Istentisztelet 2016. április 3-án

(Simon Döme András)

Lekció: 5 Mózes 4,1-8;

Jelenések 22,18-19

Textus: 5 Mózes 4,1-5

Szeretett Testvérek! Egy kis borsodi faluban, Szerencs közelében, egy gyermekotthonban történt a következő eset. Minden gyerek, amikor végez az iskolában, lehetőséget kap a délután a „kimenő" lehetőségével élni. Ez azt jelenti, hogy egy megszabott ideig elmehet sétálni, vásárolni, és más emberekkel is találkozhat. Az egyik gyerek élt is ezzel a lehetőséggel, és elment a faluba a szabadidejét eltölteni. Annyira jól érezte magát, hogy észre sem vette, mennyire eltelt az idő. Több mint egy órával átlépte azt az időkeretet, amelyet a szabályok szerint kapott. Szaladt vissza a gyermekotthonba, ahol már várták a nevelők. Természetesen, amiért megszegte a szabályokat, és tovább maradt kint, mint amennyit lehetett volna, megkapta a maga büntetését is, azaz a következő napon nem hagyhatta el az intézmény területét. A gyermek felháborodva mondta, hogy úgy tudja, hogy neki minden nap joga van elhagynia a nevelőotthon területét. A nevelők csak annyit mondtak neki, hogy ebben teljesen igazad van, ugyanakkor minden szabályt be kell tartani, és te túllépted a megszabott kereteidet. Ennek pedig meg vannak a következményei.

Ez az eset nem csak a nevelőotthoni gyermekek életét mutatja be, hanem a miénket is. Életünket szabályok határozzák meg, és egy megszabott rend szerint kell viselkednünk. Szabályok vannak a munkahelyeinken, a családjainkban, de ugyanígy van számtalan sport, és szabadidős tevékenység, amelyeknél egy meghatározott rendszer szerint kell cselekedni. Sőt biztosan eszünkbe juthatnak most olyan szabályok, amelyeket szeretünk, és olyanok is, amelyeket nem annyira. Amikor viszont szabálytalankodunk, az automatikusan magával vonja a büntetést is. A legtöbb sportágban például, aki nem tartja be a szabályokat, azt előbb, vagy utóbb kiállítják. Szabályok határozzák meg az életünket, és nem lehet őket elhagyni, elferdíteni, vagy éppen hozzájuk tenni. Ha őszintén magunkba nézünk, akkor láthatjuk, hogy erre van hajlamunk, mert vannak közöttük olyanok, amelyeket lehet, hogy fölöslegesnek érzünk, vagy csak egyszerűen sok plusz feladatot jelentenek számunkra.

Izráel életét is szabályok határozták meg, és a történelme során meg kellett tapasztalnia ennek a népnek, hogy mi történik akkor, amikor az Úr rendelkezéseit semmibe veszi. Az Úr pedig bebizonyította, hogy Ő komolyan vette, amit kijelentett. Tisztázta előre, hogy mi az, amit elvár, és megmutatta, hogy mi történik akkor, amikor a zsidó nép szabálytalankodik.  Egy esetet említ meg igénk, Baal-Peór esetét. Ezzel a történettel még Mózes negyedik könyvében találkozhatunk, amikor az izráeliták móábi nőkkel keveredtek, és az ő isteneikhez fordultak. Akkor az Úr eltávolította közülük azokat az embereket, akik bűnbe estek, de meghagyott mindenkit, aki nem keveredett a másik néppel.

Nem hinném, hogy azzal lett volna a probléma, hogy Mózes népe nem tudott arról, hogy nem lehet más istenük. Egyszerűen az történik, hogy engedtek a külső kísértéseknek, csábításoknak. Nagy valószínűség szerint a „Ne legyen más Istened" szabály felett könnyebb volt átsiklani, vagy elferdíteni, mint komolyan venni.

Ennek az esetnek tanulságként kellett szolgálnia, mert megmutatja a nép számára, hogy komolyan kell venni mindig, minden esetben ezeket az Úr intéseit. Az látható, hogy ez egy olyan lecke volt, amelyet a népnek nem sikerült örök időkre megtanulnia. Például a Kr.e. 7-6. században szintén Isten büntetéseként jelent meg a hódító babiloni birodalom. A probléma akkor is hasonló volt. A nép nem kizárólag az egyetlen Istentől várta a segítséget, sokszor más istenekben bízott, vagy ha nem istenekben, akkor más országokban, vagy éppen a saját erejében. A hétköznapi életben is hasonló volt a helyzet. Imádkoztak az Úrhoz, de hogyha jó termést szerettek volna, akkor olykor még mellette a különböző termékenységkultuszokat is igénybe vették. Az Úr megmutatta, hogy ez számára egyáltalán nem elfogadható, Ő nem vette félvállról a parancsolatokat, és rendelkezéseket, ezért büntetett, és ekkor következett be a babiloni fogság. Ő a világtörténelem Ura, nem engedi a következetlenséget.

Két dologtól mindenképpen meg akar védeni a mai igénk. Az egyik felfogást Pató Pál úr szavaival lehetne úgy is nevezni, hogy „ej ráérünk arra még...". Gyakran mondjuk, hogy ráérek én még igazán keresztyén lenni, igazán komolyan venni a Biblia tanításait, parancsolatait. E tespedt felfogástól akar óvni a mi Urunk, mert láthatjuk, hogy mikor Izráel  nem vette komolyan a Kánaán földjére való bevonulás és a fogság időszakában az Úr intéseit, annak meg volt a következménye. A mi életünkben is van cselekedeteinknek a következménye, ezért fontos lenne odafigyelnünk arra, hogy az Igére koncentráljunk.

A másik téves felfogást pedig nevezhetnénk a „félkeresztyénség" csapdájának. Izráel hajlamos volt egyfajta „Kállai kettőst" játszani. Egyet balra egyet jobbra... Ha szükséges akkor az Úrhoz fordulok, de ha úgy adódik, akkor igénybe veszek egy másik „szolgáltatást", egy kis horoszkópot, szerencsejátékot, egy kis asztro-show-t. Hívő vagyok, de azért nem veszem annyira komolyan a Bibliának az összes intését, ezért gyakran alakulnak ki kevert vallási nézetek, mindenhonnan összeszedjük azokat a dolgokat, amelyek nekünk tetszenek. Hittan órákon olykor szembe kell néznünk azzal a nehézséggel, hogy vannak dolgok, amelyeket a hittanos gyerekek el tudnak az Írásból fogadni, de sok minden van, ami nem tetszik nekik. Nem tudok ezen az órán sem mást mondani, hogy máshogy nem megy, mert nincs olyan, hogy én félig leszek keresztyén, nincs olyan, hogy a Szentírás bizonyos részeire szívesen odafigyelek, bizonyos részeit pedig nem fogadom el. Isten teljes mértékben igényt tart ránk, szeretné, ha mindenben őt tudnánk követni.

Olykor úgy tűnhet, hogy a parancsolatok terhet jelentenek, mert be kell tartani őket. Sokszor nem szeretünk szabályokat betartani, de a mi Urunk valóban céllal adta őket. Azért, hogy egy rend uralkodhasson ebben a világban. Jót akart, és jót akar nekünk. Azért nem láthatjuk mindig ezt a rendet, mert gyakran találkozunk ezekkel a téves felfogásokkal. Az ember okoz rendetlenséget az Ige nélkülözésével. Nekünk kell bizonyságot tenni a világ számára, hogy igenis létezik az a bizonyos igazi rend, amelyet a Szentírásból ismerhetünk meg. Kicsiben kell elkezdenünk. Szokták mondani, hogyha mindenki csak a saját háza portáját takarítaná ki, akkor tisztább lenne az egész világ. Kicsiben kell elkezdenünk bizonyságot tenni arról, hogy mi valóban komolyan vesszük az Úr rendelkezéseit, és nem csorbítjuk azokat, nem hagyunk el belőle, és nem rakunk hozzájuk.

Nem könnyű, az Úr rendelkezéseit betartani. Olykor olyan, mintha pengeélen táncolnánk. Természetesen lehet hibázni, mert nincs tökéletes ember, de éreznünk kell a különbséget a bűn és a hiba között. És fontos megemlíteni, hogy a Bibliának valamennyi igéjét egy ember sem képes megtartani. Mindannyian szoktunk hibázni, ez a szomorú helyzet. A világtörténelem folyamán csak egy valaki volt, aki be tudta tölteni az összes rendelkezést. Jézus Krisztus. Egy héttel ezelőtt emlékeztünk arra, hogy Ő a keresztfára felvitte azokat a bűneinket, hibáinkat, amikor mi alkalmatlannak bizonyultunk ahhoz, hogy betartsuk a Szentírásnak valamennyi intését. Ez viszont nem azt jelenti, hogy többé nincs felelősségünk az igére való odafigyeléssel kapcsolatban. Éppen ezért hálás szívvel engedelmesen kell előre haladnunk ezen a keskeny úton. Pál apostol is tisztázza ezt a Timóteushoz írt első levelében (1Tim 6,11kk). Tudja jól, hogy csak Jézus képes az összes rendelkezésnek megfelelni, de ettől függetlenül azt kéri, hogy „törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre". Lehet, hogy nem tudjuk mindet maradéktalanul betartani, de azt kéri tőlünk a Szentlélek Isten, hogy legalább törekedjél, próbálkozz!

Fontosnak tartom, hogy a szívünkben szülessen meg az a szándék, hogy én igazán az Urat akarjam követni, és hozzá akarjak tartozni. Olyan ez, mikor egy édesapának van két fia. Az egyik mindig csak arra vágyik, hogy a maga vágyait kielégítse. Nem örül apja társaságának, nem lesi annak kívánságait, alig ismeri gondolatait és terveit. Egyszerűen közömbös számára. Elfogadja az ajándékokat, a ruhákat, könyveket, pénzt, egyszóval mindent, amit kaphat tőle, de esze ágában sincs, hogy figyelmességével megörvendeztesse az Atya szívét. A másik fiú éppen ellenkezőleg viselkedik, ha édesapjával együtt lehet. Szereti társaságát, a munkáját. Minden alkalmat megragad, hogy vele legyen, és a kívánságait teljesítse. Nem a kapott ajándékokért, hanem személyéért szereti az apját.  Ne értsenek félre a testvérek! Én is tudom, és hiszem, hogy az itt megjelenő édesapával szemben a mi Édesatyánk mindenkit ugyanúgy szeret. Ezt a tékozló fiú történetében is megmutatja nekünk. Én pusztán arra a mentalitásra szerettem volna rámutatni, amelynek örülhet a mi Urunk előtt.

Nekünk is meg kell ezt fontolni. Meg kell fontolnunk, hogy komolyan vesszük-e a mi Urunk javaslatait, rendelkezéseit, vagy nem. Az engedelmesség mindig kedves Isten előtt. Fülünkben csenghet a jézusi ige, mely szerint, „aki szeret engem, és megtartja az én igéimet; azt pedig az én Atyám szeretni fogja, és elmegyünk hozzá, és szállást készítünk magunknak nála." (Jn 14,23). Szívből kell jönnie, és komolyan kell venni az Úr intéseit ma is. Minden nap döntések sorozatát kell meghoznunk, amelyekben megnyilvánulhat, hogy engedelmesek vagyunk-e Urunkhoz, vagy nem. Izráel történetéből kiderül, hogy sorsát egyedül az határozta meg, hogy hogyan tudott Urához, és az Ő intéseihez viszonyulni.  Így van ez a mi életünkben is.

A Jelenések könyvéből felolvasott pár versből is ez derült ki. Aki e prófécia beszédeit megtartja, arról Jézus majd bizonyságot tesz. Annak osztályrésze lehet az élet városában, és odajárulhat az élet fájához is, de csak akkor, ha nem válogatunk az igék között. Ne tegyünk hozzá, ne vegyünk el belőle, és ne magyarázzuk félre. Megmutatja nekünk, hogy még mindig fontos az Úr szavára való odafigyelés. Hibázni lehet, mert emberek vagyunk, sokszor nagyon nehéz elismerni, de mindenki követ el bűnöket. Ilyenkor kell őszinte bűnbánattal Urunk elé járulni, és Jézus érdeméért megbocsátást kérni.

Kedves Testvérek! Arra irányítja ma a figyelmünket az Ige, hogy vegyük komolyan az Úr szavait. Látható, hogy a történelem folyamán mindig meg volt a következménye annak, hogy hogyan viszonyulunk az Úrhoz. Kitartást, és sok erőt szeretnék kívánni ehhez a keskeny ösvényhez, amelyen járnunk kell. Nem könnyű, de hiszem azt, hogy ahogyan az engedelmes fiúnak örült az apja, úgy örül nekünk is már most a földön az Úr, és majd egykor odafent ugyanígy fog fogadni, és egyben bizonyságot is tesz majd rólunk. Természetesen, mint említettem hibázni lehet, mindenki szokott, ezért van szükségünk Jézus segítségére, és kegyelmére, de törekedjünk arra, hogy mindig a szemünk előtt lebeghessen az a gondolat, hogy vajon ebben, vagy abban a helyzetben mit várna tőlem az én Istenem, vajon ebben a helyzetben a Bibliának mely intését, példázatát tudnám elővenni.  Jöjjön ez az engedelmesség szívből, maradéktalanul figyeljünk oda azokra az igékre, amelyeket kaptunk, és akkor teljesülhet majd a nagy csoda, és Jézus bizonyságot tesz rólunk. Így legyen! Ámen!