Felkészítő Szeminárium - Önkéntes Diakóniai Év

Az MRSZ Alapítvány - Önkéntes Diakóniai Év Programiroda 2016. július 18-20. között 72 fiatal részvételével felkészítő szemináriumot tartott azoknak a magyar fiataloknak, akik 2016. szeptemberétől 10-12 hónapos szolgálatra indulnak el Európába illetve Uruguayba és Argentínába.

A felkészítés során a most útnak induló fiatalok volt önkéntesek tapasztalatait is meghallgathatták. Ők beszámoltak arról, hogyan volt az ő életükben valóban életformáló tapasztalat az önkéntes diakóniai év, lelkesedésükkel segítették az ez évben útnak induló fiatal társaikat.

A szeminárium során a fiatalok tanulhattak a kulturális sokkról és annak leküzdéséről, a szolgálati helyek speciális igényeiről és a fogadó országok szokásairól és hagyományairól.

Az önkéntesek szolgálatuk során sok minden fognak tanulni saját magukról, arról, hogy mire képesek és minden bizonnyal kihívásokkal is találkoznak majd. Csoportos foglalkozásokon arról is beszélgettünk, hogy fiatalként jellé válhatnak mások számára. Hiszen a diakónia nem csupán humánumból végzett szociális munka. Azaz nem csupán együttérzéssel, empátiával segítünk, hanem szeretetszolgálatunk jel és karizma. A szeretetszolgálati munka során – így az önkéntesek is – jellé válhatnak és megmutathatják szolgálatukkal, hogy Isten országa jelen van világunkban.

Továbbá az önkéntesek megismerhetik a fogadó ország hagyományait, egy-egy gyülekezetet, protestáns egyházakat Németországban, Hollandiában, Angliában, Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Csehországban, Lengyelországban, ahol ökumenikus tapasztalatokat szerezhetnek. Azzal a reménységgel indítottuk el őket útnak, hogy áldássá válhatnak mások számára, ahol a segítés által azzal az Úrral is találkozhatnak, aki irgalmas és könyörül a hozzá fordulókon.

Závodi Emese, lelkész, programvezető