Első helyezést ért el a Középkori templomok útja

Első helyezést ért el a Középkori templomok útja az Európai Bizottság által kezdeményezett és a Magyar Turisztikai Ügynökség által végrehajtott Kiváló Európai Desztinációk – Europen Destinations of ExcellenNce, röviden EDEN programban szeptember 15-én.

Az EDEN 2017-ben a „Vidéki MÚZSA kerestetik” – Műemlékek, Úti célok, Zseniális Attrakciók címmel hirdette meg pályázatát, amellyel Magyarország legígéretesebb úticélját keresték. A szakmai értékelés három szempont alapján zajlott: a beadott pályázat, a helyszíni bejárás és benyomások, valamint a konferencián tartott bemutatkozó előadás alapján. Ezek figyelembevételével hozta meg a háromtagú bizottság a döntését. A Miniszterelnökség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselői a tizenhét beérkezett és öt döntős pályázat közül kettőt tartott érdemesnek az említett cím elnyerésére. Így Pécs és a Középkori templomok útja, azaz a Felső-Tisza-vidék lett a pályázat két első helyezettje, de az Európai Turizmus Fórumon a templomút veheti át a „Kiváló Európai Desztináció” díjat. Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi színtérre is eljut térségünk híre, és számos promóciós lehetőség fogja segíteni ismertségének további növelését. A hazai verseny célja olyan térségi turisztikai desztinációk, turisztikai együttműködések kiválasztása és díjazása volt, amelyek helyi kulturális kínálatukhoz kapcsolódó turisztikai ajánlatukat magas színvonalon mutatják be a turistáknak, hozzájárulva a szezonalitás oldásához is.

A Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken című pályázatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség nyújtotta be, együttműködve a Tiszántúli Református Egyházkerülettel. A templomutat az EDEN konferencián dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Deák Attila, a Tiszántúli Református Egyházkerület idegenforgalmi referense mutatta be  de számos együttműködő partnernek, egyházközségnek, önkormányzatnak, civilnek és nem utolsósorban a bizalmat szavazó több száz kerékpáros turistának köszönhető, hogy a program életre kelt és folytatásra érdemes. A Tündérmező öröksége – Középkori templomok útja a Felső-Tisza-vidéken elnevezésű pályázatban a zsűri különösen nagyra értékelte, hogy kisebb látványosságokat és határon túli vonzerőket is bekapcsolt az élményláncba. A Kárpát-medencén belül a térségben van az egyik legtöbb középkori templomot összefogó régió, a projekt emellett egyéb attrakciókat is felfűz a tematikus útra, és örökségtúráival a Felső-Tisza-vidék leglátványosabb természeti és kulturális örökségét tárja a turisták elé.

A Középkori templomok útja programnak a Tiszántúli Református Egyházkerület már 2011 óra aktív részese, mivel a tematikus útvonal legtöbb állomása középkori eredetű református templom. A Középkori templomok útja program keretében a Tiszántúli Református Egyházkerület eddig öt templomot újított fel (többek között Gacsály, Kölcse, Vámosoroszi református templomai) és tizenegy templom vált látogatóbaráttá. Az elkövetkező két évben a templomút mentén a legjelentősebb beregi, szatmári és nyírségi református templomok felújítása és látogatóbarát fejlesztése fog megvalósulni, mint a tarpai, a fehérgyarmati, a kölcsei, a beregsurányi, a nyírbátori és a piricsei református templomok. Továbbá több templom mellett létesülnek látogatóközpontok a Középkori templomok útja mentén, többek között Csarodán, Vámosatyán, Vámosorosziban és Nyírmihálydiban, amelyekre nagy szükség is lesz, hiszen a remények szerint az EDEN pályázatban szerzett első helyezés hozzá fog járulni, hogy a Felső-Tisza-vidék református templomai iránti érdeklődés fokozatosan emelkedjen.

További információt a Középkori templomok útjáról a www.templomut.hu weboldalon találhat.

További információ:

deak.attila@ttre.hu

Fotók: Barcza János