Istentisztelet 2015. március 22-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Jn 15,12-17

Textus: Jn 16,23/b

Szeretett Testvérek!

„Na, ezért nem tudok én hinni!" - csattant fel az ismerősöm, és az orrom alá tolta a Bibliát. „Ezt magyarázd meg! Jézus azt állítja, hogy: „amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek". Hát, az én nagymamám, két hónapig úgy fejezte be az imáit nagyapám ágya mellett, hogy „Jézus nevében kérlek, ámen', aztán nagyapa mégis úgy halt meg, mint bárki más! Volt értelme Jézus nevében kérni?" Megértettem az indulatát, így, csak néhány héttel a temetés után látogattam meg, és kérdeztem tőle: „Tudod, mit kért nagymamád Jézustól, ott, nagyapa betegágya mellett?" „Nem"- mondta kicsit higgadtabban, mint az első, tehetetlen-szeretettől táplált találkozásunk dühös hangulatában. „Nem tudom, mit kért Jézustól nagymama." „Kérdezd meg tőle, neked is szívesen el fogja mondani!" Le is ültek egyszer (ezt már az idős nénitől hallottam), és az unoka megtudta, hogy a hangosan kimondott „Jézus nevében kérlek" előtt azt kérte a nagymama, hogy a majd' hatvan éve kedves férjet, az utolsó napokban óvja meg a fájdalomnak attól a mértékétől, ami veszélyeztetné a mennyek országához érkező hitét.

Vajon ki az, akit még nem próbált meg átvágni az ördög azzal, hogy: „Jézus hazudott!"? Például azzal a nagylelkű felajánlással, hogy: „amit csak kértek az Atyától... megadja nektek". Aki komolyan vette a saját imádságát, és így fejezte be: „Jézus nevében kérlek", az, ugye, már elgondolkozott azon, hogy akkor miért nem teljesült az, amit így, Jézus „előírásának", és ígéretének megfelelően vitt elé; kért tőle? Bizony, csendes alázattal, de imádkozó tanítványokként mindnyájunkban felmerülhetett már a gondolat: „Mit csinálok rosszul? Ha Jézus ilyen határozottan kijelentett valamit, az miért nem működik az én esetemben?" Igazad van; Jézus tényleg, hangsúlyozta a kérés lehetőségét! Azért kezdi így: „Bizony, bizony mondom néktek...". Tudjátok, az evangélium reánk maradt görög nyelvén hogy van ez a „Bizony, bizony..."? „Ámen, ámen..."! Figyelitek? Jézus úgy kezdi az ígéretét, ahogy mi szoktuk befejezni az imáinkat. Az ámen azt jelenti: „így legyen, ahogy mondom". Jézus, emberi hovatartozása, „nemzetisége" szerint zsidó volt. Jézus a zsidó prófétai hagyományokat gyakorolva szólt tanítványaihoz. Arámul, az ősi, héber nyelv akkoriban beszélt formája szerint. Úgy hiszem, igaza van azoknak a bibliakutató tudósoknak, akik azt mondják, hogy Jézus „Bizony, bizony" mondatkezdése pontosan úgy hangozhatott arám nyelven, mint az egykori próféták beszédeinek első szavai: „koh amar Jahve" (ezt mondja az Úr).

És azok az ószövetségi próféták csak akkor mertek így szólni, ha arra, előzőleg parancsot kaptak Istentől!

Rakjuk csak össze így, ezt a ma, az idei böjt egyik vasárnapján, hozzánk, éppen ebbe a templomba eljött, még keresőkhöz-, és már tanítványságot vállalókhoz szóló jézusi ígéretet! „Ezt mondja az Úr (koh amar Jahveh), mondom néktek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek"!

Jézust ismerő, szerető ember, ennél komolyabb, ennél nagyobb hitelt érdemlő ígéretet elképzelni sem tud! Jézus adja át az Atya Isten ígéretét! Jézus, az Atyával teljes közösségben élő Fiú szent tértivevénnyel (átvételi visszaigazolást kérve) kézbesíti Isten, minden tanítvány számára ajánlott(an feladott) üzenetét! Szentlélek Isten tolmácsolását kérve, olvassuk hát el; olvassuk ki ebből a bibliai versből, hogy mi az, ami nekünk szól! Mi az, ami ránk érvényes, ránk nézve igaz, azzal szemben(!) amit Isten ellensége próbál elhitetni velünk!

Mindenekelőtt: az Atya Isten, Ő, aki az ismert univerzumot, és azon kívül is mindent létrehozott, az egyik galaxisban a Föld nevű kicsinyke bolygót, azon pedig neked és nekem életet adott; nos, ez a hatalmas, teremtő és megtartó erő, Úr, azt akarja, hogy kérjünk tőle!

Mit? Bármit. Ezt azért merem kimondani, mert számára semmi sem lehetetlen. Ezt már az ószövetségi népnek is megmondta. Akkor Jeremiás próféta imádságán keresztül adta tudtul országnak-világnak: „Ó, Uram, Uram! Nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal te alkottad meg az eget és a földet; neked semmi sem lehetetlen!" (Jer 32,17) Évszázadokkal később az a bizonyos angyal erősítette meg Máriának, a Jézust magába fogadó názáreti szűznek: „Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant öregségére... mert Istennek semmi sem lehetetlen." (Lk 1,36-37) Jó, jó, mondta egy próféta, mondta egy angyal (ez már több), de Jézus is szó szerint gondolta ezt? Igen. Lukács evangéliumában a gazdag fiatalember kérdésére válaszolva ezt mondta: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lk 18,27)

Ezek szerint, amikor a lehetetlennel találkozunk, bátran kérhetjük Istent? Igen! De, hát, milyen alapon? Ezzel az őszinte felvetéssel el is jutottunk a mai üzenet kulcskérdéséhez: Hogy működik ez az „amit csak kértek" dolog? Mert ez izgat bennünket a legjobban, ugye?

A teljesítés reményében, milyen alapon lehet kérni? Itt a válasz: „... amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek"! Jézusra hivatkozva, Jézus nevében érvényesek és működőképesek a kéréseink! Ez az egyetlen feltétel azzal kapcsolatban, hogy „amit csak kértek". Hát, akkor nincs más teendőnk, mint hogy megvizsgáljuk, mit jelent „Jézus nevében" kérni. Egészen egyszerűen: azt lehet, azt szabad kérni, amihez Ő a nevét adja! Az aláírásgyűjtések korát éljük. Népszavazás, kopogtató-cédulagyűjtés, petíciók, szimpátia kifejezése. Ehhez adjuk, máshoz nem adjuk a nevünket.

Ilyen egyszerűen történik ez Jézus esetében is. Kérhetek én akármit Jézus nevében, ha azt Ő nem írja alá! Amennyiben nem egyezik az Ő akaratával, tetszésével az, amit az Atya Isten elé viszek, akkor hiába! Akkor hiába biggyesztem oda az imám végére: „Jézus nevében". Hiába, mert az egyetlen út, melyen az Atya Isten közelébe juthatok, az Jézus. Ezt Ő előre megmondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (Jn 14,6) Ez még akkor is érvényes, ha másért imádkozom. Pál apostol így írta meg Timóteusnak (nem is sejtve, hogy mi már szent gyűjteménybe rendezett figyelmeztetésként olvassuk el a levelét): „... egy a közbenjáró is Isten és emberek között... Krisztus Jézus" (1Tim  2,5). A kérésünk, egyetlen egy név megemlítésével jut el Istenhez: Jézus. Miért? Mert Ő az, aki a golgotai kereszten utat épített közénk és Isten közé. Azért halt meg, hogy mi, erre a mennyei útépítésre hivatkozva, megbocsátott, bűnei alól feloldozott emberekként utazhassunk el imáinkkal - egészen a mennyországig!

Mindebből az következik, hogy tudnunk kell, mihez adja a nevét Jézus! Az előző példánál maradva; ha a nevét kérem valakinek ahhoz, amit alá akarok íratni vele, akkor általában, ismerem az ügyhöz való hozzáállását. Ugyanilyen megközelítéssel: akkor kérek akármit is Jézus nevében az Atyától, ha úgy vélem, Jézus adja a nevét hozzá. Ha nem vagyok benne biztos, akkor, mielőtt kérnék, előtte megbeszélem vele. Mielőtt kérnék, végiggondolom, mit szól hozzá Jézus. Figyelek rá. Most nem én beszélek, hanem Jézusra figyelek. Ez is része az imádságnak. Meghallgatjuk egymást. Jézus engem, én pedig Őt. Nem kérek semmit az Atyától, amíg meg nem értettem Jézus válaszát.

Van úgy, hogy csendesen, kedvesen, szépen megérteti velem: Ő és az Atya valami mást akarnak. Alapvetően semmi baj nincsen a kérésemmel, de ők tudnak egy jobb megoldást. Mást, többet akarnak adni annál, amivel én beérném. Mert az én kérésem nem elegendő ahhoz, hogy még jobban szeressük egymást (Isten és én), és jobban szeressem a felebarátaimat. Amit ők, Jézus és az Atya akarnak, az több ember javát szolgálja. Az időtálló.

Ez, persze nagyon nehéz akkor, amikor ez a tapintatos, de határozott visszautasítás fájdalmat, veszteséget okoz. A Jézus nevében imádkozó tanítvány azonban ekkor sem adja lejjebb! Nem tudja, nem érti, de: hiszi azt, úgy jobb, ahogy Isten akarja.

Klasszikus példa erre az imádkozó katonák fohásza. Az időbeli aktualitására utalva, hiszem, hogy volt Jézus nevében imádkozó katona Görgey, Bem apó, Móga, Damjanich tábornok ezredeiben épp' úgy, mint a cári csapatokban, az osztrák gránátosok között, vagy Jellasics lovasainak nyergében. Miért nem mi győztünk? Anélkül, hogy vezéreink hittek volna Jézusban, miért pont nekünk adta Isten a Kárpát-medencét? Miért engedte meg, hogy ezer esztendővel később a kétharmadát lenyessék? Ezekre a kérdésekre az kap választ, aki Jézus nevében, jó helyen kopogtat, és még előtte eldönti, hogy a történelem Urától el is fogadja a feleletet. Aki a tudósok, történészek, barátai, önmaga véleményalkotása után, másodsorban, vagy huszadrangúan kíváncsi arra, hogy „Na, jó, mi az Úr véleménye?", annak az imája el sem jut Istenig!

Ki kérhet Jézus nevében? Az, aki elhiszi, hogy az Atyától az egyetlen hiteles választ fogja megkapni. Ez működik? Ez tényleg lehetséges? Nem én mondom; Jézus: „Minden lehetséges annak, aki hisz." (Mk 9,23) Minden lehetséges annak, aki bízik kérése meghallgatásában. Minden lehetséges annak, aki bízik abban, hogy választ kap a kérésére, és a kérdéseire!

Hiába állunk az előtt az ajtó előtt, ahol tárt karokkal fogadnának, ha nem kopogunk, nem csöngetünk be! Hiába kopogunk, ha nem hisszük, hogy kinyitják! Hiába nyitják ki az ajtót, ha nem megyünk be, akkor nem kapjuk meg azt, amit elkészítettek nekünk! Hiába lépünk be, ha azt, amit olyan szívesen adnak, nem fogadjuk el, mert nem arra, nem így gondoltunk!

Ideje befejeznem. A Szentlélekisten kérdéseket fogalmazott meg bennünk. Új színt adott kéréseink útjának, hangvételének, tartalmának. Aki elfogadta, az már válaszokat is kapott tőle. Ideje befejeznem. Hogy' is lenne a legjobb? Hogy is kéne' kérnem, kérnünk tőle az igehirdetés áldását? Nem tudom. Jézust hívom segítségül: „Atyám! Minden lehetséges neked... ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te." (Mk 14,36) Ámen