Református énekek XVII.

Vezényel: Arany János, Balogh Lázár, dr. Farkasné Sajó Márta, Nagy-Szabó Kornélia és orgonán közreműködik: Szabó Balázs.

A Református énekek hangversenyt, a Kárpát-medencei reformátusok legnagyobb zenei ünnepét 2002 óta azzal a céllal rendezzük meg minden évben, hogy ott a reformátusok használatára kiadott énekeskönyv zsoltáraiból és énekeiből professzionális előadók tolmácsolásában koncertfelvétel készüljön, amely CD és DVD kiadását teszi lehetővé. A ma már 350 főt számláló Kárpát-medencei Egyesített Református Kórust, kitűnő karnagyokat, szólistákat, kamarakórust és orgonistákat felvonultató koncertet hazai protestáns testvéreinken kívül egyre több „világi zenekedvelő” és külföldi vendég látogatja. A hangversenyen a közönség több alkalommal együtt énekel a kórussal, így a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 1700 ember énekli a Zengő Igét. Az eddigi koncertek orgonistái Pálúr János, Alföldy-Boruss Csilla, Fassang László, Draskóczy László, Kéménczy Antal, Varga László, Virágh András Gábor, ifj. Szotyori Nagy Gábor, Szilágyi Gyula, Tóka Ágoston és Finta Gergely voltak. Az énekek részben egy szólamban szólalnak meg, hogy a gyülekezeti, valamint iskolai énekléshez és tanuláshoz segítségül szolgáljanak, részben pedig több szólamban, hogy kórusmű-kincsünket is bemutassuk és örökül hagyjuk. A Református Énekek I. és II. album platinalemez, a III., IV., V. album és a Református vigasztaló énekek pedig aranylemez lett. (Böszörményi Gergely kiadó, koncertigazgató)
Áldást mond: Csűry István királyhágómelléki református püspök


Rendező: Stereo Kft.

Jegyinformáció

Erre az előadásra jegyét a Müpa saját jegypénztáraiban Edenred Ticket Culture & Sport ajándékutalvány, Edenred Culture & Sport kártyaellenében is megvásárolhatja.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Csatolt állományok