Istentisztelet 2015. szeptember 20-án

 

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mk 14,53-65

Textus: Mk 14,62

Szeretett Testvérek!

 

Jézus ott áll a bíróság előtt. A zsidó nagytanács, a jeruzsálemi Szanhedrin, felrúgva az összes, saját maga által kreált szabályt, éjjel ülésezik. Hamis tanúkat rángat elő, és az egy napos, kötelező ítélethozatalig kitöltendő időt sem várja meg. Sikertelenségén kiborulva, a főpap felteszi a koronát a jogtalan eljárásra. A zsidó törvénykezés tiltását semmibe véve olyan kérdést tesz fel a vádlottnak, Jézusnak, amire,- saját állítását megvallva -- önmagára nézve, terhelő nyilatkozatot kell tennie: „Te vagy a Krisztus, az Áldottnak Fia?"

Jézus bátran, és szerető figyelmeztetéssel válaszol: „Én vagyok, és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin."

Mire gondolhatott? Pontosan arra, amit negyvenhárom nap múlva, feltámadott teste mennybemenetelének órájában, a két, titokzatos, fehér ruhába öltözött férfi mondott a Jézust eltakaró felhő felé nézegető tanítványoknak: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." (ApCsel 1,11)

Jézus tehát bátran kimondta a főpapnak a keresztre feszítését jelentő bizonyságtételt: „Én vagyok, (az Áldottnak, Izráel Istenének a Fia). Aztán azonnal hozzátette: „... és meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin."

Ez nem fenyegetés. Jézus nem a fenyegetés Istene, hanem a féltő szereteté. Jézus minden kertelés nélkül kimondta, hogy Ő, Jézus, az Áldott Fia (/Jahve/ nevét ki nem ejtve, így hívták, nevezik ma is a zsidók Istent). Aztán, végignézve bíráin, kísérletet tesz arra, hogy megmentse őket. „... meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhőin."

Mit kiált feléjük? Annak az eseménysornak a végét, ami abban a pillanatban veszi kezdetét. Vigyázzatok, lássatok túl az orrotoknál, mert annak, amit itt eljátszotok, nem ez a vége! Engem most elítéltek. Kijárjátok, hogy keresztre feszítsenek. A sírboltom elé hengerítik a zárókövet. De, az én életem-, az Áldott Fiának az élete felett ti nem rendelkezhettek! Eltűnök a szemetek előtt, de eljön a nap, amikor meglátjátok, ahogy a Hatalmas jobbján ülök, majd elindulok, és az ég felhőin visszatérek!

Ezt mi értjük és hisszük. De, hogy látják meg mindezt azok, akik akkor elítélték? Úgy, hogy ők is, Jézus ellenségei is feltámadnak! Máté evangéliumában (25. fejezet) olvassuk, hogy összegyűjtenek elé minden népet. Ő pedig jobb és bal keze felé állítja őket. Ott lesz mindenki. János így látta ezt, amikor fellebbent, megjelent előtte a jövőbeli kép: „Íme, eljön a felhőkön, és meglátja minden szem, azok is, akik átszegezték"! (Jel 1,7)

Ez egy örömhír. Mindaddig, amíg el nem érkezik az a nap. Addig van időnk arra, hogy túl lássunk azon, ami előttünk van, és onnan, az isteni távlatból visszatekintve hozzuk meg döntéseinket.

Néhány évvel ezelőtt, a mecseki hittantáborban nekivágtunk a hegycsúcs felé vezető útnak. Fél óra múlva kettévált az ösvény. Jobbra, vagy balra? Kerestük a fák oldalára festett „Kék-túra" jelet, de nem találtuk. Nem volt mit tenni; a kis csapat leült, két „felderítő" pedig elindult. Találomra, az egyik ösvényen. Már majdnem visszafordultunk, amikor végre, megpillantottuk a fára festett, kék turista-jelzést. Kifújtuk magunkat és körülnéztünk. Alattunk megláttuk hátrahagyott társainkat. Onnan, fentről az is látszott, hogy a másik ösvény egy völgybe vezet. Könnyű volt hát eldönteni, merre tovább! De ahhoz, először fel kellett mászni. Abból a nézőpontból, onnan már egyértelművé vált, hogy érhetjük el a célunkat!

Jézus azonosította magát az őt kérdezők, kikérdezők előtt. Aztán tudatosította bennük, hogy Ő az, aki Isten jobbján, a bírói székben fog ülni, és onnan, arról a helyről, azt a tisztséget viselve fog visszajönni a földre. Nekik, a jeruzsálemi, döntést hozó testület tagjainak ebben a tudatban kell meghozni ítéletüket. Nem abból a székből, amelyben most ülnek. Nem azokat az érveket fontolgatva, amik most járnak a fejükben. Nem. Fentről, Isten magasságából nézve. Ahonnan látszik a célhoz vezető út.

Talán ketten voltak ott, akiknek ez sikerült. Az egykor, Jézussal beszélgető Nikodémusnak, és a sírját felajánló arimáthiai Józsefnek. Ők láttak túl a pillanatnyi, világi, és vallási arisztokrácia nyugalmát biztosító helyzeten, ami Jézus kivégzését jelentette. A többségnek azonban fontosabb volt a meglévő állapot fenntartása.

Mi okozhatta ezt a lelki vakságot? Mi lehet az oka annak, hogy ijesztő párhuzamot találunk a Jézust elítélők, és a ma, Jézus szavait időszerűtlennek tartó emberek között.

Hogy mondtam? Időszerűtlen? Igen, ez lehet a magyarázat! Jézus a jövőbe helyezi visszajövetelének napját. Az evangélium görög szövegében érthetőbb a fogalmazás. Jézus azt mondja: „meg fogjátok látni az Emberfiát... eljönni". Majd.

Ez a jövő idő az, ami kiüti az éberségünket. Most, az úrvacsora-vétel előtt megint elmondjuk majd: „onnan jön el ítélni élőket és holtakat". Mikor gondoltuk át legutóbb: ez tényleg így lesz!? Jézus el fog jönni, és eldönti, melyikünknek, mi lesz a sorsa. Azoknak, akikben elevenen él a hit, és azoknak, akik bár azt mondják, hogy élnek, valójában halott hittel vegetálnak.

Az, hogy Jézus el fog jönni, majd, valamikor; ez a jövő időre utaló kijelentés öröm és próbatétel. Öröm abban a tekintetben, hogy biztosan bekövetkezik. Próbatétel azért, mert állandóan készen kell állni.

Nehéz ebben az öröm-, és egyidejűleg próbatétel tudatban élni? Igen! Tényleg? Nem. Nehéz akkor, ha néha eszembe jut, és kényszeredetten tudomásul veszem, hogy megint jó keresztyénnek kellene lennem. Könnyű, ha engedem Jézusnak, hogy bennem élve, gyakorlatilag állandóan az Ő hatása alatt legyek. Ebben az esetben „csak" azt várom, hogy amikor Ő akarja, azon a napon testben is úgy látom meg majd, mint azok, akik feltámadása után találkoztak vele.

Ez az isteni, a jézusi látószögből, felülnézetből döntéseket hozó élet alapja. Tudom, hogy feltámadott testében Isten jobbján ül. Tudom, hogy szent Lelke által bennem lakik. Tudom, hogy el fog jönni, és akkor már olyan kérdéseim sem lesznek, hogy ez a kettősség: ott is, az Atya jobbján, közben bennem is, hogyan lehetséges?

Minden napos gyakorlatunk e az, hogy amikor keresztúthoz érkezünk; amikor döntenünk kell arról, hogyan tovább, nem az első, ésszerűnek tűnő elhatározást hozzuk meg, hanem túl tekintünk a láthatókon, és „jézusi magasságba emelkedve" határozzuk meg a helyzetünket, és állapítjuk meg a helyes, célravezető „ösvényt"?

Higgyétek el, Jézus nagyon szeretne segíteni ebben a szent túrázásban!

Azért vagytok ma itt, mert Ő, a túravezető meghívott benneteket. Valamikor. Együtt meneteltetek. Te tudod, mióta! Jártatok egyenes, letaposott úton. Emelkedőn és meredek lejtőkön. Sziklák között és sárban. Jó illatú, füves mezőkön, és átvágtatok bemocskolt területeken. Volt olyan út, melyekről lebeszélt volna Jézus, mégis belevágtunk. Amikor besötétedett, megkeresett minket és visszavezetett oda, ahol még együtt voltunk.

Milyen ösvényen jársz most? Tudod, merre kell menned, vagy elbizonytalanodtál? Túl sok az irányjelző tábla, vagy egyet sem látsz?

Jézus arra kér, onnan nézz szét, ahonnan Ő látja az életedet! Bizony, sok ösvény kanyarog előtted, melletted! De ha gondosan megvizsgálod őket, látni fogod, hogy melyik vezet arra, amerre Ő is veled tart!

Hogy mondod? Nem az a legszebb? Nem az a legkényelmesebb? Akadályok vannak rajta? Megsérülhetsz? Fájni fog? Megtámadnak? Vagy éppen: egyhangúnak, unalmasnak tűnik az a szakasza, ami belátható?

Nos, a látást megadta az Úr. Az ösvényt kijelölte. Ő már végigjárta előtted. Nem úszhatod meg azt, amin Ő átment, amit Őt érte. Sokkal, de sokkal kevesebbet kell eltűrnöd annál, amit neki kellett elviselnie, de minden nehézséget nem hárított el előled!

Voltak, vannak, és lesznek az úton olyanok, akiken segítened kell. Nem kell keresgélni őket, ott lesznek előtted. Mint ahogyan ott voltak az irgalmas samaritánus előtt. Voltak, vannak, és lesznek az utadon olyanok, akik megpróbálják elhitetni veled, hogy a segítségedre szorulnak. Vigyázz, mert ők, a saját céljaikra akarják felhasználni jóhiszeműségedet. Mint a gibeoniták, akik felismerték, hogy amíg kevesebben vannak, ki kell találniuk valamit a túlélés érdekében. (Józs 9) Józsué nem kérdezte meg, mi az Úr akarata, így szövetségre lépett velük. Ők pedig beépültek Izráel testébe. Olyan idegenekként, akiktől Isten meg akarta óvni a választottait.

Ma délelőtt Jézus asztalhoz hív bennünket. Emberi szavakkal ki nem fejezhető módon abban a kiváltságban akar megerősíteni minket, hogy bennünk akar élni. Annyira egyé akar válni velünk, mint ahogyan Ő és az Atya egyek. Ő, és az az Úr, akinek a jobbján ül.

Reá figyelve, az Ő érkezését várva készüljünk a szent vendégségre! Erősödjünk meg abban, hogy ha akarjuk, ha kérjük, minden döntésünkben a segítségünkre lesz! Megtanít az Ő szemével megtalálni azokat az utakat melyeken előttünk járva, biztosan vezet, megerősít és megtart maga mellett.

 

Akkor pedig jöhet bármi, célba fogunk érni! Ámen