Nyomtat Elküld Olvasási nézet

A TEMPLOM ÉS PARÓKIA

A templom reformáció előtti történetéről, építésének körülményeiről csak adattöredékek és utalások maradtak fent. A templomot a múlt században, sőt a XX. század első évtizedeiben is "Török templom--nak nevezték. Ez nem a török eredetre utal, mert Técső a történelme során soha nem volt török uralom alatt. A megnevezés egy nevet sejtet, annak a nevét, aki megemlékezésre méltó érdemeket szerzett a közösség életében. Azok a feljegyzések, amelyek 1546-ból maradtak fent, már protestáns templomot említenek Técsőn. Arról nincsenek adatok, hogy a reformációig és a reformáció éveiben történt-e nagyobb javítás, vagy átalakítás a templomon. 1717-ben a tatárok hordái söpörtek végig Máramaroson, akik felégettek minden útjukban találhatót. Miattuk porrá égett a técsői templom is. A felújítás 1748-ban fejeződött be. Ekkor nyerte el a templom mai formáját: nagyméretű, egyhajós templom egyenes záródású szentéllyel, nyugati homlokzata elé épített toronnyal. A szentélyhez északról egy azzal azonos hosszúságú sekrestye csatlakozik. A szentély keleti falában két keskeny, kora gótikus ikerablak, déli falában két egyszerű félköríves barokk ablak van. A sekrestye keleti falában pedig egyszerű csúcsíves ablak látható. A szentélyt gyámkövekből indított bordás keresztboltozat fedi. A hajó déli falában egy csúcsíves ablak, majd egy egyszerű csúcsíves kapu és két barokk ablak van. A templom tornya késő barokk, csúcsos sisakja négy fiatornyos. A szentély keleti falának közepén, az ikerablakok között helyezték el a XIX. században készült szószéket a felette levő hangvetővel melyen a következő intarzia olvasható: "Jézus Krisztus tiszteletére Szűcs István és neje Gazda Erzsébet csináltatták 16 éves korában elhunyt leányuk örökségéből 1857-ben-. A sekrestyét a szentély terével nagyméretű, félköríves nyílással kötötték össze. A hajótól a szentélyt diadalív választja el. A hajó nyugati végében levő, falazott karzaton népies díszítésű klasszicista orgona van (1853). Petrics József ajándékozta a gyülekezetnek. A hajót kazettás famennyezet fedi, amely 1748-ban készült és az erdélyi famennyezetekkel rokon. A 240 kazetta változatos. Minden kazetta más és más díszítésű, többségükben ornamentális motívumokkal, de számos közülük figurális ábrázolással, néhány közülük pedig feliratos. A kazetták közötti tartólécek ornamentális díszítésűek. A figurális ábrázolások között a következők láthatók: sellő, szembeállított oroszlánok, fiait etető pelikán (a fiókák között egy kígyóval), sas, kánaáni szőlőfürt, emberfejű sárkány, ragadozó testű, madárfejű lény, egyszarvú, hal, kecske, ló (v. szamár), madarak (seregélyek), pelikán, mellén emberi profillal. Ez utóbbi ábrázolási ritkaság. Az egyik feliratos kazettán a következő olvasható: "Istenhez való kegyes Indulat tsából A técsői ref Szent Ecclesia csináltatta ezen Me nyezetet Szalc János Úr fő bíróságában és Batiz János Úr egyházfiságában Az Ezer Hét Száz Negyven Nyolcadik Észten dejében pünkösd havában- Egy másik feliratos tábla a közvetkezőkről ad felvilágosítást: "A mennyezet ajtaja melyre a maisterekre mezei Mihály, mezei István, Igyártó János, Héder Mihály.-
Ekkor még a tornyot nem építették fel, egy kisebb harangláb volt a templom mellett. Egy XVII. század végi rajzon —Oppiaum Técső— jól kivehető, hogy a templomot magas kerítés övezte, vagyis erődtemplom volt. 1810-ben fejezték be a templom bővítését 600 férőhelyesre, ekkor építették a tornyot is. A kibővített templomrésznek a mennyezete festetlen maradt egészen 1934-ig, amikor is Barak János igyekezett a "200 éves mintákhoz hasonlót festeni-. A tornyot 1903-ban újra átfedték, míg a templom tetőzetének átfedésére 1924-ben került sor. Ebben az évben nagy tűzvész pusztított a városban, a tűz belekapott a templom zsindelyfedelébe is. A tüzet sikerült lokalizálni és eloltani, de az egyház vezetősége jobbnak látta kicserélni a bükkfatetőzetet palára. Ezután 1957-ben került sor nagyobb javításra, vagyis tisztogatásra. Ezeket a munkálatokat Lajos István presbiter vezetésével Gogola és fiai végezték el, míg a külső festést a helybeliek. Ekkor újra átfedték a tornyot, mert a tartóoszlopok (szarufák) elkorhadtak. Ugyancsak lebontották a cintermet övező kerítést, majd később kivágták a fákat is (többnyire kenyérfák voltak), megsemmisültek a virágágyások is, melyeket a konfirmáló leányok alakítottak ki és ápoltak ősi szokás szerint. Az 1970-es árvíz alkalmával a templomban mintegy 40 cm víz volt; ez lemosta a falazat alsó részét. Balázs Endre egyháztag és brigádja elvégezte a szükséges javításokat, felújították az ajtókat és a padlózatot. A költségeket a hívek önkéntes adományai fedezték. A templom állagát azóta folyamatosan őrzi és javítja a gyülekezet.
Nagyobb munkálatok 1998-ban lettek végezve, amikor a templombelsőt átfestették és kijavították a vakolat hibáit. Új palafedéllel fedték át a templomot, pléh-borítást kapott a torony. 2001-2002 között a gyülekezet átmentette a kazettás mennyezet teljes felületét farostlemezekre, művészi illusztrációit ezáltal igyekezvén megőrizni hosszabb időre az utókor számára. 2002 őszén a templomba bevezették a fűtést. Az utóbbi 2 évben beindult felújítási munkálatok látható eredményei: új padlózat került a templomba, hangerősítőket szereltek fel a falakra, felújították a valamikori ifjúság-házat, füvesítették és virággal díszítették a parókia udvarát. A templom előtti térre adakozásból és a gyülekezet önerejéből új kövezet került. Ezzel Técső központjában a városszépítéshez is hozzájárult az egyház. 2004 nyarán teljesen felújították a templom külsejét. Újra levakolták és lefestették.
A parókia épülete, benne a gyülekezeti teremmel Técső központjában, a református templom mellett található. A város egyik legimpozánsabb, 3 szintes épületét a gyülekezet nagy összefogással önerőből és holland támogatással 1992-ben kezdte el építeni. A gazdasági változások miatt nehéz és bonyolult években az anyagi források előteremtése mellett az anyagbeszerzés is sok gonddal járt. Mégis nekikezdtek hittel és lelkesedéssel a tervek megvalósításához. Az építkezés kezdetétől az egyháztagok anyagi adományaikkal, és minden eszközükkel, kétkezi munkájukkal is hozzájárultak a munkához. Az egyház igyekezetét látva a város vezetősége, vállalatok és magánszemélyek is segítséget nyújtottak a munkálatok befejezéséhez. A tervekből Isten segítségével 1994-re elkészült a gyülekezeti terem és parókia.
A kapott áldásokért Istennek hálát adva kérjük, hisszük és reméljük, hogy gondoskodik rólunk továbbra is Urunk. Soli Deo Gloria!
(A történelmi áttekintés részletei Szőllősy Tibor: A Técsői Református Egyház története c. könyvéből készült, kiegészítve a 2000-től történt változásokkal. Szerk. Hodánics Tamás)


Az 1720-tól jegyzett, Técsőn szolgáló lelkipásztorok névsora:
1720 Dömzsödi János
1730 Jerémiás István
1731 Komlósi Aladár
1739 Bodóki Márton
1783 Zay György
1787 Katona Mihály
1804 Csányi József
1822 Batizi András
1876 Tóth Ferenc
1927 Izsák Imre
mellette szolgáló segédlelkészek:
Vass József
Forgon Pál
Csatlós Sándor
Fazekas Gábor
Lajos Mihály
Szaniszló László
Pógyor István
1944 Vass József
1950 Gönczy Miklós
1956 Vass József
1987 Kiss Lajos
1988 Barát Imre
1992-től László Károly
mellette 2001-től szolgáló segédlelkész:
Hodánics Tamás

A gyülekezet területén eltemetett lelkipásztorok:
Izsák Imre esperes lp.
Vass József esperes lp.





































Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...