ELSŐ KÖNYVEMET TEOFILUS, AZOKRÓL A DOLGOKRÓL ÍRTAM, AMELYEKET JÉZUS CSELEKEDETT ÉS TANÍTOTT, MIND AMA NAPIG, AMELYEN (A MENNYBE) FELVITTE-TETT. ELŐBB AZONBAN A SZENTLÉLEK ÁLTAL PARANCSOLATOKAT ADOTT AZ APOSTOLOKNAK, AKIKET KIVÁLASZTOTT MAGÁNAK. EZEKNEK AZ Ő HALÁLA (SZEN-VEDÉSE) UTÁN SOK JEL ÁLTAL MUTATTA MEG, HOGY ÉL, MERT NEGYVEN NAPON ÁT MEGJELENT NEKIK ÉS SZÓLT AZ ISTEN ORSZÁGÁRA TARTOZÓ DOLGOKRÓL. ÉS AMIKOR EGYÜTT VOLT VELÜK, MEGHAGYTA NEKIK, HOGY NE MENJENEK EL JERU-ZSÁLEMBŐL, HANEM VÁRJÁK MEG AZ ATYA ÍGÉRETÉT. HALLOTTÁTOK TŐLEM, HOGY JÁNOS UGYAN VÍZZEL KERESZTEL TI AZONBAN NEM SOK IDŐ MÚLVA A SZENTLÉLEK KERESZTSÉGÉT VESZITEK. AKIK AKKOR ÖSSZEGYÜLTEK, MEGKÉR-DEZTÉK: URAM, NEMDE EBBEN AZ IDŐBEN ÁLLÍTOD HELYRE A KIRÁLYSÁGOT IZ-RÁEL SZÁMÁRA? DE Ő ÍGY FELELT: NEM A TI DOLGOTOK TUDNI AZ IDŐKET ÉS AL-KALMAKAT, AMELYEKET AZ ATYA A MAGA HATALMÁBA HELYEZETT. HANEM A SZENTLÉLEK ELJÖVETELÉVEL VESZTEK MAJD ERŐT ÉS TANÚIM LESZTEK MIND JERUZSÁLEMBEN, MIND AZ EGÉSZ JÚDEÁBAN ÉS SAMÁRIÁBAN, EGÉSZEN A FÖLD VÉGSŐ HATÁRÁIG. E SZAVAK UTÁN SZEMÜK LÁTTÁRA FELEMELKEDETT ÉS FELHŐ FOGTA BE ŐT SZEMÜK ELŐL. ÉS AMINT TEKINTETÜKET AZ ÉGRE FÜGGESZTETTÉK A TÁVOZÓ UTÁN, ÍME KÉT FÉRFIÚ ÁLLOTT MEG MELLETTÜK FEHÉR RUHÁBAN, AKIK MEG IS SZÓLALTAK: GALILEAI FÉRFIAK, MIT ÁLLTOK ITT A MENNYBE NÉZVE? EZ A JÉZUS, AKI KÖZÜLETEK FELMENT A MENNYBE, ÚGY JÖN EL, AMINT ŐT MENNYBE FELMENNI LÁTTÁTOK. AKKOR AZ OLAJFÁK HEGYÉRŐL, AMELY JERUZSÁLEM MEL-LETT VAN EGY SZOMBATNAPI JÁRÓFÖLDRE, VISSZATÉRTEK JERUZSÁLEMBE.


Miféle módon idézzük a múltat, hogyan értelmezzük a jelenbéli eseményeket? Mi mire felel bennünk? Mi történhet meg velünk, mi nem? Bennünk rejlenek az okok, ha csupán önma-gunk körül forgó életet élünk? Látjuk önmagunkat, és saját lehetőségeink akadályozóit?

ELSŐ KÖNYVEMET TEOFILUS, AZOKRÓL A DOLGOKRÓL ÍRTAM, AMELYEKET JÉZUS CSELEKEDETT ÉS TANÍTOTT, MIND AMA NAPIG, AMELYEN ( A MENNYBE ) FELVIT-TETETT…

Az Apostolok cselekedeteit ugyanaz az ember írta, mint Lukács evangéliumát. Folytatása annak. A Krisztus által érintettek, megszólítottak tetteiről szól. Lukács a szerzője, ki szír származású orvos. Az általa írtakból kiderül, hogy Pál apostol szólította meg őt, még első térítő útján, s az apostol második térítő útján csatlakozott hozzá, sőt, Rómába is elkísérte…

Nem csupán e bibliai könyv bevezetőjében jelzi a szerző, kinek írja, amit el szeretne mon-dani, hanem evangéliumának elején is: megszólítottja Teofilus, egy római nemesember. Bizonyára szeretné, ha írásának címzettje értené az apostolok dolgait, de ehhez előbb el kellett mondani az Evangéliumot, s utána következhet ez, a második könyv arról, mi minden történt a tanítványokkal Jézus Krisztus kereszthalála, feltámadása, mennybemenetele után?

E héten új sorozat kezdődött a Duna tévé műsorában, Dosztojevszkíj világhírű regényének feldolgozása: A Karamazov testvérek. A regény két kötetből áll, kétféle időt idéz, előbb a múltat bontogatja, aztán következnek a jelenbéli történések, hogy hősét jól lássuk, tetteinek
rugóit érthessük … Így írja bevezetőjében a szerző: „A második… hősöm tevékenysége napjainkban, sőt épp a jelen pillanatban… az első… még tizenhárom évvel ezelőtt játszódott le… de semmiképpen sem hagyhatom el, mert enélkül sok minden érthetetlen lenne…”

Az első Karamazov kötet egyik fejezetében olyan újságcikkről esik szó, mely híradás egy szerencsétlen sorsú keresztény katonáról, aki fogságba esvén sem tagadta meg hitét, és ezért elevenen megnyúzták. Krisztust dicsőítve mártírhalált halt. Hogyan vélekednek erről a kötet szereplői? Van Isten? Hol volt épp akkor? Volt értelme a katona mártírhalálának? Nem hasznosabb tagadni, életben maradni, aztán az irgalmas Istentől bocsánatot nyerni?

Ha valaki erre őszintén válaszol, benne lesz az, amit tud, amit eddig megélt, tapasztalt, amit magától, avagy másoktól vár, amit hinni képes, amit hinni mer… Mi mit gondolunk mi erről? Jézus Krisztus kereszthaláláról? Volt értelme? Mit nyertünk általa? Tudjuk? Éljük? Szeret-nénk Őt követni? Valóban? Rendelkezünk azzal a hittel, erővel, mely nélkül ez lehetetlen?

ELŐBB AZONBAN A SZENTLÉLEK ÁLTAL PARANCSOLATOKAT ADOTT AZ APOSTO-LOKNAK, AKIKET KIVÁLASZTOTT MAGÁNAK. EZEKNEK AZ Ő HALÁLA (SZENVEDÉSE) UTÁN SOK JEL ÁLTAL MUTATTA MEG, HOGY ÉL. MERT NEGYVEN NAPON ÁT MEG-JELENT NEKIK ÉS SZÓLT AZ ISTEN ORSZÁGÁRA TARTOZÓ DOLGOKRÓL. ÉS AMI-KOR EGYÜTT VOLT VELÜK, MEGHAGYTA NEKIK, HOGY NE MENJENEK EL JERU-ZSÁLEMBŐL, HANEM VÁRJÁK MEG AZ ATYA ÍGÉRETÉT

Kik a VÁLASZTOTTAK? Nem azok, akiket az emberek becsülnek, kitüntetnek, választanak, és nem is azok, akik választottságra vágynak, hanem akiket Ő választ, azok a választottak. Mert úgy akarja, mert kedve telik abban, hogy könyörüljön, irgalmazzon, magához öleljen.
„Csak nem igazságtalanság-e ez az Istentől” …hogy „Nem azé aki akarja, sem nem azé aki fut, hanem egyedül a könyörülő Istené…” Róma 9:14-20.

Mire formált, mire választott minket? Van róla tudomásunk? Éreztük már kevésnek magun-kat, tehetségünket, adottságainkat, szerepünket, lehetőségeinket? És ha igen, mit kezdtünk ezzel? Miféle álmokat hordoztunk és temettünk életünk során? Miénk lett, amit Isten nekünk szánt? Nekünk adhatta, amit adni akart? Nekünk ajándékozhatta, amit felőlünk elgondolt?

Aki ott van, abban van, amire Isten rendelte, amire választotta, annak bizonyossága, saját megtapasztalása van arról, hogy Ő él. HALÁLA UTÁN SOK JEL ÁLTAL MUTATTA MEG, HOGY ÉL… A VÁLASZTOTTAK számára sok jel által valóságos Krisztus jelenvalósága.

Mit mondott nekik Jézus búcsúzáskor? Hogy ne menjenek el Jeruzsálemből. Hova mentek volna? Haza, a Galileai tenger mellé, ahonnan ide jöttek, amit érte elhagytak, ahol megvolt életterük, hajlékuk, szerepük, családjuk, biztonságuk… Miért kell Jeruzsálemben maradniuk? Meddig kell ottmaradniuk? Miben voltak ott? Volt okuk a félelemre, bizonytalanságra? Ott, ahol a Mestert eltehették láb alól? Ott, ahol ellenségei rájuk is leselkedhetnek? Mi minden indokolta távozásukat? És mégis, nekik maradniuk kellett, mert ÍGÉRETET kaptak, nem is akárkitől, hanem az Atyától.

Miféle ígéretekben bízunk? Kinek értékes egy-egy ígéret? Ki tud várni az isteni ígéretre? Mi a különbség az emberi vágyakozás és az isteni ígéretre való támaszkodás között? Amit Ő ígér, azt csak Ő adhatja meg. Én csak várhatok rá. Megéltük már az isteni érintést, a szí-vünkbe íródó szót, bizonyosságot? Mi lett vele? Őriztük, hordoztuk addig, míg teljesült?

Amikor lányomékhoz mentem, másfél éves kislányára vigyázni, édesanyja elköszönt tőle és mert korábban már szó volt róla, mondta gyermekének, most megy a kórházba, elhozni a kisöccsét, s addig én vigyázok rá. Nehéz volt a búcsú, ki is pottyant a lányom könnye, ám a csepp lány nem sírt, csak szánta édesanyját. Így mondta neki: - Semmi baj…- aztán mellém lépett, megfogta a kezem. Hagyta elmenni, épp az ő szavát komolyan véve… Ha nem hitte
volna, hogy visszajön, bizonyára kétségbeesik. De nem sírt, később sem, nem is beszélt róla, csak ha én emlegettem, persze láttam, hogy olykor elcsendesedik, el-elgondolkodik, hiányzik neki. Mire épült elengedni tudó hite, reménysége?

HALLOTTÁTOK TŐLEM, HOGY JÁNOS UGYAN VÍZZEL KERESZTEL TI AZONBAN NEM SOK IDŐ MÚLVA A SZENTLÉLEK KERESZTSÉGÉT VESZITEK. AKIK AKKOR ÖSSZE-GYÜLTEK, MEGKÉRDEZTÉK: URAM, NEMDE EBBEN AZ IDŐBEN ÁLLÍTOD HELYRE A KIRÁLYSÁGOT IZRÁEL SZÁMÁRA? DE Ő ÍGY FELELT: NEM A TI DOLGOTOK TUDNI AZ IDŐKET ÉS ALKALMAKAT, AMELYEKET AZ ATYA A MAGA HATALMÁBA HELYEZETT. HANEM A SZENTLÉLEK ELJÖVETELÉVEL VESZTEK MAJD ERŐT ÉS TANÚIM LESZTEK MIND JERUZSÁLEMBEN, MIND AZ EGÉSZ JÚDEÁBAN ÉS SAMÁRIÁBAN, EGÉSZEN A FÖLD VÉGSŐ HATÁRÁIG.

Mi az, amit az Atya ígért? Mi a különbség a vízzel való keresztelés és a Szentlélek által való keresztség között? A vízzel való keresztelés emberi mozdulat, hinni a lehetőséget (ha nem szokásból lépjük), vállalni a felelősséget, élni a hovatartozást, igényelni az elköteleződés jegyeit… A Szentlélek általi keresztség mindig isteni érintés, Tőle, felőle indul, nem emberi cselekedetből, vágyból, akarásból születik. A Szentlélek jelenvalósága, az ember számára megfoghatatlan ajándék. És csak Isten által érintett ember tud istenivel érinteni…

Meddig kell várni? Mikor következik be amit Isten akar? NEM A TI DOLGOTOK TUDNI AZ IDŐKET ÉS ALKALMAKAT, AMELYEKET AZ ATYA A MAGA HATALMÁBA HELYEZETT…
VESZTEK MAJD ERŐT ÉS TANÚIM LESZTEK… Az Ő isteni ereje által lehetünk tanúi… A szabályok, a törvények, a vallásgyakorlás, a teljesítés igazolása, bizonyítása nem egyenlő a tanúságtétellel...

Félelmetesen következetes észjárással kérdez és beszél a kereszténységről Szmergyakov, a Karamazov házban szolgaként élő törvénytelen gyerek, a kötet egyik vibráló egyénisége:

„…Csak gondolja meg, Grigorij Vasziljevics - folytatta győzelme tudatában, de a tönkrevert ellenféllel mintegy nagylelkűsködve, higgadtan és méltóságosan Szmergyakov: azt mondja a szentírás, hogy ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek, hogy menjen bele a tengerbe, akkor mindjárt az első parancsotokra, habozás nél-kül belé is menne. Nos hát, Grigorij Vasziljevics, ha én hitetlen vagyok, maga meg olyan na-gyon hivő, hogy engem örökké csak szid, hát próbálja meg maga, kérem, mondja ennek a hegynek, hogy menjen - ha nem is a tengerbe, mert a tenger innen messze van, kérem - legalább a mi büdös kis patakunkba, amely a kert alatt folyik; abban a pillanatban meg fogja látni, hogy nem megy semmi sehová, hanem minden marad a régi rendben, teljes épségben, akárhogy kiabál is. Ez pedig azt jelenti, hogy maga se hisz kellőképpen, Grigorij Vasziljevics, hanem csak másokat szid le mindennek emiatt…”

Mit tudunk, mit hiszünk? Tudjuk a krisztuskövetést, vagy éljük? Az idei nyári táborban szó esett arról, hogy mi a hit. Hogy egészen más várni a lehetségest, vagy hinni a lehetetlent. Azt kértem akkor, hogy mindenki gondoljon valamire, amit emberileg lehetetlennek tart. Ha hinni tudja, hogy Isten számára ez a lehetetlen is lehetséges, az hit. Mert ha a lehetetlen lesz lehetséges, az Istenről szól. Mikor a lehetségest akarjuk hinni, az csupán emberbe, emberi lehetőségekbe vetett hit lesz. Az csak rólunk szól, emberi szinten maradunk. Nekünk arra lenne szükségünk, hogy Istent lássuk, benne legyen az életünkben. Megeshetik velünk a csoda, hogy a lehetetlen lesz lehetségessé?

Valaki, a nyári táborban mindjárt első nap kijelentette, hogy mindent-mindent tud, de neki végre bizonyosság kell Istentől. Hogyan kaphat? Mi módon jut hozzá? Kérjed - mondtam neki. Ez az, amit Istentől nem lehet következmény nélkül kérni. Jézusnak ígérete van rá!

„Mert aki kér mind kap, aki keres talál, és a zörgetőnek ajtó nyílik. Melyik atya az közületek,
aki fiának követ ad, mikor az kenyeret kér… Ha azért ti, bár rosszak vagytok, tudtok fiaitok-nak jó ajándékot adni, mennyivel inkább fog a ti Mennyei Atyátok Szentlelket adni azoknak, akik tőle kérik!” Lukács 11:10-13.

És imádkoztunk, együtt és külön-külön ezért. És ez a valaki addig kért, addig könyörgött, míg ajándékul kapta a bizonyosságot. Vállalta magát, hitetlenségét. Lehetőséget kért, és megélte az elfogadást. Hiszem, hogy ha megőrzi, és hűségesen hordozza szívében ezt az érintést, a benne született bizonyosság megváltoztatja az életét.

Hordozzuk Isten szavát, ígéreteit? Míg teljesíti? Találkozunk Vele, hatalmával, erejével is?
Az ígéret olyan, mint mikor az édesanya áldott állapotba kerül. És ott benn, rejtve növekedik az érintésből formálódó új élet. Nem az édesanya élete az, ő csak hordozza, amíg világra
nem jön. Lehet elképzelni, lehet valamilyennek vágyni, de ez az új nem a mi vágyaink meg-testesítője, hanem isteni ajándék, ami az érintéstől növekedik, s később megmutatkozik…

Jázmin unokám hónapokon át leste édesanyja pocakját, hogyan nő, s ő elmondta neki, hogy ki fog jönni onnan egy testvérke. Ám akit édesanyja hazahozott, megváltoztatta addigi életét, helyzetét, osztozni tanul a téren, ami addig csak az övé volt. Bizonyára nem így képzelte…
Lehet mosolyogni rajta, de szabad meggondolnunk, hogy amit Isten Lelke ígér nekünk, az lelkünkben hordozva így teljesül. Isteni többre vágyunk, őrizzük, hordozzuk az ígéretet, aztán ideje jön, bontakozik, teret követel, minden mást kiszorít, megváltoztatja addigi életünket…

Keresztes Szent János Vers az isteniről


A teremtett, múló dolgok
elbocsátották a lelkem,
önmaga fölébe röppent,
s új életre, íme, boldog,
megfogóztam Istenemben,
és a legfőbb jó, mi várt,
nem vágyhattam többre végül,
lelkem látta önmagát,
támaszkodva, támasz nélkül.
Bár halálos életemnek
félhomálya meggyötör,
nem veszít el, meg nem öl,
fénytől sötétsége foszt meg,
lelkem mégis égbe tör,
mert az ilyen szeretetnek
ereje lelkembe árad,
s az magát föladva enged,
vaksin, fogytán a világnak.
Csodát tesz a szeretet…


E SZAVAK UTÁN SZEMÜK LÁTTÁRA FELEMELKEDETT ÉS FELHŐ FOGTA BE ŐT SZE-MÜK ELŐL. ÉS AMINT TEKINTETÜKET AZ ÉGRE FÜGGESZTETTÉK A TÁVOZÓ UTÁN, ÍME KÉT FÉRFIÚ ÁLLOTT MEG MELLETTÜK FEHÉR RUHÁBAN, AKIK MEG IS SZÓLAL-TAK: GALILEAI FÉRFIAK, MIT ÁLLTOK ITT A MENNYBE NÉZVE? EZ A JÉZUS, AKI KÖ-ZÜLETEK FELMENT A MENNYBE, ÚGY JÖN EL, AMINT ŐT MENNYBE FELMENNI LÁT-TÁTOK. AKKOR AZ OLAJFÁK HEGYÉRŐL, AMELY JERUZSÁLEM MELLETT VAN EGY SZOMBATNAPI JÁRÓFÖLDRE, VISSZATÉRTEK JERUZSÁLEMBE.

Milyen különös képet láttatnak ezek a sorok. Szívszakadva nézik a távozót, akit többé nem láthatnak, de közben megszólalnak az értük küldött követek: MIT ÁLLTOK ITT? Nem a távozót kell siratni, hanem a nekünk ígért erő reménységét hordozni, amíg teljesedik…