Istentisztelet 2015. február 1-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Jn 8,1-11

Textus: Jn 8,11

Szeretett Testvérek!

Mit szólnátok hozzá, ha egészen személyessé tennénk ezt a jelenetet? Higgyétek el, nem lesz nehéz, hiszen Jézus itt van közöttünk! Azt ígérte, hogy minden napon velünk lesz, egészen a világ végezetéig. Még nincsen vége a világnak, de mi az Ő nevében, az Ő akaratának, az Ő tetszésének megfelelően eljöttünk ide, hogy... Miért is?

Eljöttünk ide, hogy valami mást is halljunk, kapjunk azon kívül, sőt: azon felül, amit hat napon keresztül magunkhoz veszünk. Hétfőtől szombatig; mikor értelemmel, mikor tudattalanul érte nyúlunk-, ha kínálják, elfogadjuk-, ha nem figyelünk „bevesszük" azt, amit ajánlanak nekünk. De másra vágyunk. Annak az ÚTnak a kijelölésére, amin járnunk kellene. Annak az IGAZSÁGnak a felismerésére, ami messze felülmúlja az emberi okoskodást. És vágyunk arra az ÉLETre, ami összehasonlíthatatlanul többet nyújt annál a kiszámíthatatlanságnál, amit „Hát, ilyen az élet!" legyintéssel jelenítünk meg magunk előtt.

Itt vagyunk az Istennek szentelt házban. Jézus Szentlelke megjelent közöttünk. Ő az, aki - bár láthatatlan, de lényegében tökéletesen egy azzal a Jézussal, aki maga az ÚT, az IGAZSÁG és az ÉLET!

A házasságtörő asszonyról és vádlóiról szóló történet főszereplője, Jézus tehát itt van közöttünk. Hol van a vádlott, az a középre citált asszony, és hol vannak a vádlói? Ahhoz, hogy igazán át tudjuk élni ezt a jeruzsálemi templom udvarán lejátszódott jelenetet, ahhoz szükségünk lenne a rajtakapott asszonyra, és azokra, akik csapdába akarták csalni Jézust! Hiszen a vádlók, az írástudók és a farizeusok ezért rángatták oda azt a szerencsétlen asszonyt! Mit érdekelte őket, hogy eggyel több, vagy kevesebb megkövezést nézhetnek végig!? Számukra az asszony csupán statiszta volt.

Azért jött kapóra nekik ez a tetten érés, mert ennek a Názáretből, idáig jött tanítónak most színt kell vallania! Biztosan ismeri az ősi, mózesi törvényt: „Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő." (3Móz 20,10) A kivégzés módjáról az ötödik mózesi tekercsen lehet olvasni a pontos előírást: „Ha rajtakapnak valakit, hogy férjes asszonnyal hál, mindkettőjüknek meg kell halniuk: a férfinak is, aki az asszonnyal hált, meg az asszonynak is. Így takarítsd ki a gonoszt Izráelből! Ha valaki a városban találkozik egy jegyben járó szűz leánnyal, és vele hál, vigyétek ki mindkettőjüket annak a városnak a kapujába, és kövezzétek őket halálra! A lányt azért, mert nem kiáltott segítségért a városban, a férfit pedig azért, mert erőszakot követett el felebarátja asszonyán. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből!" (5Móz 22,22-24)

Nos, ha Jézus azt mondja, hogy ne bántsák az asszonyt (Figyelitek, hogy a tetten ért férfiról nincsen szó?...), akkor azonnal bíróság elé állíthatják, hiszen nem ismeri el az ősi, mózesi jogrendet. Az eddigi viselkedéséből pedig úgy tűnik, hogy egy ujjal sem nyúlna senkihez! Ha viszont helyén hagyja az asszony kivégzését, akkor miért nem tartja be a többi törvényt? Mért gyógyít szombatnapon? Mi baja van az templom udvarán vásárolható áldozati állatokkal?

Hol is tartottunk? Igen! Jézus, Lelke által valóságosan itt van közöttünk. A vádlók? A vádlott? Rájuk van még szükségünk a jelenet rekonstrukciójához, és a mireánk vonatkozó tanítás megértéséhez.

Nincs itt semmi baj! Hiszen, a hiányzó szereplők is megérkeztek! Itt vannak a vádlók és a vádlottak! Fél tízkor nyitottuk ki a templom kapuját; azóta folyamatosan érkeznek a szereplők! Mi vagyunk azok! Mi, akik oly gyakran a kör közepére állítunk valakit, akit tetten értünk. Mi vagyunk azok, akiket oly gyakran a kör közepére állítanak, mert tényleg tetten értek minket!

Kezdődhet a szent, evangéliumi jelenet!

Nézzük először az vádlók szerepkörét! Itt vagyunk Jézus előtt. Szeretnénk, ha Ő tenne igazságot azokban az ügyekben, melyekben Jézus véleményére, mi több: ítéletére is kíváncsiak vagyunk.

Mit hoztál ide, állandóan résen álló, felperes, vádló testvérem? Kit kaptál rajta? Kit értél tetten? És mit csinált az illető? Mit tett az a közösség, az a csoportosulás? Mire volt képes az az ország, annak vezetői? Sorold csak fel; itt, Jézus előtt! Ugye, felkészültél? Felolvasod, szó szerint idézed a törvényt, a szabályt, a rendelkezést, a hozzád hasonló, veled együtt gondolkodó, jó érzésű emberek véleményét. Alá tudod támasztani az érveidet, megdönthetetlen bizonyítékaid vannak, a te oldaladon áll az írott és az íratlan törvény.

Mehet a kérdés Jézusnak: „Hát te mit mondasz?" Ebben a kérdésben mindjárt az is benne van: Ugye, nekem adsz igazat? A jeruzsálemi, szent előadás során ezt remélték az írástudók és a farizeusok. Azt, hogy Jézus nekik ad igazat. Hiszen Mózesre hivatkoznak. Akárkinek is mondja magát ez a galileai rabbi, odáig azért nem mehet el, hogy Mózes törvényének örök érvényét kétségbe vonja.

Nem is teszi. Valami mást tett. „... lehajolt, és ujjával írt a földre." Senki sem tudja, hogy mit. Érdekes, hogy az evangélium írója sem emlékezett rá. Vagy, ha mégis, úgy gondolta, jobb, ha nem hagyja az utókorra. Nincs szükségünk rá. Azoknak kellett látnia, akik akkor, ott álltak Jézus előtt.

Meddig jutottunk a mi, egyre komolyabb játékunkban? Felsoroltuk a jól megalapozott vádjainkat Jézusnak. Ő pedig, egyelőre semmit nem válaszol. Hallott minket? Értette a vádjainkat? Biztos vagyok benne, hogy: igen. Még nem válaszolt, de a csöndben mégis tesz valamit. Ír. Ír a szíved, a lelked, az emlékezeted táblájára. Mit? Nem tudom. Csak arra tudok figyelni, amit bennem végez el. Azt az írást senki más nem látja.

Az ember ilyenkor kezdi elveszíteni a türelmét. Mondjon már valamit! Én elmondtam azt, ami megkérdőjelezhetetlen. Most Ő következik. Az akkori vádlók is tovább faggatták. Na, végre! Felegyenesedik és szólásra nyitja az ajkait: „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." Micsoda? Ő is a Törvényt idézi? Igen. Nem ítéletet mond, hanem a kivégzés gyakorlati tudnivalóira figyelmezteti őket. Mózes ötödik tekercsén olvasható: „A tanúk emeljenek rá először kezet, amikor kivégzik, csak azután az egész nép." (5Móz 17,7) Ez olyan, mintha jóváhagyta volna a kegyes elöljárók ítéletét. Tehát: a nő bűnös, jöhetnek a tanúk! Nekik kell felemelniük az első, súlyos, koponyát összeroppantó kődarabokat, hogy aztán a többiek, már csak jelképesen hajigáljanak néhány kisebb kavicsot az élettelen testre. Még csak arra kell vigyázni, hogy a vádlók, a tanúk ellen semmi kifogást ne emeljenek. Mert ha kiderül, hogy bűnösek, ráadásul hasonló vétkekben, akkor, akár őket is, ott, helyben megkövezik. Például, ha köztük van a „tettestárs"; az a férfi, vagy férfiak, akik elszórakoztak az asszonnyal. Mit is mondott a názáreti? „Aki bűntelen közületek, az vessen rá először követ." A törvény tekintetében itt minden rendben van, de mi a helyzet a vádlókkal, a tanúkkal, a tényleges, vagy átvitt értelemben vett hóhérokkal? Jézus tovább írt...

Mi a helyzet velünk? Itt állunk Jézus színe előtt. Gondolatban felsoroltuk mindazokat, akiket ezzel és azzal, és emezzel és amazzal vádolunk. Jézus írt valamit a szívünkre, de ezzel nem nagyon törődtünk. Mi az igazunkhoz ragaszkodunk. Jól tesszük. De van-e jogunk ítélkezni? Tisztábbnak, bűntelenebbnek, tartod magadat, amikor azt vádolod, akit egykor szerettél, kedveltél? Szeplőtelenként kéred számon a keresztyén testvéredet, amikor felcitálod, valamelyik gyengeségét, amivel, meglehet, valóban ellentmondott annak, amit ő is hisz? Vétlennek, feddhetetlennek tartod nemzetünket, amikor más népek, vezetőik által felhergelt fiait vádolod? Jézus szemeit magadon tudva, mernél követ dobni a felebarátodra; a másik felekezet, vallás tagjaira; a föld akármelyik államának, hazájukat épp' úgy szerető gyermekeire?

Mi a válaszod? Az evangéliumban azt olvasom a vádlókról: „Azok pedig ezt hallva, egymás után kimentek, kezdve a véneken." Kezdve azokkal, akiknek a legnagyobb volt a szájuk. Van-e bennünk ennyi alázat? Kifordul-e a kő a kezedből; a fenyegető, törvénykező szó a szádból?

Jézus egyedül maradt az asszonnyal. Jézus egyedül maradt veled. Most jön a másik szerep! Mi vagyunk a vádlottak. Én vagyok a vádlott. Te vagy a vádlott. Rajtakaptak. Tetten értek. Lebuktál. Igaz, amit felhoztak ellened. Tudod, hogy megérdemled azt, ami rád vár. A férjed, a feleséged, a gyermekeid, a szüleid, az elöljáród, a beosztottad, a keresztyén testvéred minden egyes vádpontja megállja a helyét.

Itt vagyunk több mint százan, de te egyedül vagy. Csak Jézus áll előtted. És neked csak Jézus előtt kell megállnod. Hallottad, hogy Isten törvénye szerint: bűnös vagy. Még akkor is jogosan vádolnak, ha a világ törvénykönyvei szerint felmentést kaphatsz. Érzékeled, hogy Jézus néhány szava kicsavarta a követ vádlóid kezéből. Mi lesz most? Ez a hatalmas tekintélyű, hallatlan bölcsességű Jézus mond rád ítéletet? Nem. Az jut el a füledig..., aztán a tudatodig..., majd a lelkedig: „Én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!"

Jézus már tudta, hogy kis idő múlva ennek az asszonynak a házasságtörését is odaszegezteti magával a keresztre. Te már tudod, én már tudom, hogy ami miatt vádolnak, azt úgy szegezhetem Jézus keresztjére, ha megvallom neki, mit tettem. Ezzel pedig bűnbocsánatot nyerek.

Ennyi? Nem. Mert Jézus feloldozása így fejeződik be: „... menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!"

Kedves testvérem, az istentisztelet végén menj el, és mindaz, amit most Jézus emlékezetedbe idézett; minden felhozott, de megbánt és itt hagyott bűnödre mond azt a következő kísértés idején: nem! Nem akarom többé elkövetni; nem akarok még egyszer ilyet tenni! Mert az én Uram nem ítélt el, de azt kérte tőlem: „... menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!" Ámen