ÉS MIKOR ÚTNAK INDULT, ODAFUTOTT HOZZÁ EGY EMBER, TÉRDRE BORULT ELŐTTE ÉS MEGKÉRDEZTE: JÓ MESTER, MIT CSELEKEDJEM, HOGY AZ ÖRÖK ÉLETET ELNYERJEM? JÉZUS PEDIG ÍGY VÁLASZOLT NEKI: MIÉRT MONDASZ ENGEM JÓNAK? SENKI SEM JÓ, CSAK EGY, AZ ISTEN. A PARANCSOLATOKAT TUDOD, NE ÖLJ, NE PARÁZNÁLKODJ, NE LOPJ, HAMIS TANÚBIZONYSÁGOT NE TÉGY, NE CSALJ. TISZTELD ATYÁDAT ÉS ANYÁDAT. Ő PEDIG AZT MONDTA NEKI: MESTER, MINDEZEKET MEG-ARTOTTAM IFJÚSÁGOMTÓL FOGVA. JÉZUS PEDIG RÁTEKINTETT, MEGKEDVELTE ŐT ÉS AZT MONDTA NEKI: EGY FOGYATKOZÁSOD VAN: EREDJ EL, ADD EL MINDEN VAGYONODAT, ÉS OSZD SZÉT A SZEGÉNYEK KÖZÖTT, ÉS KINCSED LESZ A MENNYBEN. AZUTÁN JÖJJ(VEDD FEL A KERESZTET) ÉS KÖVESS ENGEM. AZ PEDIG ELSZOMORODOTT A BESZÉDEN ÉS BÚSAN TÁVOZOTT, MERT NAGY VAGYONA VOLT. JÉZUS PEDIG KÖRÜLTEKINTVE ÍGY SZÓLT TANÍTVÁNYAIHOZ: MILYEN NEHEZEN MENNEK BE A GAZDAGOK AZ ISTEN ORSZÁGÁBA! A TANÍTVÁNYOK MEGDÖBBENTEK AZ Ő BESZÉDÉN, DE JÉZUS ÚJRA MEGSZÓLALT ÉS EZT MONDTA NEKIK: GYERMEKEIM, MILYEN NEHÉZ A GAZDAGSÁGBAN BIZAKODÓKNAK AZ ISTEN ORSZÁGÁBA BEJUTNI. KÖNNYEBB A TEVÉNEK A TŰ FOKÁN ÁTMENNI, MINT A GAZDAGNAK BEJUTNI AZ ISTEN ORSZÁGÁBA. AZOK MÉG JOBBAN ELKÉPEDTEK, ÉS MEGRÖKÖNYÖDVE ÍGY SZÓLTAK EGYMÁS KÖZÖTT: HÁT AKKOR KICSODA ÜDVÖZÜLHET? JÉZUS PEDIG SZEMÜKBE NÉZETT, ÉS AZT MONDTA: EMBEREKNÉL LEHETETLEN EZ, DE AZ ISTENNÉL NEM; MERT AZ ISTENNÉL MINDEN LEHETSÉGES.

Pár hete került kezembe Tormay Cécile nemrég újra kiadott regénye: A régi ház. Nem hallottam-olvastam eddig a szerzőtől semmit, de a kötet hátoldalára írtak felkeltették érdeklődésemet, belelapoztam, olvasni kezdtem, és nem tudtam letenni.

Három nemzedék, háromféle viszonyulás a vagyonhoz. A minden erejét megfeszítő nagyapáé, a másféle ambíciókkal rendelkező fiúé, s a tékozló unokáé. A regény központjában a harmadik nemzedék lánytagja, a fáradságos munkával szerzett vagyonba beleszületett lány áll, ki egy árva jogász ifjút választ, kinek életét gyermekkorának színtere, az elvesztett nemesi birtok szabja meg, mi most másé. Nem bír lemondani róla, élteti álma, hogy egyszer visszaszerezheti. Megkapó jelképpel érezteti az írónő, mit jelent számára ez a birtok. Felesége fájlalja, hogy sosem kap tőle virágot. Azt mondja neki, hogy ő, kinek földje tele van virággal, hogyan vinne neki a máséból… Aztán életük úgy alakul, hogy bár felesége nem akarja, el kell adni a régi házat, és övék lehet a férje által rég vágyott családi birtok. Ám a férj szíve, épp költözködés ideje alatt dobban utolsót. Felesége hazaviszi eltemetni a családi sírboltba… Mikor először lépi át fiaival a kastély kapuját, bent a folyosókon, a termekben, a szobákban… mindenütt virág! - Így rendelte a gazda, - felelik az asszony kérdésére a cselédek.

Mit őrzünk, mit, miért áldozunk, mit élünk meg lelhetőségeinkből, mivé lesz testünk, lelkünk?
Nehéz, szívszorító kérdéseket ébresztő regény. Mi mindent markolunk, mi szabja meg napjainkat, mi tölti lelkünket, mi mindent vágyunk megnyerni, mibe kapaszkodunk, mi lesz miénk, mit nyernek általunk mások, mi marad utánunk?

Nemrég határoztam el, hogy ha időm lesz rá, rendet teremtek az évtizedek során összegyűlt levelek, s egyéb más iratok között. Mert csak úgy voltak dobozolva, ahogy hozzám érkeztek,
akkor, amikor. Pár napja nekiláttam selejtezni, rendszerezni, s kidobni, ami feleslegesen foglalja a helyet…Aki foglalkozott már effélével, az tudja, ilyenkor megérinti az embert a tovaszaladó idő szele. Kihez, mihez volt közöm az évek során, mi lelkesített, mi szomorított, kiket vesztettem, ki és mi maradt meg, mit jelentett, s hiánya mit jelent számomra?

DÖMÖTÖR ILONA 
                 FÉLÁLOM-FÉLE


Éltek-e, akiket eltemettem?
Élnek-e, kik itt járnak mellettem?
Régi levelek közt keresgélek,
emlékek közt babrálgat a lélek.
S ha valaki ilyenkor betoppan,
nézek rá fél élőn, fél halottan,
mert kábulttá dajkált a sok emlék,
mintha ringó bölcsőben pihennék.
Jelen és múlt összefolyik csendben
a ringató, dédelgető,
szüntelenül körülvevő,
ajándékul kapott szeretetben.

ÉS MIKOR ÚTNAK INDULT, ODAFUTOTT HOZZÁ EGY EMBER, TÉRDRE BORULT ELŐTTE ÉS MEGKÉRDEZTE: JÓ MESTER, MIT CSELEKEDJEM, HOGY AZ ÖRÖK ÉLETET ELNYERJEM? JÉZUS PEDIG ÍGY VÁLASZOLT NEKI: MIÉRT MONDASZ ENGEM JÓNAK? SENKI SEM JÓ, CSAK EGY, AZ ISTEN.

Fontos ennek az ifjúnak a kérdés? Igen, fut az épp tovainduló Jézus felé, és leborul elé, úgy kérdezi: Hogyan nyerhetem el az örök életet? Vajon mi érintette szívét a Jézus által elhangzottakból, és mit tud, mit gondol arról, amit elnyerni szeretne?

Miért úgy mondja, hogy JÓ MESTER? És miért nem arra válaszol Jézus, amit tőle kérdez? Vagy arra válaszol? Talán ismerős az az ösztönös módszer, hogy előbb dicsérem a másikat, hogy készséges legyen. Az ifjú kedves és tiszteletet adó, hogy jóindulatú legyen a válasz is. Ám Jézus arra válaszol, amit közben felőle lát, érez. Hogy értelme legyen a történéseknek.

Ennek a gazdag ifjúnak bizonyára mindene megvan, amit szeme, szája kíván, hallott arról, hogy halál után is van élet, hát szeretné, akarja az örökéletet is. Kiderül, hogy ismeri a tanításokat, a törvényt, de Jézustól valami újat hallott. És mintha az is teszek-veszek alapon működne, kész tenni érte tenni, áldozni valamit. Azt reméli, hogy Jézus, a jó mester, talán segít neki, hogy elnyerhesse az örök életet. Ő embert lát, JÓ MESTERT tisztel benne, nem ISTENT. És Jézus, arra kérdez rá, tudja-e mit várhat attól, akivel beszél? MIÉRT MONDASZ ENGEM JÓNAK? SENKI SEM JÓ, CSAK EGY, AZ ISTEN… Embert látsz, vagy Istent?