Istentisztelet 2015. január 18-án
(Kereskényi Sándor)
Lekció: Zsolt 121
Textus: Péld 16,6
Szeretett Testvérek!
Teológiai tanulmányaink idején, héber nyelv és ószövetségi írásmagyarázat vizsgánkra minden alkalommal, egyszerre négyen kellett belépnünk professzorunk szobájába. Így lehettünk tanúi annak a jelenetnek, melynek során egyik társunk, előre jelezve hiányos felkészültségét, a héber szöveg felolvasását követően, a következő mondattal indította feleletét: „Tekintettel a fordítási lehetőségek sokaságára, ezzel a mondattal, bizony meggyűlik a bajunk." Dezső bácsi, szemüvege felett átnézve, csendesen megszólalt: „Megkérhetnélek, hogy fogalmazz egyes számban?"
Az a helyzet, hogy az előbb hallott ószövetségi tanítás elemezgetése közben, eszembe jutott ez a huszonöt évvel ezelőtti jelenet, és volt évfolyamtársam kijelentése: „Tekintettel a fordítási lehetőségek sokaságára, ezzel a mondattal, bizony meggyűlik a bajunk." Az akkori vizsgával ellentétben „bajunk" ugyan nincsen, inkább az okozhat nehézséget; miképpen adhatnánk vissza azt az Isten Lelkétől kapott szépséget, amit Salamon király héber gondolkodása próbált szavakba sűríteni.
Én így olvastam fel: „Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az Úrnak félelme távol tart a rossztól." Aki a Szenczi Molnár Albert által revideált, u.n. „Károli" fordítást tartja a kezében, az ezt a szöveget találja ezen a helyen: „Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn: és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól." Azért mondtam az előbb, hogy az „úgy nevezett Károli fordítást", mert a gönci esperes fordítóműhelyében még régiesebb magyarsággal született meg a Vizsolyban nyomtatott Példabeszédek könyve 16. fejezetének 6. verse: „Az könyörületességgel, és igazsággal eltöröltetik az bűn: annak okáért az Úrnak félelmeiért, távozzál el az gonosztól."
Na, most, hogy már megjegyeztük, körülbelül miről szól ez az igevers, a mai üzenet megértésének és hazavitelének érdekében, néhány percig hadd kérjem még a testvérek, bibliai nyelvészkedés felé forduló figyelmét! Ugyanis, nem kerülhetjük ki azt a tényt, hogy Salamon nem magyarul írt, hanem héberül. Ő ezt diktálta le (és ha tetszik, ha nem: ez a számunkra elérhető, leghitelesebb szöveg):
רָֽעמֵ ס֣וּר יְ֝הוָ֗ה וּבְיִרְאַ֥ת עָוֹ֑ן כֻפַּ֣ר וֶ֭אֱמֶת בְּחֶ֣סֶד /Jövő vasárnap, a kinyomtatott igehirdetésben is ott lesz a szöveg, ezért a kezdők figyelmét felhívom arra, hogy jobbról, balra olvassák a héber betűkkel leírt mondatot!.. J/
Jó lenne Salamon, Istentől kapott, héberül ránk hagyott bölcsességét kielégítő módon visszaadni magyarul. Hosszú lesz, de igyekszem mindent belevenni, amit jelent: „Az állhatatos, szövetségi hűséggel és kegyelemmel teljes szeretet igazsága kitisztítja, eltávolítja, és így jóváteheti a bűnt, az Úrnak félelme, az iránta való tisztelet pedig távol tartja az emberektől a gonoszt."
Befejeztem a nyelvészkedést. Higgyétek el, szükségünk volt rá, mert így fogjuk megérteni, hogy akar nekünk segíteni Isten. Miben? Abban, hogy megszabaduljunk annak gyötrelmétől, ami vissza-visszatér gondolatainkban, álmainkban. Elalvásunk előtt, ébredésünk után. Fényképek, levelek nézegetése közben; temetőben, régi utcákon sétálgatva. A múlt hét, a múlt év; a gyermekkor, a házasság, a barátság felidézése során.
Jóvátehetetlennek hitt bűneinkről beszélek. Azokról, melyekért már - azt hisszük -, nem tudunk bocsánatot kérni. Mert már nem elérhető az, akit megbántottunk. Mert már nincs közöttünk az, akinek elmulasztottuk megadni a tiszteletet, az őt megillető mértékű szeretetet, köszönetet. Ez a fajta lelkiismeret-furdalás, ez a bűntudat úgy működik a lelkünkben, mint a szálka hegye. Azt hittük, már kihúztuk az ujjunkból, de amikor bevörösödik a helye, és a rossz mozdulatot követően kellemetlen fájdalmat okoz, tudjuk, hogy rossz munkát végeztünk. Csak attól szabadultunk meg, amit láttunk. A folyamatos, megújuló fájdalom oka, az a szálkahegy, az ujjbegyben, az ujjhajlatban maradt.
Régen hordozott vétkünk-, a bocsánatkérést elfogadó személy hiányában meg-megújuló kínunk szabadulásért kiált. El akarjuk tüntetni azt az emlékezetünkbe betokosodott ügyet, amit már régóta megbántunk, de nem vagyunk képesek kiemelni lelki kínzókamránkból.
Mi is történik, amikor az olvasószemüveg sem segít a szálka eltávolításában? Mit is teszünk, amikor olyan helyen van az a nyomorult kis szálka, ahol nem férünk hozzá? Segítségül hívunk valakit. Odaadjuk neki az ollót, a csipeszt, a gombostűt: „Ugyan, segíts már kipiszkálni! Összeszorítom a fogamat; nyugodtan csináld, amit kell, csak legyen már vége ennek az átkozott tortúrának!" Ezzel a felhatalmazással jóindulatú segítőnk még a sarkunk tövéből, a hátunk közepéből, könyökünk csücskéből is kibányássza azt a piciny fadarabot.
A lelkünkhöz azonban nem fér hozzá. Pedig az ott megbúvó tüskék talán még jobban fájnak, mint a bőrünk alá szaladt szálkák. Mit lehet tenni? Nyilvánvaló, hogy azt kell megkeresnünk, megtalálnunk és megkérnünk, aki ahhoz is hozzáfér, amihez más senki.
Én egy ilyen személyről tudok. Róla, akinek nem csak a kézfejét, de a lábát, a hátát, a könyökét, karját, combját is felhorzsolta a gyalulatlan fa. A hátán vitte egy darabig, amíg bírta. Aztán rászegezték, és amikor vele együtt felállították azt a két fadarabot, majd a megásott gödörbe ejtették, újabb fájdalmat okoztak neki; megkorbácsolt teste minden tagjában.
Ő, Jézus készen áll arra, hogy hozzányúljon a lelkedhez. Kész arra, hogy kiemelje onnan azokat a betokosodott töviseket, gennyes sérüléseket, elfekélyesedett horzsolások okozta sebhelyeket, amiket mások felé irányuló szavaiddal, tekinteteddel; elmulasztott jótéteményeiddel, elmulasztott bűnvallásoddal okoztál - magadnak!
Mi szükséges ahhoz, hogy Jézus kezelésbe vegyen? Tehetsz érte valamit? Igen! Elmondod neki, mi bánt, hol fáj, mitől nem tudsz szabadulni. Megvallod neki, hogy te vagy az oka mindennek. Miattad történt az, amit nem tudsz jóvátenni. Nem férsz hozzá lelkednek ahhoz a részéhez, ahová befészkelte magát a fájdalom. Arra kéred a Mestert, szabadítson meg a szenvedéstől.
Hiszed azt, hogy meg tudom tenni? - kérdezi majd az Úr. Mondd, hogy: igen! Hisz' úgy tudod, úgy tanultad, hogy a golgotai keresztre azokat a bűneidet is felvitte, amelyekért te már élő embertől nem tudsz bocsánatot kérni. Így van - mondja Jézus Lelke. Még egy kérdés: Azt mondod, tudod, tanultad, így olvasod a Bibliában. De hiszed is, hogy Ő meg tud gyógyítani? Hiszed azt, hogy teljesen megszabadít a fájdalomtól, elveszi azt, amitől te nem tudsz megszabadulni? Mert a te hited nélkül még Jézus sem tud segíteni. De ha hittel kéred, akkor feléd is hangozhat a feloldozás: „... legyen a te hited szerint!" (Mt 8,13) „... a te hited megtartott téged." (Mt 9,22) „... nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod!" (Mt 15,28)
Ha, tehát nem csak szeretnéd, hanem hiszed is (mekkora különbség!), hogy Jézus, rajtad gyakorolt, felmentő kegyelme megszabadíthat a már megbocsáthatatlannak hitt bűneidből, akkor vége a visszatérő, megújuló lelkiismeret-furdalásaidnak!
Várjunk csak! Köszönjük Istennek, hogy Jézusban ezt tette velünk, de... Salamon nem ismerte Jézust! Több mint fél évezreddel az előtt élt, hogy Isten testi formában jelent meg a földön. Akkor ő honnan vette, hogy: „Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt"? Ha nem tudott Jézus kegyelméről és igazságáról, akkor ő, Salamon miben hitt? Akkor az ő hitvallása, Bibliánkba írt, Istentől kapott tanítása nem érvényes ránk, mert „mi már többet tudunk"?
Szó sincs róla! A Salamonon keresztül működő Szentlélek Isten megtetézi a mi ismeretünket! Jézus kereszthalálába vetett hitünk segítségével az elhunytak és az élők ellen elkövetett, megvallott vétkeink egyaránt bocsánatot nyerhetnek. Salamon még „csak" arról tudott, és azt tanította, hogyan tehetjük jóvá azokat a bűneinket, melyeket a még körülöttünk élők ellen vétettünk.
Nos, hogyan? Ugyanúgy, ahogy hallottuk: Ha hűségesek vagyunk a szövetséges Istenhez; ha az Ő, rajtunk gyakorolt kegyelmét és igazságát érvényesíteni tudjuk a saját hitéletünkben, akkor képesek leszünk bocsánatot kérni, sőt jóvátenni a vétkeinket! Ha tudatában vagy annak, mennyire szeret téged Isten, szeretni fogod, mert szeretni akarod azt, akit bántottál! Igen, még őt is, akire most gondoltál, akit könnyebb lenne átkozni, mint áldani! Ez az igazi csoda! Ez Isten igazi hatalmának jele! Amikor az Ő segítségével legyőzöd magadat! Megtisztít attól, ami szeretetlenné tesz; ami miatt nehezen vagy szerethető...
A mondat második része már a jövőbe mutat. Eddig megtanultuk, mit jelent bocsánatot kérni, és így feloldozást nyerni a múltban és a jelenben elkövetett bűneinkért. Ez rendben is van, köszönjük Istennek. De mi lesz azzal a hajlamunkkal, ami a visszaeső bűnösök közé sorol minket? Erről szól a folytatás: „... az Úrnak félelme távol tart a rossztól." Hogyan? Ha félek attól; ha attól félek, hogy megbántom az én hűséges, szerető Uramat, aki éppen megszabadított a nyomorult terheimtől, akkor ellent tudok állni a kísértéseknek? Annak, hogy megint bántsak, sértsek, rosszat gondoljak, tervezzek mások és saját magam ellen? Igen! Ezt jelenti az „Úrnak félelme". Nem szorongást, nem aggodalmaskodást. Nem nyugtalankodik a szívem. Hiszek Istenben és hiszek Jézusban. Az „Úrnak félelme": készenléti állapot! Kérem, megkapom és ismerem az Ő akaratát, és így már készen állok arra, hogy visszaverjem a Gonosz, gondolataimat megkörnyékező támadását.
Hála legyen ezért a múltunkat, jelenünket, jövőnket elrendező Jézus Krisztusnak! Ő vár minket a terített asztalhoz! Ámen
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.
Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél
Látogatók ma: 664, összesen: 2227333