Istentisztelet 2016. március 28-án

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Lekció: Mk 16,1-7

Textus: Mk 16,7

 

Kedves Testvérek!

 

Az angyal, akivel Jézus üres sírboltjában találkoztak az asszonyok, nem hagyott nekik sok időt gondolkozni. Közölte velük, hogy Jézus itt volt, ezen a helyen, de feltámadt, és várja a tanítványokat Galileában.

Siessenek vissza a városba, mondják meg Péternek és a többinek, hogy az előre megbeszéltek szerint, Galileában találkozhatnak Jézussal.

Miért pont ott? Jeruzsálemben halt meg, ott temették el. Az ember azt gondolná, hogy a feltámadás után az első dolga lenne megmutatni magát a vádlóinak és ítélkezőinek. Elsősorban a zsidó vezetőknek, utána pedig Pilátusnak, és azoknak a katonáknak, akik olyan jót szórakoztak az ő nyomorúságán.

Miután ott is végzett, összehívhatna valami sajtókonferenciához hasonló találkozást, ahol elmondhatná a különböző népek hírvivőinek, mi is történt az elmúlt három évben.

De nem; Jézus visszament Galileába. Az ország, a tartomány, politikailag kevésbé érdekes részébe. Jézus a tanítványai elhívásának helyszínére tért vissza.

Oda, azok közé, akik csalódtak benne, akik félreértették. Oda tért vissza, ahol olyan sokat beszélgetett azzal is aki elárulta.

Jézus feltámadását, magát a jelenetet, senki sem látta. A tanítványai már utána találkoztak vele. Nem ők keresték; Jézus üzente meg nekik a találkozás helyszínét. Számukra ez volt a feltámadás bizonyítéka. Van valaki, a Mesterük, akit kivégeztek, akit eltemettek, és most az üzeni nekik, hogy találkozzanak.

A feltámadást így érthette az a tizenegy, lelkileg megtört gyászoló férfi: mi már mindent feladtunk, élő halottak voltunk, de Jézus visszatért hozzánk.

Nincs, aki megmagyarázza nekünk, milyen lehetett a feltámadás. Egy bizonyítékunk van, az, hogy mi itt vagyunk. Bizonyos emberek; nők és férfiak, ilyen meg olyan háttérből, különböző neveltetésben részesült fiatalabbak és idősebbek azért jönnek el ide vasárnaponként, mert Jézus ezt akarta!

Azt akarta, hogy akik még csak kíváncsiak rá, akik már valamilyen szinten hisznek benne, és akik már átadták neki az életüket, azok legyenek együtt! Fogadja el egyik a másikat olyannak, amilyen, mert ő is elfogadott, és kiválasztott magának!

A Jézust ismerők, őt Uruknak megvalló emberek Isten-tiszteletre gyűlnek össze. Aki nem tisztelni akarja az Urat, annak máshol kell megtalálnia azt, amire vágyik.

A tizenegy apostol Jézus-tiszteletre ment el Galileába. Az ő tiszteletük azt jelentette, hogy meg szerették volna tudni, mit akar Jézus. Mi lesz a folytatás? Hogyan tovább?

Nem ők keresték Jézust. Jézus mondta meg, hol fognak találkozni. Ő kereste és „szervezte meg" a velük történő találkozást.

Ma reggel sem mi kerestük őt. Jézus, már ki tudja mikor eldöntötte, hogy ebben az évben, a Feltámadás ünnepét követő napon kiket hív meg arra, hogy közösségben legyenek vele. Gyakorlatilag ő jött utánunk. Nélküle ott maradtunk volna, ahol nélküle is el lehet tölteni az időt. Ő azonban úgy mutatta be magát, mint a jó pásztor. Utánamegy az elveszett juhoknak. Örül nekik, és visszavezeti őket oda, ahol biztonságban vannak.

Milyen rossz érzés, amikor nem hívnak meg minket valahová, ahová pedig elvártuk volna, hogy meghívjanak! Jézus mind a tizenegy tanítványát meghívta Galileába. Mentek is. Hogyne mentek volna!

Milyen rossz érzés a meghívónak, amikor nem fogadják el a meghívását. Tapasztaltátok már? Nagyon szerettek valakit, ő viszont kitalálja, hogy jobb dolga is van annál, hogy oda menjen, ahová meghívtátok. Rosszul esik.

Milyen rossz érzés lenne, ha itt, a templomajtóban megjelenne egy fehér ruhás ifjú, olyan, mint akit a sírboltban láttak az asszonyok, és azt mondaná neked: Bocs', téged nem hívtalak!

Mit érezhet Jézus, amikor, bár elküldte neked a meghívóját a tanítványokkal együtt, te azt mondod (persze csak szavak nélkül, magadban), hogy van nekem annyi más bajom, mint hogy a tanítványaiddal, és VELED találkozzam Uram! Biztosan szépeket fogsz mondani, de engem most nem érdekel, van jobb dolgom is annál!

Tudom és elhiszem, mert tapasztalom, hogy van, amikor a vasárnapi istentiszteletekkel (mert kettő van...!), és a hétközi alkalmainkkal megegyező időben máshová szól Jézus meghívása. Akkor, ha ő küldött oda (ezt is egyértelművé teszi), természetesen ott van a helyed! Azt azonban nem hagyja jóvá, ha a választható lehetőségek közül Őt sorolod a harmadik, negyedik, stb. helyre, és esélyt sem adsz neki arra, hogy segítsen neked! Utána pedig azoknak, akik felé, akikhez téged akar elküldeni.

Jézus azért mondta, hogy velünk lesz minden napon a világ végezetéig, mert foglalkoztatni akar minket. Rendszeresen találkozásra hív, ahonnan nem akar úgy elengedni, hogy ne vígy magaddal valamit. Nem mi, hanem ő mondja meg, hol és mikor van mondanivalója számunkra.

Gyakorlatilag ugyanazt éljük át, amit a tanítványok. Töltünk némi időt Jézussal. Amikor közeleg a veszély, elfutunk mellőle. Adott esetben el is áruljuk. Letagadjuk a keresztyénségünket. Persze nem közvetlen módon, hanem jól kimagyarázva. Mint Péter. Szánjuk-bánjuk Jézus szenvedését, tisztességgel eltemetjük, és még jobban magunkra maradunk. Kilátástalannak tűnik a jövő. Pedig van mit enni, van ruhánk, annyira rossz dogunk azért nincsen.

Csak az a furcsa érzés ne lenne! Az, hogy vele sokkal jobb. Még az is, amihez nincs kedvünk. Jézus jelenléte mindennek célt ad.

Ebben a gyászos állapotban üzen az Úr. Péternek és a többieknek az asszonyokkal üzent. Nekünk a hirdetett Igében. Az írott Igében. A testvéri közösségben. Ez a három elválaszthatatlan egymástól. Ha valamelyiket kihagyjuk, azonnal hiányérzetünk lesz. A testvéri közösségnek, a gyülekezetnek adja meg teljes kijelentését az Úr. Nem akárhonnan, hanem a Bibliából elolvasott és magyarázott Ige által.

Amikor ez megtörténik, akkor tapasztaljuk meg azt, amit az apostolok. A Galileába hívott apostolok. A feltámadt Jézus személyesen akarta látni őket, mert személyes üzenete volt számukra. Mindegyiküknek hallani kellett. Együtt. Ettől vált világossá minden. Az is, ami utána következett.

Valakit egyszer arra kértek, hogy egy mondatban összegezze, mit jelent neki Jézus. Így válaszolt: „A Bibliában, jó kezdés után sötét lesz, még sötétebb, aztán feltűnik Jézus."

Valahogy ez történik bennünk is. Isten megismerése, a „jó kezdés" után ellentmondunk neki. Sötét lesz. Elkezdjük kimagyarázni. Még inkább besötétedik. Aztán feltűnik Jézus, elolvassuk - mondjuk -: a tékozló fiúról szóló példázatot, és máris helyreállnak a „fényviszonyok". Újra a gyülekezetbe kívánkozunk, és a hirdetett Ige a „biztosítékot" is helyreállítja bennünk. Megértjük a feladatunkat, azt, hogy abba a szolgálatba álljunk be, amit a legkevésbé kívánunk, és máris fényforrásokká váltunk!

Ahhoz az emberhez hasonlóan, akit halálos ágyánál látogatott meg a lelkésze. A derék pap elmondta kicsit üres, de feltétlenül igaz mondanivalóját: „Mindnyájan tudjuk, hogy a jövőnk Isten kezében van." Az idős bácsi kinyitotta a szemét: „Tudja, tiszteletes Úr, én nem a jövőbe vetem a reménységemet, hanem a múltamba nézek vissza. Látom az összes hibámat. Véletlen és szándékos vétkeimet. Látom, hányszor fordultam el Jézustól. Ő pedig mindig visszajött értem. Mindig kitalálta, hogyan találkozhatunk megint. Nem hiszem, hogy a halálom nagy nehézséget jelentene a számára. Megszervezi, hogy találkozzunk."

Kedves Testvérek! A Feltámadt Jézus Húsvét után is számít ránk. Kijelöli a helyet és az időpontot, amikor idegyűjtött tanítványaihoz kíván szólni. Neki így kedves. Nekünk, meghívottaknak pedig ott a lehetőség, mit teszünk a meghívóval.

Ma abban erősített meg minket, hogy ha Őt akarjuk hallani, együtt kell maradnunk. Vigyétek el ezt a hírt a világba; oda, ahová Jézus küld benneteket! Ámen