(természetesen tudom, hogy az egy település - egy gyülekezet séma nem egészen korrekt)
1. Magyarországon a református lakosok nagyon aránytalanul oszlanak el. Sok kicsi, és néhány nagy gyülekezet van. Ezt jellemzi például az, hogy Debrecenben egymagában több református él, mint a leggyengébb 2050 településen összesen! Településenként átlagban 513 református él, de eszerint 2581 település (82%) az átlag alatt van. (Ez felveti az "átlagos" és a "normális" gyülekezet közötti szakmai különbséget.)
2. Magyarországon a 3158 településből 74 településen nincs református, 576 településen 1-10 között van a számuk; úgy gondolom, ezeken a településeken nem valószínű, hogy van komolyabb hitélet (tisztelet a kivételnek!).
Majdnem másfélezer, 1484 településen 11-200 református lakos van. Ha a "hagyományos" átlagot vesszük, vagyishogy 10 % jár templomba, akkor kis leegyszerűsítéssel ez azt jelentheti, hogy országos szinten a településeknek több mint a felében csupán 1-20 fő vesz részt az istentiszteleteken. (Már ahol van.)
3. A legalább 11, de legfeljebb 100 református lakosú 1162 település közül 1042 van többszörös kisebbségben, mert nem csak kevesen vannak, hanem a település összlakosságának az egyötödét sem érik el.

Ezek az adatok azt jelentik, hogy a MORE sokkal inkább a szórványok egyháza, mintsem azt gondolni szoktuk. Ha nem az istentiszteleteken résztvevők számát, hanem az alkalmak számát nézzük, akkor Magyarországon jelenleg az istentiszteleteknek majdnem a felében alig egy tucatnyi, vagy még kevesebb főből áll a gyülekezet.
A szórvány-istentisztelet tehát már nem csupán egzotikum, amit néhány megszállott lelkész végez, és a nagyegyház türelemmel elhordoz, hanem igen jelentős része a mai református egyházi valóságnak.

Ebből pedig legalább háromféle tennivaló következhet:
a) Felmérni a valós helyzetet, szakszerűen és részletesen. Kiegészítve a gyülekezetek jellegével, az ismert reformátusok számával, leltárral, stb.
b) Szakmailag megvizsgálni, hogy a különböző egyházi tevékenységek terén (a hitoktatástól a liturgiáig, a missziótól az ökumenéig, a fűlocsolástól a kötelező perselyekig, az iratterjesztéstől a legációig) milyen módszerváltásokra lenne szükség és lehetne lehetőség ebben a helyzetben.
(Pl. a magnókíséretes éneklés egy normális gyülekezetben, ahol van kántor és hangszer és jóhangú lelkész, valószínűleg visszalépést jelentene, mert leszoktatná a híveket az éneklésről. Viszont több száz "nem normális" helyen létfontosságú lehetne, ha segíthetné az éneklést!)
c) Megszervezni, hogy erre a fajta speciális szolgálatra hogyan lehetne minél jobban felkészíteni az ezt vállalókat; illetve megszervezi a már szórványokban szolgálók szakmai és spirituális gondozását, segítését.

Jó lenne, ha (pl. kerületi szinten) rendezhetnénk egy konferenciát, ahol az érintettek egy jó értelemben vett "műhely-szellemben" foglalkozhatnának ezzel a problémakörrel, és elindulhatna valamiféle javulás.
(A két éve szervezett "A vidék lelke az egyház" című parlamenti konferencia nagyszerű volt, kár, hogy nem lett folytatása!)

Hiszem, hogy a szórványgondozás nem csupán kötelesség, nem csak áldozat, hanem nagy-nagy lehetőség az Úr Isten szolgálatában!

Kíváncsi lennék ezekkel kapcsolatban mások véleményére is!

Köszönettel és tisztelettel:
Szank, 2004. május 25.

Kósa István református lelkész

Népszámlálási adatok