Érett döntés fiatalon

Egyre későbbre tolódik a házasságkötések időpontja, a nők kevéssel harminc éves koruk előtt, a férfiak pedig harmincnégy éves koruk után házasodnak a statisztikák szerint. Duráczky Bálint és felesége, Andrea megcsúfolták a papírformát: huszonhárom évesen kötötték össze életüket, és ennek már öt éve. A fiatal házaspárt otthonában látogattuk meg.

Szembement a trenddel Bálint és Andrea, hiszen néhány év együtt járás után úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, és örök hűséget esküdnek egymásnak. Bálint szociológus, egyetemi oktató, Andrea pedig óvodapedagógusként dolgozik. Otthonuk éppoly barátságos, mint ők maguk, szívesen fogadnak, sokat mosolyognak, nekem mégis úgy tűnik, hogy a házasságról beszélgetni legalább olyan nehéz dolog, mint jól csinálni. Nekik azonban ez is megy!

Együtt fejlődtünk
Egy osztályba jártunk a gimnáziumban, két-három év elteltével pedig barátokká váltunk – kezdi történetüket Andi. – Később azt vettem észre, hogy egyre többet keressük egymás társaságát, míg végül szerelem szövődött közöttünk.
Bálint szerint ez csupán a történet rövid kiadása. – Ha visszagondolok a kezdetekre, nekem nem ezek a momentumok jutnak eszembe – mondja. – Már kiskoromban is úgy gondoltam, hogy az az élet rendje, ha a szerelmesek összeházasodnak. Amikor Andival összebarátkoztunk, éreztem, hogy ő olyan lány, akivel el tudnám képzelni az életemet. Közösek voltak a barátaink, és Andi elvitt a számára fontos helyekre is, például a gyülekezete ifijébe. Nagy öröm volt vele lenni, hiszen nemcsak én mutathattam meg neki a világot, hanem ő is tanított engem, együtt fejlődtünk, és ez jó alapja volt a kapcsolatunknak.
 

Zárkózott lányt feleségnek?
A fiatalok azt mesélik magukról, hogy Bálint beszédesebb, nyitottabb személyiség, a visszahúzódó lánynak éppen ez a közvetlenség tetszett meg. A férj viccesen közbeveti, hogy ha az ember feleséget keres, akkor jó, ha inkább csöndes, zárkózott lányt választ magának. – Andi nagyon-nagyon szép, és ez kiemelendő szempont. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a világ nagy kérdéseiben teljesen megegyezik a felfogásunk, vagyis egyformán gondolkodunk a hitről, az életünk céljairól, a családról, a karrierről, és hasonló a világnézetünk. Szándékosan nem használom a politika szót, de fontos volt mindkettőnknek, hogy az elvek, ami alapján megítéljük a dolgokat, azonosak legyenek. Számos példát láttunk arra, hogy ha különböző világnézetűek a házasfelek, az nagyon megronthatja az életet.

Életünk alapja
Andi szerint a kezdettől fogva erősek voltak az alapok, mert hasonló családi háttérből érkeztek, és ugyanazokat az értékeket vallják a szüleik is. – Nálunk kiemelkedően fontos a család szerepe, a szüleim erre mindig odafigyeltek – magyarázza Andi. – A mai napig is szoros a bátyámmal és a nővéremmel a kapcsolatom, és a szüleinktől láttuk az Istennel való kapcsolat fontosságát is. Ez volt az életünk alapja. Bevallom, nagy bajban lettem volna, ha a szüleim ellenezték volna a kapcsolatunkat Bálinttal, mert nagyon fontos nekem a véleményük és tizenévesen biztos, hogy nem mertem volna szembeszállni velük. Hála Istennek azonban nagyon szeretik Bálintot, szó sem volt ilyesmiről!

Váratlan lánykérés
Bálint jó szociológushoz híven úgy definiálja családját, hogy átlagos, budapesti, középosztálybeli, értelmiségi család, amiben egy kívülálló semmi különöset nem találhat. – Szoros családi kötelékeink vannak, segítünk egymásnak a bátyámmal, egy átlagosan normális család vagyunk – jelenti ki.
A lánykéréssel azonban alaposan meglepte szüleit, mert nem beszélt nekik a terveiről, és úgy fogalmaz, hogy nem is volt a levegőben a házasság kérdése. – Egy montenegrói kirándulás alkalmával kértem meg Andi kezét, mert úgy éreztem, hogy itt az idő, most már az egyetem végeztével felelősséget tudok vállalni magunkért. A szüleimnek telefonon jelentettem be a lánykérés tényét, és szinte meg sem tudtak szólalni. Talán érezték, hogy valami nagyobb megerősítésre vágytam, mert néhány perc múlva visszahívtak, és mondták, hogy kibontottak egy pezsgőt az egészségünkre, és velünk együtt örülnek otthon.

Az összecsiszolódás
Házasságuk elmúlt öt évéről szólva azt mondják, hogy az első időszak az összecsiszolódásé volt. Andi szerint bármennyire jól ismerték egymást, amikor az esküvő után összeköltöztek, nagyon sok dolgot kellett megtanulniuk és elfogadniuk. Közben apróbb vita támad abban a kérdésben, hogy veszekedőseknek titulálhatják-e magukat, Andi szerint igen, Bálint szerint egyáltalán nem. – Ha két ember összeköltözik, abból nagyon sok kényelmetlenség adódik. Nekem azelőtt sosem kellett otthon magamról gondoskodni, gyakorlatilag nem mostam, nem mosogattam, és nem én intéztem a bevásárlást. Amikor összeházasodtunk, ez természetesen nekem is a feladatommá vált. Szerencsére Andi hozzá volt szokva a házimunkához, a bevásárláshoz, és nagyon jól helyt tudott állni ezekben a dolgokban. A házasságkötés után nekem is meg kellett tanulnom mindezt. Megosztjuk a feladatokat, és igyekszem segíteni, ahol tudok. Remélem, nem csinálok több kárt, mint hasznot!

Konzervatív családmodell
Andi azt mondja, hogy nagyon szeretnek közösen tevékenykedni, főzni, bevásárolni, de valóban nehéz volt belerázódni a közös életbe, hiszen huszonhárom évig másként éltek. – Ráadásul én szeretek korán lefeküdni: este tíz órakor már aludnék, Bálint pedig akár hajnal egyig is fent van. Ebben is kompromisszumokat kellett kötni, és összehangolódni. Bár hiszünk a konzervatív családmodellben, Bálintnak egyáltalán nincsenek olyan elvárásai, hogy mindennap mossak, főzzek itthon. Sosem vágta a fejemhez, hogy esetleg miért nincs kivasalva egy ing. Nagyon jó természetű férj – mondja, és szeretettel pillant Bálintra.

Meddig lehet minden tökéletes?
A Duráczky házaspár tehát szépen belerázódott a közös életbe. Nincs vita a családi kasszán, Andi ügyesen kezeli a pénzt, ráadásul kivételes helyzetben vannak, mert kaptak használatra egy kis lakást, így szép helyen, panorámával a Budai Várra nézve kezdhették meg közös életüket. Nem kell albérletre vagy lakáshitelre költeniük, tisztességes munkájuk van. Andi mondja is, hogy sokszor megfordult a fejében, náluk minden túl tökéletes. – Jó a családi hátterünk, egymásra találtunk fiatalon, összeházasodtunk, szeretjük egymást, a munkánkat, a családunkat, minden stimmelt. Gondolkodtam is, vajon meddig lehet ez így. Aztán megkaptuk a nehézséget, amikor néhány évvel ezelőtt azon kezdtünk gondolkodni, hogy bővülhetne a kis családunk. Hiába szeretnénk kisbabát, eddig nem sikerült. Sok kapcsolatban ez szakítópróba, mi azonban úgy érezzük, hogy a küzdelem megerősíti a kapcsolatunkat. – Sok szomorú időszakunk volt, olyan is, amikor átsírtunk egy egész napot, de másnap már újult erővel tudtunk továbbmenni. Keressük Isten akaratát ebben is – teszi hozzá Bálint. – Bennem megfogalmazódott a kérdés – veszi át a szót Andi –, hogy nekünk miért nem ad gyereket az Isten. Ez igazságtalan! De visszatekintve az elmúlt évekre mégis azt kell mondanom, hogy megvan ezzel is a terve. Lehet, hogy más utat szán nekünk. – Nekem nagyon sokat jelentett egy bibliai ige – folytatja Bálint –, ami szerint Isten kezében nemcsak az élők vannak, hanem azok is, akik még meg sem születtek. Ennél megnyugtatóbb igét el sem tudok képzelni. Ez megtanított arra is, hogy nem kell a saját döntéseinket olyan fene nagy jelentőségűnek gondolni! Tenni kell a dolgunkat, aztán Isten majd gondoskodik rólunk. Ha lesz saját gyerekünk, annak is örülünk, de ha nem így lesz, akkor majd örökbe fogadunk.

Van még idő
A fiatalok azt mondják, hogy a gyerekvállalási nehézségek is megerősítették őket abban, hogy érdemes volt korán házasodni, hiszen még csak huszonnyolc évesek, bőven van idejük a gyermekáldásra. Addig is igyekeznek tartalmasan tölteni mindennapjaikat, élénk közösségi életet élnek a budahegyvidéki református gyülekezetben, és önkéntességre, jótékonykodásra is jut idejük bőven. Nyolc éve járnak Kárpátaljára, ahol ifjúsági tábort szerveznek egy kis faluban, hogy segítsék a szegénységben élő gyerekeket. Közben egymásra is figyelnek, és ha úgy érzik, hogy többet vállaltak a kelleténél, beiktatnak egy-egy randinapot, amikor a városban találkoznak munka után.

Mi kell a jó kapcsolathoz?
Andi arról beszél, hogy a munkán kívül szinte minden tevékenységük közös, hiszen együtt járnak sportolni, és nagyjából azonos a baráti körük is. A különbözőségekről szólva Bálint úgy fogalmaz, hogy eltérő a vitakultúrájuk, és erre a kijelentésre azonnal felpezsdül a beszélgetés. – Kevés dolgot látok az életben, ami miatt érdemes lenne vitázni – állítja Bálint. – A jó kapcsolathoz, a nagy veszekedések elkerüléséhez türelemre, jóhiszeműségre és szelídségre van szükség. Ha ez a három dolog megvan, akkor ez átsegít a feszültséggel teli pillanatokon. A jóhiszeműséget külön hangsúlyoznám. Mondjuk ha egy barátom azt mondaná, hogy látta Andit egy fiúval, akkor inkább hinnék Andiban, mint a barátomnak, anélkül, hogy Andit megkérdezném. Tudom, hogy Andiban nincs semmi rossz szándék, amivel ártana a kapcsolatunknak.
– Bennem nincs meg az a fajta jóhiszeműség, mint Bálintban – folytatja Andi. – Én bizalmatlanabb vagyok. Fordított esetben, ha azt hallanám, hogy Bálintot egy lánnyal látták, én rögtön felhívnám telefonon, hogy igaz-e.

A kísértésről
A kísértés ellen védekezni kell, de arról, hogy hogyan, eltér Andi és Bálint véleménye. A fiatalasszony szerint meg kell előzni, hogy kialakuljon ez az érzés, a férj viszont azt mondja, hogy neki bizony nem is lenne kedve odadobni az elmúlt tíz évet bárkiért. – El sem tudom képzelni, hogy mást szeressek, ha valamilyen kísértés felvetődne, akkor is eszembe jut, hogy miért lennék olyan idióta, hogy tönkretenném a házasságomat, amit mindketten értékesnek tartunk. Ezt a tíz évet már senki nem veheti el tőlünk!

Bolondok?
A fiatalok gyakran beszélgetnek a házasságról kortársaikkal. Általában abból az alapállásból indul a beszélgetés, hogy miért voltak olyan bolondok, hogy huszonhárom évesen házasodtak meg. A válaszuk egyszerű: az élet természetes rendje az, hogy egy férfi és nő együtt éljen, a házasság pedig sok mindentől megvéd. Ráadásul, ha a férfi és nő szeretik egymást, a házasságnak köszönhetően a legszebb éveiket is együtt tölthetik el! Vagy talán várnunk kellett volna harmincéves korunkig, csak azért, mert ma így szokás? – szegezik nekem a kérdést.

A választ azonban nem én adtam meg. Erről szólt az interjú.

Fekete Zsuzsa
Képek: Füle Tamás