Felhívás Bibliaismereti versenyre

A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét meghirdeti bibliaismereti versenyét, amelyre középiskolásokat, valamint főiskolásokat és egyetemistákat is szeretettel várunk.

A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy véljük, ehhez az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát.

JELENTKEZÉS

A jelentkezés feltételei: A versenyre bármilyen középiskolás diák, főiskolai és egyetemi hallgató jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül. Egyéni versenyzők és (ideálisan legfeljebb 3 fős) csapatok jelentkezését is várjuk. A jelentkezők a regisztrációnál két (közép és haladó) szint közül választhatnak majd. A teológus és hittanoktató hallgatók jelentkezését kizárólag a haladó szintre várjuk.

A jelentkezés módja és határideje: Jelentkezni a www.bibliatarsulat.hu/jatek/ oldalon elérhető űrlap kitöltésével lehet 2017. március 26-án, vasárnap éjfélig.

A JÁTÉK MENETE

A verseny 2017. április 3. és május 21. között, hét héten keresztül zajlik. A résztvevők minden hétfőn kapnak majd e-mailben egy-egy linket. Ezen keresztül eljuthatnak egy olyan oldalra, amelyen egy, a reformációhoz kapcsolódó szemelvényt fognak találni, és egy kérdést, amely alapján elindulhat az adott héten megkeresendő bibliai fejezet felkutatása. A versenyzőknek a megtalált fejezeten belül pedig egy bizonyos vershez, azon belül egy pontosan meghatározott szóhoz kell majd eljutniuk.

Bibliaismereti játékunk megfejtését a fiatalok végül úgy kaphatják meg, hogy a hét forduló helyes megfejtéseit beillesztik egy keresztrejtvénybe, amelynek függőleges fősora egy, a vizsolyi Bibliában található hétbetűs szó lesz. (A szó helyesírása természetesen eltér a mai helyesírási gyakorlattól.) Ezt a szót kell majd beküldeniük legkésőbb 2017. május 21-én, vasárnap éjfélig.

DÍJAK ÉS EREDMÉNYHIRDETÉS

A helyes megfejtést beküldők között könyvcsomagokat és koncertjegyeket sorsolunk ki. A játék fődíja pedig egy-egy belépőjegy lesz a Csillagpont ifjúsági találkozóra, amelyeket egyéni versenyzők között sorsolunk ki mindkét kategóriában.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre és a díjak átadására 2017. június 5-én, pünkösdhétfőn kerül majd sor Budapesten, a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentisztelet keretében.

Minden jelentkezőt sok szeretettel várunk!

A szervezők