Van egy iskola Borsod megye egyik legszegényebb térségében, Hejőkeresztúron, ahová szeretnek járni a gyerekek. Cigányok is, nem cigányok is. Együtt játszanak az udvaron, közösen oldanak meg feladatokat, drukkolnak egymásért, amikor logikai versenyek zajlanak, stratégiai játékokban, dámában, sakkban, amőbában sorra nyerik az országos bajnokságokat.
Egy kiállítás, melynek megnyitóján a rendőr ezredes Teréz anyát idézi, a mentőszolgálat szóvivője régi élményeihez nyúl vissza, a lelkész pedig „egyházi maszlagtól" való mentességet ígér – ez a Kontrasztkiállítás, amit négy vidéki és egy határon túli helyszínén hatvanezren láttak már, és most Budapestre érkezett.
A református esküvőn tulajdonképpen nem esketés, hanem áldást kérő istentisztelet történik.
Bármennyire különbözik is Magyarország és Dél-Korea, akad közös pont: a kereszténység. A magyar reformátusok és a koreai presbiteriánusok együttműködése egyre változatosabb formákat ölt.
Luther Márton 95 pontjával vette kezdetét 493 évvel ezelőtt a reformáció, amely a katolikus egyház átalakítását tűzte ki célul. A reformáció hatására jöttek létre a protestáns egyházak, amelyeknek napjainkban több mint 350 millió híve van a világon.
Ha mindenki vallásos indíttatásból döntene a felekezeti oktatás mellett, nem lenne miről vitázni. Viszont az egyházi iskolák egy részében nem kötelező, hogy a tanuló adott valláshoz tartozzon, a felvételi vizsga minimális ismeretek felméréséből áll és néha könnyebb is bejutni, mint a számítógépes kiosztás által irányított állami iskolákba. Persze ez nem törvényszerű, számos felekezeti intézményben komolyan gondolják a vallási szellemben való nevelést, és a szűrő is erősebb.
Lassan adottak a feltételek a trianoni évszázad lezárásához. Bár a magyarság demográfiai folyamatai sehol sem jók, a békediktátum 90. évfordulója - még a szlovák hisztéria ellenére is - összességében a tíz évvel ezelőttinél kedvezőbb helyzetben találja a határontúli közösségeket. Magyarország pedig éppen a külhoni magyarok révén válhat a régió éllovasává.
Az idén nyolcvanéves Csoóri Sándor volt a VIII. Debreceni Költészeti Fesztivál díszvendége. A költővel a népes számú érdeklődő jelenlétében megtartott irodalmi est előtt beszélgettünk életének, pályafutásának meghatározó mozzanatairól.
Minden órával csökken annak az esélye, hogy túlélőket találnak Haitin. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat is szinte azonnal a tragédia helyszínére érkezett, orvosaik és önkénteseik embertelen körülmények között próbálnak a rászorulókon segíteni: egyikük azt mondja, a tetemeket markolókkal szállítják el a helyiek az utakról. Eközben a közbiztonságon csak rontanak a fosztogatók és a börtönökből kiszabadultak.
Több ezer lehet a haiti földrengés halálos áldozatainak száma - jelentette ki szerdán egy katolikus segélyszervezet szóvivője egy amerikai lapnak nyilatkozva. A nyugati félteke legszegényebb országa nemzetközi segítséget kért.
Közokirat-hamisítás miatt nyomoz a kaposvári rendőrség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyházteste ügyében.
Fel nem sorolom, hányféle vér kering bennem. Hányféle vallásnak hódoltak eleim. Maradjunk abban, hogy legkarakteresebbnek talán apai nagyapám tűnt, a maga "vastagnyakú kálvinistaságával".
Előadással egybekötött látogatáson járt a Magyarországi Református Egyház Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonában a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola színjátszó köre a közelmúltban - a rendhagyó programról rendhagyó beszámolót közlünk: egy diák foglalja össze ráckeresztúri élményeit.
Az egyháznak létszükséglet a médiában, az éterben megjelenni - hangsúlyozta Veres-Kovács Attila lelkipásztor, főszerkesztő.
Ami sokaknak megindító tanúságtétel, a FIFÁ-nak elítélendő provokáció. A labdarúgó világszövetség száműzné a vallási megnyilvánulásokat a focipályáról, a magyarokat tegnap legyőző csapat viszont erre látványosan fittyet hányt.
Nő a feszültség bennünk, senki nem kivétel.
- Interjú Sánta Imre református lelkésszel.
A lelkészek és hitoktatók felbecsülhetetlen értékű munkát végeznek, jövedelemkiegészítésük megvonása megdöbbentő
A történelmi egyházak gyakran hallják a vádat: miért nem maguk tartják fenn önmagukat? Milyen jogon igényelnek közpénzt a maguk számára, milyen alapon költik saját céljaikra, befolyásuk növelésére a "mi pénzünket"? Ha egy Hit Gyülekezete el tudja tartani magát, akkor a református egyház miért nem?
Ellenzéki politikusként mondom, hogy az Izrael-politika konszenzusos Magyarországon: Izraelnek joga van a létezéshez, a biztonsághoz és állampolgárai megvédéséhez" - fejtette ki Fónagy János azon a túlnyomórészt angol nyelvű szakmai konferencián, amelyet a Magyar Külügyi Intézet szervezésében tartottak a minap. A konferencia apropóját az Izrael és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok újrafölvételének huszadik évfordulója adta.
- "Állambiztonsági tankönyv tartótiszteknek"
A Fehér Hollók munkacsoport könyvbemutatója
Lélekfrissítő hetet tart a Református Missziói Központ vakmissziója gyengénlátók, vakok és kísérőik számára Tahiban. A jelentkezéseket május 20 –ig várják a szervezők.
2012 szeptemberétől 6 esti alkalomból, és 2 egész napos csoportalkalomból álló BIBLIODRÁMA csoportot indítunk.
A Református Pedagógiai Intézet szeretettel meghívja Önt A KERESZTYÉN PEDAGÓGIA ESSZENCIÁJA című könyv pedagógusnapi bemutatójára.
Lábam előtt mécses a te igéd - ez az ige a vezérigéje a Szentírás Szövetségnek, amely immár 19 éve szervez angol nyelvű bibliatáborokat gyermekeknek és fiataloknak Magyarországon. A táborok lényege, hogy a nyelv (idén angol és német), illetve a sport vonzerejét felhasználva igyekeznek segíteni a helyi - református és evangélikus - gyülekezetek evangélizációs szolgálatát.
Látogatóink száma a mai napon: 10944
Összes látogatónk 2000. november 01. óta : 11178427
Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fenntartva.