Istentisztelet 2016. január 24-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Mt 5,43-48

Textus: Mt 5,44

Szeretett Testvérek!

Abban a beszédben, amit Jézus azoknak mondott el, akik felmentek vele „a hegyre", hatszor olvassuk: „Hallottátok, hogy megmondatott / a régieknek... Én pedig azt mondom nektek...".

Mit jelent ez? Jézus a testté lett Isten. Ő és az Atya egyek. Isten azt mondja magáról: „Én, az Úr, nem változtam meg". (Mal 3,6) Az Újszövetségben azt olvassuk: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz." (Zsid 13,8) Akkor, mit kezdjünk azzal, amit Jézus, miután ott, a hegyen leült, hatszor megismételt a tanítványai előtt: „... megmondatott / a régieknek... Én pedig azt mondom nektek..."? Jézus határozott utasítását megértve: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket", hogy' értelmezzük az Istentől kapott, ugyanabban a Bibliánkban fellapozható parancsot: „Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért"? (2Móz 21,24-25) Ebből azt olvasom ki, hogy aki megvakított, kiverte a fogamat, maradandó sérülést okozott a végtagjaimon, megégetett, megszúrt, megvágott, kékre-zöldre vert, annak ugyanazt kell visszaadnom. Nem többet, de legalább annyit.

Természetünk szerint már akkor is uralkodnunk kell magunkon, ha „csak" annyit adunk vissza a sérelemért. Kicsit jobban esik többet ártani; „Hadd, tanulja meg az a gazember!", de hogy még a bennem felgyülemlő érzést is le kelljen küzdeni! Mi több! Jó lenne szeretni a felém ellenséges indulattal élő embert, és imádkoznom kell üldözőimért? Akkor, most mit akar Isten? Gyűlöljem az ellenségemet, vagy ne? Ne! A „szemet szemért" parancs óta Isten semmit sem változott! Minket, az embereket sikerült megváltoztatnia! Nem csupán a kultúra, a technika változott az évezredek folyamán, hanem mi is! Mi, a teremtés csúcsán álló lények. Az Éden-kerti bűneset, az Istennel szembeni engedetlenség után az ember annyira mélyre süllyedt, hogy megölte a testvérét. Innen, ebből az elembertelenedett erkölcsi mocsokból kellett az Úrnak újra elkezdeni tanítgatni legkedvesebb teremtményeit.

Az embernek talpra kellett állnia. Ez azzal kezdődött, hogy a hasonló, romlott érzülettel élő személyektől, csoportoktól meg kellett védenie magát. Fel kellett venni a harcot az ellenséggel szemben. Önvédelemből. Ki kellett alakítani egy életteret, ahol Isten népe elkezdheti gyakorolni azt az Alkotmányt, azt a Törvényt, amiből majd kinőhet a szeretet szabályrendszere.

Izráel letelepedése után, az iskola első osztálya a felebarát szeretetével, és a felebarátot megtámadó ellenség közti különbségtétel megtanulásával kezdődött.

Jézus (hatodik bevezetésében) erre emlékezteti „a hegyen" őt hallgatókat: „Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet." Ez volt az első osztály Isten iskolájában. Az önvédelem leckéje. Körülbelül 1200 évbe telt, míg a Törvényt tanulók, legalább „elégséges" szinten eleget tettek ennek a követelménynek, és felsőbb tagozatba léphettek. Mindjárt a legfelsőbb osztályba. Immár a testté lett Isten, Jézus elé, aki ezt a vizsgaszintet állította fel: „... legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes." Ez lehetetlen? Magas a léc? No, nem is kell elsőre megugrani! Kezdjétek a következő lecke elsajátításával: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket"!

Vajon, mikorra jut el idáig az emberiség? Vajon mikor éri el ezt a szintet Isten, Krisztusban élő Egyháza, aki nyolcadik napja, ebben az évben is azzal próbálkozik, hogy legalább ne ellenséget lásson az Isten tanodájában, vele egy padban ülők szemében, hangjában, énekében, imájában? Ne felejtsük el, Jézus nem „mindenkihez", hanem csak a hegyre, vele együtt felgyalogolt tanítványokhoz szólt! Hozzájuk, akik - úgy, ahogyan sokan, még ma is -, csak odáig jutottak el, hogy „gyűlöld ellenségedet"!

Minden olyan esemény, amikor Jézus maga után, majd maga köré hívja az övéit, ahhoz hasonló, mint az a „hegyi" összegyülekezés. Itt, a Honvéd téren, és a világ össze templomában, szobájában, mezején, bárhol, ahol Jézust tartják Uruknak és Megváltójuknak, kezdő és haladó tanítványai felmennek vele „a hegyre".

Az Úr pedig, a Lélek hangján: megszólal. Akik tényleg őt akarják hallgatni, azok ráhangolják szívüket és értelmüket. Az isteni, és az emberbe teremtett isteni frekvencia találkozik. A mai adásnak ez a címe: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket"!

Mint mindenkor, úgy ma is: élő adásban vagyunk! A Szentlélek hullámhosszán oda és vissza mennek a kérdések és a feleletek. Mint a „betelefonálós" műsorokban.

A délelőtti közvetítés így kezdődött: „Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket"! Kérdés: Kik az ellenségeink?

Válasz: Azok, akik a benned élő Jézus ellen harcolnak. Nem ellened! Azzal az éneddel, azzal a régi személyiségeddel semmi bajuk nincsen. Úgy, jó voltál nekik, ahogyan korábban ismertek. Amíg velük tartottál, amíg egyetértettél velük, addig nem voltál nekik ellenszenves. Jézust nem bírják elviselni. Azt az Jézust, aki elvett tőlük. Azzal a Jézussal állnak ellenséges viszonyban, aki arra tanított téged, hogy mindenki más előtt és helyett Isten akaratát kövesd.

Rendben, ez szomorú, de megértettük. Tényleg Jézus mellett döntöttünk. Igyekszünk azt tenni, amire ő kér, úgy beszélni, ahogyan ő látja jónak, arról gondolkodni, amit ő tart végiggondolásra méltónak, hasznosnak.

De miért kell szeretni az ellenségeinket? Azért, mert ő is szereti őket. Emlékszel, amikor még te is a másik oldalon voltál? Eszedbe jut, amikor ifjú korodban, vagy tavaly, de akárcsak tegnap is megtagadtad őt? Kényelmesebb, biztonságosabb volt úgy élni egy darabig úgy megélni azt a helyzetet, mintha nem ismernéd őt. Mintha nem is buzdítana bizonyságtételre. Mintha nem is emlékeznél arra az igehirdetésre, arra a bibliai szakaszra, amit fájdalmadban vagy örömödben megkönnyeztél. Ő pedig akkor is, annak ellenére is szeretett téged.

Igen - valljuk be csendesen, és megváltozik a kérdésünk hangsúlya: Hogyan lehet szeretni az ellenségeinket? Nekem a szeretetről először a feleségem és a fiaim jutnak eszembe. Én nem tudom úgy szeretni az ellenségeimet, mint őket! Nem kell magyarázkodnunk. A teremtő Isten sokkal jobban ismeri az érzelmeinket, mint mi magunk. Jézus tudja, hogy a hozzánk legközelebb állók szeretetére felesleges buzdítani minket. Őket nem is tudnánk nem szeretni! Senkinek sem jut eszébe, hogy „Hú, ma még nem szerettem édesanyámat, a társamat, a gyerekemet!" Akaratunkon kívül, tudattalanul szeretjük őket. Mint ahogy levegőt veszünk.

Az ellenségeink szeretetére azért buzdít minket, mert annak tudatosan kell nekikezdenünk. Első - érzelmi - sebességbe tesszük magunkat, és amikor meglátjuk azt, akit inkább elkerülnénk, elmondunk magunkban egy fohászt. Ilyesmit, mint: Uram, segíts, nekem, hogy megértsem, mitől vált olyanná, amilyenné lett! Segíts nekem kimozdítani őt abból az állapotból, amiből támadva, nekem fájdalmat okoz, és amely helyzetben, láthatóan, ő sem érzi jól magát! Ha én vagyok az oka, mondd meg, miképpen kell megváltoznom! Ezzel a könyörgéssel már el is kezdtük szeretni őt.

Utána jön a kapcsolatfelvétel. Nyújts neki kezet! Köszönj neki! Mosolyogj rá! Nehezen fog menni, de ha benned él Jézus, majd ő segít! Mi történik ilyenkor? Nem azt teszed, amit az ellenséged várna tőled. Ő arra vágyik, hogy maradjatok meg azon a (nagyon alacsony) szinten, ami a Jézus nélküli pengeváltásokat jellemzi. A benned élő Jézus azonban sokkal bölcsebb ennél. Néhány lépéssel mindig az ellenség előtt jár.

Még mindig nehéz? Minden igyekezeted ellenére, még mindig olyan ellenséges a tekintete? Nem a saját haragod tükröződik vissza az arcából, a szeméből? Nem az a nézetkülönbség, amihez, mint az óvodások, mind a ketten, foggal-körömmel ragaszkodtok? Jézus - fogalmazta meg az író - arról akar meggyőzni, hogy az a szeretet, amit ő hozott és ajánl mindkettőtök számára, sokkal több, mint akármelyik eszme, ami miatt ellenségekké váltatok.

Értjük, hogy Jézus nem kíván tőlünk lehetetlent? Amikor az ellenségeink szeretetét kéri, nem azt kívánja, hogy kezdj el valami nagyon szépet, magasztosat, ami teljes mértékben távol áll tőled! Azt ajánlja, hogy fejezz be valamit: a gyűlöletet. Azt, amivel ő nem vállal közösséget. Ha benned él, amíg benned parázslik, addig veled sem!

Ezt azért egyikünk sem szeretné. Aki meg akar maradni Jézus közösségében, vagy kikerült onnan, de vissza szeretne kéredzkedni, az vegye sorra, kiket tart ellenségeinek! (Ez nem lesz nehéz!) Aztán el lehet mondani azt a fohászt. Először őérte, aztán magunkért. Érte, aki nem is sejti, ki viszi őt Isten elé. Viszi. Megismétlem: viszi. Hordozod, felemeled, magaddal együtt odaállítod az Úr elé. Már az imádságunkban is cselekszünk. Mert, valójában, mindegy, hogy mit hisz az ember. Jézus előtt akkor válik hiteles követőjévé, amikor megteszi azt, amit olvasott, hallott - tőle.

Ki az, aki azt teszi, amit szól? Isten. Ő ezért tökéletes. Milyen paranccsal fejezte be Jézus ezt a tanítást? „... legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes." Értitek? Nem is olyan lehetetlen! Azt kell tennünk, amit hiszünk. Ez a tökéletesség! Erre kell, erre kötelező törekednünk! Jézus segítsen meg bennünket abban, hogy szeressük ellenségeinket, és imádkozzunk azokért, akik zaklatnak minket! Legyen az bármely személy, bármilyen kicsiny vagy nagy közösség. Szükségük van Jézusra! Mint ahogyan - ma megint kiderült -: nekünk is! Nem is fog magadra hagyni; sem téged, sem engem. Egyetlen napon sem, a világ végezetéig. Ámen