A lélek csiholói

„A reformáció olyan ív, amely több évszázadot átölel, ma is tart, és minket is magába zár. A hit folyamatossága és annak feltűnő ereje jellemzi. Karizmatikus személyekhez szoktuk kötni szellemét, csakhogy több kisebb közösség fényét is látjuk fellobbanni évszázadai során" – mondta előadásában Kassai Gyula lévai lelkipásztor, kassai esperes a Leányfalun tartott közelmúltbeli reformációi emlékkonferencián.

A tavaszi reformációi emlékkonferenciának otthont adó Leányfaluba számos felvidéki családot telepítettek át a második világháború után. A felvidéki református magyarság szemszögéből fogalmazta meg a reformáció örökségét Kassai Gyula lévai lelkipásztor, barsi esperes. A Trianon óta eltelt csaknem száz esztendő számos tanulsággal szolgált; a lelkész a bátorság szükségességét hangsúlyozta. „Elteltek évtizedek, és a Felvidéken voltak, akik nem merték nyíltan vállalni, hová tartoztak, nem mertek konkrét üzeneteket megfogalmazni, hiányzott a prófétaiság. Ha ez a nemzedék nem vállalja, amit Isten rá kimért, ha akarná, sem ruházhatná át küldetését egy következőre. Ott marad a hiánya a helytállásnak, a kiállásnak, a reformációnak, amely mindannyiunkat csatasorba állít" – fogalmazott.A közösség szolgálatában
Az esperes azt mondta, hogy míg a felvilágosodás az ember egyediségét hangsúlyozta, a reformáció a közösség szolgálatába állította az egyént. „A reformációban egyediség és egyetemesség, egyén és közösség összetartozik. A református közösség máig őrzi az autonómiára és az egyetemességre törekvést: mindez a nyelvhasználatot, a liturgiát, az egyházszervezetet és a lelkiséget is jellemzi. Mindig akkor kerültünk válságba, ha ezek csorbultak, például Trianon után, amikor nemcsak a nemzet, de az egyház is elveszítette egyetemességét" – érvelt.

A lélek csiholói
„A reformáció olyan ív, amely több évszázadot átölel, ma is tart, és minket is magába zár. A hit folyamatossága és annak feltűnő ereje jellemzi. Karizmatikus személyekhez szoktuk kötni szellemét, csakhogy több kisebb közösség fényét is látjuk fellobbanni évszázadai során: többek között az ellenreformáció korszakában vagy a kommunista diktatúrában helytálló hitvallókét. De egyénekét is, akik az ébredési mozgalmak idején vagy a kitelepítés alatt és után tették ugyanezt. Vannak köztük biblianyomtatók, kollégiumalapítók, mecénások, gályarab prédikátorok vagy éppen hátramaradottak. Ők nem szégyelltek Istenre mutatni, ahogy az őrállóként nagy változások közepette is megálló kisközösségek sem. A folyamatos reformáció apródjai ők, a lélek csiholói, akiknek lelke izzik, mint a parázs, és lángra is lobban" – fogalmazott a lelkész.

Mindig vezet út
Önerőből változtatni azonban a régiek sem tudtak és ma sem tudunk, arra csakis az Úristen kegyelme képes – tette hozzá. „Az ember sokszor úgy próbál változtatni, hogy igyekszik megszabadulni a régitől, és törekszik valami újra, ami addig még nem volt. A reformáció mozgása ezzel éppen ellentétes volt: nem akart új vagy újszerű lenni, modernségre vagy eredetiségre nem törekedett. Nem a felszínen kereste a változást, hanem vissza akart állni a legszilárdabb alapra. Egyik legfontosabb üzenete, hogy rakódjon bármilyen vastag réteg az alapokra, legyen bármilyen messze az ember az igazságtól, távolodjunk el bármilyen messze a hittől, Istentől, mindig meg lehet találni az alapot, a hitet, az igazságot, Istent. Nincs az az erő, amely visszatarthatja az igazságot, vagy amely fékezheti az Úr érkezését. Mindig vezet út a főhöz, mert Isten minden időben cselekszik értünk!"

Képek és videó: Füle Tamás