49. Az Úr útja miatt

KÖNYVTÁRI BIBLIAOLVASÓ-KÖR

 

Apostolok cselekedetei 19:23-40.

 

TÁMADT AZONBAN ABBAN AZ IDŐBEN NEM CSEKÉLY HÁBORÚSÁG AZ ÚR ÚTJA MIATT. MERT EGY DEMETER NEVŰ ÖTVÖS, AKI EZÜSTBŐL DIÁNA TEMPLOMOKAT KÉSZÍTETT, S EZÁLTAL A KÉZMŰVESEKNEK NEM CSEKÉLY NYERESÉGET ADOTT, GYŰLÉSRE HÍVTA ŐKET ÉS A ROKON MESTERSÉGEK FOLYTATÓIT ÉS EZT MONDTA: FÉRFIAK, TUDJÁTOK, HOGY A MI JÓLÉTÜNK EBBŐL A MESTERSÉGBŐL ERED. DE LÁTJÁTOK ÉS HALLJÁTOK, HOGY EZ A PÁL NEMCSAK EFÉZUSNAK, HANEM ÚGYSZÓLVÁN EGÉSZ ÁZSIÁNAK SOK NÉPÉT ELÁLTATTAÁ ÉS MEGTÉVESZTETTE, AZT HIRDETVE, HOGY NEM ISTENEK AZOK, AMELYEKET KÉZZEL CSINÁLNAK. DE NEM CSAK MINKET FENYEGET AZ A VESZEDELEM, HOGY MESTERSÉGÜNK CSŐDBE JUT, HANEM A NAGY ISTENNŐNEK, DIANÁNAK A TEMPLOMÁT IS MAJD SEMMIBE VESZIK, S ODALESZ AZ Ő NAGYSÁGA, PEDIG ŐT EGÉSZ ÁZSIA, ÉS AZ EGÉSZ FÖLDKEREKSÉG TISZTELI. AMIKOR EZEKET HALLOTTÁK, ELTELTEK HARAGGAL, ÉS ÍGY KIÁLTOZTAK: NAGY AZ EFÉZUSI DIÁNA! ÉS MEGTELT AZ EGÉSZ VÁROS IZGALOMMAL. ÉS EGY AKARATTAL A SZÍNHÁZBA ROHANTAK, ÉS MEGRAGADTÁK GÁJUST ÉS ÁRISZTÁRKUST, PÁL UTITÁRSAIT, AKIK MACEDÓNIÁBÓL VALÓK VOLTAK. PÁLT AZONBAN, MIKOR A NÉP KÖZÉ AKART MENNI, NEM ERESZTETTÉK A TANÍTVÁNYOK. NÉHÁNYAN, A TARTOMÁNY FŐTISZTVISELŐI KÖZÜL IS, AKIK NEKI BARÁTAIK VOLTAK, ELKÜLDTEK HOZZÁ, ÉS KÉRTÉK, NE MENJEN A SZÍNHÁZBA. OTT KI EGYET, KI MÁST KIÁLTOZOTT, MERT A NÉPGYŰLÉS ÖSSZEZAVARODOTT, ÉS A TÖBBSÉG AZT SEM TUDTA, MIÉRT GYŰLTEK ÖSSZE. A TÖMEGBŐL SZÓSZÓLÓUL ELŐÁLLÍTOTTÁK SÁNDORT, MINTHOGY A ZSIDÓK ŐT TUSZKOLTÁK ELŐRE, SÁNDOR PEDIG KEZÉVEL INTVE, VÁDŐBESZÉDET AKART TARTANI A NÉP ELŐTT. MIKOR AZONBAN MEGLÁTTÁK, HOGY ZSIDÓ, EGYETLEN KIÁLTÁS TÖRT KI MINDNYÁJUKBÓL, AMELY MINTEGY KÉT ÓRA HOSSZÁIG TARTOTT: NAGY AZ EFÉZUSI DIÁNA! VÉGÜL A VÁROSI JEGYZŐ LECSENDESÍTETTE A SOKASÁGOT, EZT MONDVÁN: EFÉZUSI FÉRFIAK! UGYAN KI AZ AZ EMBER, AKI NE TUDNÁ, HOGY EFÉZUS VÁROSA A NAGY ISTENNŐ DIÁNA TEMPLOMÁNAK ÉS AZ ÉGBŐL LEHULLOTT KÉPÉNEK ŐRZŐJE? MIVEL ENNEK SENKI NEM MONDHAT ELLENT, SZÜKSÉGES, HOGY LECSENDESEDJETEK, ÉS SEMMIFÉLE MEGGONDOLATLANSÁGOT NE KÖVESSETEK EL. MERT IDE HOZTÁTOK EZEKET AZ EMBEREKET, PEDIG EZEK SEM NEM TEMPLOMRABLÓK, SEM A MI ISTENNŐNK ELLEN KÁROMLÁST NEM MONDTAK. HA TEHÁT DEMETERNEK ÉS KÉZMŰVES TÁRSAINAK VALAKI ELLEN PANASZUK VAN, ANNAK ERRE TÖRVÉNYSZÉKEK ÉS HELYTARTÓK: PERELJENEK AZOK ELŐTT EGYMÁSSAL. HA PEDIG EGYÉB DOLOGRA NÉZVE VAN VALAMI PANASZOTOK, A TÖRVÉNYES NÉPGYŰLÉSEN ELINTÉZHETITEK. MERT FÉLŐ, HOGY LÁZADÁSSAL VÁDOLNAK MINKET A MAI NAPÉRT, MIVEL SEMMI OK SINCS, AMIVEL SZÁMOT TUDNÁNK ADNI EZÉRT A CSŐDÜLETÉRT. EZEKET MONDVA, FELOSZLATTA A GYŰLÉST.

________________________________________________________________________

 

A napokban újra megtekinthető volt a Mozart életéről készített film, melynek érdekessége, hogy életét zeneszerző kortársa, Salieri meséli el. A már befutott udvari zeneszerző, az ifjú tehetség kapcsolatát féltékenység mérgezi. Félelmetes ereje van a valakiségnek, az érvényesülés, az elismertség lehetőségének. Salieri nem volt akárki, de épp mert értett a zenéhez, tudta, mennyivel többet nyert Mozart a Mindenható Istentől. Zenéjét csodálta, mégis minden módon akadályozta érvényesülését… Így jegyezte fel valaki: „A 74 éves Antonio Salieri Mozart megölésével vádolta magát…” Miért magától értetődő számunkra az, hogy köztük féltékenység, versengés támadt? Miféle okokat látunk, tudunk, ismerünk?

 

Egy ifjú férj, elhagyta feleségét, és két gyermekét. Miért tette? Mert az az érzés támadt az elhagyóban, hogy már nem szereti őt úgy, ahogy valamikor szerette. Törvényszerűen érzi kiszorultságát a két kicsi gyereke születése után? Igen. Azt olvastam egy tanulmányban, hogy a mai házasságok jelentős része épp a második gyermek érkezése után romlik meg. Fontos lenne tudni, ismerni érzéseink okát, mielőtt ítélünk, vádat emelünk egymás ellen?

 

TÁMADT AZONBAN ABBAN AZ IDŐBEN NEM CSEKÉLY HÁBORÚSÁG AZ ÚR ÚTJA MIATT. MERT EGY DEMETER NEVŰ ÖTVÖS, AKI EZÜSTBŐL DIÁNA TEMPLOMOKAT KÉSZÍTETT, S EZÁLTAL A KÉZMŰVESEKNEK NEM CSEKÉLY NYERESÉGET ADOTT, GYŰLÉSRE HÍVTA ŐKET ÉS A ROKON MESTERSÉGEK FOLYTATÓIT ÉS EZT MONDTA: FÉRFIAK, TUDJÁTOK, HOGY A MI JÓLÉTÜNK EBBŐL A MESTERSÉGBŐL ERED.

 

Ahol Krisztus váltsága, evangélium hirdettetik, ott előbb utóbb felindul ellene valaki. Miért törvényszerű. AZ ÚR ÚTJA MIATT Szabad tudnunk, minden váratlannak hitt támadás mögött Támadó van.Vigyázzatoka ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen: A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben.” 1 Pét 5,8-9

 

TÁMAD - Az értelmező szótár szerint többféle értelemben használatos ez a szó: 1.váratlanul keletkezik, 2.fölkel, feljön, feltámad, 3.összecsapást kezdeményez, 4.vádaskodva kifogásol.

 

Fel tudnánk sorolni, mely érzések nyelik el az embert, olykor anélkül, hogy ráébredne mi is történik? A felsorolásban benne lenne minden emberi lelket szorongató, fojtogatva sorvasztó vágyakozás: szerelem, gyűlölet, féltékenység, önféltés, önsajnálat, sikeréhség, haszonvágy. Ezek veszik úgy birtokba az embert, hogy belevész. Teljesen mindegy jogos-e, igaz-e, vagy sem, amit épp gondol, mond, avagy tesz. Ha engedünk az indulatnak, rabjai leszünk, diktálni kezd úgy, hogy az ember többé nem képes mást látni, mást igazolni, csupán azt, amit tesz.

 

NEM CSEKÉLY HÁBORÚSÁG – NEM CSEKÉLY HASZON… Mert e kettő között félelmetes egyensúly van. Amennyire fáj a hasznom elveszte, annyira forr bennem a düh. Kész vagyok eltaposni azt, aki ahhoz nyúl, ami fontos nekem, amit magaménak akarok tudni. Az emiatti felindulás mindig az ellen fordít, akit vesztem okozójának gondolok, avagy annak igazolok…

 

Demeter, ötvös mester nyilván először azt vette észre, hogy csökkent üzleti bevétele. Nem fogy el annyi ezüstből készített Diana templomocska, mint addig. Mint minden ott élő efézusi, ő is hallott Pálról és társairól, sőt, bizonyára kíváncsi is volt rá, hallotta is, miről beszél. De ő evilági, józan üzletember, aki tudja mit hasznos hinni, mi jövedelmező, és mi az amit nem…

 

Az ókori világ hét csodája között negyedik volt ez az efezusi Arthemisz - Diána templom, mely később el-pusztult, ma már csupán a romjait láthatják azok, akik odalátogatnak…

 

Ez egy makett, de talán így néztek ki azok a kis Diána – templomok is, melyeket Demeter és ötvös társai készítettek Efézusban…

 

 

 

Mi történt Efézusban? Pál és társai által, terjedt az Evangélium. Akik hittek, megtalálták Isten országát, és egybetartozó hittestvérek lettek. És akik legyintettek, akik nem hittek? Ki volt a gazdájuk? Miféle istennő volt Artemisz-Diána? A szenvedélyé, vadászaté, termékenységé… megtestesítője mindannak, amit az ember magának biztosítani, megszerezni, elnyerni, akar.

 

 Íme egy eredeti Diána szobor, mellette az, amit a szobor másaként jó pénzért árulnak, és a harmadik, egy modern Diána-szobor, jele annak, hogy ma is akad őelőtte hódoló…

 

DE LÁTJÁTOK ÉS HALLJÁTOK, HOGY EZ A PÁL NEMCSAK EFÉZUSNAK, HANEM ÚGYSZÓLVÁN EGÉSZ ÁZSIÁNAK SOK NÉPÉT ELÁLTATTA ÉS MEGTÉVESZTETTE, AZT HIRDETVE, HOGY NEM ISTENEK AZOK, AMELYEKET KÉZZEL CSINÁLNAK. DE NEMCSAK MINKET FENYEGET AZ A VESZEDELEM, HOGY MESTERSÉGÜNK CSŐDBE JUT, HANEM A NAGY ISTENNŐNEK, DIANÁNAK A TEMPLOMÁT IS MAJD SEMMIBE VESZIK, S ODALESZ AZ Ő NAGYSÁGA, PEDIG ŐT … AZ EGÉSZ FÖLDKEREKSÉG TISZTELI.

 

Demeter mivel nyeri meg az ötvösöket? Azzal, ami őt fogva tartja. Erről szól minden. Amit Diánáról és imádatáról mond, az csupán mások előtti szentesítése, igazolása annak, amiért ellenük támad. Együtt kínálja az indulatot és az indulat igazolását… Szétválaszhatatlanul…

 

C.S.Lewis

          Az apologéta esti imája

Szánalmas kudarcaimtól, és mi több,
látszatgyõzelmeimtõl,
s a Nevedben fitogtatott okosságtól,
mitõl a hallgatóság nevet, és sírnak az angyalok;
valamennyi istenbizonyítékomtól
Te, aki magadról most jelt nem adsz,
szabadíts meg engem.
Lyukas garas minden gondolat.
Silány képmás mind Terólad.
Add, hogy helyettük Tebenned bízzak.
Minden gondolatomtól,
még attól is, amit Terólad gondolok,
ó szabadíts meg… szállj alá.
Uram, ki a szoros kapu
s a keskeny út Ura vagy
csalárd limlomjaimtól szabadíts meg engem.

Mivel vádolja Pált és társait Demeter? A váddá tett, ellenük fordított, igazsággal: EGÉSZ ÁZSIÁNAK SOK NÉPÉT…MEGTÉVESZTETTE, AZT HIRDETVE, HOGY NEM ISTENEK AZOK, AMELYEKET KÉZZEL CSINÁLNAK…Mivel bőszít? Azzal, amit hinniük kell ahhoz, hogy megélhetésük biztosítva legyen! Diánába vetett hitük, csupán álruha… Hasznukhoz, érdekeikhez mindennél jobban ragaszkodnak. Ez adja a lehetőséget. Épp mert haszonvágy által kísérthetők, eszközei lesznek az örök Támadónak… HÁBORÚSÁG TÁMADT AZ ÚR ÚTJA MIATT…Az ötvösök vesztesége a nép előtt szóba se jön, csak az Artemisz-Diána -imádat megsértése. Hogy abban a szentélyben miféle papnők, miféle testi gyönyöröknek szolgáltak? Mi számított? Dianát közel s távol istennőként imádták, s érte Efézusba jöttek.

 

A halandó ember egyrészt örökíteni vágyó, másrészt képgyártó, megfoghatót akar imádni… Mi, Mária országa vagyunk - hirdetik büszkén épp azok, akik nem igen szeretik azt a népet, melyhez Mária tartozik. Miért kellett egykor (és ma) a magyaroknak a Mária-kultusz? Kik, és miféle jelenlévő igényre felelve rendelték-örökítették az istenített asszonyember imádatát?

 

AMIKOR EZEKET HALLOTTÁK, ELTELTEK HARAGGAL, ÉS ÍGY KIÁLTOZTAK: NAGY AZ EFÉZUSI DIÁNA! ÉS MEGTELT AZ EGÉSZ VÁROS IZGALOMMAL. ÉS EGY AKARATTAL A SZÍNHÁZBA ROHANTAKÉS MEGRAGADTÁK GÁJUST ÉS ÁRISZTÁRKUST, PÁL ÚTITÁRSAIT, AKIK MACEDÓNIÁBÓL VALÓK VOLTAK. PÁLT AZONBAN, MIKOR A NÉP KÖZÉ AKART MENNI, NEM ERESZTETTÉK A TANÍTVÁNYOK. NÉHÁNYAN, A TARTOMÁNY FŐTISZTVISELŐI KÖZÜL IS, AKIK NEKI BARÁTAIK VOLTAK, ELKÜLDTEK HOZZÁ, ÉS KÉRTÉK, NE MENJEN A SZÍNHÁZBA. OTT KI EGYET, KI MÁST KIÁLTOZOTT, MERT A NÉPGYŰLÉS ÖSSZEZAVARODOTT, ÉS A TÖBBSÉG AZT SEM TUDTA, MIÉRT GYŰLTEK ÖSSZE. A TÖMEGBŐL SZÓSZÓLÓUL ELŐÁLLÍTOTTÁK SÁNDORT, MINTHOGY A ZSIDÓK ŐT TUSZKOLTÁK ELŐRE, SÁNDOR PEDIG KEZÉVEL INTVE, VÁDŐBESZÉDET AKART TARTANI A NÉP ELŐTT. MIKOR AZONBAN MEGLÁTTÁK, HOGY ZSIDÓ, EGYETLEN KIÁLTÁS TÖRT KI MINDNYÁJUKBÓL, AMELY MINTEGY KÉT ÓRA HOSSZÁIG TARTOTT: NAGY AZ EFÉZUSI DIÁNA!

 

Amikor Pál megtudja, mi történt, odasietne, de barátai, az őt féltők s becsülők nem engedik a hatalmas színházba, ahol óriási a hangzavar, kiáltozás, és arat az indulat: A NÉPGYŰLÉS ÖSSZEZAVARODOTT… Miért? A TÖBBSÉG AZT SEM TUDTA, MIÉRT GYŰLTEK ÖSSZE.

Úgy tűnik, sikeres az Efézusban támasztott háborúság, egyetértenek a háborgó ötvösök, Pál tanítványaira támadnak, ellenük hangolják, maguk indulata mellé állítják a tömeget, szájukba adhatják a Diánáért lelkesítő szót is. Döbbenetes lehetett a két órán keresztül tartó kiáltás…

 

VÉGÜL A VÁROSI JEGYZŐ LECSENDESÍTETTE A SOKASÁGOT, EZT MONDVÁN: EFÉZUSI FÉRFIAK! UGYAN KI AZ AZ EMBER, AKI NE TUDNÁ, HOGY EFÉZUS VÁROSA A NAGY ISTENNŐ DIÁNA TEMPLOMÁNAK ÉS AZ ÉGBŐL LEHULLOTT KÉPÉNEK ŐRZŐJE? MIVEL ENNEK SENKI NEM MONDHAT ELLENT, SZÜKSÉGES, HOGY LECSENDESEDJETEK, ÉS SEMMIFÉLE MEGGONDOLATLANSÁGOT NE KÖVESSETEK EL. MERT IDE HOZTÁTOK EZEKET AZ EMBEREKET, PEDIG EZEK SEM NEM TEMPLOMRABLÓK, SEM A MI ISTENNŐNK ELLEN KÁROMLÁST NEM MONDTAK. HA TEHÁT DEMETERNEK ÉS KÉZMŰVES TÁRSAINAK VALAKI ELLEN PANASZUK VAN, VANNAK ERRE TÖRVÉNY SZÉKEK ÉS HELYTARTÓK:PERELJENEK AZOK ELŐTT EGYMÁSSAL.HA PEDIG EGYÉB DOLOGRA NÉZVE VAN VALAMI PANASZOTOK, A TÖRVÉNYES NÉPGYŰLÉSEN ELINTÉZHETITEK. MERT FÉLŐ, HOGY LÁZADÁSSAL VÁDOLNAK MINKET A MAI NAPÉRT, MIVEL SEMMI OK SINCS, AMIVEL SZÁMOT TUDNÁNK ADNI EZÉRT A CSŐDÜLETÉRT. EZEKET MONDVA, FELOSZLATTA A GYŰLÉST.

 

Ám kiderül, Isten az Úr, ott is, és ha akarja, megvédi az övéit. Akad valaki, akit szólni indíthat; A VÁROSI JEGYZŐ, akinek helyén van az esze, és a szíve, és tisztában van azzal is, mivel lehet a felindított népet elhallgattatni, anélkül, hogy vallási elköteleződésüket sértené. Római uralom alatt élnek, a zavargásért megbüntethetik őket… és feloszlathatja a gyűlést.

 

Mi minden TÁMAD körülöttünk? Tudjuk mögötte a Támadót, az Úr útján járók ellenségét