbelül husznöt éve. Azóta, hogy minden kockázat nélkül meg lehet vallani hitünket. Akkor kezdődött a legújabb kori, magyarországi, keresztyén aszály, szárazság.

Benne vagyunk, a közepében. Pénteken, tizenöten voltunk jelen a bűnbánati istentiszteleten. Higgyétek el, nem azért mondom, mintha nem tudnám, hogy kinek mennyi elfoglaltsága van, volt; mennyi kifogása lehetett. Sötét is van már hat órakor. Az eső is esett. A szél is fújt. Tudom. Isten is tudja. A meghívást megfogalmazó Jézus is tudja. A kézbesítést végző Szentlélek is tudja. Mint ahogyan ők, az Atya, a Fiú és a Szentlélek ismerik, hallották már az összes történeteinket, de jelen is voltak az összes eseményen, amit a régi időkről mesélünk, amikor Szegeden, Debrecenben, Vajdaságban, Erdélyben, kis falvakban és városokban, az Isten szavára, a hálaadásra és bűnvallásra kész őseink tudták, hitték, hogy mit, és miért hisznek.

Ma, Magyarországon számtalan ember vallja lelki embernek magát, de arra már nem figyel, hogy milyen léleknek enged. A mérce nem Jézus Lelke, nem a Bibliából igazolható tiszta, egészséges tanítás, hanem minden, okkultizmussal kacérkodó, tudománnyal, szimbolikával, hazafisággal összekevert elmélkedés, amiből ki lehet csavarni a bűvös szót: vallás.

Rengeteg „lelki ember" azért hiszi magát annak, mert ott van az egyházközség nyilvántartott névjegyzékében. Olyan bátor, hogy még a népszámlálás során is beíratja magát reformátusnak. A mi egyházközségünk esetében ma, ez 734 embert jelent. Ahogy végignézek a sorokon, kevesebb lelket számlálok..., de ez a százon jóval felüli létszám, arányait tekintve még mindig jobb, mint az országos átlag.           Jaj, mit mondtam? Ez a kulcsmondat; a szárazság okának egyik kulcsmondata: „Még mindig jobb, mint az átlag!" Jaj, csak nehogy megelégedjünk ezzel! Azzal, hogy jobbak vagyunk az átlagnál.

Az átlagnál az több, az jobb, aki nem csak lelki ember, de Jézus Lelkéről szól; Jézus Lelkének erejével beszél! Minél kevesebben teszik ezt meg, annál nagyobb lesz a szárazság.

A lelki aszálynak jól látható jelei vannak.   A Jézus Lelkének, a Szentléleknek első sorban otthont adó egyház elhidegül. Elhidegül attól a környezettől, amibe küldetett. Ennek természetes velejárója, hogy a környezet, a falu, a város lakossága pedig elhidegül, kiábrándul az egyházból. Különösképpen akkor, amikor a gyülekezetek, a lelkészek, az egyháztagok egymást sem értik meg, és olyan életet élnek, mely távolról sem hordozza magán a Bibliában leírt ismertetőjegyeket.

A lelki szárazságtól a szószékek sem mentesek. Hang hallatszik róla, de annak tartalmától kirepedeznek az éhes és szomjas lelkek. Az üres, akadémikusan megfogalmazott prédikációk, a tömegigényeket kielégíteni akaró, az eljövendő ítélettel ijesztgető, a „jaj, csak nehogy megbántsak valakit" jelegű, evangélium nélküli szófolyamok képtelenek megöntözni a munkanapok durvaságától, az otthon hidegétől kiszikkadt lelkeket.

Ugye, szószékeket említettem? Igen. Azokat, melyek a templomokban, imaházakban vannak felállítva. És azokat, amelyekre téged küldött fel Isten. Mert ahol Isten bizonyságtételre hív minket, engem, téged; a lakásnak, a munkahelyednek az a helyisége, az utcának az a pontja abban a pillanatban templommá válik; az a szék, fotel, betegágy, kapubejáró, utcasarok, műhely, iskola terem, orvosi rendelő és váró a Lélek szószékévé alakul.

Mit mondok én? Mit mondasz te? Beszajkózott mondatokat, rutinszerű kegyességi szólamokat, vagy lelkeket, szíveket megérintő bizonyságtételt? Ismeritek a koffeinmentes kávét. Na, pont' olyan a Szentlélek nélküli igehirdetés. Az enyém és a tiéd. A koffeinmentes kávénak olyan a színe, az illata, a hőmérséklete, az édesítése, mint az igazi kávénak. De olyan hatást soha nem képes elérni! Felrázhatod, kevergetheted balra és jobbra, de nem fog felébreszteni, felfrissíteni és ébren tartani! A Lélek nélküli igeolvasás és a bizonyságtételnek álcázott, önismételgető halandzsázás sem.

Ahol Istent csak megtűrt jövevényként kezelik, ott Ő nem tud segíteni. Olvassátok el az evangéliumok megfelelő szakaszait! Ahol csak legyintettek Jézusra, ott nem tudott csodát tenni. És ahol nem kell Jézus, életet megújító ereje, ott erjedésnek indulnak a dolgok.

Az északi félteke, és benne Európa, és benne Magyarország: erjedésnek indult. Mitől? A jézusi értékek lekicsinylése miatt. A szeretet semmibevétele miatt. A türelem, az állhatatosság, a megbocsátás semmibevétele miatt. Amikor egy ország kezd kiszáradni, annak az első jelei az ország legkisebb együttélési egységében, a családban mutatkoznak meg. Magyarországon, a 2000-es években, a házasságkötések 55%-a válással végződik. Ez alól az egyház sem mentes; egyre inkább növekszik az elvált egyháztagok, sőt: elvált lelkészek száma! A legszomorúbb az, hogy ez már nem is fáj. Hallom, hogy magukat, a liberális gondolkodástól elhatárolódó egyháztagok, a helyett, hogy megmentenék a házasságokat, jóváhagyják a gyülekezetekben felmerülő válási szándékot. Tényleg azt hiszik ezek a keresztyén liberálisok, hogy a gyermekek, vagyis az egyház jövőjének letéteményesei mindezt sérülések nélkül fogják megúszni?

Mit lehet tenni? Csak azt, amit Jeremiás. Házasságban, családban, gyülekezetben, országban együtt könyörögni: „Ha bűneink ellenünk szólnak is, a te nevedre tekintettel bánj velünk, Uram!"

Mert a bűneink ellenünk szólnak. Nincsenek olyan vezetőink, akik Istenre hivatkozva, felszólalási perceikben kihasználva az időt, bizonyságot mernének tenni az élő Istenbe vetett hitükről. Kevesek, nagyon kevesek azok az édesanyák és édesapák, akik Bibliával a szívükben, Szentlélekkel az ajkukon mernének érvelni gyermekeikkel folytatott beszélgetéseik során. Kevesen vannak azok a vezetők, akik Isten Igéjével, imádságos napkezdéssel akarnák munkára, tisztességre buzdítani beosztottjaikat.

A bűneink ellenünk szólnak. Jézus nevére hivatkozva; arra, amit ő tett értünk, helyettünk, és miattunk azon a kereszten, még mindig kérhetjük Istent, hogy változtasson országunk, családunk, házasságunk, lelkünk állapotán. Adjon nekünk élő vizet; amikor észrevesszük a lelki kiszáradás legelső tüneteit, adja nekünk Jézus látását, szavát, gondolatát, szeretetét! Ezzel a hittel és reménységgel járuljunk az Úr asztalához! Ámen