Istentisztelet 2015. január 1-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 1Thessz 5,14-24

Textus: 1Thessz 5,23

 

Szeretett Testvérek!

 

Időszerűek az újévkor tett fogadalmak. Igazából semmi értelmük. Akik valamitől befolyásolt állapotban elhatározzák, sőt kimondják, hogy szakítanak egy rossz szokásukkal, fogyókúrázni kezdenek, sportolni fognak, jobb házastársak, szülők lesznek, a nem komoly, de mégiscsak elgondolkodtató felmérések szerint, január 15-én már legyintenek az egészre. A kudarcélmény hatása miatt a szakításra ítélt rossz szokás még rosszabb lesz. A kéthetes fogyókúra alatt elvesztett 1 kilót 4 másikkal pótolják. A sport helyett újra kerékpárra ülnek, elhitetvén magukkal, hogy azzal sokkal több kalóriától szabadulnak meg, mint az egészséges, jóval több izmot megmozgató sétával. Hogy mennyivel lettek jobb házastársak, arról a másik fél tudna mesélni. A kis-, és a felnőtt gyerekeket pedig fel sem kérik a helyzetértékelésre: tényleg többet törődtek-e velük szüleik, nagyszüleik, vagy sem?

Kíváncsi lennék arra, hogy keresztyén - mondjuk ki bátran -: Jézus Krisztust követő életünkkel kapcsolatban hányan tettek fogadalmat ma hajnalban, ma reggel? És ebből a szempontból nem fontos, hogy ma január elseje van. A kíváncsiságom 365 napra szól. Ma reggel, tegnap reggel, holnap reggel melyikünk meri megfogadni az Úrnak, hogy változtat valamit azon a Jézus-követésen, amit addig végzett, tőle tellett hűséges buzgalommal. Vajon, mennyivel jobb statisztikát mutatnánk fel, mint azok, akik nem Isten előtt fogadkoznak?

Egyáltalán; mit fogadjunk meg? Mondjuk azt, amire kb. ezerkilencszázhatvan évvel ezelőtt Pál apostol buzdította a thesszalonikai, csecsemő vagy éppen hogy tipegő korú keresztyénségükben élő, életükre vonatkozó tanácsokat kérő Jézus-követőket. Nem merem azt kérni, hogy közösen fogadjuk meg azt amit hallunk, mert a fogadalmainkkal egyenként kell megállnunk Isten előtt. Mégis, Isten megbízásából kérem tőletek, hogy gyülekezeti tagokként, együtt vegyük figyelembe azt, amit az Igéből olvastunk, hallottunk. És ha úgy döntötök, tegyetek fogadalmat!

 

Először: „intsétek a tétlenkedőket"! Tétlenkedő az, akinek tennie kellene valamit, de húzza az időt. Tétlenkedő az a Jézust követő testvér, akinek Jézus nyomába kellene lépnie, de e helyett álldogál. Vagy oldalra lép. Hátra lép. Nem arrafelé halad, amerre Jézus kijelölte az útját. Ti, most itt, ugyanazokat a szavakat halljátok, mégis, az Úr, egyénre szabottan üzen nektek, mindegyikünknek. Ti tudjátok, nektek mit kell tennetek! A tétlenkedő gyülekezeti tag engedetlen Krisztus-követő. Márpedig, ha nem arra megy, nem Jézus lábnyomába lép, akkor veszélyes ösvényeket nézett ki magának. Ezért kell inteni! Akkor is, ha kellemetlen, akkor is, ha nem számíthatok rá többé abban, amivel megkönnyítette az életemet az a megintett gyülekezeti tag. Ez nem lehetőség, hanem kötelesség! Azért merem ezt mondani, mert Jakab levelében ezt olvassuk: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak." (4:17)

Higgyétek el, tudom, miről beszélek! Négyszemközt is kerültem már az intést tévő kínos helyzetébe. Szószékről is megteszem, ha azt kéri tőlem az Úr. Ismerem a következményeit. Az engedetlen szív bezárul, az engedelmes megnyílik, és együtt tudunk imádkozni. Rátok is ez vár. Amikor intitek azt a testvért,, ő vagy elfordul tőletek (reménység szerint, csak egy ideig), vagy igazi, testvéri kapcsolat alakul ki közöttetek. De mást nem tehetünk. Mert nem a lelkész, de az Úr Szentlelke kéri: „intsétek a tétlenkedőket"!

 

Másodszor: „biztassátok a bátortalanokat"! Kik a bátortalanok? Nem emlékszel? Én igen! Én voltam az, aki mindenféle szép irányt kitaláltam magamnak (ha nem mások mutatták), csak Isten felé nem akartam mozdulni. „biztassátok a bátortalanokat" azt jelenti, hogy amikor magam egykori, gyáva, Istent megkerülő állapotára ismerek másokban, azonnal mondjam el nekik, nekem hogy sikerült! Miért éri meg egyedül Istennek engedni! Felé menni, aztán tőle indulni, és aztán vinni, osztani azt, amit rám bízott!

Harmadszor: „karoljátok fel az erőtleneket"! Gyönyörű a mi magyar nyelvünk! Felkarolni. Mi jut eszetekbe erről a szóról? A karjaimmal alányúlni, és felemelni. A kezét magasba emelő kisgyermek. Az utcán elesett, tehetetlen test. A betegágyban fekvő, erőtlen ember. Azok, akikre vigyázni kell. Azok, akiknek a mi karunkra van szüksége. Az érthetőség, a bibliai tanítás plasztikussá tételének kedvéért hoztam fel ezeket a példákat. Pál apostolon keresztül azonban Jézus azok mellé rendel minket, akiknek gyenge, erőtlen a hite. Lelki csecsemők, akik nem tudnak magukra vigyázni.

Amikor először fogtam kezembe újszülött gyermeket (az egyik unokatestvéremet), arra figyelmeztettek, hogy egyik kezembe a fejét fogjam, mert még nem tudja tartani. Nem elég erős hozzá. Így hallottam a szakszerű magyarázatot: Isten sok mindent „bele helyezett" a fejébe, de ahhoz még nincs ereje a kicsinek, hogy azt, mindet megtartsa. Azóta ez az uncsitesó docens egy egyetemen, és a külügyminisztériumban dolgozik, négy nyelvtudás birtokában. Immár képes megtartani mindazt, ami a „fejében van".

A gyülekezetben erőtlen az, aki még nem tud mit kezdeni azzal, amit Isten neki adott. Ez nem kor-függő. Bátran merem mondani, hogy a kis ifjúsági bibliakörben lévők között vannak hitben sokkal érettebbek azoknál, akik azt hiszik magukról, hogy már „meg tudják tartani a fejüket". Én, legalábbis sokszor, térden adtam már hálát azért, amilyen hitet a tizenévesek körében tapasztaltam. És azért, ahogy ők karolják fel otthon azokat, akik erőtlenek. Azokat, akiknek a termetük, a hangjuk erősebb, a kiállásuk határozottabb, a véleményük messzebb hangzik. A hitük azonban erőtlen. Tudod, mi a feladatod! Hát: „karoljátok fel az erőtleneket"!

Negyedszer: „legyetek türelmesek mindenkihez"! Ne ijedjetek meg, de azt mondom, biztosak lehetünk abban, hogy idén is találkozunk majd azokkal, olyan emberekkel, akiket szeretnénk messziről elkerülni. A mi szeretett Jézusunk nem kevesebbet, mint annyit kér tőlünk, hogy velük is legyünk türelmesek. Velük, akik ingerelnek, bosszantanak minket. Tudjátok, miért kell türelmet gyakorolnunk? Óriási a tétje! A türelmi-tesztünkből derül ki, hogy Jézust követjük-e, vagy valaki más tanácsát? A türelem az indulat visszatartását, a feszültség elkerülését jelenti. El egészen odáig, hogy nem megyünk el oda, ahol tudjuk, erőnkön felüli próbát jelentene türelmünk felmérése.

Tudjátok, ki a legjobb példa türelem megtartására? (Hát, persze, hogy tudjátok!) Maga, Jézus. Nem győzök eleget csodálkozni azon, milyen türelemmel viseltetik irántam! Aztán, amikor visszagondolok arra, hogy volt képes visszatartani a haragját, akkor, a következő, elém adott helyzetben csak erre kell emlékeznem. És azt teszem, amit Ő tenne; az én helyemben. Így, a magunkban hordozott Jézus erejével lehetséges a lehetetlen: „legyetek türelmesek mindenkihez"!

Ötödször: „Vigyázzatok, hogy senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt"!

Lehet, hogy nem tudatosult bennünk, de Pál apostol ezt egy gyülekezetnek, egy magát, Jézus követésére odaszánt közösség tagjainak írta! A kérés az, hogy „egymás iránt", vagyis a thesszalonikai (és a szegedi) gyülekezetben „senki se fizessen a rosszért rosszal, hanem törekedjetek mindenkor a jóra egymás iránt és mindenki iránt"!

Ti is tapasztaltátok: könnyű azokat szeretni, akik minket szeretnek. De majdnem lehetetlen szeretettel fordulni azokhoz; szeretetünket felajánlani azoknak, akik rosszat tesznek nekünk! Sokkal könnyebb lenne visszafizetni mindazt, ami minket ért! Miért kéri Isten Szentlelke, hogy a természetünkkel ellenkezőt tegyük? Mert meg akar óvni minket attól, hogy mi, akiket felemelt magához, visszasüllyedjünk arra a szintre, melyen ellenségeink fetrengenek, és találgatják, mi rosszat tehetnének velünk. Törekedjünk hát arra ebben az évben; gondolkozzunk azon; készítsünk akciótervet arra, mi jót, mennyi jót tehetünk azokkal, akiket bármilyen helyzetben is elénk ad az Úr!

Hatodszor: „Mindenkor örüljetek"! Nem szükséges, dehogy szükséges, kötelességszerűen, bárgyún vigyorogni, álszent maszkunkat felvenni és nyájasan mosolyogni. Örülni kell! Arra van szükségünk!  Az örömre.  Az állandó örömre. Olyan is van? Hát, már hogyne lenne! Örülünk annak, hogy üdvösségünk van. Itt, most, ezen a helyszínen, ezen a földön, itt, Szegeden. Üdvösségünk van, vagyis: ismerjük Jézust, aki állandóan a társaságunkban kíván lenni. Mindenkor arról biztosít, hogy ellát útmutatással, cselekedeteink, mondanivalónk és terveink tekintetében.

Ez az üdvösség! És ezt az örömet tőlem, tőlünk senki el nem veheti! Egyedül a miatt van panaszkodnivalóm, amire Jézus nélkül készülök, amit nélküle végeztem el. Egyébként rajtam múlik, akarok-e mindenkor örülni, vagy sem?

Hetedszer: „szüntelenül imádkozzatok"! Ez most 24 órás térdelést jelent? Dehogy! A Lélek azt kéri, legyen imádkozó magatartásunk! Az imádság legyen az életformánk. Úgy, mint a lélegzés. Észre sem vesszük, de ha egy lélegzetvételt kihagyunk, azonnal levegőért kapkodunk! Az imádság: oxigén. Jézussal élt életünk elengedhetetlen komponense az, hogy beszélgetünk vele. Úgy, mint az az ifis lány, aki azt mondta, neki nincs külön „ima-ideje". A buszon, séta közben, órán, szünetben, állandóan beszélget Jézussal. Vagyis: imádkozik. Szüntelenül...

Nyolcadszor: „mindenért hálát adjatok"! Mindenért? Igen! Mert ha valamit kihagyunk, akkor megszokjuk a hálátlanságot. Az pedig a legmerészebb, legpimaszabb nagyvonalúság Isten gondviselésével szemben. Felvidéken láttam. Ebédhez ültünk a vendéglátó család kicsi, falusi házában. A háziasszony merte ki a levest mind a nyolc családtagnak és nekünk, a három vendégnek. Amikor a legkisebb gyerek tányérjában is ott gőzölgött a finom palócleves, először imádkoztunk, aztán, az édesapával kezdve, az egész család kezet csókolt az édesanyának. Hálát adtak az ebéd elkészítéséért. Azért, amit természetes, hogy megtesz a ház asszonya. Ugye, értjük: „mindenért hálát adjatok"! Azért is, amiből mindig jut, amit „persze", hogy megkapunk ...!

Kilencedszer:             „A Lelket ne oltsátok ki"! Amikor fellobog bennetek a Lélek ereje, üzenete, lángja az istentiszteleten, ne fújjátok le a világi dolgok poroltójával; bibliaolvasásotok felemelő pillanatait ne locsoljátok le a kísértések tűzoltócsapjainak erejével! Inkább öntsetek új Igét, imádságot a Lélek tanítására!

Tizedszer: „a prófétálást ne vessétek meg"! Ugye, tudjátok, mi a prófétálás? Nem jóslás, hanem az Isten akaratának meghirdetése, bejelentése, személyre szóló útmutatása, parancsa. A prófétálás megvetése, semmibe vétele azt jelenti: nem az érdekel, ki üzente, hanem az, hogy ki adta át. Vigyázzatok hát testvérek; „a prófétálást ne vessétek meg"!

Tizenegyedszer: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg"! Bármivel találkoztok, bármit kínálnak eladásra, használatra, fogyasztásra a lelketeknek, ne a szerint döntsetek, hogy ki, és milyen színesen, tetszetősen ajánlja, hanem a szerint: Isten miben határozza meg az értékét! Ha a szellemi moly megemészti, forduljatok el tőle! Ha mennyei kincsesládátokba való, azonnal vegyétek használatba! A tiétek; a tieitek javára, Isten nagy nevének felmagasztalására!

 

És végül; tizenkettedszer: ez új év kezdetétől „a gonosz minden fajtájától tartózkodjatok"! Most azt kellene meghatározni, mi a „gonosz"! De, hisz' eddig erről volt szó! Az előző tizenegy fogadalom-ajánlásban.

 

A Gonosznak engedsz, ha tétlen maradsz, és nem inted a tétlenkedőt. Ha, valamilyen megfontolásból nem biztatod a bátortalankodót. Ha nem nyújtod hited karját a hitben erőtlennek. Ha csak a felé vagy türelmes, aki - szerinted - azt kiérdemli. Ha a jóra való törekedés helyett a rosszat fizeted vissza. Ha az elvehetetlen öröm helyett, megelégedsz a rád erőltetett vígassággal. Ha az imádságot helyhez és alkalomhoz kötöd. Ha csak azért adsz hálát, amit kértél. Ha eloltod a Lélek, benned végzett munkájának lángját. Ha megveted Isten akaratának rád vonatkozó utasítását, a prófétálást. Ha, a jón kívül felületesen, vizsgálatlanul engedsz magadba, magad köré mindent, ami elér.

 

De nem kell félned! Hidd el, képes vagy arra, hogy megtartóztasd magad a gonosz minden fajtájától! Képes vagy, mert ha ezt a mai fogadalmadat, elhatározásodat, már, talán, itt, most, az istentiszteleten Jézus, benned lakó Lelkének segítségével akarod véghezvinni, az megegyezik az Atya Isten akaratával!

 

Erről biztosít az apostol áldása:

„A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen,

és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére." Ámen