Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bemutatkozás


1987-ben, január utolsó szombatján találkoztam Jézus Krisztusban, Isten számomra nyújtott kegyelmével. Azonnal elfogadtam (mintha rajtam múlna), és boldogan szántam oda életem Megváltómnak. Betagolódtam a Budapest Pasaréti Református Gyülekezetbe és többször is végigjártam a felnőtteknek szóló konfirmációi előkészítőt, Ó és Újszövetséget mélyen megismertető bibliai tanfolyamokat, ahol Cseri Kálmán, Varga Róbert tanított - pásztorolt bennünket. Első szolgálatom a mozgássérültek irányába hívott, mintegy 10 évig emeltem és hordtam testvéreinket a gyülekezeti alkalmakra. Közben még gyülekezetünk neszmélyi konferenciatelepénk építésében vettem ki részemet.

1992-ben alapító tagja lettem a KEVE Társaságnak (www.keve.org), majd a Gedeon Társaság hívott tagjai közé. (http://193.68.52.36/gedeon/homepage.aspx)

1994-ben bezártam addigi üzleti vállalkozásaimat, mert az Ige másra szólított fel:
I kor 15,58
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.


A mindenkor szó vált hangsúlyosan hívó szóvá, és azóta járom a börtönöket is a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió Alapítvány szervezeti keretei között. (http://mecses.axelero.net/szegedm/albre.htm) Ez nemcsak a börtönökben való igeszolgálatot jelenti, hanem a szabadultakkal történő rendszeres foglalkozást is. Házi bibliaórák nagycsaládi körben, közös munkakeresés, és persze a napi életvezetési kérdések átbeszélése az Ige alapján. Esetenként velük együtt, iskolákban, kultúrházakban, gyülekezetekben teszünk bizonyságot Jézus Krisztusban gyökerező hitünkről.

Később a Magyar Evangéliumi Rádiónál  voltak szolgálataim, lesznek is még reményeim szerint. (A www.mera.hu oldalon katt a letölthető adások fülre , majd a bizonyságtételek feliratra, és a megjelenő oldalon ki lehet választani a meghallgatni kívánt korábbi felvételt.)

Felkérésre tanítottam 2 évig hittant református gyerekeknek (jöttek mások is), ezt nagyon szerettem.

Néhány riport után 2005 áprilisától a Budapest Televíziónál, Jézus Krisztusban való hittel, Bibliával foglalkozó élő, telefonos műsort vezettem heti 1 órában, ezt is, mint mindent ingyenes szolgálatként. Később a műsorrend átalakult, és a hét minden napján "Nem vagy egyedül" illetve "Bibliaiskola" címmel voltak állandó műsoraim az Ige jobb megértésének érdekében, hogy a nézők épülhessenek belőle. Keddenként 9 órai kezdettel is, Ébredés címmel rendszeresen műsort készítek - 1órás alkalmanként.

Az adások alatt elérhetőségeim is láthatók voltak, ezért sokan felhívtak, illetve e-mailben tették fel kérdéseiket. Örömömre szolgált, hogy az adások egész Európában műholdról foghatók voltak. A korábbi adások felvételei már az interneten is elérhetők a http://www.vimeo.com/user5731504/videos oldalon és a youtube.com oldalon is Takács Ferenc BPETV - t írva az oldal keresőjébe

Folyamatosan történik a felvételek feltöltése, már a teljes Lukács evangéliumának felolvasása és magyarázata elérhető, - 72 felvétel, összesen mintegy 18 óra. Az első rész itt érhető el: http://www.vimeo.com/18765207 Körülbelül 6-7 ezer igemagyarázat, tv-, rádiófelvétel készült összesen.

2008 őszétől a Budapest Kelenföldi Református Egyházközségben hallgatom az Igét, és szolgálok a gyülekezetben alkalmanként (imaórák vezetése, csendeshéten mindennapi szolgálat, diakóniai szolgálat és még sok más téren). Bekapcsolódtam a kórházmisszióba is, és Takaró Károly ny. püspök úr 2012-ben missziói tanácsosi szolgálatra nevezett ki.

2010 óta, a Protestáns Újságírók Szövetségének tagjaként is igyekszem hirdetni az Evangéliumot.

2012. novemberétől előbb a Rádió 6 adón, 2013-tól pedig a Lakihegy Rádióban hétfő esténként 20-22 óra között lelki műsort szerkesztettem - vezetem Nem vagy egyedül címmel. Ez élő adás, be is lehetett telefonálni, kérdezni - hozzászólni. Budapesten és környékén a 107MHz-en és az interneten is fogható volt.

A rádióműsor 2019. február 28-ával megszűnt.

Jó érzés magyarságunk Krisztusban lévő egységének érdekében így is közreműködni. Kaptam levelet ill. felhívtak már Szerbiából, Erdélyből, Ausztriából, Németországból, Svájból, Angliából, Szlovákiából, Lengyelországból, Írországból és a tengerentúlról is, hogy beszélgessünk hitbeli kérdésekről. Házi bibliaórákon és gyülekezetekben is szolgálok, alkalmanként evangélizációs hét megtartására is felkérnek. Igyekszem elmenni mindenhova, ahová csak hívnak, mert óriási az igény az Ige megértésére. Időnként egy-egy chat oldalon az interneten is elérhető vagyok on-line, hogy így is segíthessek a mindennapok kérdéseinek megoldásában az Ige alapján.

A Facebook-on is megtalálható vagyok a nevem alatt.

https://www.facebook.com/ferenc.takacs

Sok nehézség között élek, mert nem vagyok egyházi és más alkalmazásban és a sokrétű, - napszakot tekintve sem állandó időhöz kötött tevékenység,- nem engedi meg, hogy egy állandó időbeosztású munkahelyen végezhessek munkát. Így alkalmi munkából igyekszem fenntartani magam és a "hollók" tartanak el. Nagy öröm mégis ezt az életet élni, vetni a magot, látni hogyan sarjad a vetés, és még az aratás ajándékában is részeltet az Úr. Amióta pedig nyugdíjba kerültem, sokkal szabadabban tudom ezeket a szolgálatokat végezni az Úr örömére és dicsőségére.

2008 novemberében Mariannám személyében társat is kaptam az Úrtól, aki igazi, Tőle rendelt segítőtársam, és akivel boldog házasságban élünk.

2014 óta kisteherautóimmal sokféle adományt szállítok a rászorulóknak. Évente mintegy 1.200 köbméternyi (évi 100 alkalom) ruhát, cipőt, bútort, háztartási gépeket, egyszóval mindent amit adnak, és amire szükség van. Szárazd, Táborfalva, Bodaszőlő,Erk,  Esztergom, Piliscsaba és persze Budapest a célállomások sora, mert szegény, szükségben lévő mindenhol van. Sajnos nincs raktár, ahová gyűjteni lehetne az adományokat, így mindenkor azonnal tovább megy, ami jön.

Kérlek kedves testvérem Jézus Krisztusban, hordozd az általam örömmel végzett, Istentől indított szolgálatokat imádságban.

 

Konfirmációi alapigém: Zsolt. 4,4b

.. meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!

 

Készítettem két missziói célú honlapot is, ezeket ajánlom, és kérem a jobbító szándékú javaslatokat velük kapcsolatban (is): misszios@freestart.hu

www.misszio.freewb.hu

www.istenszeretete.freewb.hu

Az alábbiakban néhány cikk, amelyben a tevékenységemről nyilatkozom: http://valasz.hu/itthon/top-hit-114379 http://mandiner.hu/cikk/20170927_takacs_ferenc_bortonmisszio_portre https://szabadfold.hu/aktualis/portre__isten_postasa_

Testvéri szeretettel, Krisztusban

Takács Ferenc

 

Csatolt dokumentumok:
Galéria:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 4, összesen: 34072

  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...
  • 2024. április 04., csütörtök

    Folytonosság és változás, külső tényezők és személyes hit, individualizmus és felekezeti elkötelezettség, ébredés és szekularizáció teszik sokszínűvé ...