Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Ismerjük meg közelebbről - püspökünk Ft. Kató Béla

Kató Béla sepsiillyefalvi lelkészt, volt püspökhelyettest választotta püspökévé az Erdélyi Református Egyházkerület közgyűlése 2012. december 14-én.
A Kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban tartott közgyűlésen Kató Béla a szavazatok több mint kétharmadát kapta meg. A tisztségre még Székely József Kolozsvár alsóvárosi lelkészt jelölték.

„Semmi sem fog változni, de minden megváltozik" - nyilat-kozta megválasztása után Kató Béla. A választott püspök szerencsésnek tartotta, hogy az egyház vezető testületei mintegy fele részben újultak meg, így a régi tisztségviselők át tudják adni tapasztalatukat az újaknak.

A közgyűlés további tisztségviselőket is választott. Az egyházkerület püspökhelyettesévé Kántor Csaba parajdi lelkészt, főgondnokaivá pedig Dézsi Zoltánt, Markó Gábort és Fekete P. P. Jánost választotta.

Főtiszteletű Kató Béla püspök úr beiktatása 2013. február 1-én volt a Farkas utcai templomban.

Tevékenységükre, szolgálatukra az Úr gazdag áldását kívánjuk.

Püspök úr övid életrajza a következő:

Kató Béla 1954 január 31-én született a Kovászna megyei Barátoson.
Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát Kolozsváron végezte. 1974-1979 között a kolozsvári Egységes Protestáns Teológiai Intézet hallgatója, eközben egy évet a nagyszebeni német nyelvű lutheránus teológián tanult. Ezt követően a háromszéki Cófalván kezdte lelkészi pályáját, 1988-tól napjainkig az illyefalvi református egyházközség parókus lelkésze. 
1992-ben a LAM és a KIDA alapítványok létrehozásának kezdeményezője. A Keresztény Ifjúsági és Diakóniai Alapítvány konferenciaközpontot és árvagyerekek nevelőintézetét működteti, a Landwirtschaft - Agricultura - Mezőgazdaság Alapítvány régió- és mezőgazdaság-fejlesztési programokat koordinál és finanszíroz.  
1990-ben négy hónapig Illyefalva polgármestere, ezt követően helyi tanácsos, 2002-től három cikluson át pedig a Kovászna Megyei Tanács tagja. 2000-től az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője-püspökhelyettese. 2002-től a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának tagja. 2003 októberétől a Sapientia Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

(130225 - Forrás: szöveg, kép www.tirek.hu)

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 854, összesen: 645396

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...