AKKOR ARJÓK SIETVE BEVITTE DÁNIELT A KIRÁLY ELÉ, ÉS JELENTETTE: TALÁLTAM EGY FÉRFIT A JÚDÁBÓL HOZOTT FOGLYOK KÖZÜL, AKI MEG TUDJA MAGYARÁZNI A KIRÁLYNAK AZ ÁLMÁT. 

                                                                                                                        

Mit hall a király a testőrparancsnoktól? Mégis van, mégis akadt, aki megfejti, mit is álmodott! Ha meg tudja magyarázni, lehetősége nyílik arra, hogy megtudja, azt amit mindennél jobban szeretne tudni, ami miatt gyötrődik, emésztődik! Hisz hogyan hatott rá az álom? Kifordította önmagából, a mindennapokból, fölébe nőtt kétségbeejtő súlya annak, amit álma láttatott…

TALÁLTA Dánielt a testőrparancsnok? Mi lett volna, mi következett volna a király álma miatt, ha nem találkozik vele? Tetszett, vagy nem tetszett neki, azt a királyi parancsot kellett volna teljesíteni, hogy ölje meg a bölcseket… Talán szabad úgy fogalmazni ezt a történést, hogy a babiloni testőrparancsnok e király akarattal szembeforduló isteni akarattal találkozik általa…

Velünk találkoznak azok, akik a torkukat szorongató kérdésekre választ keresnek, vagy az általunk újra meg újra keresve keresett, Megtartó Istennel? Ha csak velünk, a mi gyarló és véges ismereteinkkel, emberi látásunkkal, avagy ennek el nem vállalásával, nem kaphatnak választ, és mi is elveszhetünk. Ha nem lépjük, hiába tudjuk Istennél a megoldást.

A KIRÁLY MEGSZÓLALT, ÉS AZT MONDTA DÁNIELNEK, AKINEK BALTAZÁR LETT A NEVE: KÉPES VAGY ARRA, HOGY MEGMONDD, MILYEN ÁLMOT LÁTTAM, ÉS MI ANNAK A MAGYARÁZATA? DÁNIEL ÍGY VÁLASZOLT A KIRÁLYNAK: A TITKOT, AMELYET A KIRÁLY KÉRDEZETT, BÖLCSEK, VARÁZSLÓK, MÁGUSOK ÉS CSILLAGÁSZOK NEM TUDJÁK MEGFEJTENI A KIRÁLYNAK. DE VAN ISTEN A MENNYBEN, AKI A TITKOKAT FELTÁRJA. Ő AZT TUDATTA NEBUKADNECCAR KIRÁLLYAL, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI AZ UTOLSÓ NAPOKBAN.

A király tudni akar, érteni, s végre áll előtte valaki, aki tud, mégis kérdez: KÉPES VAGY RÁ? Miért kérdez? Talán nem hiszi, hogy adhat megoldást ez az ifjú, ha a sok udvari bölcs nem tudta sem előhozni, sem megfejteni ijesztő és nyugtalanító álmát? Vagy megerősítést áhít, bizonyságot adó szavakat?

Mit csinált az álom, a nem értés és válasz hiábavaló keresése Nebukodneccárral, és mit is ébresztett Dánielben? A király tehetetlen dühében, mert nem ért, s érteni akar, saját udvartartásabéli, istenük gondolatait tolmácsolni nem tudó emberei ellen fordul, s őket megölni, legyilkolni kész. Dániel sem tud többet, mint ők, de tehetetlenségével, nem tudásával, a hozzá tartozókkal együtt, Istenhez fordul, hogy láthasson, érthessen…

És Dániel szíve tele lett a könyörülő, imáját meghallgató Istennel, nem felejti el, hogy ő sem tudta, és most sem tudná az álmot, és a megfejtést, ha Isten nem könyörül rajta! Nem növeli se magát, sem szerepét e dologban a király előtt! Félreérthetetlenül mutat a Teremtő Istenre: VAN ISTEN A MENNYBEN, AKI A TITKOKAT FELTÁRJA… Mintha azt mondaná? Te ugyan csalódtál isteneidben, csalódtál bölcseidben, de tudd meg, van akiben érdemes hinni, és bár láthatatlan, mégis élő Úr a mennyben, hatalma van álmot ajándékozni, titkokat kijelenteni!
Amikor az ember élete kibogozhatatlan, keserves helyzeteiben választ kér és kap Istentől, az olyan erővel bír, ami megváltoztatja a dolgokat bennünk és körülöttünk. Aki megélt már ilyen helyzetet, az emberi kilátástalanság állapota után az Istentől nyert látást, az soha nem felejti el, s az újabb szorító helyzetekben ez segít hinni a hihetetlent, kérni az elérhetetlent…

A TE ÁLMOD ÉS AZ A LÁTOMÁS, AMELYET FEKVŐHELYEDEN LÁTTÁL, EZ VOLT: TE, Ó KIRÁLY, AZON TÖPRENGTÉL FEKVŐHELYEDEN, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI EZUTÁN. A TITKOK KIJELENTŐJE PEDIG TUDATTA VELED, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI. ELŐTTEM PEDIG EZ A TITOK NEM AZÉRT TÁRULT FÖL, MINTHA BENNEM NAGYOBB BÖLCSESSÉG VOLNA, MINT BÁRMELY ÉLŐ EMBERBEN, HANEM AZÉRT, HOGY A MAGYARÁZAT A KIRÁLYNAK TUDOMÁSÁRA JUSSON, ÉS HOGY MEGTUDD, AMIN MAGADBAN TÖPRENGSZ.

Nebukodneccár meghökkenve hallja, ez Dániel azt is tudja, ijesztő álma előtt saját jövőjén gondolkodott! Meg akarja őrizni királyságát, uralmát, s e teher, e féltés szülte kérdéseit, melyek közben akkor elaludt, ám felébredni kényszerítő ijedelme miatt, álma tovatűnt... Választ kapott kérdéseire, de talán nem is meri magára érteni, s éppen emiatt, álmából az ébredésbe menekül, és nem is marad számára megfogható, szertefoszlik az, amit látott...

Nyáron olvastam egy Elisabeth Gaskell könyvet, a címe: Sylvia szerelmei. Banális a cím, de ez a nálunk sokáig egyetlen könyvéről (Kisváros) ismert szerző, e megkapó történettel, igaz szavaival érinti az ember szívét-lelkét. A könyv főhősének, Sylviának döntéseit álmodozása, majd kétségbeejtő álmai határozzák meg. Nem képes látni, mi, miből, s miért következik… Álmai lovagját Charley-t egy toborzókülönítmény elhurcolja katonának. Philip, az unokatestvére, ki kislány kora óta odaadón szereti Sylviát, akaratlan tanúja annak, ahogy Charley-t elfogják. Vele üzen Sylviának, mi történt, de ő nem adja át, úgy hiszi odavész, s azt reméli, hogy idővel a lány elfelejti. Sokáig, nincs is hír felőle. Philip hinni akarja vetélytársáról, hogy rég meghalt. Ezt mondja Sylviának is, mikor megkéri a kezét, mert érzi, annak szíve még mindig a másikkal van tele… Végül összeházasodnak. Békében élnek, gyermekük születik…

Ám Sylvia egy éjjel álmot lát, elébe áll az elveszettnek hitt ifjú! És ennek az álomnak betege lesz. Talán mégse halt meg? Akkor ő mit tett? Elhagyta, mert már nem remélte, nem várta visszajöttét? Elmondja álmát a férjének. Az kétségbeesetten nézi vergődését, és vívódik, elmondja-e egykori hamisságát? Van értelme? Meggyógyul, vagy még betegebb lesz tőle? Az orvos azt tanácsolja, ne mondja el…

De eljön a nap, amikor Charley váratlanul felbukkan… Indulatosan veti szemére a lánynak hűtlenségét… Aztán hívná magával, de minden hiába, Sylviát eskü köti, már nem szabad, nem megy vele. Ám meggyűlöli férjét azért, amit egykor elhallgatott… Philip nem bírja elviselni felesége megvetését, élete értelmetlenné válik, elbujdokol otthonából, veszni kíván, hát katonának áll... A Sylviát hűtlenséggel vádló Charley gyorsan felejt, megnősül. Mikor Sylvia ezt megtudja, ráébred arra, ami mindaddig rejtve volt szemei előtt. Miért is nem látta, hogy Philip szerette őt mindig egész szívvel, hűségesen, csak érte élt, érte fáradt szüntelen és kicsi gyermekükért…Ő meg elzavarta, felmentést, bocsánatot megtagadó kegyetlen szavával.

Mit csinált vele az álmodozás, mit vett el tőle az álom? Sok-sok bánat, szenvedés után újra találkoznak, haldokló férjének betegágyánál. Hogyan búcsúzik el akkor feleségétől, aki már jól lát, és odaadó, szerelméért végtelen hálás szívvel szeretne férjének hűséges párja lenni?

„…nem hittem, hogy valaha még ilyen boldog lehetek. Isten kegyelme végtelen, Isten szán bennünket, mint ahogy az apa is szánja szegény elkóborolt gyermekét. Te és én vétettünk egymás ellen, de már látjuk, mi vitt rá minket, szánjuk egymást és megbocsátunk egymásnak… az Isten bölcsebb és megbocsátóbb, mint te énhozzám, vagy én tehozzád… szentül hiszem, hogy találkozni fogunk az ő színe előtt. Addigra azonban megtanulom, hogy téged csakis Őutána szerethetlek, nem előtte, mint ahogy itt a földön tettem…”

Mert igen, mi is ilyenek vagyunk, álmodozunk valamiről, s mielőtt észrevennénk, megköt amit áhítunk, attól nem látjuk, amit láthatnánk, érthetnénk, észrevehetnénk, vakká teszi lelkünket.
Nebukadneccár rabja saját hatalmának, mégis, vagy épp ezért, legyőzi a vágy, tudni, mi lesz vele ezután… Dániel viszont szabad a TITKOT meglátni, érteni, elmondani. Pedig félelmetes titok, amit Isten vele láttatott. De mert nem mondhat mást, így mondja a királynak: HOGY MEGTUDD, AMIN MAGADBAN TÖPRENGSZ … Csak akkor tudhatja meg, ha meri azt látni, ami van… Ha legyőzheti a tudni, látni akarás mára, jelenre, markában tudott lehetőségeire meredő szemét-szívét, az Isten szerinti, általa elrendelt, ami készül, ami eljövendő…

Min töprengünk, mi köré fonódik rabbá lenni kész lelkünk? Mit kell tőlünk elvenni, mit kell elveszítenünk, hogy jól lássunk? Nebukodneccár király elveszti a babiloni istenekbe vetett hitét, és leértékelődik, semmivé lesz előtte bölcseinek, varázslóinak eddig sokra tartott tudása. Vajon kész látni, amit Dániel közvetít? Felidézheti számára a szívét dermesztő álmot?

NEKED, Ó KIRÁLY, LÁTOMÁSOD VOLT: EGY NAGY SZOBROT LÁTTÁL. A SZOBOR HATALMAS ÉS ROPPANT FÉNYES VOLT. ELŐTTED ÁLLT, ÉS RETTENETES VOLT RÁNÉZNI IS. ENNEK A SZOBORNAK A FEJE SZÍNARANYBÓL VOLT, A MELLE ÉS A KARJAI EZÜSTBŐL, A HASA ÉS AZ OLDALA RÉZBŐL, A LÁBSZÁRAI VASBÓL, LÁBAI PEDIG RÉSZINT VASBÓL, RÉSZINT CSERÉPBŐL VOLTAK. MIKÖZBEN NÉZTED, EGY KŐ ZUHANT LE ANÉLKÜL, HOGY VALAKI HOZZÁNYÚLT VOLNA, LEDÖNTÖTTE A SZOBROT VAS- ÉS CSERÉPLÁBAIRÓL, ÉS DARABOKRA ZÚZTA AZ EGÉSZET. ÖSSZEZÚZÓDOTT A VAS, A CSERÉP, A RÉZ, AZ EZÜST ÉS AZ ARANY, ÉS OLYAN LETT AZ EGÉSZ, MINT NYÁRI SZÉRŰN A POLYVA, AMELYET ELVISZ A SZÉL, ÉS NYOMÁT SEM LEHET TALÁLNI. A KŐ PEDIG, AMELY LEDÖNTÖTTE A SZOBROT, NAGY HEGGYÉ LETT, ÉS ELFOGLALTA AZ EGÉSZ FÖLDET.

Miféle látomás, miféle álom ez? Lenyűgözőn hatalmas szobrot látott, mely nem egynemű anyagból volt, ahogy a királyokról szobrot formálni szokás, hanem fentről lefele más, egyre értéktelenebb anyagból. Fenn arany, alatta ezüst, lentebb réz, aztán vas és cserép… Ezt nézte, tán csodálkozva, miközben egy kő zuhant, s szeme láttára tört össze az egész...
A király látomásában megjelenő hatalmas, csodálatos arany-ezüst-réz-vas-cserép szobor semmivé lesz, csak a KŐ marad meg, dombbá, heggyé nő, elfoglalja a földet… Az ember által emelt, különleges, értékes szoboróriás, egyetlen, nem tudni ki által mozduló kőtől…

Talán emlékszünk rá mind, mikor néhány éve, szeptemberben, az az amerikai toronyház egy neki ütköző repülőgéptől, darabokra hullott. Milyen félelmetes volt az erről készült felvételt látni, újra, meg újra! Sokkolt minket a látvány. Hány ember veszhetett el? Ki akarta, és miért történt? Volt, aki többet tudott, mint amit mi láttunk? Akarta, vagy csak megengedte Isten? Láttuk, tudjuk, értjük? Vagy az a félelmetes szökőár? Mit söpört el? Mit gondolunk felőle? Felfogjuk, mennyire kevés, mennyire véges és határos az, amit tudunk, látunk, érzünk?

EZ AZ ÁLOM, ÉS A MAGYARÁZATÁT IS ELMONDJUK A KIRÁLYNAK. Ó KIRÁLY, KIRÁLYOK KIRÁLYA, AKINEK A MENNY ISTENE KIRÁLYSÁGOT, HATALMAT, ERŐT ÉS MÉLTÓSÁGOT ADOTT, KEZEDBE ADTA AZ EMBEREKET, A MEZEI ÁLLATOKAT ÉS AZ ÉGI MADARAKAT, BÁRHOL LAKNAK IS, ÉS MINDEZEKNEK URALKODÓJÁVÁ TETT: TE VAGY AZ ARANYFEJ! DE UTÁNAD MÁS KIRÁLYSÁG TÁMAD, ALACSONYABB RENDŰ A TIEDNÉL. AZUTÁN PEDIG EGY HARMADIK KIRÁLYSÁG, RÉZBŐL VALÓ, AMELY AZ EGÉSZ FÖLDÖN URALKODIK. A NEGYEDIK KIRÁLYSÁG ERŐS LESZ, MINT A VAS. MERT AHOGYAN A VAS ÖSSZETÖR, SZÉTZÚZ MINDENT,ÚGY FOGJA PÖRÖLYKÉNT ÖSSZETÖRNI ÉS SZÉTZÚZNI AMAZOKAT. AZT IS LÁTTAD, HOGY A LÁBAK ÉS AZ UJJAK RÉSZINT CSERÉPBŐL, RÉSZINT VASBÓL VANNAK. AZ A KIRÁLYSÁG UGYANIS SZÉTSZAKAD, DE MARAD BENNE VALAMI A VAS KEMÉNYSÉGÉBŐL, AHOGYAN LÁTTAD, HOGY A VAS KEVEREDETT AZ AGYAGCSERÉPPEL. LÁBUJJAI RÉSZINT VASBÓL, RÉSZINT CSERÉPBŐL VOLTAK; ESZERINT A KIRÁLYSÁG RÉSZINT ERŐS, RÉSZINT TÖRÉKENY LESZ. VASAT LÁTTÁL AGYAGCSERÉPPEL KEVEREDVE. AZOK UGYANIS HÁZASSÁG RÉVÉN KEVEREDNEK, DE NEM EGYESÜLNEK EGYMÁSSAL, AHOGYAN A VAS SEM EGYESÜL A CSERÉPPEL.
Dániel elmondja a magyarázatot. Amit vele Isten megértetett. Annyit mond, amennyit lát és tud. Nem többet. A mai igemagyarázók visszafele nézve már tudják, avagy tudni vélik hogy, az aranyfej után mely uralkodó következett, mint gyengébb, már csak ezüsttel fémjelezhető, azt is, ki később jött időben, akinek rézzel jelképeződött hatalma, végül a vas és a cserép kettőse, mint utolsó, az igazi királyság eljövetele előtt. Az egyik, bibliai szakértők által összeállított kézikönyvben így olvasom a négy fém által jelölt birodalmakat: Babilónia, Méd-Perzsa Birodalom, Görög Birodalom, Római Császárság. Persze – közli a kommentár -, akad, aki vitatkozik ezzel, mert más időpontra helyezi a történéseket, és ebből kifolyólag kettéválasztja a Méd és Perzsa birodalmat…Ezzel viszont a másik csoport nem ért egyet, hisz sosem jött létre Méd Birodalom... Egy azonban biztos, mindegyik hatalma véges volt, semmivé lett…

EZEKNEK A KIRÁLYOKNAK AZ IDEJÉBEN TÁMASZT A MENNY ISTENE EGY KIRÁLYSÁGOT, AMELY NEM SEMMISÜL MEG SOHA, ÉS A KIRÁLYI URALOM MÁS NÉPRE NEM SZÁLL ÁT. ÖSSZETÖRI MINDEZEKET A KIRÁLYSÁGOKAT, ÉS VÉGET VET NEKIK, MAGA PEDIG FENNÁLL MINDÖRÖKKÉ. EZÉRT LÁTTAD, HOGY A HEGYRŐL EGY KŐ ZUHANT LE ANÉLKÜL, HOGY VALAKI HOZZÁNYÚLT VOLNA, ÉS ÖSSZETÖRTE A VASAT, A REZET, A CSEREPET, AZ EZÜSTÖT ÉS AZ ARANYAT.

Azzal viszont mindenki egyet kell értsen: másféle királyság született, mely semmivé teheti mindazt, ami hatalmasnak, erősnek, valaminek látszik. Örökkön örökké fennmarad. Annak, számára, akinek kinyílik rá szeme és szíve…Hogyan támasztódik, teljesedik és uralkodik? Isten megváltó szeretete, Krisztus értünk vállalt kereszthalála, s a Szentlélek hatalma által.

Aki ismeri a Bibliát tudja, hányféleképpen említődik Krisztus, mint kő, szegeletkő, kőszikla… Csak egyet emelek ki, mely több helyen is szerepel: „A kő, melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett…” Zsolt.118:22, Máté 21:42, Márk 12:10, Ap.csel.4:11, I.Péter 2:7.

Egyszer azt kérdeztem egy Istenhez mindvégig hűségesen ragaszkodó, haláláig hite általi harcba induló, tapasztalt idős lelkésztől: Miért, hogy mást se teszek, mint embereket próbálok egybekötni, egybeszeretni, s tehetetlenül, szomorúan nézem, hogy minden közösség megromlik, szertehullik? Azt válaszolta akkor, hogy amit az ember épít, az olyan, mint az ember. Porból lett, porrá lesz, szertehullik… Nem az a fontos, ami látszik, a szív bensője a kérdés. Történik-e ott valami, s az odaköt-e engem és odaköt-e másokat a láthatatlan, bensőnkben felragyogó, örökké megmaradó királysághoz? Mert ennek uralma jött el…

A NAGY ISTEN TUDTÁRA ADTA A KIRÁLYNAK, HOGY MI TÖRTÉNIK MAJD EZUTÁN.
IGAZAT MOND EZ AZ ÁLOM, ÉS BIZONYOS A MAGYARÁZATA. AKKOR NEBUKADNECCAR KIRÁLY ARCRA BORULT, ÚGY HÓDOLT DÁNIEL ELŐTT, ÉS MEGPARANCSOLTA, HOGY MUTASSANAK BE ÁLDOZATOT, ÉS TÖMJÉNEZZENEK NEKI. DÁNIELNEK PEDIG AZT MONDTA A KIRÁLY: VALÓBAN A TI ISTENETEK AZ ISTENEK ISTENE, A KIRÁLYOK URA ÉS A TITKOK FELTÁRÓJA, EZÉRT TUDTAD FELTÁRNI EZT A TITKOT.

A király látja, amit Dániel lát, álmot és magyarázatot együtt, és mindennek bizonyossága legyőzi a szívét. Mennyire? A fenséges úr, LEBORUL Dániel előtt s kimondja bizonyosságát:
VALÓBAN, ISTENETEK AZ ISTENEK ISTENE, KIRÁLYOK URA, TITKOK FELTÁRÓJA…

AKKOR A KIRÁLY NAGY MÉLTÓSÁGRA EMELTE DÁNIELT, SOK ÉS NAGY AJÁNDÉKOT ADOTT NEKI, MAJD BABILON VÁROS KORMÁNYZÓJÁVÁ, A BABILONI BÖLCSEK ELÖLJÁRÓJÁVÁ TETTE. DÁNIEL VISZONT AZT KÉRTE A KIRÁLYTÓL, HOGY SADRAKOT, MÉSAKOT ÉS ABÉDNEGÓT RENDELJE SZOLGÁLATBA BABILON VÁROSÁBAN; DÁNIEL PEDIG A KIRÁLYI UDVARBAN MARADT.

A királyt legyőzi a bizonyosság, és meg is adja, amit ígért: elhalmozza Dánielt ajándékokkal, méltósággal, címmel, szereppel… Dániel mindeközben egyetlen dolgot kér. Hogy közelében maradhassanak társai, kikkel együtt könyörgött, s meghallgatást talált az egy igaz Istennél…

Mire vágysz, mit mersz kérni és látni, HOGY MEGTUDD, AMIN MAGADBAN TÖPRENGSZ?