Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Istentisztelet 2015. október 25-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: 1Kor 12,31-13,13

Textus: 1Kor 13,13

 

Szeretett Testvérek!

Tegnap előtt, pénteken egész nap pakoltunk. Gyakorlatilag három hete, folyamatosan, de a hétvégén felgyorsultak az események. A megfelelő méretű kartondoboz kiválasztása; aljának beragasztása; megfordítás; telepakolás; bezárás; átragasztás. Istennek legyen hála: költözünk! Abba a Kárász utcai parókiába, amiben még soha nem lakott lelkész! Azért emeltem ki a pénteki napot, mert akkor úgy végeztük az emlékező, kicsit szomorú, de azzal együtt örömteli munkát, hogy közben rádiót hallgattunk. Az '56-os eseményekről szóló egykori híradókat, a szemtanúk beszámolóit, verseket; ünneplők, gyászolók, színészek, történészek megható, gondolatébresztő, torkunkat szorongató, szívünket felemelő szavait.

Az akkor felnőtt korú szemtanúk közül kevesen mesélnek már. Akik 1956-ban 16 évesek voltak, azok ma már a 76. életévükbe léptek. Mi, az utódok, a hetvenhat évnél fiatalabbak... akkor vagyunk a leghitelesebbek, amikor szüleink, nagyszüleink elbeszéléseit adjuk tovább. Én, amikor ezt teszem, először azt mondom el, amivel ők kezdték a történeteiket: „Ha láttátok volna, hogy szerették egymást az emberek! Kart, karba öltve, mosolyogva meneteltek! Az utcán elhelyezett kosarakba egymás után tették bele a pénzt azok számára, akiknek a legnagyobb szüksége volt rá! A falvakból zsákszámra hordták a városokba a krumplit, a zsírt, a lisztet, a szalonnát! Aztán, aki nem tudott sebesültet szállítani, az kötözte, vagy csak az utolsó percig fogta a kezét!"

A szabadság megélése „kihozta" az emberekből a szeretetet. Olyat, amit azelőtt, legfeljebb a családban tapasztaltak. Megközelítették azt a szeretet-szintet, amit Pál apostol „a legkiválóbb út"-nak nevez.

Mit jelenthet ez a „legkiválóbb"? Segítségül hívjuk a korinthusiak többsége által beszélt nyelvet, és az újszövetségi görög-magyar szótárban azt találjuk, hogy: „rendkívüli, túláradó, minden más fölött álló". Ilyen a szeretet. Minden más fölött álló. Hogyne lenne az, hiszen a Szentlélek, János apostolnak kétszer is a szívébe véste, majd íróeszközére helyezte, onnan pedig a levelébe íratta: „Isten szeretet". (1Jn 4,8.16.) Nem hit, és nem reménység, hanem: szeretet. Márpedig, ha maga Isten a szeretet, nála különbet nem találhatunk.

A legkiválóbb útnál nincsen jobb út. Nem tudom, melyik Magyarország legkiválóbb útja, de ha valamelyik autópálya-szakaszt minősítik annak, akkor annál jobbat egyelőre hiába keresünk. Az örök életemhez vezető legkiválóbb Út pedig az a Jézus, aki az életével fizetett azért, hogy vele együtt lehessek majd a mennyekben. Ő azt mondta magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet...". (Jn 14,6) Korábban pedig kijelentette, hogy „... az Atya énbennem van, és én az Atyában." (Jn 10,38) Következésképpen, ha „Isten szeretet", akkor Jézus a testté lett szeretet.      Ezért vonja le az apostol a következtetést: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet."

Nem arról van szó, hogy Pál megversenyezteti a hitet, a reményt és a szeretetet; futott egy kört ez a három, aztán a szeretet szakította át a célszalagot. Nem. Azt akarja megértetni az egymást piszkáló korinthusiakkal, hogy szeretet nélkül hiábavaló az ékesszólásuk, a prédikálásuk, az összes tudásuk, de még a hegyeket mozgató hitük is! Ha nem él bennük Jézus, akkor nullák, semmik!

Mire alapozza ezt a merész kijelentést? Mi másra, mint Jézus bejelentésére: „... én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek." (Jn 14,20) A Reformáció ünnepére készülve, jó, ha visszaemlékezünk erre! Pál apostol kezében nem voltak hitvallások. Benne Jézus élt. „... nem én élek, hanem Krisztus él bennem." (Gal 2,20) Neki Jézus volt az első, Őutána hivatkozott minden másra, ami előtte volt, és akiket, és amit Jézus után ismert meg. Ez a Reformáció: a Jézusban megértett Istenre hagyatkozás, úgy, ahogyan az élő Szentlélek vezet hozzá - minket! A Lelke által bennünk élő Jézus, Isten, vagyis: a szeretet az, aki elevenné teszi a megvallott hitet és megsejtett reménységet. „... a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít" - írta a másik papiruszra az Ó-szövetségre hivatkozóknak, írott Új-szövetséget még nem ismerőknek Pál apostol. (2Kor 3,6)

Ennyiben jelenti tehát a szeretet a „legnagyobbat"! Legnagyobb? Hozzá merem tenni azokat a szavakat, amiket az említett szótárban találtam: a hit és a reménység felsorolása mellett, a szeretet a legjelentősebb, a legfontosabb!

Találkoztatok már üdvözítő hitüket hangoztató, szeretet nélküli testvérekkel? Zengő érc volt a hangjuk. Szép, határozott, de rideg. Találkoztatok már reménységet, szeretet nélkül hirdető hívekkel? Pengett a szavuk, mint a cimbalomé. Hangzott még egy darabig a levegőben, aztán elszállt.

 

Találkoztatok már hitet, szeretettel meggyújtó bizonyságtévővel? Ugye, hálával emlékeztek rá? Találkoztatok már olyan igehirdetővel, aki a reménységeteket szeretettel erősítette bizonyossággá? Ugye, eszetekbe jut az, amit így kaptatok Istentől?

És így emlékeznek rátok is! Azok, akik - visszaidézhetően - tőletek hallották már; és akik -- maradandóan - tőletek fogják hallani a legnagyobbat, a legtöbbet, a legfontosabbat ebben az életben! A hit és a reménység megmentett téged, a szeretet pedig abban segít meg, hogy ezt másoknak is érthetővé, elfogadhatóvá, életmentővé tedd!

Honnan tudom meg - kérdezed -, hogy enyém-e már ez a legkiválóbb út, ez a mindenek feletti szeretet? Én onnan jöttem rá, hogy meglepődtem! Észrevettem, hogy olyan dolgokra vagyok képes, ami, addig nem volt rám jellemző. Ma sem sikerül azonnal, de abban a pillanatban, ahogy a már megköszönt hit és reménység fölé kerekedik bennem a szeretet, annál könnyebben érem el azt, amire - a belső szobában töltött imádságaim után - megbízást kaptam Jézustól.

Pál apostol kerek, egész listát készített a legkiválóbb úton járás ismertetőjeleiről.             Nem hosszú; érdemes megtanulni, és akkor, bármelyik percben beazonosíthatod magadon; zengő ércként recsegsz, pengő cimbalomként adsz ki múlandó kis jeleket, vagy úgy szeretsz, ahogy érdemes szeretni?

A „legnagyobb szeretet": „türelmes". Mint Isten - irántad. Megálljt parancsol az indulatainak, pedig igaza van, robbanhatna. Mikor szerettél így legutóbb?

A szeretet útját járó tanítvány: „jóságos". Felismerhető, mert dobhatná a követ, de meggondolja magát és inkább kenyeret ad.

Nem irigykedik". Legyőzi magában azt a vele született érzést, hogy megkívánja azt, amit Isten nem neki szánt.

A legnagyobb szeretet gyakorlója „nem kérkedik." Hogy' is tehetné? Többet tud arról, ami még hiányzik belőle, mint arról, ami erényeiként sorolható fel.

Nem fuvalkodik fel." Ő az az ismerősöd; te vagy az az ajándékba kapott alázattal élő ember, aki sikerei, eredményei, „első helyezései" ellenére sem nem tartja pótolhatatlannak magát.

A „legkiválóbb utat" választó testvér „nem viselkedik bántóan". Aki bántani akar, az nem fogadja el Isten, Jézusban, neki is odanyújtott kegyelmét, ezért kegyetlenné válik. Aki senkit sem akar meg-bántani, az új, megtért szívével közeledik a többiekhez. Szív-esen fordul a másikhoz.

Nem keresi a maga hasznát." Tisztában van a jogaival, azzal, ami „jár" neki, de több kedve telik abban, hogy adjon, mint abban, hogy mindent behajtson, elfogadjon, amivel az élet „tartozik neki".

Nem gerjed haragra." Éppen begurulna valamin, ami tényleg felháborodásra ad okot, de abban a pillanatban észreveszi azt, ami nem tesz jót neki, mert a benne élő Jézus szeretete ellen törekszik. Nem idézi vissza magában azt, ami felingerelte; nem mondja ki a szájára kívánkozó szót; visszafogja a mozdulatát.

Ez a fajta, mindent felülmúló szeretet „nem rója fel a rosszat". Hogy lehet ezt megcsinálni? Kitörli az emlékezetéből. Amikor mégis kidugja a fejét, visszanyomja. Nem fújja a rossz parazsát; még a helyet is elkerüli, ahol újra találkozhatna vele. „Nem örül a hamisságnak." Az előbbi szeretet-tünet következő fokozata. A régi rosszat elfelejti, az újban, ha szembe jön vele, semmi örömet nem talál.

Ilyen kedvetlen ez a szeretet? Dehogyis! „Együtt örül az igazsággal"! Hiszen felfedezte! Annyi mindenről hitte, annyi mindent tanult róla, annyi mindent bemagyaráztak neki „igazság"-ként, mégsem volt békessége. Amikor azonban Jézustól fogadta el „Én vagyok az út, az igazság és az élet", azonnal tudta, kihez kell odaillesztenie mindazt, amit addig megtalált igazságnak vélt.

Ez az -igenis: örvendező - szeretet „mindent elfedez". Elrejti azt, ami szabad, de nem használ, de nem épít. Gyógyító kötésként takarja be a fájó, lüktető sebet. „Mindent hisz". Bizalommal fordul a felé, akinek már senki nem hisz. „Mindent remél". A szeretet? Igen! Bátorságot és állhatatosságot kölcsönöz a megpróbáltatások idején.

És végül: a legkiválóbb út, a hit és reménység koronájaként élő szeretet - „mindent eltűr". Nem belenyugszik, nem „hihetetlen nyugalommal fogadja" azt, ami őt éri. Nem „csak" türelmes (ezzel kezdődtek a szeretet jellemzői...), hanem felülkerekedik rajta! Akkor is szeret, amikor már végképp' nem várják tőle.

 

Akarsz-e így szeretni? Igen? Nem fog menni! Ez lehetetlen. De! Ha rálépsz a szeretet „legkiválóbb útjára", akkor, mint egy mozgó lépcsőn, Jézus fog vinni! Fölfelé. Mindig fölfelé! Ámen

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 258, összesen: 2248323

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...