Istentisztelet 2015. május 31-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 1Móz 12,1-7

Textus: 1Móz 12,4/a

 

Szeretett Testvérek!

 

Igen, igen! Jól hallottuk a lekció felolvasásakor! Az általunk Ábrahámként ismert férfit, kilencvenkilenc éves koráig Abrámnak hívták. Ő volt az, aki azonnal engedett az Úr hívásának, és a viszonylagos biztonságot, komfortot feladva, az akkori átlagéletkort már régen meghaladva, hetvenöt évesen, feleségével és testvére fiával együtt nekivágott az ismeretlennek. Az Úr annyit mondott neki, hogy majd mutat egy földet, arrafelé, oda menjen! Eltelik huszonöt év. Abrámnak kijut mindenből. Éhínség, egyiptomi kaland, elválik az unokaöccsétől, aztán kisebb háború során kiszabadítja. Isten szövetséget köt vele. Felesége bátorítására gyereket nemz a szolgálólányának, aztán megint csak a feleségének Szárajnak engedve, elzavarja őket a pusztába. Mindezidáig Abrámnak hívják, ami azt jelenti: "a magasság Atyja".  Már kilencvenkilenc éves, amikor Isten megújítja a vele kötött szövetséget. Ennek alkalmával történik a névadás: Ab-rám helyett Áb-rahám, a "sokaság Atyja" lesz a neve.

Mi még a történet elején tartunk. Amint hallottuk, Isten megszólítja Abrámot, és hihetetlen ígéretekkel halmozza el. Abrám azonban mindent elhisz, és máris csomagol. "... elment, ahogyan azt az Úr mondta neki..."

Ma délelőtt ebből a kis mondatrészből kérjük el Istentől az útravalót: "... elment, ahogyan azt az Úr mondta neki...".

Gondoltatok már arra, hogy a Mezopotámia északi csücskében, a kereskedelmi útvonalak középpontjában elhelyezkedő (a mai Törökország délkeleti részén található) Hárán városában élő Abrám miért engedelmeskedett az őt megszólító Úrnak? Én azt hiszem, hogy azért, mert Abrám soha nem érezte állandó lakhelyének Hárán városát. Azért merem ezt mondani, mert valójában nem is ő indult el az ősi, családi fészekből. A család Úr-Kaszdimban lakott.  Ez már Krisztus születése előtt kétezer évvel olyan magas kultúrával, és kereskedelemmel rendelkező, negyedmillió lakost számláló, gazdag város volt, hogy az akkor már jegyzett népek utazói is eltátották a szájukat. Ott lakott Táré, Abrám apja; így, két testvérével együtt, ott született a kis Abrám is.

Azt olvassuk a Bibliában, hogy a papa, egy szép napon fogta felnőtt fiát, Abrámot, annak a feleségét Szárajt, és a másik fiától származó unokáját, az árva Lótot. Csomagoltak, nyergeltek, pakoltak, és elindultak Kánaán felé. Nem tudjuk miért. A szülőváros kereskedelmi jellege miatt feltételezhetjük, hogy Abrám apja, Táré is vállalkozó volt. A városban üzletelő kollégák nagy része a bejáratott út, India felé szervezett karavánokat. Az üzlet fellendítés érdekében Táré úgy gondolhatta, hogy elindul a másik irányba, a Földközi-tenger medencéjéhez¸ Kánaánba.

Nem jutottak messzire. Valamilyen oknál fogva, néhány száz kilométer után megitatták a tevéket Háránban, és ott is maradtak. Na, most számoljunk egy kicsit! Táré, a családfő hetvenéves volt, amikor három fiút nemzett; tehát: Abrám és két fiútestvére ikrek voltak. (1Móz 11,26) Abrám hetvenöt éves volt, amikor az Úr elhívásának engedve, már a saját vállalkozásának (1Móz 12,5) eredményével együtt indult el Háránból. Miért örülhetett az Úr elhívásának? Hát azért, mert még emlékezett rá (felnőtt volt)-, sőt az apjával, Táréval is megbeszélhette (250 évig élt a papa), hogy kb. ötven évvel azelőtt, Úr-Kaszidimból, eredetileg Kánaán felé indult a család. Isten, ugyan nem mondta neki, hogy melyik az a föld, amit mutat neki, Abrámnak, de jó lehetett elindulni, hiszen a papa (Táré) eredetileg is oda készült.

Mindez persze szemernyit sem csorbítja Abrám engedelmességének, Isten akarata elfogadása iránti elkötelezettségének szépségét. Mindössze annyit kívántam jelezni, hogy amikor az Úr, nagy dolgokat cselekszik az ember életében, számításba veszi azt is, hogy mennyire van elkészülve, felkészítve az, aki hirtelen meghallja, hogy Isten mit akar tenni vele.

Számunkra a lényeg, a mai, alkalmazásra váró üzenet abban a mondatban vár kibontásra, hogy Abrám "... elment, ahogyan azt az Úr mondta neki...".

Kezdjünk hát neki a kibontásnak! Képzeljük el úgy azt az isteni ajándékot, mint a csomagot, amit a postás hozott. Ő hozta, úgy hívják: Szentlélek. Ha át van kötve a doboz, húzzuk meg a masnira kötött madzag két szárát! Két, rendkívül fontos, lelki mozdulatot kell tennünk. Abrám "... elment, ahogyan azt az Úr mondta neki...". Az egyik, nyitást értelmező szó: „elment". A másik a „Hogyan ment el?" kérdésre adott válasz: "... ahogyan azt az Úr mondta neki...".

Az Istent ismerő mai Abrámoknak - nektek és nekem - tudnunk kell, hogy amíg el nem indulunk az Isten által mutatott úton, addig hiába büszkélkedünk azzal, hogy Istent ismerő, Istent szerető, Istenben bízó emberek vagyunk!

Abrám, miután azt hallotta, hogy „Menj el...!", „elment". Olyan egyszerűnek tűnik, ugye? Vagy mégsem? Múlt vasárnap, Pünkösdkor újra, hallható módon azt mondta nekünk Isten: „Térjetek meg...!" (ApCsel 2,38) Sikerült? Az igehirdetésben meg is értette velünk mit jelent a megtérés: újra átgondolni, aztán változtatni! Valahogy úgy működni, mint az egész világra kiterjedő, helymeghatározó rendszer (röviden: GPS). Az ember beprogramozza ebbe az autósok, túrázók körében egyre jobban elterjedő ki kütyübe azt, hogy hol van, és hová szeretne eljutni. Az indulás általában rendben van, de aztán, ki, miért, eltér az útiránytól. A műszer pedig azonnal ilyeneket mond: Forduljon vissza! Újratervezés!

Ez a megtérés! Isten meghatározza, hol vagy. Úgy kezdődik, hogy kiderül: elég messze vagyunk tőle. Elolvasod az Igét. Hallod a bibliai részt. Prédikációra figyelsz. Mind-mind esély arra, hogy elfogadd Isten helymeghatározó rendszerének út-mutatását. Hirtelen megérzed, hogy Isten hozzád beszél. Ez azt jelenti, hogy meghatározta a helyzetedet. Itt vagy. Ilyen testi kondícióban. Ilyen lelki állapotban. Aztán megérteti veled, hogy így, ahogy vagy, hová kell eljutnod, hogy célba érj. Már ma, megtéve az út kijelölt szakaszát, de különösképpen: a földön, az utolsó lélegzetvételed után! (Úgysem tudjuk, melyik az a „ma", amikor még dobban a szívünk...!) Célba kell érned. És a célig csak úgy juthatsz el, ha teljesíted az arra a napra kijelölt szakaszt! Minden nap szükségünk van hát az isteni helymeghatározó rendszer használatára!

Abrámnak azt mondta: „Menj el...!" Abrám sebességbe kapcsolta magát, a családot, a teljes szolgastábot, és egész egyszerűen azt tette, amit az isteni vezérlés mondott neki, vagyis: „elment". Kb. ezerötszáz kilométert tett meg. Megállt oázisoknál, falvaknál, ahol „tankolni" lehetett. Jobbra és balra fordult, azokra az utakra vezetve családját, embereit, melyek a felé a föld felé vezettek, amit Isten vetített elé a lelki, tiszta képet mutató kijelzőn.

Abrám „elment", mert Isten újratervezte az Abrám által már megállapodottnak hitt életet. Kiderült, hogy még komoly utak állnak előtte.

Te hol tartasz? Tudod, hol vagy? Kérted már ma (és bármikor), hogy Isten határozza meg a helyzetedet? Része a reggeli és esti imádságodnak az, hogy: „Uram, mutasd meg; mond meg nekem, hol vagyok!"? Ha egy térképen nem látod, hogy hol vagy, hiába böksz a célállomásra, mert nem tudod, honnan kell elindulnod, tehát: nem tudod, melyik út vezet oda! Hidd el, hogy Isten helymeghatározó rendszerénél precízebbet nem találsz ezen a világon! Igazodj ahhoz!

Amikor legutóbb Kárpátalján jártam, mint térképmániás utazó, az ölemben tartottam a térképet, és megpróbáltam rávenni a Zsigulit vezető, helyi(!), idős embert, hogy a kereszteződésnél forduljon balra. Felnevetett: „Dehogy fordulok! Sose jutnánk oda! Azt a csuda-térképét amit a kezében tart, még a hetvenes években adták ki, akkor, amikor nem volt szabad(!) pontosan berajzolni a Szovjetunió útjait!" Persze, hogy rábíztam magam! Oda is értünk.

Abrám is elérkezett. Először Sikemben, majd Bétel és Aj között épített oltárt az Úrnak. Hálát adott azért, hogy megérkezett oda, ahová Isten vezette. A kor legcivilizáltabb vidékéről - idegen népek, szokások közé.

Csütörtökön, június 4-én emlékezik nemzetünk arra a tragikus békediktátumra, amely darabokban osztogatta el az addig - határvonalait tekintve - egységes országot.  A Kárpát-medencét, ahová az Úr (akit nem is ismertek) nagyon messzi földről vezette el az őseinket. Nem Isten szavára, hanem békességet nem találva, ellenséges, erősebb népek elől menekülve jutottak el idáig.

Mi, akik itt ülünk, ongur, avar, bolgár, kazár, török, tót, német, román, kun, jász, és több tucat, kisebb népcsoport vér-keveredését mutathatnánk ki az ereinkből, ha létezne ennek vizsgálatára alkalmas készülék. Az útravalónk alapja azonban nem is családfák kutatásából indul ki. Neked, nekem, akik Abrámtól tanulva, Istenre hagyatkozva kívánunk - ez idáig megtartott nemzetben - élni, azt mondja az Úr: Mozdulj!

Állj rá arra az Útra, amit Jézus mutatott meg neked!

Lépj tovább azon az Úton, amin Jézus megy előtted!

Verd le a lábadról, lelkedről azoknak az utaknak a porát, amikre mások vezettek!

Adj hálát azért az Útért, amit Jézus mutat meg neked ma, holnap, egészen a célig!

Úgy járj rajta, ahogyan "... ahogyan azt az Úr mondta neki..." - Abrámnak;

ahogyan a Szentlélek Isten mondta ma - neked!

Ámen