Istentisztelet 2016. április 17-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsolt 67

Textus: 5Móz 16,20

Szeretett Testvérek!

Aki elolvassa a Törvény, a Tóra, a mi szóhasználatunk szerint: Mózes öt könyvét, az akaratlanul is felfigyel arra, hogy milyen szigorú rendeletek szabályozták az Egyiptomból kivonuló izraeliták életét. Az „Alaptörvényhez", a Tízparancsolathoz kapcsolódó „végrehajtási utasítások" a legkisebb engedetlenséget is szigorú büntetéssel sújtották.        Nem is lehetett ez másképpen. Több százezren meneteltek együtt. Évtizedekig. Az Isten vezetésével egymásra utalt tömeg, rend és fegyelem nélkül önbíráskodásba süllyedt hordává vált volna. Az isteni törvények nem ideiglenes szabályrendeletet alkottak. Nem addig voltak érvényesek, amíg megkezdődik a tényleges honfoglalás. Isten messzebbre látott. Azért adott együttélési szabályokat, hogy legyen a népnek egy olyan alapja, amire mindig hivatkozhat. Ahhoz nem lehetett hozzányúlni. Isten „Alaptörvényét" senki sem módosíthatja. Csak Ő. Akkor, amikor akarja; úgy, ahogyan jónak látja. Nem a saját szeszélyét követve, hanem azoknak az érdekében, akiknek adja.

Mert az AZ igazság. Az „igazság ügy" az Isten ügye. Amelyik nemzet, amelyik elnök, amelyik államfő, amelyik ellenzék nem az Isten ügyét tartja a megkérdőjelezhetetlen igazságnak, az hiába hivatkozik az igazságügy-miniszterre, az igazságszolgáltatásra. A tiszta igazság fogalmát egyedül Isten határozhatja meg.

Azt olvastam a Bibliából: „A tiszta igazságot kövesd...". A legújabb fordítás így hangzik magyarul: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj...". Ezt kaptátok a kezetekbe, amikor beléptetek a templomba; az istentisztelet végén ez a kivetített Ige fog hazaküldeni minket. Mind a kettő híven adja vissza a Biblia szövegét. A további magyarázat megértésének érdekében azért még engedjétek meg, hogy kiegészítsem valamivel. Héberül úgy van az igazság, hogy: צֶ֥דֶק (czedek). Isten így hagyta ránk az utasítást תִּרְדֹּ֑ף  צֶ֥דֶק צֶ֥דֶק (czedek czedek tirdóp). Hallottátok, kétszer mondtam: צֶ֥דֶק (czedek). Kétszer ejtettem ki azt, hogy „igazság". Károli Gáspár szó szerint fordította le a héber szöveget: „Igazságot, igazságot kövess...". Az Ószövetség nyelvében a szóismétlés a felsőfokot, a megkérdőjelezhetetlenséget jelenti. Nincs vita. Nincs más igazság. Az igazságos ítélkezésnek Isten igazságához kell folyamodnia. Azt kell követnie. Az a mérce. Miért? Mert az a feltétel. Annak a feltétele, hogy az ember, a nép, mint örökségét birtokba vehesse a földet, aztán élhessen is(!) azon a földön, amit neki ad az Úr.

Amelyik nép megismeri Isten igazságát, annak, ha jót akar magának, és utódainak, e szerint kell eljárnia. Izráel nem volt hódító birodalom. Tudta, hol vannak a határai. Azok között rendezkedett be. Amikor istenfélő, bölcs, igazságot követő vezetői voltak, élhető hely volt az ország. Ha részrehajló, személyválogató, megvesztegethető bírák, királyok kezébe került a kormányzás, azonnal romlásnak indult. Ez az isteni következetesség végigvonul a történelmen. Volt, legyen, lesz bármilyen hatalmas, akár gyarmatosító, vagy kicsiny egy nép, annyi jár neki, amennyit az Isten ad, és amennyit az Isten igazságához ragaszkodó vezetői megtartanak belőle. Abban a pillanatban, ahogy istentelen hódítókkal szövetséget kötő, személyválogató, megvesztegethető, igazságot saját hasznukra fordító uralkodók kapnak hatalmat, csak idő kérdése, és elvész a föld, törpül a nemzet, erkölcstelenségbe süllyed a lakosság. Az ítéletet elszenvedők hiába kiáltják: Ez igazságtalanság! Isten válasza akkor is az marad: Azért engedtem meg, mert megérdemeltétek. Én idejében megmondtam, miért, mi jár. És újra mondja: „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj...". Nem vesztél el. Ne siránkozz! Van, amit megtarthattál. Kelj fel, és kezd el újra! De ne feledd, mert már megtanítottam neked: „A tiszta igazságot kövesd..."! Mert ha nem, megint te rosszul jársz! Te, és a szeretteid, és a nemzeted.

Az érthetetlen ember, az érthetetlen nép, a saját hibáit újra meg újra elkövető Izráel, a történelme során eljutott addig a pontig, amikor Isten már nem üzent neki. Úgy döntött, hogy a legérthetőbb módon adja tudomásukra az akaratát. Személyesen.

A személyes találkozás mindig hatékonyabb. A kétoldalas, összesítő közmű számláinkból akkor értjük meg, mi a szolgáltató követelése, amikor bemegyünk az ügyfélszolgálatra és szemtől szembe leülünk az ügyintézővel. Pedig magyarul írták a számlát. A kisebb-nagyobb jogi értelmezések akkor válnak világossá, amikor az ügyvéd elmagyarázza. Pedig a könyvtárban elolvashatnám a törvénykönyvet. A gyógyszereink hatását és mellékhatásait nem a mellékelt útmutatóból olvassuk ki, hanem az „orvosunk, vagy gyógyszerészünk szájáról olvasunk le.

Izráel számára nem volt egyértelmű Isten igazsága, ezért Ő, az Úr, maga az Igazság, személyesen kereste fel őket. Jézus Krisztusban találkoztak vele. Leülhettek elé. Hallgathatták a magyarázatát. A szájáról olvashatták a szavait. Kérdezhettek tőle. Tőle, a látható, hallható, tapintható Igazságtól.

Igen, ha valakinek eszébe jutott, jól emlékszik rá! Jézus mondta saját magáról: „Én vagyok az út, az igazság és az élet." Ez a három: együtt! Az Igazságot, Isten emberi testet öltött Igazságát, Jézust nem lehet darabokra szabdalni. Nem érdemes megvallani, hogy Ő az Igazság, és közben más utat választani az Igazság gyakorlására, mint Őt! És fordítva: Nem lehet az Ő Útján járni a magunk igazát hangoztatva! Mert ha ezt a kettőt szétválasztjuk; hogy is szoktuk? „Majd én megmondom, kinek van igaza!", „Megvan nekem a saját utam!", akkor, élhetünk egyfajta életet, de az nem az lesz, amit Jézus szánt nekünk. Egész egyszerűen azért, mert Ő „az út, az igazság és az élet."

A serpákról, a Himalája lélekvesztő hegyi útjain kalauzoló vezetőkről szólt az az ismeretterjesztő film, amiben egyikőjük, ellentmondást nem tűrő egyszerűséggel zárta le az értelmetlen vitát. A messzi földről érkező, erősödő hóviharban műszereiket böngésző „profi" hegymászók azon bölcselkedtek, melyik ösvényt válasszák a leereszkedéshez. Az alacsony, helyi emberke, a serpa, akinek nagyobb volt a hátizsákja, mint ő, türelmesen hallgatta az okoskodást, aztán rábökött egy lejtőre, és kijelentette: „Az az igazság, hogy ez az egyetlen út, és ha nem ezt választják, kihúzhatják magukat az élők listájáról! Na, én megyek!" És elindult. A „profik" pillanatok alatt elpakolták a kütyüjeiket, és igen tempósan a nyomába eredtek. Pár óra múlva meg is érkeztek az alaptáborba. Életben maradtak. Miért is? Mert hittek a serpának, annak, aki közülük egyedül ismerte biztosan a helyi viszonyokat, és megmutatta nekik az életet megtartó egyetlen igazságnak az útját. Az itt ülők többsége velem együtt hiszi és vallja, hogy Jézus a mi „serpánk". Kalauzunk. Élet-vezetőnk. A számtalan, kényelmes és kényelmetlen lejtő és kapaszkodó közül egyedül Ő tudja, hogy egy-egy tiszta, vagy veszélyesen borult élet-szakaszunkon melyiknek kell nekivágni. Aki benne bízott, az megerősítheti, mennyivel jobban járt Őt követve, mint amikor saját tapasztalatára, ismereteire, vagy társai útmutatására hagyatkozott. Egyikünk sem tagadhatja, sem maga, sem Isten előtt, mikor engedett a csendes Jézusnak, aki emlékeztette az egyetlen helyes útra, és mikor követte azt, azokat, akik mellüket verve üvöltöttek a viharban, menetelésre biztatva társaikat. A rossz, sehová sem vezető úton. Hála legyen neki, hogy értünk nyúlt a szakadék szélén. Visszahúzott magához, amikor már majdnem elpattant a biztonsági kötél. Tüzet rakott, amikor megfagyott a világ körülöttünk. Szemünket védte, ha megvakított az üres fehérség, a tisztaságnak álcázott halál. Jézus Krisztus, az egyetlen megbízható vezető erősít most bennünket - Az életed lejtőjén? Vagy emelkedőjén?) -: „A tiszta igazságot kövesd...". Vagyis: Őt.

Visszatérve Mózes könyvéhez; a pusztai vándorlás során a nép több alkalommal letért a kijelölt útról. A letelepedés első évtizedeiben, a bírák korában ritmikusan változtak a rajongás, a tagadás, a megbánás szakaszai. Úgy, mint nálunk... Izráel népe az Úrral járt (egy darabig), aztán eltértek tőle, majd visszasírták magukat a közelébe. Így volt ez a királyok korában; a nagy Fogság előtt és után.

Na, mit akartam még mondani? Volt egy remek példám. ... Ja, persze! Én! Én magam! Hallottam, olvastam egyszer, kétszer, ötször Isten igazságát, aztán elfelejtettem. Nem, hazudok. Nem felejtettem el az egyetlen igazságot, hanem elnyomtam, lehalkítottam magamban. Hallótávolságon kívülre merészkedtem a serpámtól, a vezetőmtől, Jézustól. Az adott mellékút idegen volt, de izgalmas. Tudtam, hogy hamis, de hát „Egyszer ki lehet próbálni"! „Nekem is jár!" „Más sem halt bele!". Távolodtam az igazságtól. Gyanús volt az út, és - nevetséges, de - tudtam, hogy nem jó irányba, nem a célul kitűzött Élet felé haladok.

Miért vagyok mégis itt? Mert utánam jött a Vezetőm. Jézus. Rám szólt, hogy álljak meg. Annyi eszem, hitem még maradt, hogy hallgattam rá. Ő pedig megértette velem, hogy ha a rossz úton járok, akkor úgy haladhatok megint a helyes cél felé, ha azonnal visszafordulok!

Ez az, amit még el akartam mondani. Ez az, amit még elmondatott velem Jézus. Megtehettem volna egyedül is, nem? Nem! Itt, most kellett elmondanom, mert ez a te történeted is! Ha a rossz úton jársz, fordulj vissza, mert az a legrövidebb átjáró a jó irányba! Ez a mi történetünk. Az Isten igazságát elcserélő, eláruló, elkótyavetyélő vándorok története. Azoké, akikért utána ment az, aki addig is vezette őket. Utánad, utánunk nyúlt a vezetőnk, Jézus, és ma idáig hívott, a Szeged belvárosában lévő tisztásra. Megpihentünk. Meghallgattuk Őt. Most pedig azt mondja, együnk vele egy falat kenyeret; igyunk vele egy korty bort. Mint egy kiránduláson, uzsonna időben.

Emlékeztet minket. A saját testére, aminek a kereszten nem csontja, hanem földi vonala tört meg. Emlékeztet minket a vérre, ami a sajátjából a mi életünk hordozója lett. Emlékeztet arra, hogy feltámadt olyan testben, amilyen test a miénk lesz. Fájdalommentes, örök életű és bűntelen. Örömmel lesz telítve, Jézus társaságában. Ez az igazság. Ha ma délután, holnap, és bármikor majd döntened kell, „Az igazságra és csakis az igazságra törekedj...". Arra, amit Jézustól tanultál. Hogy élhess azon a földön, amit az Úr ad neked. Itt, és ott! Ámen