Istentisztelet 2015. április 19-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Gal 4,8-11

Textus: Gal 4,15-16

Szeretett Testvérek!

Pál apostolnak fájdalmas támadásokat kellett elviselnie. Nem a fizikai bántalmazásokról szól. A korbácsolás, a megkövezés megtörheti a testet, de a Jézus Krisztust hordozó lelken legfeljebb hámsérüléseket okozhat. Ezeknek fertőtlenítésre van szüksége. A megtámadott lélekben élő Jézus azonnal Igével fertőtleníti a sebet, és szeretetével kötözi be a testet ért fájdalom, lelken esett horzsolását. Így van ez ma is. Akik kérjük ezt a mennyei, ambuláns beavatkozást, tudjuk, hogy nincs várólista. A sérülést követően azonnal beléphetünk a mennyei rendelőbe, ahol azonnal, szakszerű ellátást kapunk.

Pál apostol lelkét azok vették célba, akik egyszer már elfogadták azt, amit, ahogyan ő tanított Krisztusról. Tisztán és érthetően elmondta, hogy a zsidók Törvényének az volt a feladata, hogy az ember felismerje a bűneit, és a bűneivel szembeni tehetetlenségét. A zsidók Törvényére szüksége van azoknak is, akik Jézust követik. Nekünk is. Szükségünk van arra, hogy megismerjük a mózesi törvényeket, mert ha nem, akkor nem jut el a tudatunkig, hogy Jézus miből szabadított meg bennünket. Krisztus a golgotai kereszten eleget tett a Törvény megszegéséért járó - nem emberi, hanem -: isteni büntetésnek. Amikor Jézus ezt megtette, vagyis elhordozta azt a büntetést, ami a Törvény be NEM tartásáért jár, megszüntette, kioltotta, lenullázta Isten, irántunk - most figyelj! -: irántad táplált haragját!

Ha tehát, ezt megértve, te, aki ott ülsz a padsorokban, a Tízparancsolat Igéit ismerve azon kapod magad, hogy bizony megmagyarázhatatlan merészséggel, szemtelenséggel vétettél Isten Törvénye ellen, akkor tudod, érzed, mert nem tagadhatod, hogy Isten haragszik rád! Ezt a haragot azonban nem kell hazavinned. Sőt: a sarokig, a folyosó végéig, a másik szobáig sem kell elvinned! Semmi szükség arra, hogy az Istennel szemben érzett félelmedet a család tagjain, barátaidon, ellenségeiden töltsd ki! Nem kell sportmérkőzésen, politikai felvonuláson, zenei fesztiválokon kiordítani magadból. Úgysem tudod, mert csak addig tart, amíg a veled együtt tapsolók, skandálók, szurkolók, „lájkolók", együtt-bégetését követő támogatását érzed, látod. Istent nem lehet kiengesztelni azzal, hogy hányan értenek egyet veled. Isten, mulasztásaid, félrelépéseid miatti haragját egyedül Jézus helyettes, helyetted történt halála törölheti el.

Ezt mondta el Pál apostol a galatáknak. Azok pedig úgy viselkedtek, mintha soha nem hallottak volna róla. Ezt, Jézus Krisztus, Istennél megszerzett kegyelmét hallottuk mi is. Melyikünk mikor, hányszor, csak Isten tudja. És - bizonyos esetekben, helyzetekben -, mi is úgy viselkedünk, mintha soha nem hallottunk volna arról, amit egyszer már szívet erősítő, könnyes szemmel, tiszta öntudattal elfogadtunk. Vajon miért? Azért, mert Jézus üzenetének megértése veszélyessé válik az ördög számára. Mert aki Jézusnak enged, azt ő, az ördög nem tudja tovább használni. De nem adja fel! Mindent megtesz azért, hogy akik egykor neki engedelmeskedtek; úgy ugrottak, ahogyan ő füttyentett, azokat visszaszerezze magának.

Félelmetes, milyen hatékonysággal dolgozik az ördög! Azok esetében, akikben tiszavirág életű Jézus üzenetének befogadása. A múlt héten elhangzott öt, áldott értékű és tartalmú, evangélizációs igehirdetést követően Isten ellensége, az ördög, villámgyorsan intézkedett. Elkapta, megölelte azokat, akik túl gyengék voltak ahhoz, hogy egészen-, ne csak a nekik tetsző mondatrészletekig fogadják magukba Isten, lelküket féltő szeretettel megszólító ajándékát.

Már az utolsó evangélizációs este csörgött a telefonom: „Azt mondja a feleségem, hogy maguknál járt, és végighallgatta mind az öt istentiszteletet. Tudja, itthon, hogy beszél édesanyámmal? Hát, ezért kár volt a szent fazekat játszania!" Csütörtökön személyes találkozás során közölték velem, hogy „Szép volt, amit a vendéglelkész mondott, de ez csak azokra érvényes, akik komolyan veszik." Milyen igaza volt! Isten üzenete tényleg csak azokra érvényes, csak azokat menti meg, akik komolyan veszik! A harmadik, istentisztelet után az ajtóban mosolyogva kezet fogó igehallgató, pénteken olyan képet osztott meg a honlapján, hogy azt hittem, bordélyházban járt, és nem igehirdetést hallgatott. Aztán levelet is kaptam; olyan tartalommal, melynek magyartalan, pongyola-fogalmazású mondanivalóját egyszerűen nem értettem meg. Rendetlen, kötekedő, támadó hangnem. A levél írójából ezt váltotta ki az öt, isteni üzenet.

Van egy összefoglaló neve a Bibliában a „rendezetlen", „gáncsoskodó", „rágalmazó", az Isten szerinti beállt, szép rendet „szétdobáló" jellemeknek. Az Újszövetségben így olvassuk: διάβολος (szó szerint azt jelenti: „szétdobáló"). Az ószövetség héber szavának, a „satan"-nak megfelelője. Mi, általában „ördög"-nek fordítjuk. Ő az, aki azonnal jelentkezik, amikor Jézus megszólal. Amikor Jézus megszólítja a megnyílt lelkeket. Megijed, és támad! Az ördög kerítette hatalmába azokat a derék galatabelieket, akik - Pál apostol levele szerint - visszatértek „az erőtlen és szegény elemekhez" akiknek, Isten elutasításával, újra szolgáivá váltak. Ezek „az erőtlen és szegény elemek" - írja Pál apostol - isteneknek tarják magukat, de „lényegüket tekintve nem azok."

Pál, féltő, imádságos szeretettel emlékezteti őket az igazságra. A zsidók Törvényét betöltő, a Törvényt két parancsolatban összefoglaló, a szeretet parancsolatát adó Jézus Krisztus áldozatára emlékezteti őket. Azok a galatabeli, régi törvények hamis, megváltó erejéhez, rendjéhez visszaigazodni készülő, ezzel Jézus áldozatát meggyalázó, apostolt támadó atyafiak ellenséget láttak Pálban. Pusztán azért, mert az apostol az igazat, Jézus Igazságát mondta el nekik. Jézus tanításával érvelt. Nem tehetett róla, Ő, Pál apostol már egyedül Krisztust tartotta élete mércéjének. Mi hogy állunk ezzel?

Emlékeztek az evangélizáció egyik estéjére, amikor lelkipásztor testvérem, Illés története alapján bizonyságot téve elmondta, milyen veszéllyel jár a kétfelé sántikálás, amikor az egy igaz Isten mellé odaillesztünk még valamit? Isten nem tűri el, hogy rajta kívül, Ő mellette másba vessük a bizodalmunkat. Vendég igehirdetőnk a „magyarok Istene" kifejezés használatának istentelenségét, vagyis az egy, igaz Isten nevének egyetlen nemzetre történő kisajátítását nevezte meg. Jött is ám a kritika! Még aznap felhívott valaki, hogy „ennek a hazaárulónak" a többi prédikációjára nem kíváncsi. Pál apostol imént felolvasott szavai jutottak az eszembe: „az ellenségetek lettem, mert az igazat mondom nektek?" Valaki hazaárulónak nevezte azt a nem, kényelmes, magyar többségben, Magyarországon élő, hanem Szlovákiában szolgáló, kárpátaljai születésű, ott felnövő, de székely ősök egészséges, Istentől kapott hitét is hordozó igehirdetőt, aki az Úr féltő szeretetét tolmácsolta nekünk úgy, hogy elmondta: a hazájáért meghalni kész költő is tévedhet!

Az aktuális, napi imádságainkra, fohászainkra utalva kérdezem mindezek után: Isten, mai, nekünk adott üzenetének fényében nem érzékeljük a veszélyét annak, hogy székely testvéreink autonómiáját kérve, a nemzeti romantikára sántikálva, a szabadító, egyetlen segítséget jelentő, Erdélyt elveszni nem hagyó Isten mellé odaillesztjük a csillagösvényen érkező, „győzelemre vezető" Csaba királyfit? Jézust ismerve vállaljuk azt, hogy több mint száz éve, a Kárpát-medence magyarságának, székelyeinek azért kell Isten, megengedő haragjával és büntetésével számolnia, mert Ő előre értésére adta a Bibliát ismerő nemzetnek, hogy, ha mellette, ha rajta kívül, mástól is segítséget kérünk, remélünk, több millióan éneklünk, akkor: Tessék, próbáljuk ki nélküle?!

Isten megengedte, hogy elveszítsünk két világháborút. Megengedte, hogy egyharmadára csonkolják azt a földet, amit Ő adott az őseinknek. Nekik, nekünk, akik aztán behívtunk másokat is, mert nem volt elég gyerek, nem tudtuk telelakni a földet. Utána azért sírtunk, mert a „meghívottak" viszont bővelkedtek a gyermekáldásban, és többen lettek, mint mi. Most sem; ezt a csonka országot sem tudjuk belakni. És ott is egyre kevesebben vagyunk, ahol valaha mi voltunk többségben. Isten a múlt században velünk sírt, mert először elköteleztük magunkat az 1849-ben ránk oroszokat küldő császár mellett. Alig harminc esztendő elteltével pedig a világ valaha élt egyik leggonoszabb diktátora mellett, aki magyar apák és fiúk tízezreivel fedeztette saját hadseregét. Velünk sírt az Úr negyvenkét évig tartó büntetésünk minden órájában, amikor megvallottuk a hitünket, és azért iskolát, munkahelyet kellett váltanunk; szüleinknek, nagyszüleinknek pedig a munkatábort - börtönre.

De ne is menjünk olyan messzire, vissza a múltba! Ma, április 19-én, akár az előbb elhangzottak alapján is azt kérdezi tőlünk a közöttünk lévő Szentlélek Isten: „Hova lett a ti boldogságotok?" Kérdezi azokat, titeket, engem, akik nagyon is hajlamosak vagyunk arra, hogy felejtsünk. Elfelejtsük azt a pillanatot, azokat a napokat, amikor először megértettük, hogy Jézus igazságán kívül, tényleg nem érdemes, mi több: nem szabad más útmutatást elfogadnunk! Nem szabad másban bíznunk! Ne szabad máshoz imádkoznunk! Lehet, de nem ajánlott! Mert Isten csak azokon tud segíteni, akik egyes egyedül, minden más forrást kizárva, belé vetik bizalmukat. Akik Őreá alapozva, hozzá mindig visszatérve, a már csak kicsit is gyanúsnak tartott saját gondolatukat azonnal a Biblia mérlegére téve szólnak, mozdulnak.

Kedves Testvérek! Amikor Jézus, a nap bármelyik pillanatában megkérdezi tőletek: „Hova lett a ti boldogságotok?", csak addig lapozzatok vissza emlékezetetek könyvében, amikor utoljára boldogok voltatok! Amikor utoljára adtatok hálát azért, mert megértettétek-, mert azt értettétek meg, amit Jézus Szentlelkétől hallottatok. Emlékeztek? Akkor jó volt. Békességetek volt. Mindennek ellenére nyugodt volt a szívünk, józan a gondolatunk, erős a bizodalmunk. Miért engednénk hát más, erőtlen, szegényes, önmaguk lelki szemetesén harsogó kis istenségeknek?

„Hova lett a ti boldogságotok?" Ott van, ahol volt. Jézus közelében. Jézusban. A Jézusból szőlőveszőként táplálkozó énetekben. Ha mi nem metsszük le magunkat, senki nem tud levágni minket erről a szőlőtőkéről! Növekedjünk hát Őbenne, és igenis: áldásban, békességben lesz részünk! Ámen

t