Istentisztelet 2016. január 10-én

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Zsid 13,18-25

Textus: Zsid 13,20-21

Szeretett Testvérek!

Nem tudjuk, ki írta a"Zsidókhoz" (helyesebben: a „Héberekhez") címzett levelet. Kálvin János reformátorunk osztotta Augustinus egyházatya véleményét, mi szerint: „biztos, hogy nem Pál apostol a szerzője, de rajta kívül bárki is lehetett". Tényleg mindegy. Ami igazán lényeges: a névtelenségbe burkolózó levélíró engedte, hogy Isten Szentlelke azt tegyen vele, amit akar. Ő pedig azt akarta, hogy ezek a tanítások így maradjanak ránk, ahogyan ma olvassuk.

Többek között ez, amit kétszer is hallottunk: „A békesség Istene... tegyen készségessé titeket minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által".

Ez egy jókívánság. Áldás. Rám, és tereád vonatkozik. A békesség Isten tegyen bennünket készségessé minden jóra. Van bennünk készség a jóra? Hogyne lenne! Nem vagyunk mi rossz emberek! Úgy, általában: jót akarunk. Ennek ellenére, néha mégis rosszul sikerül az, amit magunk, vagy szeretteink, testvéreink javára szántunk.

Egyedül még a jóakaratunk sem működik. Isten közbelépése szükséges. A békesség Istenének, rajtunk elvégzett, kiigazító beavatkozása. Ez történik akkor, amikor „készségessé tesz" minket. Az Újszövetség legválasztékosabban megírt levelének nyelvén ez azt jelenti: Lásson el benneteket Isten mindennel, és állítson be a megfelelő irányba ahhoz, hogy tényleg, az Ő akaratának megfelelő „jót" tudjatok véghezvinni. Azt munkálni, ami Őelőtte kedves! Nem azt, amit ti tartotok annak, hanem: „ami kedves őelőtte".

Ezek szerint, a levelet kézhez kapó olvasók akkor, de még ma (reggel) is híjával lehetnek a felszerelésnek, és néha irányt tévesztenek. Jót akarunk tenni; ráadásul úgy, hogy Istennek tetsző legyen az, amit művelünk, de hiányzik belőlünk a „készség". Nem a jóakarat; a készség!

Hallottuk: a „készségünknek" két összetevője van: az eszköz, és az irány. Hiába akar jól vizsgázni a diák; ha íróeszköz nélkül indul el, és nem az iskola irányába! Hiába akar életet menteni az orvos; ha nincsenek meg a megfelelő eszközök a mentőautóban, és nem a megadott címre indul a jármű! Hiába indul verseskötettel a kezében a kémia tanár a tornaterembe...! Hiába a jóakarat benned, ha nem azokkal az eszközökkel, és nem a megfelelő irányba indulsz harcba saját, vagy mások igazáért! Nem lesz kedves Isten előtt, mert nem az Ő-, hanem a te, önző, elvakult akaratodnak kívánsz érvényt szerezni!

Égető szükség volt akkor, a Jézus halála utáni évtizedekben-, és égető szükség van ma is arra, hogy „A békesség Istene... tegyen készségessé" a keresztyén Európa, a keresztyén Magyarország, a keresztyén Honvéd tér, Bibliát még komolyan vevő maradékát „minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által".

Szükség van rá, mert politikai hozzáállástól függetlenül, leesik az állunk attól, milyen szavakkal nyilatkoznak felelős, európai tisztségviselők, saját hazájuk vezetőiről. Annak az országnak a vezetőiről, amely országban egyébként nagyon szívesen laknak, és veszik fel a fizetésüket. Elgondolkodunk azon, hogy közösségi oldalakon, saját családjuk „vezetőivel" szüleikkel kapcsolatban milyen kifejezéseket engednek meg maguknak azok a kiskorúak, akik tőlük kapják a kenyeret; hogy a ruhájukról, kütyüjeikről már ne is beszéljünk! Ugyanazon a világhálón, sajnálkozva olvassuk, hogy nyájasan mosolygó hívek mivel vádolják meg saját gyülekezetük vezetőit. Azokat, akik a vádlók lelki táplálékáról, és annak szent közvetítő helyeiről, feltételeiről is gondoskodnak.

Ezeknek a parlamenti, iskolai, templomi padokban ülő tisztségviselőknek, gyerekeknek és felnőtteknek a természete nem a jóra készséges, hanem arra, ami ellenkezik Isten akaratával, ami Isten előtt soha nem lehet kedves, mert romboló, ártó szándékú. Sajnos, mindig többen voltak, többen vannak azok, akik önmagukat lejáratva, kamera vagy képernyő előtt, először nyilvánosan megmondják a magukét, ahelyett, hogy felvennék a telefont, bekopognának az ajtón, és személyesen megkérdeznék az illetékes ország-, család-, munkahely-, egyház vezetőit arról, mit, miért; kinek, minek az érdekében tesznek. Ők, az Úrtól elhajolt, jót akaró, de beteges érzületekkel küszködő emberek azok, akiknek a legnagyobb szükségük van az imáinkra! Mert legyenek nemzetük érdekeinek ellentmondó politikusok, legyenek felelőtlen, pökhendi gyerekek, legyenek szánalomra méltó, éretlen felnőttek, Jézus értük is meghalt! Éltek a Jézus feltámadását követő évtizedekben, amikor a Zsidókhoz (Héberekhez) írt levél született, vagy éljenek most, a XXI. század hajnalán.

A két évezredet végigkísérő, segítő szándékú bibliai intés semmit nem veszített értékéből.

Ezért nélkülözhetetlen számunkra, az Istent kereső kisebbség számára az, hogy ne csak olvassuk, ma délelőtt fél füllel meghallgassuk,  hanem kívánjuk, kérjük, könyörögjük magunk és egymás számára: „A békesség Istene... tegyen készségessé... minden jóra, akaratának teljesítésére, és munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által".

Tudjátok, mit vállalunk magunkra, amikor ezt a kérést bizalommal útnak eresztjük a menny felé? Azt, hogy Isten teljesíti! És ha Ő belekezd valamibe, azt be is fejezi! Hiába gondoljuk meg magunkat. Nem kéri a hozzájárulásunkat ahhoz, hogy mit, és hogyan tehet meg. Amikor az kérjük, „legyen meg a te akaratod", azon nyomban felhatalmazást adunk neki - mindenre. Akarata véghezvitelére Ő választja meg az időt és a módszert. Ráadásul úgy, hogy minket is bevon a munkába! Mi kértük, akkor dolgozzunk együtt!

Ehhez azonban előmunkálatokat kell végeznie. Megszentel minket. Téged. Kapaszkodj meg, még engem is! A nélkül nem dolgozhatunk együtt - Istennel. A laborvezető csak azt engedi be a munkaterületre, aki beöltözött. Az építkezésvezető megkövetelheti a munkásaitól a védőfelszerelést. A vájárok, a műszakvezető előtt csak lámpájuk és csákányuk felmutatásával léphettek be a szénbányák felvonóiba. Az együttmunkálkodásnak vannak feltételei. Isten a megszentelt embert tudja alkalmazni. A megszentelés folyamatát viszont, egyedül Ő képes elvégezni. Azt, hogy kiválasszon, elválasszon magának. Lehet valaki remek futballista; ha a szövetségi kapitány nem választja be a nemzeti keretbe, kívül marad. Isten az, aki megszenteli, kiválasztja magának azokat, akiket hasznosnak tart a védekezés, az eredményszerzés, vagy az előkészítő, „középpályás" posztra.

A példánál maradva: a szövetségi kapitány nem lép pályára, de irányítja a játékot! Isten a megszentelt, „keretébe" beválasztott követőin keresztül kívánja megszerezni a győzelmet! Ő munkálja bennünk azt, ami kedves előtte, ezzel együtt pedig a mi érdekünket szolgálja. A hasonlat persze nem lehet teljes, hiszen, amikor Isten rajtunk keresztül cselekszi meg az akaratát, akkor, bizonyos időre olyan képességekkel ruház fel minket, és olyan körülményeket teremt, amire egyetlen szövetségi kapitány sem képes.

Mózes, a saját erejéből nem tudott volna utat jelölni a Vörös-tengeren keresztül, de még akkor is széttárta volna a kezét, ha évtizedeken keresztül, minden nap, több százezer embert kellett volna ellátnia élelemmel és ivóvízzel. Isten, Mózesen keresztül vitte végbe saját csodáit.

Mózesnek, mindehhez fel kellett nőnie. Hitben kellett éretté válnia. Nem a fáraónak, később nem a héberek vezetőinek, még csak nem is a harcostársainak, hanem Istennek kellett engednie. Akkor is, amikor az egész nép ellene fordult. Akkor is, amikor ő sem értette, mit, miért, mikor, hogyan kell megtennie. Ha bármikor szeretnéd „lemérni" a hited erejét, lelki érettséged fokát, használd ezeket az „akkor is" eszközöket! Akkor is Istenre hagyatkozom; akkor is Benne bízom, amikor... bármikor!

Volt egy (rövid) időszak, amikor majdnem sós vizes akvárium került a lakásunkba. Olvastam, hogy vannak olyan búvárok, akik ilyen, szoba-akváriumokba gyűjtenek cápákat. A cápa azonban nagyra nő, az akváriumok pedig kicsik. Tudjátok, mi a megoldás? A kis, „kölyök" cápákat apró méretű akváriumokba helyezik. Képzeljétek; nem nőnek meg! Vannak azonban köztük olyanok, amiket hatalmas, bemutató akváriumok számára vásárolnak meg. A nagyobb vízben azonnal növekedésnek indulnak, és elérik kifejlett, természetes nagyságukat.

Így van ez a hitben éretlen, és megérett keresztyénekkel is. Van, aki ismeretben, lelki fejlődésben, így aztán a jóra való készségben, és Isten előtti kedvességben is apró marad. Aranyos, kedves, játékos, ahogyan a biztonságos kis akvárium-hitében úszkálgat, még oda-oda kap, harapdálgat is, de az Istentől neki rendelt feladatához nem tud felnőni. Visszamaradottként kapja azt, amivel megetetik.

Rengeteg, ilyen sérült ember él körülöttünk. A templom falain kívül, de belül is. Az országon kívül, de belül is. Európán kívül, de belül is. Jézusra van szükségük. Úgy, mint mindnyájunknak. Neki, az Úrnak pedig, azokra, akiket kiválaszthat „minden jóra, akaratának teljesítésére..., ami kedves őelőtte".

Az élet nagyon rövid ahhoz, hogy - ha egyszer meghalljuk, és megértjük Isten akaratát -, sokáig gondolkozzunk azon, hogy vajon érdemes-e engedni neki, vagy sem? Különben is: mi kérjük arra, hogy „legyen meg a te akaratod"!

Akarod, hogy úgy legyen? Azzal kapcsolatban is, amit most elhoztál ide, a templomba? Helyetted nem válaszolhatok. Én csak annyit mondhatok: akik valaha is azt mondták: igen, tényleg azt kérem Uram, „legyen meg a te akaratod", azokat alkalmazásába vette a mennyei Atya. Ők voltak képesek, és ma is kizárólag ők képesek „minden jóra, akaratának teljesítésére". Ámen