Kicsi koromtól fogva szívesen foglalkoztam gyerekekkel, de vallásos neveltetésem miatt pedagógusi pályát nem választhattam a hatvanas évek közepén. Közgazdasági érettségi után, alig húszévesen férjhez mentem szívem választottjához, dr Michna Ottóhoz, aki ugyanahhoz a közösséghez tartozott, csak időközben az ország más, távolibb részébe kerül fogorvosnak.
Baján dolgozott néhány évig, majd együtt kerültünk Vaskútra. Ott született öt gyermekünk ( Ottó, Ágnes, Krisztina, Gabriella, Boglárka ) akikkel, míg csak tehettem, otthon voltam. Szenvedélyes gyerekbarát lévén, örömöm telt ezekben az években. 

1979-ben kezdtünk építkezni Baján, s ugyanebben az évben oda is költöztünk.
Ezután kezdtem, s végeztem el a tanítóképző főiskolát, s 1982-től kezdtem a városi könyvtárban dolgozni. Pedagógusi állást még akkor sem kaphattam. Gyermekkönyvtárosi feladatkörömben örömöm telt, hiszen gyerekek és könyvek között dolgozhattam.

A tizenkét vaskúti év alatt, majd Baján is, dolgom lett a református gyülekezethez tartozó gyermekek közt vasárnaponként gyermekistentiszteletet tartani, s nyaranként táboroztatni őket. Később gyermek, és ifidélutánokat is tartottam.

Könyvtári munkám során alkalom adódott másféle táborok szervezésére is. 1985 óta minden nyáron van beszélgető-gondolkodtató tábor, helyi tizen-huszonévesek számára.

Általános és középiskolás koromban írtam, főleg verseket, de később, egyre gyarapodó családom körül forgolódva, se időm, se csendem nem volt ilyenféle alkotó tevékenységhez. Írói ambícióimat ez a gondolkodtató tábor ébresztette. Szerettem volna átadni a vallás nélkül nőtt fiataloknak mindazt, ami engem meghatározott, de úgy, hogy abban semmiféle hitbeli kényszer ne legyen. Valamiféle fordítói tevékenységbe kezdtem. Elkötelezettségem, életetelveim fordítódtak azokba a jelképes mesékbe, melyet a táborozóknak írtam, s később kötet formájában is megjelent:. Adj találós mesét címmel - négy történet van benne. 

Közben született meg hatodik gyerekünk, Imola. Évekig otthon maradhattam újra. 1990-től önkormányzati képviselő lettem. Keserves négy év volt. Kudarcokkal teli. Tán egyetlen haszna, hogy jobban megismertem ezt a várost, az irányítást és az itt élők helyzetét, lehetőségeit.

1993-ban jelent meg verseskötetem: Pillelét címmel. Az ebben található versek számomra ma már alig kezelhetők, hiszen akkoriban - Varga Domokos szavaival élve - alig elviselhető módon csak zúdult belőlem a szó.

(Azóta második kötete is megjelent a találós meséknek, illetve az első ismétlése, és az új kötet, egyszerre jelent meg: A hat tilalom, Hetedhét határ )

Közben visszakerültem a könyvtárba, és ott irodalmi kört kezdtem szervezni a helybéli, illetve környékbeli alkotóknak. Két éve kiadványunk is van: Sugó-kör. Negyedévenként jelenik meg. A kétezredik évfordulóra verses bajai antológiát szerkesztettünk: Egyszerű jel címmel.

A város óvodáiból rendszeresen jönnek hozzám csoportok a könyvtárba. Beszélgetünk, arról, ami épp adódik, játszunk is, és mindig bábozok valamit nekik. Általában Lázár Ervin meséiből. Tőlük tanulok a legtöbbet. 

Nyolc évvel ezelőtt kezdtem el a könyvtári bibliakört. Főleg idősebbek járnak erre rendszeresen. Egy-egy bibliai részt veszünk, hétről-hétre úgy, hogy közben irodalmi példák, idézetek, saját élmények teszik a mondanivalót világosabbá, érthetőbbé.
Nem csak korosztály, hanem felekezet szempontjából is vegyes ez a 10-20 fős csoport, mely az évek során lelkileg egészen összenőtt. Nyaranként egy hetet velük is együtt töltünk valahol. 

Két évvel ezelőtt olyan baleset ért, mely végzetes lehetett volna. Azóta még inkább érzem, arra kaptam vissza az életemet, hogy azokért legyek, akiknek szüksége van rám. És megyek, oda, ahova csak módom van menni. S mondom azt, ami rám van bízva. S ha időm marad, írok is; verset, mesét, történetet és sok-sok levelet, mert azt várják a legtöbben...