A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége elutasítja a halálbüntetést

A halálbüntetés a Magyarországi Evangélikus Egyház – hitvalláson és a keresztyén etikán alapuló – meggyőződése szerint elfogadhatatlan. Felhívjuk minden testvérünket arra, hogy közös imádsággal erősítsük a társadalom értékrendjének keresztényi megújulását, ami az élet feltétlen tiszteletével teheti biztonságosabbá világunkat!

A magyarországi bűnözési statisztikák egyértelműen igazolják, hogy a halálbüntetés eltörlése óta – amiben elévülhetetlen az első Alkotmánybíróság érdeme, s amit megerősített több országgyűlési döntés is – számottevően csökkent az életellenes bűncselekmények száma. A még így is tűrhetetlenül sok szörnyű tett minden egyes áldozatáért imádkozunk, szeretteik fájdalmában osztozunk. Ugyanakkor meggyőződésünk, hogy nem szolgálja sem az ő megnyugvásukat, sem a közbiztonság erősödését, ha a politika vagy a média a jézusi szeretet-tanítással összeférhetetlen ösztönökre apellálva, a bosszúállás és elrettentés hamis ködképével mérgezi a lelkeket.

Nyújtsunk testvéri segítséget, vigaszt és támaszt a veszteséget szenvedőknek, azok pedig, akik a közbiztonság fenntartására, erősítésére és az igazságszolgáltatásra hivatottak, minden valóban hatékony és alkotmányos eszköz felhasználásával gondoskodjanak az élet védelméről! 

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége