Istentisztelet 2015. február 8-án
(Kereskényi Sándor)
Lekció: Jn 9,1-7
Textus: Jn 9,3
Szeretett Testvérek!
Eljövünk ide vasárnaponként, és nem mehetünk el a nélkül, hogy Isten ne igazítana meg rajtunk, pontosabban: bennünk valamit. Még az is magával visz valamit, aki továbbra sem engedi meg magának a legjobbat, a legtöbbet; azt, hogy minden dolgában Jézus legyen az első. Ő, Jézus azonban nem adja fel! Ezért vagy itt. Te, aki minden egyes alkalommal elhatározod, hogy beépíted az életedbe azt, amit Jézus adott. Sikerül, vagy nem; az elhatározás megszületik benned. De ezért, vagy itt te is, aki - bár érzed magadon, magadban Jézus megszólítását -, még mindig a magad kényelme szerint magyarázod azt, amit Ő mondott - neked.
Legyünk, légy bármelyik csoportban is, tudnod kell, hogy Isten mára is áldást tartogat számodra, és rajtad múlik, hogy átveszed-e, vagy sem.
Isten, mai, szépen előkészített meglepetésének helyszíne: a Jeruzsálemi templom környéke. Nem mondhatjuk, a vakon született emberrel történt találkozás békés környezetben zajlott le. Jézust épp' meg akarták kövezni. Miért is? Mert döntő fontosságú bejelentést tett az Őt faggató zsidóknak: „Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok." Figyelitek? NEM azt mondta, hogy mielőtt Ábrahám lett volna, én már voltam! Hanem: „... mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok." A zsidók ezt pontosan értették: egyetlen, idő felett álló valaki létezik: Isten. Jézus magáról mondta, hogy Ő az Isten. Ez elviselhetetlen volt számukra. Ezért akarták azon nyomban megkövezni. Ő azonban „elrejtőzött, és kiment a templomból."
Tehát „kint vagyunk a jeruzsálemi Templomból". Jézus tovább megy és meglátja azt a születése óta vak embert. Na, itt az alkalom - gondolják a tanítványai -, hogy most rákérdezzünk arra, ami régóta izgat mindannyiunkat: miért született vakon ez az ember?
A zsidó tanítványok kérdéseében félig készen állt a várt válasz: „Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született?" Mert, hát, ugye, az világos, hogy ez az egész valakinek a bűnei miatt van. A rabbik azt tanították akkoriban, hogy azt a bizonyos bibliai mondatrészt, ami így olvasható Mózes első szent tekercsében: „a bűn az ajtó előtt leselkedik" (1Móz 4,7), úgy kell érteni, hogy az ajtó az anya méhe, és annak átlépése előtt, már a magzat is elkövethet bűnöket. Ehhez még hozzájön az ismert, „második parancsolat": „Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is". Na, akkor, itt, most ennek a vakon született embernek az esetében mondja meg a Mester, mi történt?! Már az anyja méhében vétkezett és azért született vakon, vagy a szülei tettek valamit, és az a vétek reászállt az utódukra?
Jézus válasza mind a két feltételezést kizárja: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei." Na, erre varrjanak gombot az akkori, és a mai ítélkezők! Legfőképpen azok, akik maguk fölött szokták kimondani a szentenciát: „Biztos valami rosszat tettem, azért történt ez velem!"
Jézus ezzel azt állítja, azt próbálja tanítványai értésére adni, ott Jeruzsélemben, és ma, itt, Szegeden, hogy nem Isten büntetése, és nem Isten haragja van azon, aki nem az átlagos, úgymond: megszokott, apró gondokkal teli életet éli, hanem valami különleges bajt hordoz. Isten számára nem létezik az a mindenkire kiterjedő büntetés, amit mi hiszünk a betegekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, sőt, egész nemzetekkel kapcsolatban. Az Ő válasza, minden, ilyen tudálékos feltételezésre az, amit Jézussal mondatott ki: „... azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei."
Méghozzá az, hogy: ha nem lennének közöttünk olyan embertársaink, akik másként élik végig az életüket, mint mi, akkor elfeledkeznénk a folyamatos hálaadásról, és így, az Isten előtti alázat gyakorlásáról. Képzeljétek el, mi lenne, ha az Iszlám Állam embertelen kivégzései itt, Magyarországon, itt, a Széchenyi téren lennének mindennaposak! Mint ahogyan azok, a világ, immár nem egy országában! Ugye, ha csak néhány másodpercre magunk elé képzeljük a lefejezett és elevenen meggyújtott emberek látványát, mennyire kicsinyesnek tűnnek a mi nyavalygásaink? Ezt hívják a „lefelé hasonlítás teológiájának". Ami a hálaadáshoz, és a nyomorult emberekért történő imádságainkhoz vezeti el a magunk, hozzájuk képest luxus körülmények közé sorolható dolgaink felett kesergő, nyavalygó kifakadásainkat.
Ha nem lennének körülöttünk a nálunk, egy- egy területen szerényebb képességekkel rendelkező testvéreink, akkor nem értékelnénk azt, amit Istentől kaptunk. Szeretnénk valakit Isten iránti hálaadásra segíteni? Akkor, ha még valamennyire értünk is ahhoz, amire felebarátunk megalapozottan büszke, jobban tud nálunk, igyekezzünk arra, hogy még inkább abban a tudatban legyen, mennyivel inkább beavatottabb ő, mint mi!... Nem leszünk tőle kevesebbek, ő viszont rájön arra, hogy hálát adhat azért, amit kapott az Úrtól!
Jézus arra kér bennünket, hogy vegyük figyelembe: ha egyébként nem megy, akkor Isten, egy-egy próbatétel során, vagy mások megpróbáltatásait elénk adva hív közel magához! Amennyiben mi magunk vagyunk a próbatétel tárgyai, személyei, akkor - Jézus, mai tanítását hallva - tudjuk már mi a dolgunk! Az, hogy abban a nagy-nagy többségtől eltérő, különleges helyzetben, amibe születtünk, amibe kerültünk, miként hirdethetjük Isten nagyságát!
Megint a kezembe került egy jó könyv! Az első, megdöbbentően „ütős" hatás után roppant érdekesnek találtam a betegséggel szembenéző író gondolatmenetét: „Jóbra kellett gondolnom, akinek az örök kérdésére, hogy 'Miért én?', a válasz, úgy tűnik, az: 'Miért ne?" Vagyis: ha mindez velem történik, akkor Istennek velem, az én bajommal van valami célja. Nem az az első tehát, hogy mindezt miért engedte meg - éppen velem - Isten, hanem: Mi a teendőm ebben a helyzetben annak érdekében, hogy mint tanítványa, Isten dicsőségét hirdessem?
Mi az, amit jelenleg, saját életed legnagyobb nyomorúságának tartasz? Mi bajod van? Ahányan vagytok, annyi választ vár tőletek (nem a lelkész, hanem) Isten! A vakon született ember történetén keresztül pedig Jézus. Ő akar kihozni a legtöbbet abból, amiben vagy. Amibe születtél. Amibe kerültél.
Jézus figyelemfelkeltő ajándéka ma délelőtt éppen arra vonatkozik; abból kíván kihozni valamit, ami a legnagyobb bajod! Ne hagyd hát, hogy kesergésbe fordult búbánatod során veszendőbe menjen az, amit Jézus, pont' rajtad keresztül: igehirdetésre, Isten hatalmának hírüladására szánt!
Isten, arra a jeruzsálemi, vakon született emberre szabta azt a feladatot, amit addig ő is valami csapásnak, bűnös múltból eredő büntetésnek tartott. Igazad van; nem adta vissza a látását minden vak embernek, de őt, azt az embert azért tartotta vakon addig, hogy rajta keresztül millióknak mutassa meg, hogy még ennél is többet tud tenni az Úr! A sokkal súlyosabb, sokkal veszélyesebb lelki vakságnak is tudja az ellenszerét. Mert a földi vakság néhány évtizedig tart. A leli vakság azonban örökké tartó tragédiát kiváltó szövődményeket eredményezhet.
Érted már? Az a bizonyos bajod, ami téged ért, ami miatt nem alszol, amit Isten megengedett, hogy elérjen, az nem más, mint egy, az Istentől rád szabott feladat! Így, ezzel tudod hírül adni, mekkora hatalma, szeretete van Jézusnak! Ebben a helyzetben is megváltó, örök életet ajándékozó Uradnak vallod Őt! A bajodban, szenvedésedben, hitelesebb prédikátor vagy, mint az, aki gondtalanul vallja meg hitét! Ő, az áldásokat hordozó testvéred is lehet jó tanítvány, de hidd el, a te megpróbáltatásod több embert hívhat Jézushoz, mint a kiegyensúlyozott, bajoktól mentes testvéred! Amikor hírül adod, hogy mindezek ellenére IS-, sőt gondjaid mellett MÉG INKÁBB Uradnak vallod Jézust, meglehet, többet teszel, mint mi, lelkészek, itt, a szószéken!
Testi, vagy lelki fájdalmaid közepette tudatosítsd magadban: nem átkot, hanem áldást nyertél Istentől! Pénzügyi-, egészségügyi-, kapcsolati válságod idején értsd meg, majd mondd el, mennyi mindent látsz másképp', gazdagabban most, a próbatételek közepette, mint ahogyan azt viszonylagos, egzisztenciális biztonságodban; panaszmentes testedben; harmonikus közösségedben érezted!
Jézusra hivatkozva merj bizonyságot tenni arról, hogy nem a bajok leküzdését tartod lényegesebbnek (az csak ráadás lehet), hanem azt, hogy megérezted: bárhogy is alakul, Isten tényleg, ahogy ígérte, mindig melletted marad! Így már mindegy, ha súlyosbodik a helyzet, vagy ha kimenekedsz belőle: azt, ami egyedül fontos ebben az életben, megtanultad, és annál lejjebb nem adod!
Mutasd meg a környezetednek; mutasd meg ennek a gyülekezetnek; mutasd meg a világnak: először nem a magukat szakavatott segítőkre kell hallgatnod, hanem Arra az Úrra, aki nélkül ők sem tartanának ott, ahol tartanak. Mert a jóindulatú, felkészült emberek e földi életed végéig kínálnak könnyebbséget. Szeresd őket és köszönd meg, hogy körülötted vannak. Ugyanakkor, az ő tanácsaikat is tedd arra a mérlegre, amit Isten adott a kezedbe - a Bibliára!
Vigyázz! Figyelj! A nehézséged miatt NE fordulj magadba! Még inkább keresd azok társaságát, akiket éppen most, rajtad keresztül akar elérni Jézus!
Hiszem, hogy Isten nem csak a szentírókat, de az írásból élő embereket is felhasználja áldása továbbítására. A huszonöt éve újra felfedezett magyar tollforgató (Márai Sándor) papírra rögzített gondolata, mai Igénket erősíti: „Nem azt kell feljegyezni, ami történt... Feljegyezni, miért történt az, ami történt. Ez lenne a feladat." Miért született vakon az az ember? Miért mégy keresztül azon, ami annyira rossznak tűnik? Jézus akkor elhangzott, ma neked, nekem szóló válasza, ajándéka: „... azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei." Hát: ez lenne a feladat! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 433, összesen: 2227102