Erdős Kristóf történész: Ügynökök közt szabadon – ifjúsági élet ’56 után Pasaréten

Erdős Kristóf előadásában azokat a kutatási eredményeket ismerteti, amelyek tömör összefoglalása az "Illegális ifjúsági munka" - cserkészközösségek a diktatúrában című gyűjteményes kötetben jelent meg (Magyar Cserkészszövetség, 2017. Szerkesztette: Tabajdi Gábor). Az előadó vizsgálódásának tárgya a Bp-Pasaréti Református Egyházközség ifjúságának az '56-os forradalom utáni élete annak tükrében, ahogy azt a pártállami titkosszolgálat látni vélte, illetve manipulálni akarta. A tanulmányt az egykori ifjúság még ma is élő tagjainak vallomásai is hitelesítik.

Az előadás a hatodik évadjába lépő Világ-egyetemi előadások sorozatban hangzik el.

Világ-egyetemi előadások

Már többször, többünkben megfogalmazódott az igény, hogy korunk és gyorsan változó környezetünk jelenségeit, szellemi és tudományos-technikai áramlatait keresztyén szemmel értelmezzük. Együtt keressünk választ világnézeti kérdésekre, hogy ne a pusztán földi dimenziókban, Isten kijelentése nélkül tájékozódó világ kész válaszai verjenek gyökeret a Szentíráshoz igazodni akaró emberek gondolkodásában is.

Az előadásokat és az azt követő beszélgetéseket havi rendszerességgel tartjuk, általában minden hónap első péntekén, délután 6 órai kezdettel.

A korábbi előadások hangfelvételei (és esetenként illusztrációi is) elérhetők: www.refpasaret.hu lapon az Egyéb anyagok rovatban.