Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Szolgálatot vállaltak



Vasárnap a Bethlen-negyedi református gyülekezetben istentisztelet után az Úr asztalánál ünnepélyes fogadalmat tett a 10, újonnan szolgálatba lépő presbiter, akiket a közgyűlés, titkos szavazással választott meg december 14-én. A megbízás feladatait esküszóval is vallók, csatlakozva a gyülekezet presbitertestületéhez, együtt megválasztották Szikszai Ferenc személyében az egyházközség főgondnokát és gondnokként Incze Zoltánt.

Az istentisztelet énekrendje és igei üzenete az elhívást és egyházszolgálatot erősítette a résztvevőkben, lelkesített, és áldást kérve a feladatokra, egy közös útra indított. Berde László lelkész imába foglalta az elmúlt 18 évben, az egyházközség megalakulása óta, a jó szolgálatában tevékenykedőket: mindazokat, akik a közösség gondjait viselték, nyomatékosítva a lelkiismeret általi szolgálat nagyszerűségét, megköszönve eddigi és ezután végzendő munkájukat.
Akit Isten "vigyázóvá tesz- kegyelmi ajándékkal, a küldetésével ruházza fel! Ami az egyénnek saját magáért, családjáért és lelki otthonáért, annak tagjaiért és javaiért szól. A Szentlélek vezetése alatt a vigyázók és a rájuk bízottak, egységben, önzetlenül tehetnek a magasabb rendű jóért - a személyes gondok fölé emelkedve, egymást erősítve! Azt is tudjuk: nem könnyű Isten szolgálatában állnunk. A békesség, a csend, a nyugalom lelkületével teremtenünk lelki templomot, és megszentelnünk munkánkkal a szolgálattevés területeit. Ezért is kértek áldást a reményteljesebb jövőépítésre.
Incze Zoltánné szavalata és a Bethlen Gábor dalárda alkalmi énekei tették még ünnepélyesebbé a felemelő, bensőséges, tettekre ösztönző fogadalomtételt.

(Molnár Melinda (Udvarhelyi Híradó -090113)

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 377, összesen: 644919

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...