Istentisztelet 2015. augusztus 30-án
(Kereskényi Sándor)
Lekció: Zsolt 100
Textus: Mk 9,38-40
Szeretett Testvérek!
Honnan jöttetek ide ma reggel? Többségünk: otthonról. Ahogy végignézek az ismerős arcokon, azonnal beugrik a rengeteg kiindulási helyszín. Móraváros, a Tisza másik oldala, a Belváros, Tarján, Alsóváros. Milyen sok irányból indultunk; mégis, mindnyájan ide érkeztünk!
Örömmel köszöntjük az ismerősöket, és érdeklődő kíváncsisággal fordulunk azok felé, akikkel ritkábban találkozunk, vagy most látunk először. Jó együtt lenni Isten közelében, Isten jelenlétében. Így lesz majd akkor is, amikor majd színről színre állunk előtte, feltámadott testünkben, a földön megkezdett örök életünk mennyei színterén.
Hitéletünk elemi osztályait járva hajlamosak voltunk azt hinni, hogy képesek vagyunk megmondani valakiről; ő vajon eljut-e a mennyek országába, vagy sem? Ez a történet arról szól, hogy mindegy, ki honnan indul, hol jár, és mit csinál; Jézus dönti el, hogy az illető azok közé tartozik-e, akiket Ő hívott el, vagy sem.
Nem tudjuk, hányan voltak ott az apostolok közül, de János többes számot használva tesz jelentést Jézusnak: „Mester láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, és eltiltottuk...". A legújabb fordítású Bibliánk így adja vissza János szavait: „igyekeztünk megakadályozni ebben". Mind a két esetben érezzük, ugye, hogy ez a derék János apostol dicséretet vár Jézustól?
Miért is? Mert találtak valakit, aki - bár Jézus nevében űzött ki ördögöket, vagyis: gyógyított -, nem követte őket, az apostolokat.
Jézus korában az ördögűzés általános gyakorlat volt. Olyan betegségek gyógyítását értették alatta, melyekkel, a hagyományos módszerek alkalmazásával nem boldogultak. Jézus is végzett ördögűzést megszállott némából (Mt 9,33); gyógyításai mellett, Galilea-szerte, már szolgálata első időszakában (Mk 1,3)¸ a szirofőníciai asszony lányából (Mk 7,29). A ördögűzés gyakorlata a következő hiten alapult: ha valaki erősebb lelket talált, mint ami a betegben lakott, akkor annak a nevének kimondásával kényszerítette a gyengébb (ördögi) lelket arra, hogy hagyja el a szerencsétlen beteg testét. Az ismeretlen ördögűző, akit János és társai próbáltak leállítani, ezt a gyakorlatot folytatta. Meggyőződéssel, Jézus nevében parancsolt rá a betegekre, és azok meggyógyultak.
Jézus szépen helyreigazítja a buzgó, vállveregetést váró Jánost és társait: „Ne tiltsátok el...". Micsoda képet vághattak ezek a derék emberek! Hát még amikor meghallották az indoklást: „... mert nincsen senki" - folytatta Jézus - „aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem...". Hát erre nem gondoltak! Sőt: egyáltalán nem gondolkoztak! Önhatalmúan buzgólkodtak. Jóhiszeműen, de Jézus nélkül. Ezért pedig nem jóváhagyás, hanem feddés jár a Mestertől.
Jézus engedélyezi a neve-nincs ördögűző munkáját. „Ne tiltsátok el...". Miért? Mert ez az ember nem tehetne csodát, nem űzhetné ki az ördögöket Jézus nevében, ha nem ismerné Jézus hatalmát, hanem hitetlenül a szájára véve megcsúfolná a nevét. Aki nem hiszi, hogy Jézus legyőzheti a tisztátalan lelkeket, az hiába emlegeti a nevét, akkor sem képes csodát tenni, gyógyítani.
János és társa, vagy társai azt hitték, hogy aki nem tartozik közéjük, nem követi őket, annak nincs joga Jézus nevében jót tenni. Hogy is hangzott szó szerint János gyenge lábakon álló érve? „... eltiltottuk, mert nem követett minket." Figyeltetek? „minket" Nem Jézust, hanem: „minket"! Ez a „minket", még a legjobb esetben is azt jelenti, hogy engem (Jánost), és téged, Uram! Ez az ember nem követett téged és engem. Vagy: Téged, és minket, akik bezzeg a nyomodban járunk. Akik jogosultak vagyunk a te neved használatára. Nekünk szakvizsgánk van a Jézus nevével gyakorolt gyógyítási eljárásból!
De hangzik az isteni szó, a jézusi parancs: „Ne tiltsátok el...".
A Jézust követő ember itt behúzza a nyakát. „Ne tiltsátok el..." - mondja az Úr, és az Ő Lelke, a szent Lélek fokozatosan kiszélesíti bennünk e felszólítás spektrumát. Jézus azt parancsolta Jánosnak és a többieknek: ti ne tegyetek semmit, mielőtt nem kérdeztek meg engem! Ne induljatok be a nélkül, hogy tudnátok, én mit tennék a helyetekben!
Jézus felszólítása minket céloz meg! Minden, már nélküle véghezvitt dolgainkat. Jézus nekünk mondja: „Ne tiltsátok el..."! Legyen az bármi, de ha már elkövettétek azt a hibát, hogy nélkülem intézkedtetek, ráadásul úgy, hogy engem, Jézust toltatok magatok előtt, akkor nagyon figyeljetek! Ez még egyszer elő ne forduljon! Senkiről, aki nem követ titeket, ne mondjatok rosszat, ne rágalmazzátok, ne gúnyoljátok!
Jézus, „megint" közöttünk lévő Szentlelke arra int engem és téged, hogy ne gyakoroljunk ítéletet valaki felett, pusztán azért, mert nincs itt; mert nem olyan, mint mi!
A Mester azt mondta akkor, és épp' olyan erős nyomatékkal mondja ebben a pillanatban is: „aki nincs ellenünk, az mellettünk van". Aki Jézus nevét használva, vagyis az Ő hatalmával űzi ki az ördögöt, az az Úr mellett, és az Urat látványosan is követők mellett van. Meglehet, nem ugyanabban a közösségben, társaságban járja az Istennek tetsző utat, mégis, mellettünk van. Ennek pedig az a bizonyítéka, hogy Jézus nevében, hatalma van csodát tenni.
Eszembe jut az a barátom, aki jó ideig kígyók mérgének lefejtésével foglalkozott. A kígyómarások után beadandó ellenszérumot készítő gyógyszergyáraknak dolgozott. Korábban, római katolikus teológiai tanulmányokból vizsgázott. Nős emberként nem kérte a pappá szentelését, így diakónusi képesítést szerzett. A történet főszereplője az a munkatársa, aki egy - úgymond -: „nem történelmi egyház" gyülekezetébe járt. Veszélyes munkájuk, a kígyók mérgének lefejtése közben, nem engedhették meg maguknak, hogy a kettejük hitgyakorlata közti különbségekről vitatkozzanak, netán veszekedjenek. A hét utolsó munkanapjának vége felé, a barátom fáradt, figyelmetlen volt, és a rossz fogás miatt megmarta az egyik, különlegesen veszélyes kígyó. Az állatot még visszaejtette a terráriumba, de már csak kiáltani tudott, majd összeesett. Utolsó, homályos emléke az volt, hogy ez a bizonyos, nevezzük így: „nem történelmi egyházhoz tartozó" munkatársa felugrik, beadja neki a mindig előkészített ellenszérumot, aztán telefonál, majd letérdel mellé, és megfogja a kezét. Ennyire emlékezett a barátom, utána elájult. Napokkal később, az kórházi ágy mellett mesélte el neki az aznap szolgálatban lévő mentőorvos, hogy milyen „szerencséje" volt. A Pilisben lévő, hegyi utak végén lévő kígyófarmra ugyanis a kelleténél kicsit később tudott felkapaszkodni a mentőautó. Az orvos számára hihetetlen volt, hogy annak ellenére, hogy megkapta az ellenszérumot, még életben találták. Még ott elmondta annak a bizonyos munkatársnak, hogy megmentette a barátom életét. „Mit csinált?" - kérdezte tőle. „Imádkoztam. Nagyon erősen imádkoztam érte. Jézus nevében, Jézus erejével."
Valaki, akire a katolikus teológiát végzett barátom, jánosi buzgósággal azt mondhatta volna: „Nem követ minket!", hiszem, ő is hiszi, hogy imádsággal mentette meg az életét. Jézus nevében fohászkodott érte.
Vannak; jaj, de sokan vannak, akik szerint bizonyos felekezetek „tévelygő" tagjainak kevesebb, vagy semmi esélye nincs arra, hogy elnyerjék az örök életet. Ritkábban a Bibliával érvelve, gyakrabban dogmatikai könyveket lobogtatva, elfeledkeznek erről az Igéről. Arról, hogy Jézus engedélyt ad azoknak, akiket ők - ha tehetnék -, „igaz tanítványi" szigorral: „eltiltanának". Nem hajlandóak tudomásul venni, hogy, a más felekezethez tartozó hívek, bizony, Jézus nevében lehet, hogy még több, hatalmas, Istent dicsérő tettet hajtanak végre, mint azok, akik az ő, igaz híveket jól megrostáló felekezeteikbe, gyülekezeteikbe járnak.
Jézus azt tanítja ma nekünk, azt érteti meg velünk, hogy aki hatalmat kapott tőle, aki az Ő nevében csodákat tud tenni, az ugyanazt a célt szolgálja. Az ugyanazon az úton jár, mint az, akit Jézus máshol, másképpen, más terhekkel, más tempóban, más ruhában, más hangulatban, más külsöségek között indított el. Ami a lényeg: ő, az általunk oly gyorsan megszólt, kirekesztésre ítélt ember is ugyanoda fog megérkezni, ahová mi! Hogy is mondta az Úr? „aki nincs ellenünk, az mellettünk van".
Isten Szentlelke ma ezzel az Igével kísér haza bennünket.
Engedjük meg neki, hogy emlékeztessen minket arra, amit most, itt ültetett el a fülünkben, a lelkünkben, a gondolatainkban! Fogja vissza az érzéseinket; fogja be a szánkat; lassítsa le a gondolatainkat; fékezze meg a Jézus nélküli buzgóságunkat; vonja vissza az elfogultan meghozott ítéleteinket!
Hidd el NEKI, hogy az is járhat a jézusi ÚT-on, azt is elindíthatta az Ő erejével, akit nem értesz, sőt ellenségednek tartasz! Akit eltiltasz attól, amire - bolond módon - kizárólagos jogot formáltál.
Jézus nem csak a te Mestered. Isten nem csak a magyarok Istene. A Szentlélek nem csak a református egyházban él. Ha mégis úgy gondolnánk, józanítson ki bennünket az Úr! Imádkozzunk azért, hogy ne fájjon nagyon; imádkozzunk azért, hogy el tudjuk viselni az Ő - most már értjük: szükséges dorgálását! Szeretetből teszi. Úgy, mint akkor, az apostolokkal.
Vigyük hát magunkkal, magunkban az élő Igét, az élő Üzenetet, az élő Urat! Különböző utakon, utcákon, tereken érünk haza, és mégis: magunkban, ugyanazzal a Lélekkel. Ha megengedi, más hangsúllyal, más közegben, de az Ő nevében tehetünk kisebb, és hihetetlenül nagy csodákat a következő napokban. Azokkal együtt, akik nincsenek ellenünk, mert Jézusban bízva, együtt: velünk vannak! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 467, összesen: 2227136