Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Kórusunk Kézdivásárhelyen - 2014.12.13-14.

Kattints a képekre!

Kórusunk 2014.december 13-án és 14-én a kézdivásárhelyi református gyülekezetben szolgált vendéglátóink énekkarával együtt. Szombaton este részt vettünk a 3. adventi gyertya meggyujtása alkalmából tartott szabadtéri áhítaton. A vasárnap délelőtti istentiszteleten négy énekkel köszöntöttük a gyülekezetet. Majd a református temetőben az első világháborús hősöknek állított új emlékkereszt felszentelési ünnepségén énekeltünk.

 

Gondnoki köszöntés:

Kedves Testvérek!

Énekkarunk a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség testvéri köszöntését hozza a kézdivásárhelyi gyülekezetnek.

Nagy örömmel jöttünk hozzátok, mert már megtapasztaltuk vendégszereteteket, és jó olyan helyen lennünk, ahol érezzük és tudjuk, hogy vendéglátóinkkal egy irányba húz a szívünk - és az eszünk. Hiszen egyek vagyunk Jézus Krisztusban, egyek vagyunk nyelvünkben, egyek vagyunk kultúránkban, egyek vagyunk magyarságunkban. Mennyei Atyánk nem véletlenül teremtett minket magyarnak, és nem véletlenül adta nekünk lakóhelyül a teremtett világnak azt a szegletét, ahol élünk. Ha Isten gyermekei akarunk lenni, akkor az Ő akaratát kell cselekednünk, és a ránk bízott javaival jól kell sáfárkodnunk. Féltőn őrködjünk, hát, közös nyelvünk megőrzésén, ne feledjük, sőt, tárjuk fel minél mélyebben közös kultúránk kincseit, új világunk fortélyos csábításai között is rendíthetetlenül őrizzük egyedi és mégis közös önazonosságunkat - úgy is mint hittestvérek és úgy is mint nemzettársak. A kinyújtott testvéri kezek elérik egymást, összetalálkozva híd, erős szeretethíd lesz belőlük. És ez a mi Istentől kapott feladatunk: megfognunk egymás kezét, és megvalósítanunk az Ő terveit. Sáfárkodjunk, hát, adományaival - bölcsen és együtt - Urunk dicsőségére és a magunk megmaradására.

Ez gyülekezetünk üzenete, és ehhez kérjük Istenünk áldását.

Békés és áldott karácsonyi ünnepeket és kegyelemteljes új esztendőt kívánunk a kézdivásárhelyi református gyülekezetnek!

 

Gyülekezés a temetőben: http://youtu.be/B4MbKuiX1rE

42. zsoltár: http://youtu.be/-r8iMipevXk

Székely himnusz: http://youtu.be/1sCVOI3SyQM

 

 

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 257, összesen: 2247789

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...