52 éves vagyok, és továbbra is gönci lelkipásztor. Lelkész feleségemmel - Barta ldikóval - együtt négy fiúnk mellet jelenleg már két unokáért is hálát adhatunk. 
Tanulmányaimat a Debreceni Református Kollégiumban végeztem 1970 és 1980 között. Szolgálataimat még exmisszusként a Gyulai Egyházközségben és a Békési Egyházmegye Esperesi Hivatalában kezdtem. Ezt követően - már feleségemmel - 16 évig 9 falu három anyaegyházában és a hozzájuk tartozó filiákban szolgáltunk Gagybátorban. 
A gönci gyülekezet 1994-ben hívott meg pásztorául. 2004-ben második lelkészi állást is létesített, amire megválasztotta feleségemet, biztosítva ezzel számomra a napi gyülekezeti munkából való szabadságot, ami elengedhetetlenül szükséges a püspöki szolgálathoz. 
1991-től két ciklusban az Abaúji Egyházmegye esperese voltam, 2002-óta pedig a Tiszáninneni Egyházkerület püspöke. 
Ma is vallom:
" ... a püspöki tisztséget is csak szolgálatként tudom elképzelni, sokak segítségével. Olyan lehetőségnek látom, melyben a vezetés kegyelmi ajándékának és a szerzett tapasztalatoknak közös gyümölcsét tehetem le a Tiszáninneni Egyházkerület jelképes asztalára. Mit jelent ez a mindennapi munkában? Jelenti a törvényes rend jól szervezett, átlátható és számon kérhető megvalósulását. Vallom, hogy a rend nem megkötöz, hanem szabaddá tesz." 
Ebben a szabadságban fogalmazódott meg bennem az első ciklus végén az az életérzés, amit csak így tudtam szavakba önteni: Hála legyen az Istennek, és köszönöm nektek, testvérek! Ebben az életérzésben benne van az alázat is, hiszen a püspöki mindennapok tapasztalatává is tette Isten a Róm 9,16-ot: "Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené."
Ezt erősíti bennem a gyülekezetek szeretete, amit tapasztalok, ahogyan fogadták eddigi szolgálataimat. Ravasz László gondolata fejezi ki talán legjobban - a gönci gyülekezet ezzel köszöntött a püspökszentelésen: "Istennek szeretete kiválasztott téged, még a világ teremtése előtt, nem azért, mintha te különb lennél, mint más, hanem azért, mert megkönyörült rajtad, s felvett a földről, mint egy kavicsot, hogy égkővé formáljon, s beleillesszen az ő koronájába." 

Egy nagy "családról" álmodom, amit Tiszáninneni Egyházkerületnek hívnak! A törvényes rend már megvan. Esküt is tettem rá, hogy nemcsak megtartom, hanem meg is tartatom. Ezt szeretném olyan közösségben, amire a közösségek közül az illik rá, hogy "család". Lelkipásztorok, kis és nagy gyülekezetek, óvodák, iskolák, teológia, rádió és egyéb intézmények kerületi és nem kerületi fenntartásban, együtt, mint egy család. Ahol a család tagjai tudják, hogy nem többek, mint a "földről felvett kavics", és velünk szemben az elvárás nem kevesebb, mint az, hogy formálhatóak legyünk és "beilleszthetőek az ő koronájába".