Istentisztelet 2015. december 26-án

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

Lekció: Lk 2,21-35

Textus: Lk 2,25

Kedves Testvérek!

"Nyomja meg a kettős kereszt gombot, és várjon munkatársunk jelentkezésére!" Borzalmasan hangzik. Intézzük az ügyeinket. Abban a tudatban telefonálunk, hogy időt spórolunk vele. De, amikor már huszadik perce választunk "a következő lehetőségek közül", elgondolkozunk azon, hogy jobb lett volna személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatot.

Sok mindenre kell várnunk az életünkben. Vártuk, hogy iskolába mehessünk. Vártunk a végzettségünket igazoló papírra. Vártunk arra, akivel tovább folytatjuk az életünket. Vártunk a zárójelentésre. Vártunk örömmel, vártunk izgalommal, vártunk türelmetlenül.

Ezzel telik el az életünk. Várakozással. Most is várunk valamire. Arra, ami még ma megtörténik, és arra is, ami tudjuk, még előttünk áll.

Mária és József alig várták, hogy Jézus születése után elteljen nyolc nap, és sor kerüljön a kisfiú életének első nagy eseményére. A zsidók Törvényének eleget téve: körülmetélték és azt a nevet adták neki, amit több, mint kilenc hónapja az angyaltól hallottak: Jézus.

Újabb várakozás. Majdnem öt hétig. Mert a Törvény így írta elő: "Még harminchárom napig maradjon otthon az anya, míg megtisztul a vértől. . Amikor letelnek tisztulásának a fiú vagy a leány miatt előírt napjai, vigyen egy egyéves bárányt égőáldozatul, egy galambot vagy egy gerlét pedig vétekáldozatul a kijelentés sátrának a bejárata elé a paphoz. ... Nekem szentelj Izráel fiai közül minden elsőszülöttet, amely megnyitja anyja méhét". (3Móz 12,4.6.; 2Móz 13,2)

Milyen felemelő lehetett József és Mária, a "vidéki" pár számára az az óra, amikor a kis gyermekkel beléptek a jeruzsálemi Templom udvarába! Ne gondoljunk valami áhítatos csendre! A pénzváltók asztalainál hangosan alkudoztak. Az átható tömjénfüstben, az áldozati állatoktól véres kötényű papok jöttek és mentek. Bárányok bégettek és galambok verdesték szárnyukkal a fagallyakból font ketrecek oldalát. A pogányok udvarában mindenféle nyelven imádkoztak. Beljebb, óriási hangzavarban, zsidó férfiak olvastak fel hangosan a Tórából.

Simeon, az "igaz és kegyes ember", aki "várta Izráel vigasztalását és a Szentlélek volt rajta", ebben a forgatagban vette észre a fiatal párt.

Elképzelni sem tudom, hogy zajlott le a jelenet. Simeon egyszerűen kikapta Mária, vagy József karjából a kis Jézust? Nem hiszem. Azt viszont hiszem, hogy ők is megláttak valamit Simeonon. Azt, hogy "a Szentlélek volt rajta". Simeon, Krisztust váró lélekkel ment eléjük.

A zsúfolt templomudvaron sokan fordulhattak arrafelé, ahol egy öreg ember, karjában egy kisgyerekkel, szinte táncolva örvendezett. Miről beszél? Most már elbocsáthatja az Isten, most már boldogan halhat meg, mert meglátott egy csecsemőt?

Milyen boldogság tölthette el Máriát és Józsefet! Már harmadjára kaptak jelet, bizonyítékot arra, hogy ez a kisfiú, maga a Messiás. A pogányok világossága, Izráel dicsősége. A betlehemi pásztorok, a messziről érkezett, keleti bölcsek, most pedig ez az idős ember örül annak, amiről ők kilenc hónapja beszélgetnek.

Áldást mond rájuk. Aztán meglepő fordulat következik. Simeon visszaadja a gyereket, és Máriához fordul. Nem Józsefhez, hanem Máriához. Ez szokatlan. Zsidó férfiak, a feleségükön kívül nemigen beszélgettek más asszonnyal.

Gyakorlatilag arról prófétál, hogy József nem fogja átélni azt, amit Mária. Ez a kisfiú olyan dolgokat fog tenni, amiben sokan megbotránkoznak, mások viszont felemeltetnek. Hitben megerősödnek, és megértik Isten szándékát.

A prófécia folytatása ijesztő. Mária azt hallja, hogy: "a te lelkedet is éles kard járja majd át". Simeon nem részletezi azt, amit mi már tudunk. Máriának, harminchárom év múlva látnia kell a kivégzett, keresztfán függő fiát. Azt a kicsi gyermeket, akit az előbb szoptatott meg.

De addig még hosszú az út. És különben is! Az előbb mondta Simeon, hogy az Isten üdvösségét elhozó gyermek van a karjában. Jobb erre gondolni. A többit majd meglátják!

Mi már "megláttuk"! Nekünk már nem az üdvösségre kell várnunk. Nekünk csak el kell fogadnunk, és meg kell tartanunk. Mert aki arra az igazságra törekszik, ami Simeonban élt, azt a kegyes életet éli, amit Simeon, az folyamatosan kapja Isten kijelentését, és a Szentlélek nyugszik rajta, benne.

Az ilyen ember megtapasztalja az üdvösséget. Isten jelenlétét. Isten vezetését. Isten Lelkével olvassa, hallgatja az Igét, a Bibliát, a hirdetett kijelentést, az isteni akaratot.

Mi már azok az emberek vagyunk, akik Jézus második megjelenésére várnak. Azt kell tennünk, amit Simeon. Készen kell állnunk Isten kijelentéseinek fogdására.

Biztosra kell mennünk. Isten egészen biztos ígéretének beteljesülésére várakozhatunk.

Nem "a kettős kereszt gomb megnyomása" után, mint amikor telefonon intézzük az ügyeinket, hanem a golgotai keresztet szem előtt tartva. Izgalommal, de azzal együtt magabiztos, az Úr ígéreteiben biztos türelemmel várhatjuk és végezhetjük el azokat a tennivalókat, amiket Jézus érkezéséig kell elvégeznünk.

Egészen biztos, hogy, Simeon sem ült ölbe tett kézzel addig a napig, amikor meglátta a szent családot. Tudatosan, figyelmesen várakozott.

A vasút, nem is olyan régi hőskorában, az állomásfőnökök még Morse-jelekkel küldtek üzenetet egymásnak. Valamelyik kisvárosban meghirdették a nyugdíjba ment forgalmista állását. Alapvető feltételként írták elő a Morse-kódok ismeretét és kiváló használatát. A jelentkezők az állomás épületének irodájában vártak a sorukra, amikor kicsit elkésve belépett egy fiatalember. Körülnézett, felvett egy nyomtatványt, amit a meghallgatás előtt ki kellett tölteni, majd utolsóként ő is beállt a várakozók mögé. Még senkit nem hívtak be az állomásvezetőhöz. Ketyegett a falióra, volt, aki beszélgetett, más újságot olvasott, az egyik sarokban Morse-távíró kattogott. Alig telt el néhány perc az utolsó fiatalember érkezése óta, amikor az fogta magát, előre ment, és benyitott az állomásfőnök ajtaján. A többiek felháborodva és értetlenül méltatlankodtak. Rövid idő múlva kijött az állomásfőnök és annyit mondott: "Köszönöm uraim, elmehetnek, az állást betöltöttük. Önök már fél órája várakoztak, de egyikük sem figyelt arra, amit ez a fiatalember azonnal észrevett. A sarokban kattogó Morse készüléken folyamatosan ezt hallhatták: Ha érti ezt az üzenetet, azonnal jöjjön be, mert öné az állás!"

Nem mindegy, kedves testvérek, hogy hogyan várakozunk! Isten ígéreteinek beteljesedését figyelemmel, mindenre elkészülve, és mindenre készen kell várni. Úgy, mint Simeon.

Azt mondják, a várakozás: a tanulás időszaka. Minél tovább várunk valakire, annál többet hallunk, tudunk meg róla.

Simeont felkészítette az Úr. Igaz, kegyes, Szentlélekkel teljes emberré nevelte addig, míg beteljesedett a neki adott ígéret.

Isten áldja meg a várakozásainkat figyelemmel, hogy át tudjuk venni tőle azt, amit nekünk szánt!

Ámen