Istentisztelet 2014. szeptember 21-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Jn 4,1-6

Textus: 1Jn 4,4

Szeretett Testvérek!

Az igazság lelke, vagy a tévelygés lelke? Nem mindegy, hogy kire hallgatunk. Arra, akiből az igazság lelke beszél, vagy arra, akiből a tévelygés lelke szól? Nem mindegy, hogy milyen hatás alá kerülnek azok, akik közel állnak hozzánk. Az igazság lelkére hallgatnak, vagy a tévelygés lelkét fogadják magukba? Nem mindegy, hogy milyen lélek van bennünk. Mert az határozza meg, hogy helyre tudjuk-e igazítani azokat, akik eltévedtek, és a bennünk élő lélek határozza meg azt is, hogy milyen választ adunk azokra a benyomásokra, melyek bennünket érnek, és bekopogtatnak az értelmünk, vagy az érzelmünk ajtaján.

Az igazság lelke, vagy a tévelygés lelke? Honnan tudjuk meg, hogy az igazság lelkével szólítanak-e meg minket; az igazság lelke diktálta-e a papírra azt, amit olvasunk? Honnan lehet rájönni arra, hogy Istentől elkért bizonyságtételünk, tanácsunk, hatással van-e azokra, akikhez szóltunk? János apostol feketén-fehéren megírja: "aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét."

Az idős, ismereteink szerint egyetlen olyan apostolnak, Jánosnak, akinek megadatott, hogy magas kort éljen meg, szembe kellett néznie a tévelygés lelkével. A fiatal, néhány évtizedes keresztyén közösségeket komoly szellemi támadások érték. Ezek legveszélyesebb formái azok voltak, melyek tagadták Jézus istenfiúságát, vagy elfogadták azt, de nem hitték, hogy valóságos emberi testben jelent meg. Ezekből a tévelygésekből aztán újabb mellékvágányok indultak útjukra.

János apostol kortársa volt Kérinthosz, aki azt tanította, hogy Jézus olyan ember volt, mint mindenki más. Szűz Máriának a Szentlélektől történt fogantatását átugrotta. Azt vallotta, hogy Jézus, Jésuah ben Jószéf, a názáreti ács fia, az Istenhez kapcsolódó vallásos, engedelmes életével érdemelte ki azt, hogy reá szállt a Szentlélek, és így vált hatalmas erővel felruházott Messiássá. Mindent elmondott Istenről, aztán, élete végén, mielőtt megfeszítették volna, az isteni személy visszaszállt belőle az Atyához. Az újra csak emberi Jézust feszítették meg, aki aztán feltámadt.

Ilyesmit hittek azok is, akiket "doketisták" néven ismertek meg a keresztyének. Ők voltak azok, akik egy árnyalattal finomabban, mint Kérinthosz, de ép olyan veszélyesen, úgy fogalmaztak: Jézus szellemi jelenség volt, teste csak látszólag volt emberi test. Amikor lépkedett, nem látszott a lábnyoma. (A doketisták ebből a "látszólagosságból" kapták a nevüket is; dokein, görögül azt jelenti: látszik.)

A legjobban elterjedt, evangéliumtól eltévelyedő irányzat képviselőit (hatásuk a mai napig érezhető, sőt gyakorolt), gnosztikusoknak nevezték, nevezzük. Általánosan jellemző rájuk, hogy Jézus követőinek a test és a lélek körüli tennivalóit elválasztják egymástól. Egyes képviselőik az aszkétizmust gyakorolták, a nőtlenség fogadalmától kezdve, a testi érintkezés megvetésén és a beteges böjtölési szokásokon keresztül a test fizikai sanyargatásáig. Másik irányának követői teljes mértékben, javíthatatlanul bűnösnek tartották a testet, így azt hirdették, hogy azzal bármit lehet kezdeni, mert úgyis csak az emberi lélek részesül a megváltásban. Mindezt annak a különleges "ismeret"-nek (ezt jelenti görögül a "gnózis") a vélt felhatalmazásában vallották, amiben ők, egyedül ők részesültek. Ennek aztán csúcspontja volt az a gnosztikus irányzat, melynek tagjai - hitük szerint - lelki testet öltöttek mely teljesen mentes a bűntől. Ennek következménye volt az, ami teljesen eltávolította őket Jézus, közösségre és felebaráti törődésre szólító felhívásától. Kizárólag egymás társaságát élvezték, mindenki mást megvetettek.

János levele gyakorlatilag ezektől a tévelygésektől óvja az akkori közösségeket és az azóta élt, ma is működő gyülekezetek tagjait. Minket. És gyermekeinket. És mindazokat, akik felé küldetésünk van. Ne engedjünk a tévelygés lelkének, az "antikrisztus lelkének", a világból való érvelők unszolásának! Nekünk arra a Jézusra kell figyelnünk, akik bennünk lakik. A világ felé pedig úgy kell fordulnunk, ahogyan Jézus tette. Mentő szándékkal. Áldozathozatalra is felkészülve, és megbocsátásra kész indulattal.

Hogy miért ez a buzgóság? Azért, mert veszélyben van az a "legtöbb", amit ingyen kaptunk! A Jézus, kijelentett Igazságától eltévelygő ember elveszti a "belépőjegyét". A belépőt, ami arra az előadásra szól, ami földi életünk jeleneteinek utolsó felvonása után kezdődik. És örökké tart; isteni kínálattal, garantált megelégedéssel teljesen. Hol? Ott, azon a helyen, melyet Jézus személyesen készít elő mindazoknak, akik nem a világból, hanem Istentől valók. Azokra hallgatnak, akik Istentől kapták a mondanivalójukat, és úgy beszélnek, mint akik Istent, leginkább Jézuson történeteiből, tanításából megismerve, egyszerűen nem beszélhetnek másképpen.

Érzékelitek János aggodalmát? Érzékeled Istennek azt a féltő szeretetét, mellyel óvni és védeni akar téged, azokat, akiket nagyon szeretsz, és mindazokat, akik már megismerték Őt, de folyamatosan ki vannak téve a tévelygések, az igazságtól való elkóborlás kísértésének? János azt írja - és ez szilánknyit sem vesztett az aktualitásából -, hogy "az antikrisztus lelke, amelyről hallottátok, hogy eljön. már a világban van". Mit jelent az "antikrisztus lelke", a tévelygés lelke?

Nem lenne jó találgatásokba bocsátkozni, így jobb, ha felcsapunk egy bibliai-görög szótárt! Azt találjuk benne, hogy az "anti" előrag (az anti-krisztus összetételben) azt jelenti, hogy: "Krisztussal szemben álló", vagy "Krisztust helyettesítő". Na, meg is van a magyarázat! Az antikrisztus lelke az a hitünket, értelmünket támadó lelkület, mézbe mártott méreg, amely ellentmond annak, amit Jézus tanított. Ha erre - hiányos ismeretei miatt - nem képes, akkor olyan hatást kíván gyakorolni, ami a Jézusban megtapasztalt áldást kiüti, és valami mást tesz a helyébe. Jézus-pótlót ajánl.

Ugye, sejtjük, mennyire időtálló János figyelmeztetése? Az antikrisztusi mentalitást magába szívott világ ezernyi forrásból, számtalan tévelygő lélek szájából, tollából, puszta megjelenéséből ontja ránk a megismert, jézusi igazság elleni támadás eszközeit. Mielőtt kétségbeesnénk, vegyük csak elő újra ezt a lelkünk postaládájába eljuttatott levelet! Ni csak, mit találunk benne! A támadások elleni biztatás legütőképesebb menedékét. Olvasom: "Ti Istentől valók vagytok, gyermekeim, és legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van." (Jól látjátok, ma ezt az Igét kaptátok a kezetekbe!) "aki bennetek van"? Hát persze! Bennünk, Szentlelke által maga Krisztus él! Az úrvacsorai közösségben vele találkozunk! Az úrvacsorai kenyérben és borban e felől biztosít minket! Hát persze, hogy nagyobb, több, erősebb a bennünk élő Krisztus, az álruhákba-, félrebeszélők szájába-, tévelygők hívogatásába bújtatott antikrisztusnál!

Igaza van az apostolnak! Már legyőztük az antikrisztust képviselőket, hirdetőket! Már akkor megvédett minket a bennünk élő krisztusi Lélek, amikor először jöttünk rá arra, hogy miért nem tetszik az, amit addig jóízűen bevettünk, és amivel Jézus ismerete után megint megkínáltak! Rájöttünk, hogy volt, ami volt, de olyasmiről szól, amire a bennünk élő igazság lelke azt mondja: nem! Ezt ne! Ezt ne tovább!

Ne féljetek hát, kedves padokban, székeken ülő, igazság lelkét hordozó és magatokkal vivő testvérek, mert a győzelem a miénk! Annyi dolgunk van, mint a jó katonának, akit őrszolgálattal bíztak meg. Azok is vagyunk; Krisztus vitézei! Nyitott szemmel, füllel kell járnunk a mindennapok ösvényeit, lejtőit, emelkedőit, tiszta és sáros útjait. Mert bármely irányból, bármilyen időpontban, bármelyik, ideiglenes alkalmazottján keresztül ránk ronthat, vagy éppen átölelhet az antikrisztus, a tévelygés lelke. Nem kell megijedni, csak résen lenni, hiszen ". nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van."

Igenis, vele, az Ő segítségével felismerjük például azt, hogy a világ azonnal, fogyasztásra kész felnőttet akar nevelni a gyerekeinkből. Az azonban, aki bennünk van, az igazság Lelke, abban a fényűzésben akarja részesíteni őket, hogy gyerekek maradjanak addig, amíg annak az áldásnak van az ideje. A bennünk élő Krisztus, az igazság Lelke rávilágít a világ, önszeretetre buzdító csapdáira. Tudjátok, hogyan? Aki sokáig enged annak a tévelygésnek, ami a szolgálat öröme helyett önmagát állítja az első helyre, az rádöbben arra, hogy a legrosszabb társaság a saját, egyedül maradt társasága. Elkezdi utálni magát. Az igazi Krisztus azt tanítja: "szeresd felebarátodat, mint magadat". Az antikrisztus kihagyja a "felebarátodat". Könnyen rajtakapható hát!

Az igazság lelke nem engedi, hogy valami antikrisztussá, Jézust helyettesítő pótlékká váljon az életünkben. Nem engedi, hogy pillantásunk, gondolatunk elakadjon valahol. Elakadjon, és ott maradjon. A családnál, az unokánál, a gyásznál, a hobbinál, a szórakozásnál, a munkánál. Még a Bibliánál sem. Mert aki egész nap csak egy valamire szeret gondolni, egyvalamivel akar foglalkozni, az lemarad Jézus, tevőleges, lábakat, kezeket, de akár gondolatokat is útra küldő megbízásáról.

"Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba." - írta János. Nekünk. A lelkek vizsgálatát nem hagyhatjuk ki keresztyén életünkből, mert igaza volt Thomas Mannak, amikor az írta: "tulajdonképpen nincs veszedelmesebb ellenfelünk, mint akit nem ismerünk". Ismerjük fel az antikrisztus játékszereit, leplezzük le őket, és győzzük le a bennünk élő Jézussal, aki ". nagyobb . mint az, aki a világban van"! Így nyerünk mi, szeretteink, és útjainkba vezetett felebarátaink áldást és békességet! Ámen